Gyurkity Péter
Ősi kontinens rejtőzik Európa alatt
Ez ugyanis több, mint 100 millió évvel ezelőtt csúszott be a mai Európa alá.
Az Utrecht Egyetem kutatói érdekes tanulmányt tettek közzé a napokban a Science magazinban, amelyben egy ősi, a jelenlegi Európa alatt rejtőző kontinens maradványairól, az eddig visszaigazolt leletekről értekeznek. Eszerint több, mint 100 millió évvel ezelőtt csúszott be a mai felszín alá a többnyire a tenger alatt rejtőző kontinens.
A szakemberek magyarázata szerint a Nagy-Adria névre keresztelt kontinens nagyjából a mai Alpoktól egészen Iránig terjedt, 140 millió évvel ezelőtt pedig még különálló földrészként jelent volna meg a pontos térképeken (240 millió évvel ezelőtt pedig még a Pangea része volt, amely 20-60 millió évvel később szakadt fel külön darabokra, létrehozva a mai kontinensek elődeit). Az említett időszakban a kontinens jelentős része a vízfelszín alatt helyezkedett el, a felszínen kisebb-nagyobb szigetek sorozatát láthattuk, amelyek kitűnő helyszínként szolgáltak volna az amatőr búvároknak, már amennyiben emberek is éltek volna akkor. Napjainkban Európa több részén bukkanhatunk a Nagy-Adria maradványaira, a kutatók maguk is több eltérő helyen vettek mintákat, bár a jól látható hegységek Közép-Európában és a Balkánon is az akkori mozgás következményeként jöttek létre, ahogy az itteni (eredeti) felső rétegek felgyűrődtek.
A csapat tagjai mágneses ásványok tanulmányozása révén jutott erre a következtetésre, amelyek a kőzetben megtalálható ősi baktériumok lenyomataként maradtak ránk – az elpusztult baktériumok mágneses maradványai az üledékes rétegekben ma kőzetként bukkannak elő, ami azért fontos, mert ezek a Föld mágneses mezeje révén (a kortól függően) egy adott irányba orientálódnak, így komoly segítséget jelentenek a kor meghatározásában. A mozgó törésvonalak a széttöredezett üveghez hasonlóan szórják szét ezen maradványokat, így munkájuk tulajdonképpen hasonlít ahhoz, ami a régi vázákon és egyéb alkotásokon dolgozó restaurátorok feladata, előbb össze kell gyűjteni a darabokat, majd pedig újra kell alkotni az eredeti példányt.
Az Adriára utazók (amennyiben érdeklődnek a geológia iránt) a tengernek hátat fordítva, a környékbeli hegyeket megmászva utazhatnak vissza az időben, hiszen ezen hegyek szintén az ősi kontinens maradványai, amelyek a vulkánokon és gejzíreken keresztül törtek a felszínre.
Az Utrecht Egyetem kutatói érdekes tanulmányt tettek közzé a napokban a Science magazinban, amelyben egy ősi, a jelenlegi Európa alatt rejtőző kontinens maradványairól, az eddig visszaigazolt leletekről értekeznek. Eszerint több, mint 100 millió évvel ezelőtt csúszott be a mai felszín alá a többnyire a tenger alatt rejtőző kontinens.
A szakemberek magyarázata szerint a Nagy-Adria névre keresztelt kontinens nagyjából a mai Alpoktól egészen Iránig terjedt, 140 millió évvel ezelőtt pedig még különálló földrészként jelent volna meg a pontos térképeken (240 millió évvel ezelőtt pedig még a Pangea része volt, amely 20-60 millió évvel később szakadt fel külön darabokra, létrehozva a mai kontinensek elődeit). Az említett időszakban a kontinens jelentős része a vízfelszín alatt helyezkedett el, a felszínen kisebb-nagyobb szigetek sorozatát láthattuk, amelyek kitűnő helyszínként szolgáltak volna az amatőr búvároknak, már amennyiben emberek is éltek volna akkor. Napjainkban Európa több részén bukkanhatunk a Nagy-Adria maradványaira, a kutatók maguk is több eltérő helyen vettek mintákat, bár a jól látható hegységek Közép-Európában és a Balkánon is az akkori mozgás következményeként jöttek létre, ahogy az itteni (eredeti) felső rétegek felgyűrődtek.
A csapat tagjai mágneses ásványok tanulmányozása révén jutott erre a következtetésre, amelyek a kőzetben megtalálható ősi baktériumok lenyomataként maradtak ránk – az elpusztult baktériumok mágneses maradványai az üledékes rétegekben ma kőzetként bukkannak elő, ami azért fontos, mert ezek a Föld mágneses mezeje révén (a kortól függően) egy adott irányba orientálódnak, így komoly segítséget jelentenek a kor meghatározásában. A mozgó törésvonalak a széttöredezett üveghez hasonlóan szórják szét ezen maradványokat, így munkájuk tulajdonképpen hasonlít ahhoz, ami a régi vázákon és egyéb alkotásokon dolgozó restaurátorok feladata, előbb össze kell gyűjteni a darabokat, majd pedig újra kell alkotni az eredeti példányt.
Az Adriára utazók (amennyiben érdeklődnek a geológia iránt) a tengernek hátat fordítva, a környékbeli hegyeket megmászva utazhatnak vissza az időben, hiszen ezen hegyek szintén az ősi kontinens maradványai, amelyek a vulkánokon és gejzíreken keresztül törtek a felszínre.