Gyurkity Péter

Drónok elleni lézert keres a DARPA

Erre utal egy új kérelem, amely információt gyűjtene az erre alkalmas megoldásokról.

Azt már jó ideje tudjuk, hogy az amerikai illetékesek (és számos egyéb ország erre fókuszáló ügynökségei) gőzerővel dolgoznak az új korszak eszközeinek tökéletesítésén, legyen szó a drónokról, vagy akár a különböző lézerekről. A DARPA a drónok elleni védelem kialakítását is igyekszik megvalósítani, ezért már most keresik a potenciális jelölteket.

A szervezet internetes oldalán egy új kérelem bukkant fel, amelyben részletes információ iránt érdeklődnek egy úgynevezett Mobile Force Protection platform kialakításával kapcsolatban. Ez a rendszer a tervek szerint újszerű és rugalmas módon nyújtana védelmet a különböző drónok, különösen pedig a kisebb méretű fejlesztésekkel szemben, amelyeket összefoglaló módon az sUAS, vagyis „small unmanned aerial system” néven említenek. Három-négy éven belül szeretnének előállni a komplett megoldással, amelynek azonban gyorsan alkalmazkodnia is kellene a folyamatos újításokhoz.


A DARPA tehát egy olyan rendszer kialakításán dolgozik, amely megfelelő módon érzékeli, azonosítja, illetve követi ezen kisebb drónokat, ezzel egy időben azonban el is hárítja a potenciális veszélyforrásokat. Hogy ezt milyen módon oldalák meg, az egyelőre kérdéses, sokat elárul azonban az elgondolásról az a kitétel, miszerint a rendszernek a rakéták, a tüzérségi- és aknavetőtűz, valamint egyéb hagyományos fegyverek ellen is védelmet kellene nyújtania – ez az összetett feladat ugyanis szinte kizárólag lézerekkel oldható meg, vagyis a jelek arra utalnak, hogy egy lézeres platformról lenne szó. Ezzel kapcsolatban többen megjegyzik, hogy nyilván amerikai cégeket részesítenének előnyben, de nincs kizárva az izraeli vagy a német fél bevonása sem, hiszen ezen országok bizonyos szereplői már szintén bemutattak hasonló rendszereket.

Az évtized végéig bőven van még idő – meglátjuk, milyen konkrét megoldásokkal állnak majd elő az említett határidőre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #2
    Hát azért jobb lenne ha a mánia kategóriás cikkeken sikerülne túljutni az sg-nek legalább a technikai cikkeknél, filmeknél meg a politikai bulvár rovatban nem olyan ciki mint itt, de nem ártana ha lövése lenne a cikkíróbácsinak hogy mire elég 10kw lézerlézerlézer és hogy annak milyen járulékos energiaigénye van, ahhoz hogy ne kelljen hozzá töltény.

    Komolyabb kérdéseket feszegető dolgokat már be se merek írni, mert tuti hogy leragadtak a 6 éves értelmi színvonalú, "pütypürütty biztoslézer láttam a rongyrázós kaliforniaifilmbe is"-nél itt páran.

    Fizesse ki az sg hogyha olvasható cikkeket akar amit ovlasnak is meg beszélenk róla.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.08.30. 08:20:43
  • Whysper #1
    EBAY .. ;)