Berta Sándor

Robotautót mutatott be a Daimler

A német gyártó egy új koncepciójárművet fejlesztett ki: hálózatba kötött, autonóm közlekedik, megosztva használható és elektromos.

A smart vision EQ fortwo bemutatja, hogy milyen lehet a városi közlekedés jövője, valamint a személyre szabott, rendkívül rugalmas és maximálisan hatékonyan tömegközlekedés. Az önállóan közlekedő autó képes elhozni az utasát egy meghatározott helyről, az előoldali 44 hüvelykes, 105 x 40 cm méretű panel, a műszerfalon lévő 24 hüvelykes, 58,5 x 15,6 centiméteres kijelző és a nagy oldalsó vetítőfelületek pedig lehetővé teszik, hogy az utasok kikapcsolódhassanak. A gépkocsiból kimaradtak a kormány és a pedálok.

Annette Winkler, a Daimler vezetője kifejtette, hogy a jármű teljesen autonóm, maximálisan kommunikatív, barátságos, átfogóan személyre szabható és elektromos meghajtású. Emellett kifejezetten a megosztásra épül, vagyis, hogy többen használhassák egyszerre az autót. Amennyiben az új modellt ilyen területen alkalmazzák a felhasználóknak nem kell a következő szabad gépkocsit keresniük, hanem az találja meg az illetőt. Ez részben a rajintelligencia és az annak köszönhető előrejelzések miatt valósul meg.


Az új járművek képesek hálózatba kötötten közlekedni, így stabil lehet a kihasználtság, s ezzel párhuzamosan csökken a forgalom és kevesebb parkolóhelyre van szükség. A felhasználók mobil készülékeken keresztül hívhatják az autókat. A fényszórók és a hátsó lámpák képesek különböző információkat továbbítani, valamint a környezettel kommunikálni. A gépkocsi ajtajait fóliákkal vonták be. Amennyiben senki nem ül a járműben, akkor az aktuális időjárással vagy időponttal kapcsolatos információk, valamint helyi események és hírek jelenhetnek meg a fóliákon. Aki akar, az kapcsolatba léphet más közlekedőkkel. A lehetséges utasok a rögzített profilok és az aktuális kívánságok alapján választhatók ki.

A smart vision EQ fortwo lítium-ionos akkumulátorai 30 kilowattórásak. Amennyiben az autó nem szállít utasokat, akkor önállóan elmehet egy töltőállomásra, de akár az áramhálózathoz is csatlakozhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #42
    "Nem hatótávról van szó, hanem az aksik élettartamáról."
    Gondolom elektromos kocsiknál a kettő azért összefügg! ;)

    Egy kevésbé hurráoptimista tapasztalat.
    A cikkben szereplő Nissan Leaf az átlagember számára megvehető kategória. Viszonylag új, egy 6 éves kocsiról beszélünk, amely viszonylag átlagos 240 ezer km-t futott, még is az akksi kapacitás felét már elveszítette. A cikk szerint az újabb kocsik, vagy a Tesla jobban teljesít, csak ugye az nem az én kategóriám. Az 160 ezer km után az S csak 8% körül veszít. Ha valakinek van kb. 15 milkája az tud is venni tényleg csak pár 10 ezer km-es Tesla S-t. Nekem sajna nincs.

    HaHu Tesla
  • M2 #41
    Igen, meg a Tesla volt az első, aki mert akkora akkucsomagot beletenni, amivel már elérte egy benzines autó hatótávját.
  • M2 #40
    Nem hatótávról van szó, hanem az aksik élettartamáról. Ez pedig meghatározó tényező (ha nem a legfontosabb) lesz az elektromos kisautók vásárlóinak is.
  • paragic #39
    Mondjuk úgy, hogy kitapossa az utat a többi gyártónak és egyúttal lépéskényszerbe hozza őket. Ha nincs a Tesla, valószínűleg nem itt tartana az iparág. Igaz, Nissan Leaf volt már a Tesla előtt is...
  • NEXUS6 #38
    Értem.

    De had kérdezzem meg, az hogy létezik legalább egy db 30 mill Ft-os luxuskategóriás villanykocsi, amelyik nagyjából teljesíti egy hagymányos kiasautó hatótávolságával kapcsolatos elvárásokat, az hogy a jóistenben befolyásolja azt, hogy az emberek többsége által megvásárolható, de még így is drága "olcsó" villanykocsik meg nem!?
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.09.08. 13:49:19
  • NEXUS6 #37
    De gondolom, ha megkérdik a német adófizetőt, hogy valszeg jelentős energia áremelkedés lesz,, akkor nem ilyen formában támogatta volna a környezetvédelmet. Csakhogy nem kérdezték meg, a döntéshozókat meg nem kellően tájékoztatták.

    Namost erről szólt a linkelt cikk, hogy ilyennel senki ne takarózhasson, hogy nekik nem szóltak, amikor egyszercsak hirtelen sok villanyocsi lesz, amit nehezen kezel a rendszer, amire drágul a villany, esetleg kimaradások lesznek.
  • M2 #36
    Csakhogy én a cikket nem holmi vélemények miatt linkeltem, hanem az adatok miatt.

    Mert az általad linkelt inkorrekt cikkben már 100 ezer km után temeti az aksikat és ezért ki akarja dobni az egész autót. Full kretén.
    A valóság meg: 500 ezer km körül még mindig 90%-os aksik.

    Átlag autósnak előbb rohad le a karosszéria az aksipakk körül.
  • paragic #35
    Úgy jön ide, hogy rengeteg tévinformáció kering a témával kapcsolatban, az egyik ilyen a németeknek a gatyájuk is rámegy a villanyszámlára.
    A másik ilyen tévhit, hogy a megújulók drágábbak a hagyományos energiaforrásoknál, ezért a lengyelek önként és dalolva fognak szélenergiára váltani (ha van eszük) néhány éven belül:

    "The result confirms that the wind farms due to be built in the next decade are among the cheapest forms of electricity, rivaling fossil fuels including coal and natural gas."

    https://www.bloomberg.com/news/articles/2017-08-15/german-onshore-wind-power-costs-plummet-in-second-auction
  • NEXUS6 #34
    Értem, de ez most hogy jön ide?

    A német példát azért hoztam fel, mert ha az energia ágazatot stratégiailag xarul fejlesztik, akkor annak bizony magas áramdíjak lesznek a következményei. Namost az, hogy a németek ezt csikkzsebből kifizetik egy dolog. Ha a lengyel energia szektort állítanák át a full fosszilisről 30%-ban megújulóra és néznének szembe a fogyasztók hasonló drágulással, abból azért parasztlázadás lenne ott! Ezért aztán szerintem óvatosan is állnak a problémához. Nincs két egyforma ország, egy full villanyautózásra történő átállás a lengyeleknél jelentős feszültségeket okozna, főleg az energiaszektor zöldítésével együtt, a norvégok meg valszeg szinte alig várják.
  • NEXUS6 #33
    Nem mondanám, hogy nulla tapasztalat van az én általam linkelt cikkben, csak éppen tök másról szól, mint az általad belinkelt.

    Az enyém arról szól, hogy egy átlagemberke mit tud ezen a fronton kezdeni. Szummázva, nagyjából semmit. Kocsik drágák, használtan dögkút, a töltőhálózat meg fejletlen.

    A tiéd meg arról szól, hogy egy olyan ember, akinek van 30 milkája egy új Teslára, és vagy Musk-közeli, Teslákat hasznló cég vezetője/alkalmazottja milyen véleménnyel rendelkezik ezen a téren. Szerinted? ;)

    Vegyük figyelembe a sokkolásnál, hogy egy új kocsinál jóeséllyel a folyadékok és kopó alkatrész csere/időszakos szerviz költségen kívül más nem merülhet fel költségként (+üza/villany leszámítva). A használt autónál már általában nincs garancia, szal minden saját zsebből megy, ha komolyabb meghibásodás van, ez az új kocsinál nem merülhet fel.

    A TS emellett nem egy 30 milkós luxus Merci kategória minőség és kényelem tekintetében, sokkal inkább egy tizen-X milliós, full extrás Ford Mondeo, Passat, Audi A6 szint, csak a villany miatt 30-ba kerül! A fuvarozó cég még is inkább egy 30 milós Merga költségeihez hasonlítja a Tesláét. Ez megint enyhe csúsztatás.