Gyurkity Péter

Májusban jön az LG G7

A cég a divatos külső mellett döntött, ezután egyesítenék a két csúcssorozatot.

Az LG G7 kapcsán az elmúlt hónapokban több, egymásnak olykor tökéletesen ellentmondó híresztelés is napvilágot látott. Felmerült itt az átnevezés és a csúszás is, végül ez utóbbi vált be, legalábbis az eddig megjelent információk alapján. A megjelenésre a tavasz végén kerülhet sor, a főbb hardveres részletek azonban már most kiszivárogtak.

Február legvégén egy rövidebb videó bukkant fel a világhálón, ezt a napokban pedig egy újabb, ezúttal dél-koreai forrástól származó beszámoló egészítette ki. Ez utóbbi további képeket, valamint a specifikáció jelentős részét is megmutatja nekünk, ebből pedig megtudhatjuk, hogy az LG is követi a divatot, vagyis erősen az iPhone X-re hajazó külsőre, valamint erős hardverre számíthatunk. A teljesítményért a Snapdragon 845 chip lesz felelős, ehhez 6 vagy 8 GB RAM, 64 vagy 128 GB-os tároló, hátoldali 16 megapixeles iker-kamera, valamint egy nem túl méretes, 3000 mAh körüli akkumulátor csatlakozik majd ki.


Az előlap tehát erősen emlékeztet majd az ősszel bemutatkozott legdrágább iPhone dizájnjára, vagyis itt nem sokban térnek majd el a riválisoktól, akik maguk is ilyen kivitel mellett döntöttek. Azt még nem tudjuk, hogy a piaci megjelenésre pontosan mikor kerülne sor, de a hivatalos bemutatóra április végén számíthatunk (a csúszást elsősorban éppen a külalak átdolgozásával magyarázzák a külső források), ezt pedig valamikor májusban követheti majd a debütálás, bár az ottani három nagy szolgáltató már a jövő héten megkaphatja a részletes ismertetőt a gyártótól. Ami a hivatalos kereskedelmi árakat illeti, ezek 850 és 950 dollár között lesznek majd, a memória és a belső tároló méretétől függően.

Az LG a pletykák szerint egyesítené a két csúcskategóriás sorozatot, vagyis az ősszel esedékes V40 már valamilyen eltérő néven jelenhet meg, a bemutató pedig szeptemberről novemberre csúszhat – meglátjuk, ez mennyiben valósul meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Quintus #6
    Tisztelt CairoJack, és professional!
    LG G4-em van 1 év 9 hónapja. Semmilyen probléma nem volt vele egyszer sem, pedig nem volt kímélve.
  • CairoJack #5
    Nah, az LG beállt N+1-edik Apple copy cégnek. Szégyen. Semmi önálló ötlet, stílus, csak a "hasonlítson az iPhone-re, mert az megnő" hozzáállás. Legalja.com.
    Mondjuk eddig is hulladékok voltak, de ez most aztán igazán nagy pudva lett.
    Ami a kijelző beégést illeti, egyetlen márka van a világon ami az LCD-t is képes volt beégetni, az pedig az LG volt. Nálunk a cégnél is tucatjával égett bele az akku, az idő meg az operátorlogó a G4-ekbe.
    LG Mehet a kukába.
    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2018.03.20. 21:18:19
  • wraithLord #4
    Ja, mondjuk az elég hülyén néz ki, hogy felül félig-meddig erőltetik a szegélynélküliséget, de azért alul ott van a V30 szegély, (amit valószínűleg még anno tényleg a Samsung 8-as szériájáról másoltak). Kicsit tudathasadásos a telefon. Döntsék már el, hogy akarnak-e szegélyt vagy nem... :D
  • M2 #3
    Felül iPhone akar lenni, alul meg Samsung.
  • Cat #2
    A G3-nál ugyanilyen szériahiba volt az alaplaphiba. Egyszerűen kikapcsol a telefon, és nem is éri meg javítani. A szervízek tele vannak velük.
  • professional #1
    Mi a f@szom ez? Mondjuk a két beégett kijelzős G4em után még a közelőbe sem megyek egy LG telefonnak sem...ultrafos!