Gyurkity Péter

A PS4 nyeri az új konzolok versenyének első körét

Erre számít az IDC, amely friss előrejelzésében kiemeli, hogy az új fejlesztések elsősorban az online piacra támaszkodnak majd, mi több, ezen a téren le is hagyják a hagyományos számítógépeket. A Microsoft szintén igyekszik népszerűsíteni új jövevényét, és bár a két nagy versenyébe hamarosan a Valve is beszáll saját megoldásával, a piackutató cég mégis arra számít, hogy a különböző hardverek között nem lesz óriási a különbség, és nem egymás ellenében, hanem közösen hódítják meg a fanatikusok és az újonnan csatlakozó vásárlók szívét.

Az IDC által közzétett anyagban arra hívják fel figyelmünket, hogy az Xbox One és a PlayStation 4 bemutatkozása és közelgő elrajtolása révén idén végre valamivel több konzol talál majd gazdára, mint az előző év során. Ezzel egy 2009 óta tartó lassú, ám folyamatos csökkenő trend szakad meg, az idei 33 millió darabos példányszám pedig szerény növekedést eredményez majd a 2012-es adathoz képest. A csaknem globális elérhetőség, valamint az erősebb hardver jelentik a legfontosabb tényezőt a sikeres bemutatkozásban, a PS4 pedig leginkább alacsonyabb ára miatt előzheti meg riválisát az ünnepi szezon alatt.

Legalább ilyen fontos, hogy a hagyományos vásárlások, a mikrotranzakciók, illetve a letölthető kiegészítők beszerzése által keltett forgalom az internetre csatlakozó konzolok esetében nagyobb lesz, mint a PC-s játékok területén. A Steam, az Origin, illetve az Amazon és társaik egyértelműen az Xbox Live, a PlayStation Store, valamint az eShop mögé szorulnak majd, miközben az előfizetések száma a konzolokon (Xbox Live Gold, PlayStation Plus) tovább nő, a PC-ken (World of Warcraft és társai) pedig tovább csökken. 2017-re a konzolosok száma meghaladhatja a 165 millió főt, ezzel a Wii U, az Xbox One, illetve a PS4 saját online boltjának jövője biztosítva van. A kínai kormány ráadásul feloldotta a konzolokra vonatkozó, eddig érvényben lévő tilalmat, így hamarosan újabb milliók bővíthetik ki a meglévő tábort.

Ugyanezen időszak alatt, vagyis a 2017-ig terjedő periódusban, a játékra is alkalmas okostévék, a különböző mikrokonzolok és set-top-boxok, valamint az ezekhez csatlakozó felhő-platformok gyors növekedésen mennek keresztül, ám négy év múlva is a játékosok TV-centrikus összes kiadásának alig 10 százalékát teszik majd ki. A hagyományos konzolok, PC-k, valamint az új HDTV-k és set-top-boxok között nem lesz áthidalhatatlan szakadék, ez az időszak végére többnyire szavakban merül majd ki, vagyis a Nintendo, a Microsoft és a Sony hármasát sem a meglévő, sem pedig az újonnan beszálló fejlesztések nem szorítják majd ki a játékok területéről.

Ez még valószínűleg akkor is így lesz, ha beigazolódnak az nVidia tartalomért és technológiáért felelős alelnökének szavai, és a konzolok soha nem nőnek fel a PC grafikai szintjére. A felhasználók körében zajló állandó vita és a nyilatkozatháború minden bizonnyal folytatódni fog, ám a PlayStation és a PS2 korszaka szerinte nem ismétlődhet meg, és míg a harmadik generációnál fej-fej mellett haladt a két szegmens, mára egyértelműen a PC hódította vissza az első helyet a teljesítmény és a vizuális élmény terén, ami nagyban annak köszönhető, hogy egyik gyártó sem hajlandó az nVidiához hasonló összeget költeni a fejlesztésekre - ez mondjuk nem gátolta meg az AMD-t abban, hogy mindkét szerződést elhappolja.


A Microsoft persze továbbra is igyekszik népszerűsíteni megoldását, igyekezetük jól látható. Egy most megjelent reklámban például azt láthatjuk, hogy a felhasználók a Bing szolgáltatásait veszik igénybe a Windows 8.1, a Windows Phone 8, illetve az Xbox One alatt, ami egyben azt is jelzi számunkra, hogy a cég szeretné minél szorosabbra fűzni az ezen három platform közötti viszonyt. Ezzel egy időben a Kinect 2.0 újításairól és előnyeiről is sokszor említést tesznek, már csak azért is, mert a kiegészítő mindenképpen fontos szerepet tölt majd be az Xbox One pályafutásának alakításában.

A TechNet oldalán közzétett hivatalos blogbejegyzésben arról olvashatunk, hogy a Microsoft Research csapata miként fogott össze az Xbox One részleggel, hogy megalkossák ezen új funkciókat. A "time-of-flight" kamera például letapogatja szobánkat, elkészíti annak mélységi térképét, és bár eleinte akadtak gondok az elől és a háttérben lévő objektumok szétválasztásával, ezt végül sikerült áthidalni, hogy készen álljanak a november 22-i hivatalos rajtra. A közzétett videók azt részletezik, hogy a kamera miként érzékeli az egyes személyeket, értelmezi azok mozgását, vagy akár szívritmusukat, valamint milyen módon hasznosítja az infravörös funkciókat, a zavaró fény kiszűrését.


A Kinect 2.0-val kapcsolatban egyébként rögtön felmerültek bizonyos aggodalmak, különösen azon pletykák után, miszerint a Microsoft különféle interaktív reklámok révén gyűjtene adatot a felhasználókról. Ezt később az Xbox részleg marketingigazgatója cáfolta, kiemelve, hogy ezen jelenleg senki nem dolgozik, az eredeti interjúban mindössze erre vonatkozó spekuláció hangzott el, és amennyiben valóban létrejönne egy ilyen megoldás, azt kizárólag a felhasználók beleegyezésével alkalmaznák. Lehetőség lenne ugyan az egyes játékosok arcának felismerésére, ha esetleg azok más helyszínen, így például barátoknál vennék igénybe a konzolt, azonban a személyi jogokra tekintettel ezen információk nem hagyják el az egyes készülékeket és nem kerülnek a felhőbe.

Az új kontrollerekkel kapcsolatban is nagy az érdeklődés, többek között éppen a PC-s játékosok körében. A Sony Worldwide Studios elnöke például a Twitteren erősítette meg, hogy az analóg stick és gombok külön PC-s meghajtó nélkül is használhatóak a számítógépen, azt azonban még nem tudni, hogy a Windows valóban Dualshock 4 néven ismeri-e majd fel az eszközt - erre csak a november 14-i megjelenést követően kapunk választ.

A Valve a maga részéről az első 300 tesztelőnek szétküldendő Steam Machines példányok hardveres részleteit ismertette a napokban. Eszerint ezen készülékek Intel i7, i5 és i3 chipeket tartalmaznak majd, amelyeket nVidia GeForce Titan, GTX780, GTX760, valamint GTX660 grafikus vezérlők, 16 GB DDR3 RAM, 1 TB-os merevlemez és 8 GB-os SSD, illetve egy 450 wattos tápegység egészít ki. Képeket egyelőre nem közöltek, de azt elárulták, hogy minden egyes komponens, így maga az alaplap is cserélhető lesz, vagyis a felhasználók maguk is összeállíthatnak majd egy-egy konfigurációt.

Biztosan venni fogok...
  • Xbox One-t
  • Playstation 4-et
  • Valve Steam-et
  • Egyiket sem
Nincsenek illúzióik arról, hogy a teljes Steam tábort lefedhetik majd a készülékekkel, de abban bíznak, hogy a játékosok egy jelentős része dönt a beruházás mellett, különösen akkor, ha a külső partnerek jövőre még erősebb összeállításokkal jelentkeznek majd. Ezen partnerek között maga az nVidia is ott van, amely az utóbbi időben a linuxos meghajtók terén igyekezett behozni tetemes lemaradását, blogjában pedig elárulta, hogy a Steam OS elkészítésében is részt vettek. A játékok megosztását és streamelését lehetővé tévő, akár önálló operációs rendszerként is futtatható platform belépést nyújt számukra arra a piacra, ahol az AMD a két nagy révén igyekszik hatalmas szeletet kikanyarítani magának - meglátjuk, a játékosok mennyiben osztják majd meg pénzüket és idejüket az eltérő megoldások között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dodo55 #69
    Fel persze, de a konzolosoknál jellemző, hogy ez elijeszti őket a PC-től (mert túl bonyolult nekik, vagy nem tudom).

    Ha viszont így le tudják majd egyszerűsíteni, akkor az őket is meggyőzheti majd, hogy nincs mitől félni :)
  • cateran #68
    De ezt mar feltalaltak, a nevuk: minimum konfig, javasolt konfig....
  • zola2000 #67
    A samsung tényleg mehet a fenébe az olcsó telefonjaival, amilyen telefonokat 40ezerért árul, olyan telefonokért a Huaweii 20ezret kér kb, a ZTE meg le se süllyed arra a szintre, náluk az okostelefon 800x480as felbontásnál kezdődött már 3 éve szintén 40ezerért (gondolom a galaxy mini 1ednél is a legzavaróbb a 320x240es felbontása volt).

    Persze ilyen 3,5-4 collos telefonokon még mindíg nem az igazi a net, ezért fogynak inkább a tabletek melléjük/helyettük.
  • Dodo55 #66
    Igen, még jó hogy összeállíthatnak, de amire én ezt válaszoltam, az az, hogy egyesek attól tartanak vesznek egy játékot és az nem fog garantáltan futni.

    Erre mondtam, hogy mivel a gyárilag összeállított configok véges számúak lesznek, így lehet előre tesztelni mindegyiken, és odaírni a játékokhoz, hogy mely darabokon futnak garantáltan. Az, hogy utána majd a user belenyúl, az már nyilván más kategória, de akkor sem az a valószínűbb forgatókönyv, hogy a belenyúlással lerontják majd a teljesítményét...
  • Molnibalage #65
    Ez gondolom nekem szólt. Akkor csak sajnálni tudom a sok usert. Azért, amit amit telefonom tud kb. 15k a reális összeg szerintem. Teát fasza, hogy egy picsafüst telefonért annyi pénzt kértek el, amiből középkat VGA kártya vehető...
  • cateran #64
    "(nem lesz végtelen számú hw variáció mint az egyedi PC-knél,"
    Istenem..bonyolult ez a cikk, a sok mondattal, meg minden...
    "Képeket egyelőre nem közöltek, de azt elárulták, hogy minden egyes komponens, így maga az alaplap is cserélhető lesz, vagyis a felhasználók maguk is összeállíthatnak majd egy-egy konfigurációt. "
  • cateran #63
    2 eve vettel 1 mar akkor is picsafustnek szamito telefont es picsongsz, hogy de szar..hulye-e vagy?
    "Mindezt egy olyan témánál ahol arról van szó hogy hülye agyhalott az aki évente kidob egy új konzolnyi pénzt az ablakon a PC-re ami szerinted halott mert NEKED a mobil életképes alternatíva egy fix egybehardverrel."

    Hat es nem? Lasd a te peldadadt, van 1 olyan alap okostelefonod, hogy hihetetlen (mert 2 eve "draga" volt) aztan sirsz, mint a furdoskurva, hogy milyen szarok az okostelefonok, holott meg kozepest sem lattal, max kirakatban. A konzolok (es kapaszkodj meg.. a mobilok es tabletek is..bezony elegge durva 3d-s jatekok vannak am mar rajuk...nyilvan nem olyan szintu, mint 1 konzol vagy pc, de a meretuk es teljesitmenyuk alapjan mindenkeppen lenyugozo..ja, hogy neked lila fingod nincs errol? Akkor ki a hulye?) alternativa a pc-vel szemben..de nekem ne hidd el, higgyj az eladasi mutatoknak...konzol jatekok vs pc jatekok.
  • Hoz_Hun #62
    PS3-on előfordulhat, hogy nem enged multizni más gamertagon, mer ott nem fizetsz a netért és a játékhoz kapott kóddal (ingyen) multizhatsz (legalább is a Last of Us-nál így van). A kód egyszer használatos. Ellenben XBox360-on (ahol viszont fizetős a net, ha multizni akarsz) nincs kód. Vagy minden játékkal multizhatsz (fizetős net), vagy egyikkel sem (sima net).
    Amúgy nem értem mire akar kimenni ez a vita (már megint). Utálod a konzolokat, nem te vagy az egyetlen. Na és. Én már nem játszom PCn (kivéve a StarCraftot), azt munkára használom. Számomra fényévekkel kényelmesebb konzolon játszani. Eleve csak éjszaka jutok hozzá, amikor a gyerekek, feleségem már lefeküdtek aludni és nem fogok a kibumlizni a dolgozószobámba, hogy a székben guzsorogva szórakozzak. Elfekszek az ágyban aztán tolom. Nem kell tökölnöm semmivel. Nem várom el, hogy más megértse. Én nem vagyok a te cipődben, te pedig az én helyzetemet nem ismered. Nekem ez szimplán kényelmesebb és megbízhatóbb.
  • Dodo55 #61
    "nemrég pl egy haver kevesebb mint 5€ befizetésével megvette a Dead Space 1,3, a MoH egyik részét, a Burnout Paradise Ultimate-t, meg pár másik komoly AAA címet. (ha jól emlékszem 7 játékot zsákmányolt legálisan ennyiért...)"

    10 játék volt az, személy szerint kemény 1200 forintért...

    Dead Space 1,3, BPUB, Crysis 2, MoH, Mirror's Edge, BF3, C&C: RA3 - Uprising, Populous meg Sims 3...

    Ja és poén, hogy 6 játékhoz Steames meg Origines (EA féle gamestore) kódokat is adtak, így azokból valójában 2 példányt adtak :DDD
  • Dodo55 #60
    "Nem fix a HW. A SteamOS nyílt, így bárki felrakhatja egy PC-re, és árulhatja így a portékáját."
    Ez alatt azt érted, hogy Steam Machine néven eladjon valaki valami random PC-t a Valve jóváhagyása nélkül? Mert a SteamOS nyíltsága egyáltalán nem jelenti azt, hogy te Steam Machine néven forgalomba hozhatsz vele akármit, és gondolom észnél lesz annyira a Valve, hogy ilyen esetben rohadtul harapjon, hiszen hamisításról beszélünk. Már ha cégről van szó, ha meg magánszemélyről aki használtan árulja, akkor érdemes "benézni a motorháztető alá", mint minden ilyen esetben.

    "Emiatt cseppet sem garantált, hogy a megvásárolt játék futni fog rajta."
    De, pont ez az egésznek a lényege. Persze több féle változat lesz, és talán valóban előfordulhat, hogy a leggyengébb kevés lesz, viszont a játékoknál meg lehet majd 100% biztosra adni előre (nem lesz végtelen számú hw variáció mint az egyedi PC-knél, hanem X darab előre ismert amiket végig lehet tesztelni melyiken hogy megy), hogy melyik változatokon futnak. Így ha úgy veszel játékot, hogy oda van írva minimum melyik változat kell neki, és ezt te szem előtt tartod, akkor nem eshetsz pofára.
    Kivéve persze ha hülye vagy, és tuning címszó alatt kicserélsz benne valami konponenst gyengébbre :) De feltételezem aki nem ért hozzá eléggé az nem fog bele ilyesmibe.

    "Ha nem fut, majd streamelik. Feltéve hogy van ehhez megfelelő net, ugyebár..."
    Mert hogy a Valve akkora barom, hogy a fő adatfolyamot majd interneten keresztül akarja két egymáshoz LAN-on is csatlakozó gép között átvinni... Max amit el tudok képzelni, hogy lesz valami keskenyebb segédstream és az már a szervereiken is át fog futni, de hogy a fő input/output adatfolyamokat is teljes egészében internetes szerver közbeiktatásával akarják majd átjátszani az elképzelhetetlen. Meg eleve ez a nem fut dolog is nehezen elképzelhető, egy i3 simán elbánik jelenleg a legtöbb játékkal (mert ugyanolyan brutál singlecore teljesítménye van, mint a 4 magos nagytestvéreinek), plusz a GTX660 is sok mindenre elég még. Egy streaming client only géphez egyébként is elég lenne egy ennél bőven gyengébb config, nekem pl. a régi 7 éves P4-es configom vitte simán az OnLive-ot.

    "- A "régi" Steames játékok se futnak rajta, mivel ugye linux, ott meg 90+% Windows only..."
    A Valve már volt olyan szíves, és portolta a legtöbb játékát linux-ra, meg egyébként sem olyan rettenetesen nehéz dolog ez (a forráskód birtokában természetesen), mint azt sokan elképzelik. Igazából ha sikerülne nekik valahogy egy natív D3D támogatást vagy akár csak egy nagyon hatékonyan működő D3D-OGL wrappert összehozni a SteamOS alá, akkor meg már attól sem lennének nagyon távol, hogy megfelelő futáskörnyezet biztosítsanak portolás nélkül a Windowsos játékoknak.

    "Még a streamelős verzió is jóval drágább lesz mint a konkurens konzolok"
    Lásd kettővel feljebb. Egy ilyen gép bőven elég a legtöbb játék futtatására jelenleg, hülyeségnek tartom tehát, hogy ez csak stream kliensnek legyen elég, nem tudom ki állít ilyet, de ha maga a Valve, akkor ezt ők sem gondolhatták komolyan.