Franczy

A hackereket törvényileg is terroristáknak minősítik

[ZDNET] Angliában egy tegnap életbe lépett új törvény értelmében a számítógépes bűnözéssel foglalkozó crackereket és hackereket terroristáknak minősíthetik a bíróságok.

A Terrorism Act 2000 nevet magán viselő új törvényt azért alkották meg Angliában, mert az országot az elmúlt időkben több külföldi szakadár szervezet használta főhadiszállásának, és ezek a szervezetek a különböző cyber-terrorista cselekményektől sem riadtak vissza.

Az új terrorista ellenes angol törvény kiszélesíti a terrorista szó eddigi definícióját. Ezek szerint mostantól már az a személy is terroristának minősül a szigetországban, aki komoly mértékben beavatkozik egyes számítógépes elektronikus rendszerekbe, vagy esetleg nagyobb károkat is okoz azokban. A törvény elsősorban azokra a bűnözőkre vonatkozik, akik kormányzati érdekeket sértenek meg az interneten, vagy a polgári lakosságot félemlítik meg különböző tetteikkel. A törvény a rendőröket többek között olyan jogokkal is felruházza, miszerint a rend angol őrei ezentúl már akár letartóztatási parancs nélkül is őrizetbe vehetik negyvennyolc órára az internetes bűnözőket.

Alex Gordon, a londoni Berwin Leyton cég jogi és információs technológiai szakértője szerint az új törvény megalkotásával és hatályba helyezésével a rendőrség az eddigieknél sokkal hatékonyabban veheti majd fel a harcot az internetes bűnözök ellen.
"Az új törvény alkalmazásával elkapjuk majd a veszélyes számítógépes hackereket." - mondta Gordon.

Gordon azt is elmondta, hogy természetesen még az új törvény életbe lépésével sem lehet majd százszázalékosan felszámolni a kártékony internetes bűnszövetkezeteket, de legalább most már megtették az első lépéseket az internetes bűnözés minimalizálásának irányába.

Persze Angliában nem mindenki örül az új törvénynek. A hackerek és crackerek mellett a különböző, perifériára szorult politikai szervezetek is tiltakozásaiknak adtak hangot az új cyber-terrorista törvénnyel kapcsolatban. Szerintük ugyanis könnyen elképzelhető, hogy a kormány az új törvényt kihasználva megakadályozhatja a legális internetes demonstrációkat is.

Az új törvény életbe lépésével az angol internetszolgáltató GreenNet cég működése is veszélybe kerülhet, hiszen a GreenNet több olyan weblapot is üzemeltet a szerverein, melyek különböző szélsőséges politikai csoportokhoz tartoznak. Néhány ilyen website egyébként a törvény életbe lépésével egyidőben azonnal demonstrációra hívta fel az oldalakat látogató felhasználókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gab #11
    Csak példának wow -hoz:
    Business Software Alliance ( BSA, vagy ahogy a cybermanusok mondják: szoftverrendőrség ):
    Bejövő hívá:
    " ehh, hát jönnénk ellenőrizni " - BSA
    " oksa " - én
    " akkor egyeztetnünk kell időpontot " - így ők
    " jó " -én
    " rendben, akkor kérek visszahívást meg időpontot a hónapon belül " - BSA
    " ok " - én
    .. Idő telik, rendszerek ellenőrzés alatt, minden ok ...
    Hívás vissza:
    " Igen? " -BSA
    " a hónap bármelyik napján jöhetnek " - én
    " jó, legyen x. -e " - BSA
    " ok " -én
    .. Idő telik - múlik, nem jöttek ...
    Hívás ismét:
    " Halló? " - BSA
    " a megadott időpontban nem jöttek " - én
    " semmi baj, majd megyünk " - BSA
    " aham " -én
    .. idő telik.. csak telik és múlik. Azóta se egy levél, se egy távírat. Szóval nem történt semmi. Ami az ügy pikantériája, hogy más ismerősőmmel is megtörtént az ügy és ott se lett semmilyen lépés.
    Az origo -s fórumban találhatsz még infót a könyvedhez ;-). Érdekes ....
    Ja: a beszélgetés egyáltalán nem szóról - szóra történt.
  • wow78 #7
    Igaz, mármint gondolok itt a kormányszervek és a fejlődésre. Persze egyértelmű hogy kormányoknak a technikai szintje fejlettebb mint a többi (nem kormányzati) vállalatnak, de a hozzáértés, bátorság hiányzik és ezt ma sajnos 1x évesek képviseltetik.
    De ezekhez is kell egy tervező- irányító - szervező emberke. Ezt az idősebbek képviselik.
    Lényeg: Törvénnyel még sohasem kaptak el embert csak az elrettentésért (megnyugtatásért) van.

    Idézet a készülődő könyvemből; wow