MTI

Sose voltak még ilyen kövérek az angol fiatalok

Az Y generáció válhat az eddig feljegyzett legtúlsúlyosabb nemzedékké Nagy-Britanniában - figyelmeztetnek a brit egészségügyi szakértők.

A lakosságra vonatkozó adatok szerint az 1980-as évek eleje és az 1990-es évek közepe közötti időszakban született britek közül minden tízből legalább heten túlsúlyosak lesznek mire elérik a középkort - írta a BBC News. Összehasonlításképpen a szakemberek rámutattak, hogy a baby boomerek (1946-1964) nagyjából fele volt kövér ennyi idősen. Az elemzést végző Cancer Research UK brit rákkutató intézet szerint a felnőttkori túlsúly a rák tizenhárom típusával, köztük a mell-, a bél- és a veserákkal van összefüggésben. Ezen összefüggésről azonban a brit lakosság mindössze 15 százaléka tud.

Nagy-Britannia jelenleg Nyugat-Európa legelhízottabb nemzete, és az elhízottak aránya gyorsabban nő a szigetországban, mint bármely másik fejlett államban. Az elhízottsági mutatók 1993-ban még 15, 2015-ben azonban már 27 százalékot mutattak. Három évvel ezelőtt az 55-64 éves korosztályban volt a legmagasabb az elhízottak aránya, ám a szakértők szerint a fiatalabb nemzedékek jó úton haladnak afelé, hogy új csúcsot állítsanak fel.


A Cancer Research UK célja, hogy növelje a brit lakosság tudatosságát az elhízottsággal együtt járó egészségi kockázatokkal szemben. "A zsírtöbblet nem csak úgy ül ott egy helyben, hanem üzeneteket küldözget az egész testbe, ami árthat a sejteknek" - húzta alá Linda Bauld, a szervezet szóvivője. "Ez a károsító hatás felhalmozódhat az idő múlásával, úgy növelve a rák kockázatát, mint ahogy a dohányzás okozta ártalmak növelik azt" - tette hozzá a professzor.

"Fennáll a veszélye annak, hogy a túlsúlyosság normává válik, hiszen sok ember egyszerűen magán sem veszi észre, hogy elhízott, és gyakran a saját gyermekein sem észleli a túlsúly jeleit" - mondta Russell Viner, a brit Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Királyi Kollégium tagja. "A rák és a dohányzás kapcsolatának tudatosítása nyomán drasztikusan csökkent a dohányosok száma a brit fiatalok körében" - jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy ugyanilyen tudatosságot kell elérni az elhízottság veszélyeivel szemben is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hillman #8
    Legyen minden cukortartalmu étel egységes csomagolásban elrettentö horrorképpel, és legyen rajta zárjegy.
    18év alattiaknak betiltani a cukortartalmu ételek forgalmazását. Csak a nemzeti cukorboltokban lehessen forgalmazni.
    Amig ez nem lesz igy addig kettösmérce van.

    Aki nem fér el egy ülésen annak 2 jegyet kelljen venni.
    A jegyautomata figyelmeztesse hangosan az érintetteket: önnek 2 jegyet kell váltani az utazáshoz.
  • pet0330 #7
    Magánügy? Ki is fizeti a TB-t, amiből az ilyen emberek ellátására több pénz megy el, mint arra, aki figyel magára?

    Persze, nem kell feltétlenül alpárian nekiesni ezeknek az embereknek, de nem szabad elhitetni velük, hogy ez normális/nem rossz...

    Fura dolgok ezek az ételek, ha valaki egy picit is odafigyel és talán sportol (nem kell komoly sportra gondolni, csak sétálni a TV előtt való döglés helyett) akkor nem fog elhízni. Ha csak mekis kaján élsz és a TV előtt fetrengsz, akkor az a TE hibád és nem azé amit eszel -_-
  • bdzsana #6
    Én meg a baj forrását abban látom, hogy mindenki csak másra mutogat.
    -Úgyis minden tele van méreggel
    -Nincs pénzem normális kajára
    -Nekem 15 gyerekem van és napi 35 órát dolgozok, nincs időm mozogni
    -Pajzsmirigy alulfelül mögött működésem van, meg hormonproblémáim amiatt hízok, nem a kaja miatt

    És persze ezek tetszőleges kombinációja.

    Mutass már egy embert légyszi, aki normálisan étkezik mértékkel és egy héten kb 3x felemeli félórára a seggét egy intenzív testmozgásra és kövér.
    Nincs ilyen. Innentől kezdve meg kár kifogást keresni.
  • duke #5
    Egyszeruen jegyre kene arulni az elemiszert es akkor nem zabalhatnaknak esz nelkul szorakozasbol az idiotak.
  • overseer-7 #4
    majd a háború megoldja ezt a gondot is
  • pasi29uk #3
    A vélemény olyan mint a segglyuk mindenkinek van.

    Az a bajom veled, hogy posványos kis életedbol a mások figyelésén és fikázásán kívul már másra már nem futja.

    'Rengeteg a sok zsírdisznó de nem csak angoloknál, nálunk is!'

    Ha valaki egy debil kretén mint mondjuk TE, na az zavar. Ha valaki túlsúlyos, kék a haja, teli van lóvéval vagy szénné van tetoválva az nem érdekel mert az magánugy.

    A baj forrását az ételek (az embereiségnél sokkal gyorsabb utemu) fejlodésében látom. Pl: ízfokozók, térfogatnovelo, állományjavító, cukrok, stb. Miután megeszed a fene se tudja mi tortenik a szervezetedben... ja de, elhízol v. rákos leszel.
  • ostoros #2
    A varázslók száma is szépen emelkedik abban a generációban...