Berta Sándor

Arcfelismerés Peking egyik fő látványossága illemhelyeinél

Az üzemeltetők így lépnek fel a vécépapír-tolvajok ellen.

A kínai fővárosban lévő Mennyei béke temploma (más néven Ég temploma) az egyik leglátogatottabb helyi nevezetességnek és turisztikai célpontnak számít, ugyanakkor van egy probléma, amely komoly gondot okoz az üzemeltetőknek. Sok látogató ugyanis előszeretettel a helyi illemhelyekből szerzi be a vécépapírt.

A működtetők megoldották a problémát: arcfelismerő rendszert helyeztek el a nyilvános vécék bejáratánál. A látogatóknak 3 másodpercen át a nagy felbontású kamera előtt kell állniuk, amíg az arcukat beszkenneli a rendszer, majd kiadja a vécépapír-adagjukat, amely 60 centiméternyi. A korlátozás az, hogy mindenki csak 9 percenként kaphat papírt, célszerű tehát jól beosztani a kapott mennyiséget.


Mint kiderült, a vécépapír-tolvajok valószínűleg olyan szegény idősebb helyi lakosok lehetnek, akik azért keresik fel a nyilvános vécéket, hogy onnan szerezzék be a szükséges vécépapír-adagjukat. A lopások komoly kárt jelentenek az üzemeltetőknek és az eltulajdonított vécépapírok pótlása sokba kerül. Lei Zhenshan, az arcfelismerő rendszert szállító Shoulian Zhineng marketingigazgatója közölte, hogy számos technológiában gondolkodtak, de végül higiéniai okokból az arcfelismerés és nem pedig az ujjlenyomatok mellett döntöttek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Madve #7
    Kíváncsi lennék, hogy hány tekercs papír a rendszer ára, és mennyi idő alatt térül meg az ára sz*róhelyenként lebontva. És még a karbantartás, áram, és a rongálás által okozott kár, ha nem volt elég a 60 centi, vagy nem szabadul fel a hely, mert vár még 9 percet még 60 centire...
  • Candi #6
    Ja, képzeld csak el, kétmillió wécésnéni Pekingben.
  • MuldR #5
    Egyszerűbb és szociálisabb megoldás lett volna a helyi időseket WCs néninek alkalmazni. :)
  • Skylake #4
    szerepelni az IT-bulvárban
  • Skylake #3
    Mondjuk kíváncsi lennék, hogy milyen statisztikák alapján találták ki az elvtársak, hogy 60 cm pont elég. Szerintem, ha már ennyire rárántanak a csúcstechnikára, kéne letekertmennyiség-szenzor a gurigatartóra, e mögé sz*rópapírmennyiség-analizáló MI. további szenzorok az MI számára: WC-csésze kamera, mikrofon, elülső és oldalsó kamerák, súlyérzékelő (mennyi volt a produktum,amiből az elvtárs megformázta Mao-t).

    Erre is kéne egy startup! Biztonságra abszolúte nem kell ügyelni, hiszen jó lesz majd szerelni az IT-bulvárban, például "DDOS támadás okosvécékkel" címmel, vagy "2 milliárd okosvécé felhasználóról készített fotó-adatbázist loptak el".

    Jajj, el ne felejtsem! Ez a lényeg! Az okosvécéhez kell majd beépített fizikai fészbúk-gomb is, hogy az user azonnal posztolni tudja, hogy mekkorát búbolt!
  • Skylake #2
    Nyehehehehe!

    Ez a kép, ahogy elképzelem, hogy Kis Csin bámul bele a szkennerbe, amelynek már csak a jelenléte is körülbelül fél évszázad személyiségijog-védelem precedens-mennyiségét b*ssza parasztlengővel pofán a nyugati jogrend szerint, hogy megkapja a sz*rópapír-adagját, ez annyira abszurd, a csúcstechnológia és a csóróság kényszerházassága, hogy teszem azt bármelyik William Gibson regényben benne lehetne! A Perifériába pont passzolna is!

    Mi van akkor, ha nem a pofámat tartom oda? Ha grimaszolok? Ha középső ujjat mutatok?

    Egyébként kicsit reszelni kéne a cikk címén, mondjuk így:

    Arcfelismerés az egyik fő látványosság Peking több nyilvános illemhelyénél.
  • duke #1
    " majd kiadja a vécépapír-adagjukat, amely 60 centiméternyi."

    Nem ertem minek ennyi, ez oriasi pazarlas. Ha takarekossan mindket oldalat hasznalnak, akkor boven eleg lenne egy 30 centis darab.