SG.hu
Nioh
Kiadó: Koei Tecmo
Fejlesztő: Team Ninja
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-3550 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 780 vagy ATI Radeon R9 280 grafikus kártya, 6 GB RAM, 100 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4770K 4-Core 3,5 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1500X processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon R9 380X grafikus kártya, 8 GB RAM, 100 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Dark Souls-sorozat
Kategória: külsőnézetes akció
Egy nagy fehér szamuráj rendet tesz Japánban, miután az országot félelmetes démoni lények forgatták fel. A Dark Souls-sorozat által ihletett játékmenet a sok kellemes pillanat mellett azonban rengeteg kellemetlen percet is szerzett nekünk! Nioh játéktesztünk következik!
Miután a Dark Souls első része megjelent és népszerűvé vált, rengeteg játékos hajlamos lett egyfajta belépőszintként tekinteni rá. Ha tehát valaki nem szereti ezt a stílust, nem olyan ügyes, nincs elég türelme, vagy csak szimplán nem akarja csaló ellenfeleken felhúzni magát egy megfáradt munkanap után, akkor az már nem is tartozhat az elit közé. A From Software játékát tehát divat lett szeretni, és divat lett másolni is! Habár egyelőre kevés jó kihívó érkezett, azonban a nagyszerű Ninja Gaiden-sorozattal elhíresült Team Ninja most úgy döntött, hogy megpróbálkozik a lehetetlennel, méghozzá egy sokkal japánosabb megközelítésű alkotással, mint amilyen korábban a Dark Souls-sorozat volt.
Nioh címmel konzolokra már februárban megjelent alkotásukkal azért persze nem volt egy leányálom, hiszen a projekt munkálatai még 2004-ben kezdődtek el – a Koei Tecmo egyik belsős csapatánál, teljesen eltérő játékmenettel –, azonban a PS3 egyik kezdőcímének szánt mű nem készült el időre. Sokáig úgy tűnt, hogy a Nioh ment is a levesbe, azonban az Akira Kurosawa japán filmrendező által jegyzett forgatókönyvet a kiadó végül mégis feltámasztotta, de ezúttal a megfelelő kezekbe adta. Ekkor, 2010 magasságában vette át a munkát a Team Ninja, ám ők sem haladtak vele túl rózsásan, sokáig nem tudtak mit kezdeni a projekttel, de a From Software sötét lelkű sorozata értelmet adott az egésznek, így végül el is készült egy klón, ami szerencsére messze nem lett annyira közönséges, mint amennyire ez a jelző utalna rá.
A Nioh ugyanis bár tény és való, hogy egy rendkívül sötét, gyakran elképesztően beteg képeket elénk táró, helyenként már-már horrorisztikus akciójáték lett, azonban a bődületes nehézséget leszámítva – ezzel majd később vesszük el a kedveteket – nem sok értelme van a hasonlításnak. Alapból itt egy, az 1600-as években valóban létezett fehér szamuráj, William Adams kiszínezett történetét ismerhetjük meg, aki annak idején felfedezőként érkezett Japánba, és a helyiektől talán első fehér emberként kitanulta a szamurájok mesterségét. A sztorit persze az alkotók innen egy kicsit feldobták, így a játékban az indítást követően hősünk a londoni Tower egyik földalatti cellájában sínylődik éppen, amikor először átvehetjük felette az irányítást.
A furcsaságok sora már itt megkezdődik, hiszen megjelenik előttünk egy szellemlény, és segít megszökni a börtönből – persze ez messze nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik –, majd miután átverekedjük magunkat az egész komplexumon, és a Temze hűvös vizében landolunk, egy hajó legénysége segít nekünk túlélni a megpróbáltatásokat. A hajó egyenesen Japánba tart, és mivel a régi életünket soha nem kaphatjuk vissza, illetve amiért a kis tündér is valamiféle világmegváltó dolgokról mesél nekünk, belevetjük magunkat a rejtélyes módon feldúlt szigetország problémáiba. Merthogy probléma az akad bőven, az egykori békés kis országot ugyanis felfegyverzett banditák és démoni teremtmények dúlták fel, akik kérdés nélkül lemészárolnak mindent és mindenkit, aki az útjukba kerül. Ríviai Geralt hasonmása – avagy főhősünk – azonban nem hagyja magát, és végigverekszi magát az egész földrészen.
Bár a Nioh koncepciója megkövetelte volna a nyitott világú megvalósítást, a Team Ninja nem akarta ezzel még évekig elhúzni a megjelenést, így bárhol is járunk – sötét erdőkben, hatalmas erődítményekben vagy éppen felgyújtott falvakban –, mindig csak nagyobbacska területek várnak ránk. Ezt azonban nehezen lehetne negatívumként feldolgozni, pláne annak fényében, hogy a játék minden egyes helyszíne elképesztően jól kidolgozott, mintha egy horrorfilm díszletei elevenednének meg előttünk. Kár, hogy ezt a kellemes körítést olyan játékmenettel töltötték meg a fejlesztők, amitől bár konzolon sokan hasra estek, PC-n azonban valamiért nem nagyon akart működni.
Bár elismerésre méltó az egész összetettsége, de olyan idegesítő játékelemek egész sora vár ránk, amit nehezen lehetne mosolyogva elnézni a végeredménynek csak azért, mert japánok készítették. Kezdjük azonban egyelőre a pozitívumokkal! Ilyen például a kiváló háttér és a kissé klisés sztori mellett az, hogy az egész alkotás a küzdelmekre épül fel, és a harcrendszert nem a Dark Souls-sorozattól lopta el a Team Ninja, amiért talán meg is nyúzták volna őket a rajongók egy Ninja Gaiden után. Ennek fényében a Nioh kellemesen pergős harcokkal kecsegtet, amit teljes egészében felszereléseinkre, képességeinkre és az állóképességre építettek fel a készítők.
Felszereléseket rendszerint elhullott ellenfelektől kaphatunk, vagy a pályákon található dobozokból szedhetünk fel, de ne várjunk csodákat, mert míg az értékes, valóban használható dolgokat leginkább a főellenfelek legyűrését követően találhatjuk, addig örülhetünk már annak is, ha az életerőnk feltöltését biztosító gyógyszerre bukkanunk, ami az egyik leghasznosabb kiegészítőnk lesz. Fegyvereink mellett – lehet nálunk kard, lándzsa, alabárd, harci szekerce, de távolsági fegyverek, sőt dobótőrök és egyebek is – természetesen ruházatunk egyes elemeit is lehetőségünk nyílik folyamatosan cserélgetni, de ennél fontosabb lesz, hogy képességeinket fejlesszük, mert az extra életerő vagy egy-egy új varázslat elsajátítása gyakran életmentő a pályákon.
A harcrendszer kapcsán azonban sokkal fontosabb kiemelni az állóképesség középpontba állítását! A hack and slash-alapú játékokkal ellentétben ugyanis a Nioh-ban minden egyes támadásunk felemészt valamennyi energiát, tehát alaposan meg kell fontolni, hogy hány embernek rontunk neki egyszerre, vagy milyen taktikát alkalmazunk egy óriási démon legyűrésével. Persze fejlesztésekkel elérhető, hogy állóképességünk pihenés nélkül is töltődjön, vagy lassabban csökkenjen, de azért így sem kényeztet majd minket a játék, az ellenfelek velünk együtt izmosodnak, ezáltal a szisztéma a végkifejletig meghatározza az élményt.
Jó hír azonban, hogy nem csak nekünk, hanem minden egyes ellenségnek van állóképessége, tehát ugyanúgy el tudnak fáradni, ami sok esetben a gyenge pontjukat jelenti. Gyakran bevált taktika például addig ugrabugrálni, amíg a démon el nem fárad, és akkor odacsapni neki teljes erővel, majd ezt a sorozatot ismételgetni a végsőkig. A harcokkal kapcsolatban érdemes kiemelni még, hogy elképesztően sok lehetőséget tartogatnak. A milliónyi felszerelés, fejlesztés és fegyver csak a kezdet, ezenfelül olyan apróságokba is beleszólásunk van, mint hogy egy kiválasztott kardot például milyen állásban szeretnénk használni az adott ellenféllel szemben.
Így leírva tehát a Nioh egy elképesztően összetett akciójátéknak tűnhet, ami ebben a formában igaz is, csakhogy ez a sokadalom valamiért nem akar megfelelően működni. Bár megvan az egész bája és hangulata, képes odaszegezni bárkit a képernyő elé a játék, de PC-n elképesztően nehézre és irányíthatatlanra sikerült az egész, valamint szenved az olyan alapvető hiányosságoktól, mint a normális mentési rendszer.
Lehet ugyanis különlegességnek nevezni, és különcködésből vagy felvágásból szupernek hívni azt, hogy csak a pálya néhány pontján menthetünk bizonyos oltároknál, de ez gyakorlatilag nemcsak idegesítő – pláne, ha nem találjuk meg őket –, hanem kellemetlen is akkor, ha 20-30 percnyi játékunk veszik el egy olyan csata elvesztése miatt, ami nem is a mi számlánkra írható, sokkal inkább a Team Ninja amatőr portja okolható miatta. Halál esetén ugyanis a játék az említett oltárnál támaszt fel minket, és ez nem lenne baj, ha csak el kéne szaladnunk a haláleset helyszínére, de mindemellett tapasztalati pontokat veszítünk, hovatovább az összes ellenfelet ugyanúgy le kell győznünk, mintha mi sem történt volna, de közben felszereléseink mégis megmaradnak.
Az újratermelődő ellenfelek egyébiránt gyakran pályák alatt, elhalálozás nélkül is megfigyelhetők, ami nemhogy idegesítő, hanem elképesztően ciki is így 2017-ben. Ami azonban az egész mentési rendszert még jobban beárnyékolja, az nem más, mint hogy a Nioh bizony nehéz játék. A kisebb ellenfelekkel ugyan könnyedén megbirkózhatunk, de a főbb ellenségek azért lenyomnak minket párszor, ha nem jövünk rá elsőre a trükkjükre. Amennyiben pedig nem volt közvetlenül előttük oltár, akkor újra a pálya közepéről indulunk, újra végigkaszaboljuk az összes ellenfelet, és addig-addig ismétlünk, amíg nem járunk sikerrel. Ha ez a rendszer valakinek elnyeri a tetszését, az alighanem egy született mazochista!
Grafika:
A Nioh PC-s portja azonban a küllem tekintetében is több sebből vérzik. Beállítási lehetőségeink például alig vannak, szinte csak azt határozhatjuk meg, hogy a teljesítményre vagy a megjelenésre helyezzük-e a hangsúlyt, de akármelyiket is választjuk, a végeredmény még egy erős konfiguráción sem képes azt a színvonalat biztosítani, mint amit év elején PS4-en láttunk. Szerencsére akadozásoktól és grafikai bugoktól mentes a játék, így azért nem kell teljesen szomorkodnunk, de hiába kísérletezik az ember a szegényes lehetőségekkel, valamiért csak nem akar szép lenni a végeredmény.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Szó szerint felháborító, amit a fejlesztők megengedtek maguknak PC-s port címszóval a Nioh kapcsán, hiszen egyetlen percnyi energiát sem fektettek abba, hogy legalább megpróbáljanak kialakítani egy számítógépen is kényelmes kezelőfelületet, de az egér és a billentyűzet támogatásának teljes hiánya nagyobb szívfájdalom lehet. A játék ugyanis nem részben, hanem teljesen irányíthatatlan a hagyományos perifériaeszközökkel, és bár kontrollerrel normalizálható a helyzet, de ha valaki ragaszkodik a klasszikus irányítási módhoz, az konkrétan elesik egy különleges élménytől.
Játszhatóság:
Bár a sztori elég klisés és nem sok fordulatot takar, az egész koncepció annyira egyedi, hogy hiányosságai ellenére is hajt minket előre a pályák megismerésére és az újabb démonok legyűrésére. A kampány kellemesen hosszúra sikeredett, a nehézség miatt viszont megtippelni sem lehetne, hogy kinél mennyi időbe telik majd a végigjátszás, ha egyáltalán bárki eljut a végéig a sok idegeskedés miatt. Pozitívum viszont, hogy az egyjátékos élmények mellett kooperatív mód is vár benne ránk.
Intelligencia, nehézség: A Nioh esetében az ellenfelek mesterséges intelligenciája egyenesen borzasztó lett. Simán meg tudjuk lépni, hogy az egymás mellett álló katonák közül csak az egyiket csaljuk el úgy, hogy közben a másik vígan nézelődik, és fel sem tűnik neki társa hiánya, de például az is nevetséges, amikor egy helyiségen úgy átsuhanhatunk, hogy közben ott van egy ellenfél, aki mindebből semmit sem vesz észre, ha nem felénk néz. A nehézség pedig csak rákontráz a fentiekre, hiszen a rossz irányítással és az alapvetően elbaltázott mentési rendszerrel egyszerűen lehetetlen lesz a normál vérnyomást megőrizve haladni.
Hangok, zene:
A hangok és a zenék terén is egészen közepesre vizsgázik a játék. Hősünk alig beszél, és bár a japán szinkron ízesre sikerült, sokakat biztosan az őrületbe kerget majd, miközben a zenék bár mindenhol szólnak, különösebben azonban nem lettek emlékezetesek a dallamok.
Összegzés: Nem vitatjuk, hogy PS4-en egy jól sikerült játék lett a Nioh, ami rendkívül szerethető koncepciót és harcokat vonultat fel, azonban a PC-s port súlyos hibái és hiányosságai túlzás nélkül nagyon el tudják venni tőle a rajongók kedvét. Az ilyen átiratoknak volt köszönhető néhány éve az, hogy rengetegen temetni kezdték a számítógépes játékokat, pedig itt sem kellett volna más, csak egy manuális mentési rendszer, megfelelő beállítási lehetőségek a grafikához, valamint a billentyűzet és az egér támogatása ahhoz, hogy feljebb tudjuk kerekíteni a pontszámot. Ebben a formában azonban a Team Ninja alkotásának nem sok keresnivalója van a platformon, noha nem vitatjuk, hogy PS4-en a kiválóságok között tartható számon.
Fejlesztő: Team Ninja
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-3550 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 780 vagy ATI Radeon R9 280 grafikus kártya, 6 GB RAM, 100 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4770K 4-Core 3,5 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1500X processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon R9 380X grafikus kártya, 8 GB RAM, 100 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Dark Souls-sorozat
Kategória: külsőnézetes akció
Egy nagy fehér szamuráj rendet tesz Japánban, miután az országot félelmetes démoni lények forgatták fel. A Dark Souls-sorozat által ihletett játékmenet a sok kellemes pillanat mellett azonban rengeteg kellemetlen percet is szerzett nekünk! Nioh játéktesztünk következik!
Miután a Dark Souls első része megjelent és népszerűvé vált, rengeteg játékos hajlamos lett egyfajta belépőszintként tekinteni rá. Ha tehát valaki nem szereti ezt a stílust, nem olyan ügyes, nincs elég türelme, vagy csak szimplán nem akarja csaló ellenfeleken felhúzni magát egy megfáradt munkanap után, akkor az már nem is tartozhat az elit közé. A From Software játékát tehát divat lett szeretni, és divat lett másolni is! Habár egyelőre kevés jó kihívó érkezett, azonban a nagyszerű Ninja Gaiden-sorozattal elhíresült Team Ninja most úgy döntött, hogy megpróbálkozik a lehetetlennel, méghozzá egy sokkal japánosabb megközelítésű alkotással, mint amilyen korábban a Dark Souls-sorozat volt.
Nioh címmel konzolokra már februárban megjelent alkotásukkal azért persze nem volt egy leányálom, hiszen a projekt munkálatai még 2004-ben kezdődtek el – a Koei Tecmo egyik belsős csapatánál, teljesen eltérő játékmenettel –, azonban a PS3 egyik kezdőcímének szánt mű nem készült el időre. Sokáig úgy tűnt, hogy a Nioh ment is a levesbe, azonban az Akira Kurosawa japán filmrendező által jegyzett forgatókönyvet a kiadó végül mégis feltámasztotta, de ezúttal a megfelelő kezekbe adta. Ekkor, 2010 magasságában vette át a munkát a Team Ninja, ám ők sem haladtak vele túl rózsásan, sokáig nem tudtak mit kezdeni a projekttel, de a From Software sötét lelkű sorozata értelmet adott az egésznek, így végül el is készült egy klón, ami szerencsére messze nem lett annyira közönséges, mint amennyire ez a jelző utalna rá.
A Nioh ugyanis bár tény és való, hogy egy rendkívül sötét, gyakran elképesztően beteg képeket elénk táró, helyenként már-már horrorisztikus akciójáték lett, azonban a bődületes nehézséget leszámítva – ezzel majd később vesszük el a kedveteket – nem sok értelme van a hasonlításnak. Alapból itt egy, az 1600-as években valóban létezett fehér szamuráj, William Adams kiszínezett történetét ismerhetjük meg, aki annak idején felfedezőként érkezett Japánba, és a helyiektől talán első fehér emberként kitanulta a szamurájok mesterségét. A sztorit persze az alkotók innen egy kicsit feldobták, így a játékban az indítást követően hősünk a londoni Tower egyik földalatti cellájában sínylődik éppen, amikor először átvehetjük felette az irányítást.
A furcsaságok sora már itt megkezdődik, hiszen megjelenik előttünk egy szellemlény, és segít megszökni a börtönből – persze ez messze nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik –, majd miután átverekedjük magunkat az egész komplexumon, és a Temze hűvös vizében landolunk, egy hajó legénysége segít nekünk túlélni a megpróbáltatásokat. A hajó egyenesen Japánba tart, és mivel a régi életünket soha nem kaphatjuk vissza, illetve amiért a kis tündér is valamiféle világmegváltó dolgokról mesél nekünk, belevetjük magunkat a rejtélyes módon feldúlt szigetország problémáiba. Merthogy probléma az akad bőven, az egykori békés kis országot ugyanis felfegyverzett banditák és démoni teremtmények dúlták fel, akik kérdés nélkül lemészárolnak mindent és mindenkit, aki az útjukba kerül. Ríviai Geralt hasonmása – avagy főhősünk – azonban nem hagyja magát, és végigverekszi magát az egész földrészen.
Bár a Nioh koncepciója megkövetelte volna a nyitott világú megvalósítást, a Team Ninja nem akarta ezzel még évekig elhúzni a megjelenést, így bárhol is járunk – sötét erdőkben, hatalmas erődítményekben vagy éppen felgyújtott falvakban –, mindig csak nagyobbacska területek várnak ránk. Ezt azonban nehezen lehetne negatívumként feldolgozni, pláne annak fényében, hogy a játék minden egyes helyszíne elképesztően jól kidolgozott, mintha egy horrorfilm díszletei elevenednének meg előttünk. Kár, hogy ezt a kellemes körítést olyan játékmenettel töltötték meg a fejlesztők, amitől bár konzolon sokan hasra estek, PC-n azonban valamiért nem nagyon akart működni.
Bár elismerésre méltó az egész összetettsége, de olyan idegesítő játékelemek egész sora vár ránk, amit nehezen lehetne mosolyogva elnézni a végeredménynek csak azért, mert japánok készítették. Kezdjük azonban egyelőre a pozitívumokkal! Ilyen például a kiváló háttér és a kissé klisés sztori mellett az, hogy az egész alkotás a küzdelmekre épül fel, és a harcrendszert nem a Dark Souls-sorozattól lopta el a Team Ninja, amiért talán meg is nyúzták volna őket a rajongók egy Ninja Gaiden után. Ennek fényében a Nioh kellemesen pergős harcokkal kecsegtet, amit teljes egészében felszereléseinkre, képességeinkre és az állóképességre építettek fel a készítők.
Felszereléseket rendszerint elhullott ellenfelektől kaphatunk, vagy a pályákon található dobozokból szedhetünk fel, de ne várjunk csodákat, mert míg az értékes, valóban használható dolgokat leginkább a főellenfelek legyűrését követően találhatjuk, addig örülhetünk már annak is, ha az életerőnk feltöltését biztosító gyógyszerre bukkanunk, ami az egyik leghasznosabb kiegészítőnk lesz. Fegyvereink mellett – lehet nálunk kard, lándzsa, alabárd, harci szekerce, de távolsági fegyverek, sőt dobótőrök és egyebek is – természetesen ruházatunk egyes elemeit is lehetőségünk nyílik folyamatosan cserélgetni, de ennél fontosabb lesz, hogy képességeinket fejlesszük, mert az extra életerő vagy egy-egy új varázslat elsajátítása gyakran életmentő a pályákon.
A harcrendszer kapcsán azonban sokkal fontosabb kiemelni az állóképesség középpontba állítását! A hack and slash-alapú játékokkal ellentétben ugyanis a Nioh-ban minden egyes támadásunk felemészt valamennyi energiát, tehát alaposan meg kell fontolni, hogy hány embernek rontunk neki egyszerre, vagy milyen taktikát alkalmazunk egy óriási démon legyűrésével. Persze fejlesztésekkel elérhető, hogy állóképességünk pihenés nélkül is töltődjön, vagy lassabban csökkenjen, de azért így sem kényeztet majd minket a játék, az ellenfelek velünk együtt izmosodnak, ezáltal a szisztéma a végkifejletig meghatározza az élményt.
Jó hír azonban, hogy nem csak nekünk, hanem minden egyes ellenségnek van állóképessége, tehát ugyanúgy el tudnak fáradni, ami sok esetben a gyenge pontjukat jelenti. Gyakran bevált taktika például addig ugrabugrálni, amíg a démon el nem fárad, és akkor odacsapni neki teljes erővel, majd ezt a sorozatot ismételgetni a végsőkig. A harcokkal kapcsolatban érdemes kiemelni még, hogy elképesztően sok lehetőséget tartogatnak. A milliónyi felszerelés, fejlesztés és fegyver csak a kezdet, ezenfelül olyan apróságokba is beleszólásunk van, mint hogy egy kiválasztott kardot például milyen állásban szeretnénk használni az adott ellenféllel szemben.
Így leírva tehát a Nioh egy elképesztően összetett akciójátéknak tűnhet, ami ebben a formában igaz is, csakhogy ez a sokadalom valamiért nem akar megfelelően működni. Bár megvan az egész bája és hangulata, képes odaszegezni bárkit a képernyő elé a játék, de PC-n elképesztően nehézre és irányíthatatlanra sikerült az egész, valamint szenved az olyan alapvető hiányosságoktól, mint a normális mentési rendszer.
Lehet ugyanis különlegességnek nevezni, és különcködésből vagy felvágásból szupernek hívni azt, hogy csak a pálya néhány pontján menthetünk bizonyos oltároknál, de ez gyakorlatilag nemcsak idegesítő – pláne, ha nem találjuk meg őket –, hanem kellemetlen is akkor, ha 20-30 percnyi játékunk veszik el egy olyan csata elvesztése miatt, ami nem is a mi számlánkra írható, sokkal inkább a Team Ninja amatőr portja okolható miatta. Halál esetén ugyanis a játék az említett oltárnál támaszt fel minket, és ez nem lenne baj, ha csak el kéne szaladnunk a haláleset helyszínére, de mindemellett tapasztalati pontokat veszítünk, hovatovább az összes ellenfelet ugyanúgy le kell győznünk, mintha mi sem történt volna, de közben felszereléseink mégis megmaradnak.
Az újratermelődő ellenfelek egyébiránt gyakran pályák alatt, elhalálozás nélkül is megfigyelhetők, ami nemhogy idegesítő, hanem elképesztően ciki is így 2017-ben. Ami azonban az egész mentési rendszert még jobban beárnyékolja, az nem más, mint hogy a Nioh bizony nehéz játék. A kisebb ellenfelekkel ugyan könnyedén megbirkózhatunk, de a főbb ellenségek azért lenyomnak minket párszor, ha nem jövünk rá elsőre a trükkjükre. Amennyiben pedig nem volt közvetlenül előttük oltár, akkor újra a pálya közepéről indulunk, újra végigkaszaboljuk az összes ellenfelet, és addig-addig ismétlünk, amíg nem járunk sikerrel. Ha ez a rendszer valakinek elnyeri a tetszését, az alighanem egy született mazochista!
Grafika:
A Nioh PC-s portja azonban a küllem tekintetében is több sebből vérzik. Beállítási lehetőségeink például alig vannak, szinte csak azt határozhatjuk meg, hogy a teljesítményre vagy a megjelenésre helyezzük-e a hangsúlyt, de akármelyiket is választjuk, a végeredmény még egy erős konfiguráción sem képes azt a színvonalat biztosítani, mint amit év elején PS4-en láttunk. Szerencsére akadozásoktól és grafikai bugoktól mentes a játék, így azért nem kell teljesen szomorkodnunk, de hiába kísérletezik az ember a szegényes lehetőségekkel, valamiért csak nem akar szép lenni a végeredmény.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Szó szerint felháborító, amit a fejlesztők megengedtek maguknak PC-s port címszóval a Nioh kapcsán, hiszen egyetlen percnyi energiát sem fektettek abba, hogy legalább megpróbáljanak kialakítani egy számítógépen is kényelmes kezelőfelületet, de az egér és a billentyűzet támogatásának teljes hiánya nagyobb szívfájdalom lehet. A játék ugyanis nem részben, hanem teljesen irányíthatatlan a hagyományos perifériaeszközökkel, és bár kontrollerrel normalizálható a helyzet, de ha valaki ragaszkodik a klasszikus irányítási módhoz, az konkrétan elesik egy különleges élménytől. Játszhatóság:
Bár a sztori elég klisés és nem sok fordulatot takar, az egész koncepció annyira egyedi, hogy hiányosságai ellenére is hajt minket előre a pályák megismerésére és az újabb démonok legyűrésére. A kampány kellemesen hosszúra sikeredett, a nehézség miatt viszont megtippelni sem lehetne, hogy kinél mennyi időbe telik majd a végigjátszás, ha egyáltalán bárki eljut a végéig a sok idegeskedés miatt. Pozitívum viszont, hogy az egyjátékos élmények mellett kooperatív mód is vár benne ránk.Intelligencia, nehézség:
A Nioh esetében az ellenfelek mesterséges intelligenciája egyenesen borzasztó lett. Simán meg tudjuk lépni, hogy az egymás mellett álló katonák közül csak az egyiket csaljuk el úgy, hogy közben a másik vígan nézelődik, és fel sem tűnik neki társa hiánya, de például az is nevetséges, amikor egy helyiségen úgy átsuhanhatunk, hogy közben ott van egy ellenfél, aki mindebből semmit sem vesz észre, ha nem felénk néz. A nehézség pedig csak rákontráz a fentiekre, hiszen a rossz irányítással és az alapvetően elbaltázott mentési rendszerrel egyszerűen lehetetlen lesz a normál vérnyomást megőrizve haladni. Hangok, zene:
A hangok és a zenék terén is egészen közepesre vizsgázik a játék. Hősünk alig beszél, és bár a japán szinkron ízesre sikerült, sokakat biztosan az őrületbe kerget majd, miközben a zenék bár mindenhol szólnak, különösebben azonban nem lettek emlékezetesek a dallamok.Összegzés:
Nem vitatjuk, hogy PS4-en egy jól sikerült játék lett a Nioh, ami rendkívül szerethető koncepciót és harcokat vonultat fel, azonban a PC-s port súlyos hibái és hiányosságai túlzás nélkül nagyon el tudják venni tőle a rajongók kedvét. Az ilyen átiratoknak volt köszönhető néhány éve az, hogy rengetegen temetni kezdték a számítógépes játékokat, pedig itt sem kellett volna más, csak egy manuális mentési rendszer, megfelelő beállítási lehetőségek a grafikához, valamint a billentyűzet és az egér támogatása ahhoz, hogy feljebb tudjuk kerekíteni a pontszámot. Ebben a formában azonban a Team Ninja alkotásának nem sok keresnivalója van a platformon, noha nem vitatjuk, hogy PS4-en a kiválóságok között tartható számon.
