MTI

Az alaszkai masztodonok jóval az ember megérkezése előtt haltak ki

A legújabb szénizotópos kormeghatározási vizsgálatok tanúsága szerint Alaszka és Yukon területén az amerikai masztodonok több tízezer évvel azelőtt pusztultak ki, hogy megérkeztek volna az első telepesek - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismerteti.

Az amerikai masztodon (Mamut americanum/Mastodon americanus) Észak-Amerika területén élt a pleisztocén során, a 125 ezer és 10 ezer évvel ezelőtti időszakban, de az előkerült fosszíliák szerint benépesítette a mai Honduras trópusi vidékeit, ahogy a sarkkörön túli és a szubarktikus vidékeken is előfordult. Az elefántfélékhez tartozó hatalmas emlősök külsőre a gyapjas mamutokra hasonlítottak, bár utóbbiaknál kisebbek voltak, és egyenesebb agyarakkal rendelkeztek. Fogmorfológiájuk alapján levelekkel, növényi szárakkal és gallyakkal táplálkoztak.

"A kutatók évtizedek óta próbálják kideríteni, hogy miként haltak ki a masztodonok - az ember okozta-e vesztüket, vagy a legutóbbi jégkorszak utáni hírtelen felmelegedés miatt tűntek-e el a Föld színéről, esetleg több tényező együttes hatása miatt pusztultak-e ki, s kihalásuk egyetlen drámai +pillanat+ műve volt vagy hosszabb időszakot vett-e igénybe" - sorolta a kérdéseket Ross MacPhee, az Amerikai Természettudományi Múzeum kurátora, a tanulmány társszerzője.

A kutatók Alaszka és Yukon különböző részein napvilágra került 36 fosszilis csontot és fogat vetettek alá szénizotópos (radiokarbonos) vizsgálatnak, az Oxfordi Egyetemen és az Irwine-i Kaliforniai Egyetemen alkalmazott eljárások csupán a csontok kollagénjére összpontosított, és nem vette figyelembe a fosszíliák tartósítására alkalmazott ragasztóanyagokat és egyéb szereket.

A tudósok meglepetésére az összes vizsgált fosszília lényegesen idősebbnek bizonyult, mint korábban feltételezték, több esetében a kora meghaladta a szénizotópos vizsgálat lehetőségeit, amely körülbelül 50 ezer évvel képes "visszamenni" az időben. A masztodonok élőhelyeit vizsgálva, s figyelembe véve egyéb ökológiai és földtani tényezőket, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az elefántszerű emlősök körülbelül 125 ezer éve, s csupán egy rövid időre telepedtek meg Alaszka és Yukon területén, amikor a legutóbbi interglaciális (jégkorszakok-közötti) periódusban enyhébbé, csapadékosabbá váló éghajlatnak köszönhetően megszaporodtak az erdőségek.

"Nem sokáig nyújtottak e vidékek menedéket a masztodonoknak, 75 ezer éve a hidegebbre, szárazabbra forduló éghajlat lokális kihalást okozott" - hangsúlyozta Grant Zazula, a yukoni paleontológiai program őslénykutatója, a tanulmány vezető szerzője, megjegyezve, hogy az ember 13-14 ezer éve kezdte benépesíteni az adott területet, így semmi szerepe nem lehetett a masztodonok helyi kihalásában. Az elefántszerű emlősök populációi délebbi vidékeken éltek, míg 10 ezer éve a nagytestű állatok, a megafauna többi képviselőivel együtt ki nem haltak.

"Nem állíthatjuk, hogy a megafauna pusztulásában semmi szerepe sem volt az embernek, a masztodon-populáció azonban ekkorra összezsugorodott, már csupán a Nagy Tavak vidékén élt" - hangsúlyozta Ross MacPhee, megjegyezve: ez teljesen más forgatókönyv, mint amit az általánosan elfogadott nézetek sugallnak, miszerint a túlvadászat miatt haltak ki néhány évszázad leforgása alatt a masztodonok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • emberz #5
    Arról van szó, hogy azt hallotta a cikkíró, hogy egy új vizsgálat folyamán az észak amerikai masztodoncsontok idősebbnek bizonyultak a korábbi adatoknál. És e köré épített fel, gondolom, hogy bő lére ereszthesse, egy értelmetlen, össze-vissza történetet. Ennyi. Ezt úgy teszi meg, hogy a belső ellentmondások, és lényegtelenségek kiordítanak a cikkből.
  • emberz #4
    Azt írja: 50 ezer évre képesek visszamenni szénizotópos kormeghatározással. Akkor milyen 125 ezer évről beszélnek? Vagy: Ha Alaszkában kihaltak, de a Nagy Tavak vidékén még éltek, abból miért következne az, hogy nem vadászták túl őket? Ez a cikk tele van értelmetlenségekkel és önellentmondásokkal! Amit sugalmaz, az pedig merő ostobaság. Ez a cikk, a koherens látszat ellenére, tücsköt-bogarat összehord. Egyik mondatában leírja, hogy kihaltak a masztodonok, a másikban meg azt, hogy nem.
    Utoljára szerkesztette: emberz, 2015.07.30. 11:18:11
  • ostoros #3
    Igazad van. Egyébként annyiban egyet értek emberz véleményével, hogy tényleg nem ritka az olyasmi, ahol az ember szerepét kisebbítik egy egy kihalásnál.
    Pl. Ott van a Jégkorszak című rajzfilmnek a Dodókkal foglalkozó része...
    Tudom hogy csak egy rajzfilm, de hülyeségeket sulykolni azért nem kellene... pláne nem a gyerekek agyába.
  • turidani #2
    Azért sokat segített volna a cikk megértésében, ha rendesen elolvasod.

    Azt mondja ugyanis:

    "A legújabb szénizotópos kormeghatározási vizsgálatok tanúsága szerint Alaszka és Yukon területén az amerikai masztodonok több tízezer évvel azelőtt pusztultak ki, hogy megérkeztek volna az első telepesek"

    Vagyis a cikk nem általában a masztodonok észak-amerikai kihalásáról, hanem csupán az Alaszka és a Yukon területén történt kihalásukról beszél.

    És azt mondja, hogy igazából csak a 125-75 ezer évvel ezelőtti meleg időszakban éltek ott masztodonok, a 75 ezer évvel ezelőtt bekövetkezett lehűlés után viszont délebbre vándoroltak. Tehát nem azért tűntek el északon, mert az emberek kiirtották őket, hanem azért, mert a lehűlés után már túl hideg volt nekik ott az éghajlat.

    A masztodonok tehát kb. 75 ezerévvel ezelőtt Alaszkáról és a yukon területéről Észak-Amerika déli vidékeire vándoroltak, és ott kb. 10 ezer évvel ezelőtt haltak ki.

    Mégpedig túlvadászás miatt.
    Utoljára szerkesztette: turidani, 2014.12.04. 16:10:18
  • emberz #1
    Már a cikk címe is ellentmondásban van a tartalmával. Az is egy dolog, hogy a szerkesztő szerint a tízezer év régebben volt, mint a tizenhárom- tizennégyezer (különben meg ez azt jelenti, hogy aljassággal egyenértékű módon nézi hülyének az olvasót), és megint egy másik dolog a legújabb eredmények elhallgatása, miszerint már húszezer éve, sőt, régebben is élt ember Amerikában. Ha egy tudós nem veszi észre, hogy össze-vissza beszél, akkor nem tudós, hanem idióta. Tudományos cikk 1) belső, logikai ellentmondásokkal, 2) túlhaladott, korszerűtlen elméletekkel. Ez nem tudományos cikk, ez egy barom propaganda szöveg, ki tudja milyen célból, milyen megrendelésre, mert értelme ez nincsen neki... Hacsak az nem, hogy a tényekkel, tulajdon bizonyítékaival szemben is a dogmát sulykolja, miszerint: "Az ember csak 13-14 ezer évvel ezelőtt érkezett az amerikai kontinensre, és ezért nem találkozhatott a 10 ezer éve kihalt..." anyukáddal. Mert én azt üzenem a cikk írójának, hogy: az anyukáddal. Azzal nem találkozhatott szegény, Amerikába bevándorolt ember.
    Utoljára szerkesztette: emberz, 2014.12.04. 12:25:48