Gyurkity Péter

Itt a Virgin Galactic új űrrepülője 

A módosított változat megoldást kínál a korábbi balesetre, érdeklődő továbbra is akad.

Még 2014 novemberében írtunk hosszabban arról, hogy a SpaceShipTwo balesetét minden valószínűség szerint emberi hiba okozta, mivel a tollazatnak nevezett, a légkörbe való belépéskor használandó rendszert túl korán üzemelték be, ez vezetett a másodpilóta halálát okozó katasztrófához. Most elkészült a módosított változat, ami megoldást kínál erre.

A külső szempontjából nem sok változást láthatunk az új példányon, amelyet a napokban mutattak be a nagyközönség előtt. A cég nem is tervezett komolyabb eltéréseket, a gép tulajdonképpen megőrizte elődjének formatervezését, de a belső sem nagyon módosult, kivéve az emberi hibákat megelőző biztonsági rendszert, amelyet korábban kihagytak. Ez az ígéretek szerint megelőzi a hasonló malőröket, vagyis még biztonságosabb lesz az űrturisták utaztatása, amire mindenképpen szükség van, ha valóban be akarják indítani a profitábilisnak ígérkező vállalkozást.


Egy érdeklődő máris akadt, mégpedig nem is akárki. Stephen Hawking rövid üzenetet küldött a cég illetékeseinek, amelyben jelezte, hogy ő a maga részéről továbbra is szeretné kipróbálni az élményt. Ehhez persze bizonyos feltételek teljesülése szükséges, a VSS Unity fedélzetén történő utazáshoz ugyanis megfelelő egészségi állapotban kell lennie - és nyilván a cég vezetésének is jóvá kell majd hagynia az elképzelést.

Arról még nem esett szó, hogy mikor kerülhet sor az első ilyen repülésre, így egyelőre csak a gépben gyönyörködhetünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)