MTI

Túl magas ólomtartalmú elektronikai alkatrészeket használt fel a Continental

A Continental autóipari beszállító vállalat éveken keresztül a megengedettnél magasabb ólomtartalmú alkatrészekkel értékesítette egyes elektronikai készülékeit. A szabálytalanságra a cég maga derített fényt és június elején önként jelentette az illetékes hatóságnál.

Az még egyelőre nem világos, hogy az érintett járművek vissza lesznek-e hívva a szervizekbe az alkatrészek cseréjére. A Continental közleménye szerint a nehézfémet a megengedett határérték felett tartalmazó kondenzátorokat túlnyomórészt 2016 után építették be egyes elektromos készülékekben alkalmazott nyomtatott áramkörökbe. A Bild am Sonntag lap úgy tudja, hogy a szóban forgó alkatrészeket tartalmazó készülékeket szinte minden autógyár beszerelte valamelyik modelljébe, így több millió járműről lehet szó.

Az esetleges visszahívással kapcsolatban a Continental szóvivője nem kívánt nyilatkozni, mondván, hogy az a szövetségi gépjármű felügyelet, a Kraftfahrt-Bundesamt hatáskörébe tartozik. Rámutatott azonban, hogy az ólomtartalom-határérték rendkívül csekély, alkatrészenként 0,0003 grammos túllépéséről van szó és semennyire nem befolyásolja sem a termék minőségét, sem a jármű biztonságát. A Continental szóvivője a dpa hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy az érintett alkatrészekről nem tudnak pontos számot mondani, mivel a nehézfém tartalomra vonatkozó határértékek 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban is változtak.

A Bild am Sonntag lapnak a Continental szóvivője elismerte, hogy ők maguk követték el a hibát, mivel elkerülte a figyelmüket az alkatrészek nehézfém tartalmára vonatkozó törvényi szabályozás és ezért nem is kívánnak az alkatrész beszállítójával szemben jogilag fellépni. A kondenzátorokat egy kínai beszállítótól vásárolta a Continental és építette be saját készülékeibe.

Az alsó-szászországi környezetvédelmi minisztérium közleménye szerint a határértékek átlépése nem jelent veszélyt sem a felhasználókra, sem a környezetre nézve. "Az alkatrészek szilárdan be vannak építve a gépjárművekbe és nincsenek kopásnak sem kitéve" - szögezi le a közlemény, kiemelve, hogy ugyanezeket az elektronikai alkatrészeket 3,5 tonnát meghaladó önsúlyú haszongépjárművekbe például már törvényesen be lehet építeni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wkm #7
    Nyilván nem jó túlmisztifikálni egy anyag veszélyességét, de sajna az ólom tényleg nagyon veszélyes anyag. Link Nekünk volt a rokonságban egy családtag, aki a szoci időkben az üzemben végzett munkája miatt lett erős ólom vagy nehézfém mérgezése. Nem szeretnék olyan szenvedéseken keresztülmenni, és úgy meghalni, mint ő.

    Kutatási eredmények igazolják, hogy a gyerekeknél minél magasabb a nehézfém szint a szervezetben, annál alacsonyabb végzettséget tudnak csak megszerezni. Úgyhogy az ólomtartalmú hulladékokat sem szabad akárhogy kezelni, mert ha valamiért belekerül az élelmiszerláncba, azt elfogyasztva a szervezetből vagy nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem ürül ki.
  • wkm #6
    Igen, a cikkben szerepel, hogy kínai a beszállító, de nem a kínai fél a felelős, hanem ők maguk.
  • wkm #5
    A cikkben szerepel, hogy a szabályozás kerülte el a figyelmüket, egyébként nem véletlenül kerültek beépítésre a magsabb ólomtartalmú kondik.

    A jelentés meg valahol a cég érdekében is van, mert így a hatóságok méltányosan járnak el, ellenben a csaló és maszatoló magatartást tanusítókkal szemben. Az is szempont, hogy nem jelentős mértékben lépték túl a határértéket (így amúgy sem kell jelentős szankciókra számítaniuk), és a termék használata során nem, csak a hulladékhasznosítás/feldolgozásnál lesz ennek jelentősége, ha lesz.
  • Caro #4
    Ha az ólom szóba kerül, szeretem megemlíteni, hogy ez egy eszméletlenül káros anyag.
    Annyira, hogy még nem olyan régen is csak az üzemanyaghoz keverték (tonnaszámra).

    Ok, persze én sem szeretem az ólmot, ne használjuk ahol van jobb, de van ahol nincsen jobb. Vízcsőbe, üzemanyagba nagyon nem kell, de a forrasztásnál még mindig sok előnye van. Használják még az akksikban (ahol már szintén nem kellene, a Li-Ion jobb alternatíva), talán ólomüveget is lehet még csinálni.

    A lényeg, hogy *ésszel* kell használni, és figyelni az ártalmatlanításra. Nem csak az ólom miatt.
  • SaGa #3
    Gyanítom, nem maguk gyártják a kondenzátorokat az elektronikába, csak beépítik. Valamikor később kiderült, hogy valamelyik kondenzátor típus több ólmot tartalmaz, mint az aktuális határérték, a könyvelésükből rájöttek, hogy az ő cuccaikba is ilyeneket szállítottak, jelezték…
  • Macropus Rufus #2
    szóval a Continental hibát követett el amit a Continental kiderített és ő maga jelentette, hogy a Continental mit tett.
    Picit olyan skizo állapot nem? Vagy a Continental nem tudta, hogy mit is csinál? :)
  • csigafi #1
    Hát ez teljesen jelentéktelen információ mivel egészségre, környezetre nem ártalmas kárt okozni még annyit sem tud mint a horgászok által használt ólomsúly ami meg 100% ólom. Valamint úgy tudom az aksikban is van ólom.