MTI

Egyre nagyobbak az emberek, ezért több élelmet kell termelni

Nehezebb lesz élelmiszerrel ellátni a Föld 2050-re 9 milliárdra becsült lakosságát, mivel napjainkhoz képest egy átlagembernek több élelemre lesz szüksége a magasság és a testtömeg növekedése, valamint a demográfiai átmenet miatt - vélik norvég kutatók.

Daniel B. Müller professzor és munkatársai a Sustainability című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban azt vizsgálták, hogyan változott a lakosság a világ 186 országában 1975 és 2014 között. "Két jelenség hatását tanulmányoztuk. Az egyik, hogy az emberek magasabbak és súlyosabbak lettek. A második, hogy a lakosság idősödik" - közölte Gibran Vita, a Norvégiai Tudományos és Műszaki Egyetem kutatója. Az első jelenség azt jelenti, hogy növekszik az élelem iránti kereslet. A második azonban némiképp ellensúlyozza az elsőt.

A kutatók kimutatták, hogy 2014-ben egy átlagos felnőttnek 14 százalékkal volt több a súlya, 1,3 százalékkal volt magasabb és 6,2 százalékkal idősebb, mint 2014-ben, emellett 6,1 százalékkal több energiára volt szüksége. A szakemberek szerint ez a folyamat a világ legtöbb országában folytatódni fog. "Míg 1975-ben egy átlag felnőtt 2465 kalóriát fogyasztott naponta, 2014-ben már 2615-öt" - mondta Vita. Emiatt az emberek fogyasztása globálisan 129 százalékkal nőtt, amelyért a lakosság növekedése 116 százalékban, a növekvő magasság- és súly 15 százalékban felelős. Az idős emberek ugyan kevesebbet fogyasztanak, de a lakosság öregedése miatt csak két százalékkal csökkent a fogyasztás. Ez a növekedés megfelel Skandinávia és Indonézia együttes élelmiszerszükségletének - hangoztatták a kutatók.

Az országok között vannak azonban jelentős különbségek, az 1975 és 2014 közötti súlygyarapodás 6-33 , az energiaigény 0,9-16 százalék között mozgott. Miközben egy átlagember Tongán 93 kilogramm, Vietnamban csak 52. Ez azt jelenti, hogy előbbinek 800 kalóriával többre van szüksége naponta, ami körülbelül négy adag zabból készült ételnek felel meg. Egyes országokban igen gyorsmértékű a növekedés. A karibi Saint Lucia szigeten 40 év alatt átlagosan 62-ről 82 kilóra gyarapodtak az emberek. A legkisebb és a legnagyobb változások Ázsiában és Afrikában mentek végbe.

A korábbi tanulmányok nem vették figyelembe a nagy termetű emberek és idősödő társadalmak növekvő szükségleteit, amikor kiszámolták a jövőbeni élelmiszerszükségletet - hívta fel a figyelmet Felipe Vásquez, a tanulmány egyik szerzője. Ez a tanulmány fontos információkat biztosít az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) részére, amely a globális élelmiszerbiztonság elleni harcot vezeti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #14
    Ezzel azt akarod mondani, hogy kövér vagyok?
  • Archenemy #13
    A nyugat éppen kihal, nemszülő programozó nőstül. Túlszaporodja a szülő, nemprogramozó fekete ember. A háborúknak meg kb. nulla hatása van a népességre, ez egy közkedvelt mítosz, de valójában még a brutális világégések is ilyen miniatűrnél is kisebb huplik az emberiség össz létszámának a grafikonján. Ha nem hiszed, parancsolj, találd már meg rajta a világháborúkat, nekem nem sikerült.

    https://thebreakthrough.org/index.php/issues/population/faqs-on-population

    (Jó most kicsit csalok mert ez a világnépesség, pl. Fro vagy németo statisztikáin azért látszódnak pici esések a világháborúknál, de világszinten ez semmi)

    Az egyetlen nagy dolog ami valóban hatásosan redukálta az embereket az a pestis volt. De amúgy nem kell fosni, a világ népessége pár tíz év múlva tetőzik, és onnantól meg kevesebben leszünk. Persze azok már főleg négerek lesznek, de hé, legalább nálunk tudtak programozni a nők amíg még éltünk :D
  • asgh #12
    Pontosan: az EU a GMO tilalommal tartja távol az USA mezőgazdasági termékeit a piacaitól.
    Az éhezés témát nem igazán értem. Az USA-ban nem tiltják a GMO-t, ahogy az éhinséggel súlytott országokban sem. Miért akadályozza az USA-t az EU-s GMO tilalom a harmadik világ segélyezésében?
  • Andrevv #10
    Nem minden génmódosítás egyforma. Van amikor csak ellenállóbbá teszik a változó időjárással szemben, és van amikor olyan anyagok termelésére késztetik a növényt, hogy a kártevő bogaraknak ne legyen ínyükre vagy beledögöljenek. Az utóbbi már problémás lehet. Amíg nem elég átlátható a dolog, addig jobb óvatosnak lenni.
  • fonak #9
    A GMO ellenesség politika, nem csak a sötétzöldek miatt van, hanem egyszerűen az USA mezőgazdasági termékeit, élelmiszeripari cégeit kell kívül tartani, amennyire lehet.
  • fonak #8
    A safe space-ek és a mikroagressziók korában? :D
  • Archenemy #7
    Le ne pippantsátok már egymást, héló! Hát hova tűnt a jó öreg fórumflame? :D
  • ostoros #6
    Igazad van, én meg túlságosan támadó voltam, bocs.
  • Irasidus #5
    Sok oka van az Eus mezőgazdaság hátrányának, ez is hozzá tartozik amint írtam, bár igazad van, túlságosan sarkosan fogalmaztam.
  • ostoros #4
    "Ezért nem versenyképes az uniós, és hazai mezőgazdaság"

    Ez nem igaz. Az EU-s mezőgazdaság azért nem termel annyi profitot, mert nem több ezer hektáron termelnek, mint mondjuk az USA-ban. Amit meg hadd ne vegyek már követendő példának.

    A másik ok pedig az EU agyonszabályzása, amivel ellehetetlenít mindent. És nem a GMO-ról beszélek, hanem másról.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.11.13. 17:37:33