Gyurkity Péter

Csúsznak az Intel új chipjei

Komoly meglepetést okozott a cég, a 7 nanométeres generáció csak két év múlva jön.

Az Intel és az AMD folytatódó versenyfutásával kapcsolatban több új fejleményről is beszámoltunk az elmúlt hetekben, itt megtudhattuk például, hogy előbbi esetében szeptemberre ígérik a nagy durranás bemutatkozását, míg utóbbi már most lerántotta a leplet új asztali megoldásairól. Az Intel azonban komoly negatív meglepetést okozott friss negyedéves jelentésével, közölték ugyanis, hogy sokat csúsznak a soron következő generáció képviselői.

A második negyedévet összefoglaló részletes jelentésben megemlítik, hogy mind a 10, mind pedig a 7 nanométeres példányok esetében halasztásra kényszerülnek, ami azt jelzi számunkra, hogy a tulajdonképpen évek óta tartó küszködés nem ér véget. A téma iránt érdeklődő olvasók nyilván jól tudják, hogy a gyártó komoly akadályokba ütközött a 10 nanométeres gyártástechnológia alkalmazásával kapcsolatban, itt az eredeti terveket többször felül kellett írni, a tavaly ősszel bemutatkozó 10. generációs, laptokokba szánt Ice Lake pedig még mindig nem hozta el magával az egységes kialakítást, hiszen itt az U- és Y-széria esetében is vissza kellett nyúlni a 14 nanométeres csíkszélességhez, miközben az asztali vonalat képviselő Comet Lake szintén ezen régebbi megoldásra épül. Most elárulták, hogy az első 10 nanométeres asztali chipek csak 2021 második felében mutatkoznak be, vagyis erre több, mint egy évet kell még várnunk.

Addig persze némileg javulni fog a helyzet, hiszen a jelenlegi legfrissebb, 11. generáció már a teljes U- és Y-széria esetében egységesen alkalmazza az új gyártástechnológiát, miközben az év vége előtt már az Ice Lake szerverekbe szánt változata is felbukkan majd. Az asztali chipek maradnak 14 nanométeren, ennek a helyzetnek vet majd véget nagyjából egy év múlva a 10 nanométeres Alder Lake S processzorok megjelenése, itt azonban szintén fájó pont, hogy a 7 nanométeres utódok valamikor 2022 végén, esetleg 2023 elején debütálnak csak a piacon, vagyis komoly lemaradásba kerülnek az AMD-hez képest, amely már tavaly bemutatta első ilyen megoldásait, most pedig tömegével szórja ki ezen chipjeit. A Qualcomm 2018 decemberében állt elő saját mobilos megoldásával, bár ők egy picit eltérő pályán játszanak, ez azonban mégis jól mutatja, hogy milyen kellemetlen helyzetben van az Intel.

A jövőre befutó példányok már a nagyobb LGA1700-foglalatba illeszkednek majd, DDR5-támogatással – közbülső állomásként érkeznek nemsokára a 14 nanométeres Rocket Lake chipek, ezek megjelenési dátumát azonban még nem ismerjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • t_robert #2
    tényleg jön az intel 14nm++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
  • Csaba161 #1
    Addigra az AMD már 3 generációval lesz az Intel előtt...