Castellum

Hard Truck 2


Kiadó: 1C and ValuSoft
Fejlesztő: SoftLab

Minimum Követelmény: P266, 64MB RAM, 3D gyorsító, Win95/98/2000
Hasonló játékok: Hard Truck
Kategória: Kamion verseny
Forrás: Avault


Ha tényleg maradandót akarunk alkotni, akkor mérhetetlen szükség van egy tulajdonságra, az eredetiségre. Ez persze nem azt jelenti, hogy a nem újszerű játékok nem lehetnek pénzügyileg sikeresek, hiszen egy jó ötlet másodszor is jó ötlet. Azonban az ilyen reprodukciók nincsenek akkora hatással az iparra és az emberekre. A digitális szórakoztatás jó példa erre a jelenségre, hiszen a népszerű játékok imitációi ritkán éreztetnek olyan újszerű hatást, mint elődjeik. A Might and Magic VI például áttörést jelentett a sorozat korábbi tagjaihoz képest, de az ezt követő részek, annyira hasonlóak voltak, hogy azon nyomban el is felejtette őket mindenki. Mindamellett vannak olyan játékok, melyek úgy érnek el tartós sikert, hogy egy már meglévő alapötlethez adnak hozzá kreatív újításokat. A versenyjátékokat különösen érinti ez a hatás, hiszen természetüknél fogva mindegyik a versenyről szól. Ez lehet pozitív dolog is, ahogy a Longbow Digital Arts szórakoztató tankversenyének, a Tread Marks-nak az esetében is volt, de vezethet teljes kudarchoz is, mint a Wizardworks Swamp Buggy Racing-jének esetében. Az első kategóriába próbál belépni az újonc Hard Truck 2, mely a teherkocsik eddig ismeretlen világát hozta el a versenybirodalomba.

Klikk ide!   Klikk ide!

Az orosz SoftLab fejlesztőcsapat Hard Truck-ja valami olyat mutat, amit a játékosok ebben a formában még nem láthattak. Mint újonc teherautós fel s alá kell furikáznod a városok között, árút szállítva és megrendeléseket lenyomozva. Azonban nem te vagy az egyetlen sofőr, aki a helyi dombok és hegyek között akar pénzt keresni, mindezt a mindenhol jelenlévő rendőrség felügyelete alatt. Folyamatos és agresszív versenyben vagy, hogy minél előbb vidd el az árút a városokba, melyek ára attól függ, hogy hányadikként érsz oda. Ha már elég pénzt gyűjtöttél össze, nagyobb és jobb teherautót kereshetsz magadnak, hogy több és nyereségesebb árút szállíthass. Ezek a fejlesztések kulcsfontosságúak lesznek, mikor megkapod a társasági igazolványodat, mellyel felbérelhetsz más sofőröket, hogy neked szállítsanak. Ha már több mint 51%-át te foglalkoztatod a helyi munkaerőnek, akkor meghódítottad a piacot és megnyerted a játékot. A hagyományos autóversenyektől eltérően a Hard Truck 2-ben nincsenek pályák, csak egy nagy nyílt világ, melyet a saját tempódban fedezel fel. Te választod ki melyik megbízást fogadod el, és ha nem akarsz dolgozni, akkor nekivághatsz az útnak, és városról városra furikázhatsz. A neked megfelelő életet élheted, legyél nomád, vagy versenyző típus.

Klikk ide!   Klikk ide!

Mindegy, hogy melyik utat választod, a Hard Truck 2 szíve a szállítási rendszerben rejlik. Minden városban van egy kis raktár, ahol a megrendelésekről szerezhetsz információkat, megtudhatod típusukat, céljukat, a súly- és időkorlátokat. Amint felrakodtad a négy rakomány egyikét, a lehető leggyorsabban el kell indulnod a megadott város felé, nehogy a többiek előbb érjenek oda nálad. Ha a semmi közepén vagy, úgy is dönthetsz, hogy eljutni egy raktárba túl sok időbe telik. Ha fel vagy szerelve a megfelelő eszközökkel, akkor megkeresheted és elszállíthatod az út mentén hagyott pótkocsikat. Ez a rendszer nagyon egyszerűnek tűnhet, de nagyon hatásossá válik, amint bekapcsolódik a konkurencia és az agresszív rendőrség.

Klikk ide!   Klikk ide!

Egy autóverseny program sem teljes a veszedelmes ellenfelek nélkül. A helyi teherautósok legalább annyira meg akarják hódítani a piacot, mint te, és ezt nem is félnek kimutatni. Az egyik percben még boldogan kocsikázol az úton, a következő percben pedig már le akar taszítani az útról az egyik lelkesebb vetélytárs. Ambícióik ezzel nem érnek véget, mivel ők is felfogadhatnak alkalmazottakat. Sőt, hogyha nem vigyázol, elcsábíthatják tőled a munkásokat. Mindezek ellenére nem ők a legveszélyesebbek, hiszen a rendőrség is nagyon sok gondot tud okozni. A rendőrök egyfolytában az utakat járják, és kemény büntetéseket szabnak ki azokra, akik megszegik a szabályokat, megtámadják a másik sofőröket, vagy hasonló illegális dolgot követnek el. Helikoptereik a leginkább veszélyesek, melyek megadott helyeken röpködnek, hogy elkapják a gyorshajtókat és a csempészeket. És mintha még ez nem lenne elég, a Maffia is érdekelt az üzletben. Emberei ezen a területen cirkálnak, és gyakran ölnek meg sofőröket, hogy kirabolhassák őket. Mindent egybevetve az utcák elég veszélyesek, és a felkészületlen játékos hamar csődbe fog jutni. Ha vagy nem óvatos, akkor utad hamarabb fog a pénzügyi csődhöz vezetni, mint gondolnád. Szerencsére nem leszel mindig egyedül, mivel egy nagy és egyre virágzóbb vállalatot irányíthatsz. Ha megnyersz egy versenyt, vagy gyorsabban teljesítesz egy megrendelést bárki másnál, akkor kapsz egy idő limites engedélyt, mellyel alkalmazottakat bérelhetsz fel. A dolgozók nem olcsók, mivel nem csak a bérüket kell kifizetned, hanem teherautót is venned kell nekik. Ez a kiadás később azt az értékelhető, bár valószerűtlen opciót tárja elénk, hogy bármikor belebújhatunk az alkalmazott bőrébe, hogy egy bizonyos megrendelést felvegyünk, vagy hogy magunk fejezzük be a fuvarját. Erre általában nem lesz szükség, mivel automatikusan választják ki és teljesítik megrendeléseiket. Persze nem dőlhetsz hátra és várhatod a pénzt, hiszen bizonyos idő elteltével pénzedből levonódik az alkalmazottaik bére. Mivel a fizetés gyakoribb, mint a megrendelések teljesítése, mindig sok pénzt kell tartanod a bankban. Ehhez még az alkalmazottak mellett is sok szállítást kell vállalnod.

Klikk ide!   Klikk ide!

Annak ellenére, hogy a Hard Truck 2 meg akarja adni a szabad élet illúzióját, a játékban számos félig-meddig élethű belső szabály található. A teherautók egy meghatározott fizikai modell szerint viselkednek, és a helyzetnek megfelelően reagálnak. Például a teherautó irányíthatósága a rakomány súlyától függ. Ha nehéz a rakomány elég nehéz manőverezni, és nagy sebességgel közlekedni. Üres raktérrel pedig könnyebben felborul vagy megcsúszik a kocsi a nedves úton. Ezért nagyon éberen kell vezetni, mivel az ütközések, balesetek sérüléseket okoznak a teherautón, ami akár fel is gyulladhat. Az efféle óvatlanság a fizetség csökkenését is eredményezheti, hiszen a rakomány is megsérülhet. Ez bizonyos pályákon elég komoly dolog lehet, mivel elég a benzint és a javításokat fizetni. Ha nem vigyázunk, cégünk rövid életű és eredménytelen lehet.

Klikk ide!   Klikk ide!

A Hard Truck 2 élethű atmoszférájában a környezet is nagy szerepet játszik. Az idő múlik, amint a térkép egyik sarkából a másikba utazol, és ez látható is. A napos délutánok, homályos alkonyatba fordulnak, melyet a sötét éjszaka követ, azt pedig ismét a nappal. Mivel ez a körforgás állandó, gyakran kell használnod a fényszóróidat. Az időjárás is szerepet játszik az utazásokban. Gyakran eső és köd rontja a látást, és teszi nehézzé a kocsi irányítását. A terep is nagyon lényeges, hiszen előnyösebb egy völgyben utazni, mint fel-le furikázni a hegyekben. Ha egyikkel sem vagy megelégedve, akkor akár le is térhetsz az útról, hogy a fák dombok és kövek között keress utat magadnak. Bár nem mindig ez a legjobb módja a közlekedésnek, időnként jól jön, ami szintén élethű hatást kelt.

Klikk ide!   Klikk ide!

Akár sziklának, akár rendőröknek ütközöl, valószínűleg komoly bajban fogod magad találni, amiből nem árt jó gyorsan kimászni. Ehhez viszonylag sok eszközöd van, melyeket a különböző szervizekben szerezhetsz be. Néhány bővítés teljesen opcionális, amik azonban előnyt jelenthetnek számunkra. Például vehetsz golyóálló üveget a Maffia és a rendőrség támadásai ellen, vagy vehetsz megerősített alvázat, ami az ütközéseknél jön jól. Más bővítések nagyobb teljesítményt eredményeznek, mint például a túlhajtott motor, ami nagyobb lóerőt eredményez, vagy az ABS. Viszont vannak olyan bővítések is, melyek létfontosságúak és a vezetési stílusodtól függetlenül szükségesek. Ilyen a navigációs rendszer, az extra benzintartály, és a legfontosabb, a rakomány szkennelő, ami megállapítja, hogy a rakomány illegális árú-e álcázva, vagy sem. Bár ezek nem tűnnek először szükségesnek, a későbbi brutalitás, amivel szembekerülsz megmutatja, hogy milyen nagy szükség van ezekre. Grafika: Ahhoz, hogy egy teherautó szimulátor jól működjön, vannak olyan bizonyos látványelemek, amelyeknek a helyén kell lenniük. Sajnos ezek nagy többsége hiányzik a Hard Truck 2-ből. Például rengeteg időt fogsz azzal tölteni a játék során, hogy a műszerfalat bámulod, és egyesek arra számítanának, hogy ez bizonyos szintű kidolgozással van megáldva. Szomorú, de nem így van, mivel a műszerfal rendszerint üres, használhatatlan és majdnem szegényes kinézetű. Gyakran sok gomb van rajta, jelzőkészülékek és mérőműszerek, amelyek úgy tűnnek, valami célt szolgálnak, de tény, hogy közülük kettőnek van valami haszna. Ez nagyon üressé és felületessé teszi a látványt, amely csak rosszabb lesz a környezet még régimódibb grafikai minősége által. A fás, füves és hegyvidékes terepek mind gyengék, pixeles textúrákkal, amelyek általában pár színből állnak.

De van pár finom látványosság is. A járművek nem tesznek túláradó fantáziáról bizonyságot, habár általában jól néznek ki, és valójában megfelelő mennyiségű napfény ragyog rajtuk. A környezeti effektek egyaránt jelentősek, a lassan csöpögő eső arra kényszerít, hogy bekapcsold az ablaktörlőket, míg a sötét, rossz előérzetű éjszaka megköveteli a fényszórók használatát. Aztán ilyen apróbb finomságok, hogy csak belső nézetben látod az ablaktörlő működését, de külső nézetből nem. Hozzátéve, hogy a műszerfal emelkedik, süllyed és összhangban reagál az akcióidra, amikor egy hegyről felfelé vagy lefelé haladsz. Ezek az esetek segítenek a grafikát csupán átlagos szintre emelni.

Kezelőfelület: Az azonnali, könnyen elérhető információ feltétlenül lényeges tényező a sikerhez, és ez nem nagyon van meg itt, ami az egyik része annak, hogy miért veszted el a versenyeket, a szállítás és az egész pénzügy jóval gyorsabb, mint amilyenre számítanánk. Például van külső nézet, de a kamerarendszer olyan vaskos és lassú, hogy alapvetően használhatatlan. Még a belső nézet is befejezetlen egy kissé, némi erőfeszítés kell, hogy belepillanthass a jól elhelyezett, de majdnem teljesen használhatatlan visszapillantó tükrökbe. Hozzátéve, a vezetőnek a navigációs korszerűsítés nélkül a meglepően gyenge térképre kell hagyatkoznia, hogy megállapíthassa, melyik úton haladjon. Ez nem hangzik különösebben nagy problémának, de a térkép olyan nehezen felfogható és rosszul megjelenített, hogy csoda lenne, ha a fejlesztők egyáltalán látták volna, mielőtt a játékba helyezték: az ikonok gyakran nem látszanak a járművektől és néha egyik városnév belelóg a másikba, így az egészet súlyos következetlenséggé változtatva. Ez alig fejlődik a navigációs eszköz megléte esetén, mivel gyakran hibás irányokat mutat és majdnem iskola kell a használatához. Plussz az úgynevezett “Information booth”-ok még inkább kibetűzhetetlenek, számokat és célállomásokat dobálva, amelyek között nem sok összefüggés van, ez a probléma a hiányos kézikönyvnek köszönhető. Bizonyos lényeges elemek, mint a sebesség, a sebességfokozat, az időkorlát és a viszonylagos helyezés tisztán látszik a képernyő tetején. A játék támogatja a kormányokat és joystick-eket is, sajnos ez nem menti meg a szörnyűséges kezelőfelületet.

Játékmenet: Annak a ténynek az ellenére, hogy a játék elsősorban verseny szimulátornak nevezi magát, a Hard Truck 2 rendkívül lassú tempójú játék. Mivel a megbízások teljesítése gyakran több mint fél órát igényel, az időd nagy része azzal telik, hogy nézel előre és nyomod a gázt. Ezt alkalomadtán háborgatja, ha belefutsz a törvénybe vagy más versenyzőkbe, de a játék szórakoztató része a viszonylag nyugalmas vezetésből áll. Így jóval jobban fogod ezt a játékot élvezni, ha egy csendes időtöltést keresel a minden percben izgalmas autóversenyzés helyett, mert ez biztosan nem az. Ha mégis megtanultad elfogadni a Hard Truck 2-t olyannak, amilyen, van még számos hiba, amely elrontja az élményt. Az alkalmazott szervező rendszer olyan zavaros és információhiányos, hogy gyengíti azt a valódi élvezetet, amelyet nyújthatna, mint ahogy a kézikönyv is csak egy kicsit több, mint egy bővített félpromóciós anyag, mintsem egy valóságos informatív dokumentáció. Azt is fontos megjegyezni, hogy aknamezők bizarr jelenléte jellemzi a táj bizonyos helyszíneit. Egyesek feltételezhetik, hogy ez egy alternatív sebességkorlátozás akarna lenni, de gyakran elég nehéz ezeket meglátni, és teljesen megsemmisíti a szállítmányt, amikor keresztülmész rajtuk. Ez majdnem mindig az értelmetlen újrakezdésekhez vezet. Más szóval, a játékot nagyfokú újrajátszhatóság jellemzi, ámbár a játékosok nagy részének nem lesz elég türelme ahhoz, hogy ezt elviseljék.

Hangeffektek: Habár nem olyan csodálatosak, a Hard Truck 2 környezeti effektjei ténylegesen elég elfogadhatóak. A gyengéd esőcsepegéstől a szélvédőn, a felpörgetett motor halk morajlása, és az elhaladó 18 kerekűek bőgése, a hangok általános minősége felülmúlja a játék többi kategóriáját. A csúszás hangjai olyan jelentős tényezők, hogy külön beállítást kaptak a játékban. Bizonyos fokig ez jó dolog, mivel nem telik el hosszú idő, hogy felfedezd, mindegyik csúszás hangja pont ugyanolyan, mint az előző. Tény, hogy ez egyszerű, általános csúszáshang, amely hossza az akcióval összhangban van. Ez egy érdekes effekt elsőre, de nemsokára úgyis ki fogod kapcsolni az egészet.

Zene: Technikailag van zene a Hard Truck 2-ben. Még pontosabban, feltételezem, hogy az zene, mivel van egy “zene” csúszka a játékban. Sajnos képtelen voltam megállapítani a pontos fajtáját annak az összefüggéstelen zagyvaságnak, amely kikúszott a hangfalaimból, ahogy megmozdítottam a csúszkát. Miután ugyanezt tapasztaltam egy Aureal 3D-vel és egy SoundBlaster 64-en két különálló gépen, képtelen vagyok azt mondani, hogy az a valami még csak halványan is zenére emlékeztetne.

Intelligencia és nehézség: Azt állítva, hogy egy valósághű kereskedelmi kamionos élmény, a Hard Truck 2-nek viszonylag hihető MI-t kell tartalmaznia, amely nem igazán valósult meg itt. Az ellenfelek mindegyike pompás, tévedhetetlen vezető vagy végletekig szakképzetlen bolond. Például látsz egy járművet, amely valahogy átnavigál az előzőleg áthatolhatatlan aknamezőn, majd a következő beragad két fa közé. A rendőrség semmivel sem jobb, és úgy néz ki, hogy egy teljesen véletlenszerű törvényrendszerük van: valamikor nekikmehetsz mindenféle büntetés nélkül, máskor félreállítanak és megbírságolnak. Habár van pár kivétel, az alkalmazottak törekedőek és megvalósítják saját szállításaikat, de az MI eléggé primitív így is. Az egyik legnagyobb probléma, amely a Hard Truck 2-t jellemzi, az az engesztelhetetlen nehézsége. Például, megbüntetnek és elkobozzák az árudat számtalan alkalommal, mielőtt rájössz, hogy kell szerezned egy áru scanner-t, hogy megállapítsad, csempészárut szállítasz. Habár az online kézikönyv rámutat, hogy kell egy ilyen szerkezet, alig tesz róla említést, és ezt egy sorozat megtévesztő magyarázat veszi körül. Ami talán a legidegesítőbb része, az a hosszúság, amelyre szükség van, hogy egy szállítást teljesítsünk. Habár néhányat rövid idő alatt el lehet végezni, a legjobban profitálók - amikre szükséged lesz hosszú távon - akár egy óráig is eltarthatnak. Még ha ez nem is lenne elég elriasztó, nagyon valószínű, hogy haladsz 50 vagy 55 perce, amikor egy versenyző leszorít az útról, ezzel megsemmisítve a szállítmányt. Ez egy ámulatba ejtően frusztráló jelenség, és ez kényszerít kétpercenkénti mentésre, amit csak úgy tehetsz meg, hogy megállsz az úton amíg kimented, mert a program nem állítja le a játékot amikor a menüben tevékenykedsz. Tehát két lehetséges. Ha megállsz, akkor időt vesztesz a vetélytársakkal szmben, ha nem állsz meg akkor pedig a kimentési idő alatt kormányozhatatlanul száguldó teherautódért imádkozol, hogy ne menjen neki semminek. Ez az eredménye a játék alaptermészetének, azonban fertelmesen idegörlő.

Összegzés: Ha sikerült megbarátkoznod az összefüggéstelen kezelőfelülettel és a béna grafikával, a Hard Truck 2-t egy nagyjából elfogadható játéknak fogod találni. A csináld-ahogy-akarod szállítási rendszer valahol jól működik, sok örömet adva azoknak, akik sikeresen irányítják, míg tiszteletben tartja azok óhaját is, akik csak cirkálni akarnak a szabad úton. Bármely adott küldetés teljesítéséhez szükséges jelentős időtartam bizonyosan emeli az újrajátszás értékét, habár a legtöbb játékos egy óra véget nem érő ücsörgésnek fogja tartani egy viszonylag eseménytelen utazás közben. Ilyen értelemben a játék nem igazán egy jó verseny, mivel kedvét leli a nyugalmas, stresszmentes vezetésben az országon keresztül. Ami bizonyosan nem célja a játéknak, az a legküzdhetetlen nehézség felvillanása, amely addig a pontig fog csalódást okozni a játékosnak, amíg abba nem hagyja az egészet. Ha kicsivel több finomságot birtokolna az összes kategóriában, a Hard Truck 2 egy komoly versenyző lehetne, mint egy érdekes al-műfaj, így azonban nem sokkal több, mint egy nagyon hibás szórakozás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bacsa Szabolcs #68
    szasztok
    honnét lehet letölteni a játékot
    ere a cimre üzen het:[email protected]
    eröle is kösz
  • kisordog82 #67
    senki
  • kisordog82 #66
    nekem megvan
  • kisordog82 #65
    hogyan lehet soforoket felvenni?
  • neoton #64
    Sziasztok honnan lehet megszerezni a hard truck 2-t?
  • zoszt #62
    Direct Connect, népszerű p2p (fájlmegosztó) program. Itt infót találsz róla meg le is töltheted. Nem akarok nagyon sokat zagyválni róla, mert igazán nem ismerem, és csak régebben használtam.

    Itt az SG fórumán van ilyen, hogy programok beszerzése ott nyugodtan kérdezhetsz, kereshetsz tőlem hozzáértőbb embereket.

    Letölteni játékokat warez oldalakról lehet ( főleg ) , de sajnos most már szinte mindegyik fizetős ( emeltdíjjas sms ). Számomra a legszimpatikusabb a hdc , bár mintha mostanában nem frissülne. De a warez oldalakon általában a frissebb játékok vannak fenn.
  • zoszt #60
    Lehetőség van. Csak mivel régi a játék nem egykönnyen lehet megtalálni. Leghamarabb szerintem DC-n akadsz a nyomára. Vagy megkérsz valakit, hogy készítsen egy biztonsági másolatot az övéről, és azt valami módon megosztja veled.
  • zoszt #58
    A kérdést nem teljesen értem, de úgy emlékszem, hogy a "t" betűt kell megnyomni, miután a pótkocsi elé tolatsz. Azt hiszem szétkapcsolni is azzal kell. De ha jól emlékszem, elég rossz vezetni a HT2-ben a nyergeseket pótossal, inkábba King of the Road című játékot ajánlom, ami a HT2-nek egy újabb kiadása. Vagy, ha szereted az amcsi kamionokat, akkor a 18 WoS AA is tetszeni fog (gondolom). Ez utóbbinak elég népes fórumos közönsége van itt.
  • zoszt #53
    Egy saját Ht2-s kép:
  • gumikacsa #52
    Manuális váltással a legtutibb kamionos game.