Gyurkity Péter

Két új telefon jön az LG-től

Az egyik nagy akkumulátorral bukkant fel, a másik azonban még készülőben van.

A dél-koreai gyártó szép csendben rántotta le a leplet az eredetileg 2016-ban bemutatott LG X5 frissítéséről, amely a cég számára hazai piacon válik először elérhetővé. Az LG X5 (2018) nem hoz magával forradalmi változásokat a hardver terén, de az akkumulátor mérete figyelemre méltó lesz. Ezzel egy időben egy másik változat érkezéséről pletykálnak.

Az X5 (2018) lekerekített sarkokkal jelenik meg, így ez a változat jobban hasonlít a gyártó újabb, kedvező árú készülékeihez. A kijelző mérete 5,5 hüvelyk, amely nem változott az eredeti telefon specifikációjához képest, ehhez azonban egy új nyolcmagos MediaTek chip, 2 GB memória, egy alapesetben 32 GB-os belső tároló, valamint a jól ismert, egy 13 és egy 5 megapixeles szenzorból álló kamerapáros csatlakozik – ez utóbbi nem iker-modult, hanem a hagyományos hátoldali és előlapi példányokat jelenti. A szoftveres oldalon az Android 8.0 Oreo fut, az üzemidőért viszont egy méretes, ezúttal 4500 mAh-s akkumulátor felel, amely minden bizonnyal egy teljes napnál tovább rendelkezésünkre áll majd. A telefon 330 dollárba kerül, az egyéb régiókban való megjelenésről még nem tettek említést.

Eközben azonban a dél-koreai szabályozó hatóság oldaán az LG Q8+ típus is felbukkant, mégpedig egyszerre két változatban, amelyet a Google Play is megerősíteni látszik. Jó eséllyel a V30 kisebb változatáról van itt szó, hiszen korábban a Q8 alapvető jellemzőit a V20-ról hozták át, ez pedig azt jelentené, hogy a kijelző itt is 5,5 hüvelykes lenne, a képarány pedig maradna a 18:9. A chip valószínűleg a Snapdragon 821 lesz, de az sem kizárható, hogy a még újabb Snapdragon 710 típusra esik a választás, hiszen ez a telefon kifejezetten a Xiaomi Mi 8 SE ellen indul majd harcba. A memória 4 GB lesz, a tároló pedig 64 GB-os kapacitást kínál majd számunkra.

A hivatalos bemutatóra minden bizonnyal július végén kerítenek majd sort, ez augusztusban követheti a piaci megjelenés – egyelőre ismeretlen áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #1
    Nem azt mondta az LG még a G7 megjelenése előtt, hogy kevesebb készüléket terveznek a jövőben, és ritkábban adnak ki következő generációt, és a meglévőket jobban fogják támogatni?

    Az olcsó telefonnak pedig miért kell csúnyának is lennie? Nem a kávára gondolok, mert a G3 idejében készült telefonoknak is viszonylag nagy kávája volt, mégsem volt gagyifon érzése az embernek. Valószínűleg inkább azért, hogy a drágább telefonok kiváltsága maradhasson a normális kinézet is, és kevésbé amiatt, hogy így olcsóbb az előállítása.