SG.hu

Nem küldte el a rendelt terméket a csalóbanda

Tizennégy tagú internetes csalóbandát fogott el a rendőrség, a gyanúsítottak mobilházakat, mobilgarázsokat, munkagépeket is kínáltak, az előleget felvették, ám az árukat sosem küldték el a megrendelőknek - tájékoztatott a Békés megyei Rendőr-főkapitányság.

A csoport konyhabútorokat, szerszámokat is árult egy internetes oldalon, majd a hirdetésekre jelentkezőkkel telefonon egyeztették a feltételeket. Volt, hogy több százezer, esetenként több mint egymillió forintot kértek előlegként. A csoportban mindenkinek megvolt a szerepe. Volt, aki a hirdetéseket adta fel és egyeztetett a leendő vásárlókkal. Volt, akinek az volt a dolga, hogy beszervezzen olyan embereket, akik hajlandóak voltak egy csekély összegért cserébe bankszámlákat nyitni, és az arra érkező összegeket átadni a csalássorozat irányítóinak.

A banda egyik tagját, egy Borsod megyei férfit még februárban fogták el a rendőrök, őt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, hogy megkezdje a rá korábban kiszabott szabadságvesztés letöltését. Március elején egy budapesti nőt és négy társát hallgatták ki a csalássorozatot gyanúsítottjaként, ők azóta letartóztatásban vannak. Május végén Budapesten és Hernádon újabb nyolc gyanúsítottat fogtak el. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a csalás bűntett miatt folytatott eljárásban tovább vizsgálja, hogy az eddig elfogott gyanúsítottaknak lehettek-e még további társaik, illetve hogy a csoport hány embert károsított meg országszerte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lammaer #1
    Na az ilyenek kapcsán vezetném be az adósrabszolgaságot.
    Akinek tartoznak azoknak kell dolgozniuk közmunkás órabérrel ameddig vissza nem fizetig az utolsó fillérig amit kicsaltak.

    Mert azzal sokat érnek a károsultak hogy leültetik őket...