9022
Far Cry 2
  • ronnie89b
    #9022
    Felhozom egy kicsit a topikot. Most játszottam először és valószínűleg utoljára is ezzel a játékkal. Az első részhez képest nagy csalódás lett, bár ahhoz a nevén kívül amúgy sincs semmi köze. A menj ide öld meg ezt, menj oda öld meg azt küldetések marha unalmasak voltak. A két frakciót meg se lehetett különböztetni egymástól, nem is tudtam mikor melyiknek az emberét kell kinyírni :)
    A nyílt térképen is nagyrészt egy völgyben mész, hogy véletlenül se kerülhesd el az újratermelődő checkpointokat (Ezt is hogy a francba gondolhatták jó ötletnek??????), ráadásul teljesen kihalt minden.
    A sztori befejezése is mekkora hülyeség. már, akit meg kéne ölnöd, rávesz hogy inkább legyetek már öngyilkosok. :))) LLLLOOOOOOLLLL!!!
    Azért egy-két jó ötlet is volt benne. A haverjaid megmentik a hátsód, ha bajba kerülsz (persze a végén elárulnak, még azok is akik elvileg már halottak WTF?), a fegyver elhasználódás, beakadás is egy érdekes ötlet volt.
    Szóval egyszer elég volt belőle, a mellékküldetéseket meg se csináltam mindet, mert annyira idegesítő volt az egész játék.
  • akyyy
    #9021
    "A Jackal valójában Jack Carver akar lenni az eredeti Far Cryból."


    Utoljára szerkesztette: akyyy, 2021.10.05. 00:47:25
  • grebber
    #9020
    Semmi.
  • akyyy
    #9019
    a második (illetve további) részeknek vanköze az első részhez? ezer éve már azt végig játszottam de semmire se emlékszek belőle csak hogy sziget :D
  • grebber
    #9018
    A kettővel még nem próbálkoztam az majd csak később jön ,de az 1 rész ami ezer éves az megy akkor ennek is kéne.
    Google-n rákereseve is-is. Sokaknak simán megy sokaknak pedig nem.
    Keresgélj hátha találsz megoldást
  • gabo91
    #9017
    Valaki játszik vele win10-en? vagy játszott vele...?
    eredeti (uplay) indítás után csak fekete képernyő van.... el sem indul... :(
  • Tekken5
    #9016
    amint sejtettem: ez egy rohadt nagy BUG! Josip addig lőtt engem, amíg ki nem irtottam az összes APR katonát, de utána leállt így mindketten megmenekültünk... XD
  • Tekken5
    #9015
    LOL! sikerült úgy megcsinálnom, hogy a haverom életben maradjon és meg se sebesüljön (autó fegyverével lőttem mindenkit), de engem lelő a haverom, amikor meg se lőttem! névszerint: Josip. ez egy bug lenne vagy Josip meg akar már ennél a résznél ölni? mert amikor először játszottam végig akkor Paul volt a haverom, aki egyáltalán nem lőtt belém és ha megsebesült simán meg lehetett gyógyítani... de Josipnál teljesen más a helyzet :S szóval ez egy bug vagy a történet része? O_O
  • Tekken5
    #9014
    sziasztok pupákok! emlékeztek arra a küldetésre, amikor meg kell ölni a királyt és lehúzni a gyűrűt az ujjáról majd a fiának adni? idáig oké... de ennél a küldetésrésznél az oázisban miután lefoglaltam az aranyat és felmászok a létrán egyből meg kell mentenem a haveromat és ezt sehogy sem lehet megcsinálni, hogy életben maradjon :S másodszorra viszem végig! elsőre simán ment minden, mert nem volt ott ez a bug! tehát a haveromat gyógyítani akarom jelez a kék jelzőfüstjével, hogy megsebesült, tele vagyok gyógyinjekciókkal, de mindig a kispisztolyt veszi elő a karakter amikor gyógyítani szeretném hiába nyomok H-t vagy bal egérgombot. tehát azt kell csinálnom, hogy MIELŐTT a haverom megsérülne megöljem az összes APR katonát! :S de ez kb. lehetetlen... szóval csak meg akarom menteni a havert... tudtok valamit tanácsolni? néha pedig engem lő a saját haverom! meg akarom csinálni az összes haverküldetést, de ha meghal, akkor hogyan?

    ja! és még valami! ha meghalok és jön a segítőtárs haverom, akkor tényleg segít is, de miután megölt mindenkit engem is lelő... WTF?
  • Kalash17
    #9013
    Sziasztok!lenne egy kis problémám a játékkal.Találtam néhány modot, ami módosítja a játékot, realisztikusabbá teszi, növeli a fegyverek sebzését, stb.A lényeg hogy két fájlt kell ehhez bemásolni a játék könyvtárába...Na ha ezt megteszem, akkor a játék indítása után sötét marad a képernyő... Csak magyarítást telepítettem fel a játékhoz, lehet hogy azzal nem fér össze?Egyéb tippek?Előre is köszi a válaszokat
  • laacika
    #9012
    Az első része jó volt ez a második része egy nagy fos!!!
  • Shep
    #9011
    Hát pl. megveszed a játékot.
  • laacika
    #9010
    Sziasztok.
    Légyszives valaki reirná nekem részletesen hogy hogy birom magyarositani a far cry2-őt?Nagyon hállás lennék érte,előre is köszönöm,ha lehet minnél egyszerűbb megoldás legyen.Köszönöm.
  • Tib
    #9009

    Far Cry 2 GameNight - Várunk Téged is szeretettel!
  • Tib
    #9008

    Far Cry 2 GameNight - Várunk Téged is szeretettel!
  • Herold
    #9007
    Gépigény.
  • gerey
    #9006
    Esetleg a warez topikban kérdezd meg, ha tölteni akarod...
  • Mikoyan
    #9005
    Sziasztok!Azt szeretném kérdezni,itt a tapasztalt emberektől :D elfutna a Far Cry 2 a gépemen. Processzor:Intel(R) Pentium Dual CPU E2180 2.00GHz+2.00GHz(ugye 2 magos)
    RAM:2,00 GB
    Operációs rendszer:Windows 7 (Op:32 bit)
    Videókártya:ATI Raedon HD 3600 Series( 256 MB) ->Igen, én is emiatt aggódom :(. kérlek irjátok meg,hogy érdemes-e letöltenem. A válaszokat előre is köszönöm!
  • grebber
    #9004
    Ahhoz meg kell venned!
  • Guido992
    #9003
    Szevasztok, tud valaki Uplay cd kódot?
  • Craig87
    #9002
    Már jó lett!
    Ujjból kellett telepíteni.
  • Craig87
    #9001
    Igen eredeti!
  • gerey
    #9000
    Eredeti?
  • Craig87
    #8999
    Sziasztok!
    Mi lehet a baj szerintetek?
    A múlt héten még jó volt
    A Far Cry2 betöltésénél a 3.kép után töltötte folyamatosan de a játékot nem töltötte be!
    Most meg már a játék betöltésénél ki is lép a játékból!
  • Papa01 #8998
    Nekem nem sikerült már a magát a fájlt sem megtalálnom a neten... vagyis egy esetben sikerült, de arra meg beriasztott a víruskereső. :(
  • Béluska74
    #8997
    Amit most lehet kapni a Steam-en azt lehet valahogyan Magyarítani?
  • mester1987
    #8996
    Jobb fegyverek, quad...
  • sparrow35
    #8995
    Mit könnyít?
  • mester1987
    #8994
    Igazából csak könnyít meg quadozni is ugye jó dolog :)
  • Papa01 #8993
    Köszi szépen az infót! :) Rákeresek!
  • mester1987
    #8992
    Próbáld ki a Fortunes Pack DLC adott lehetőségeket is ;)
  • Papa01 #8991
    Sziasztok!

    No, végig Játszottam, nagyon tetszett, kár hogy vége.. :) A kedvenc fegyverem az AR-16-os volt... Igazi mindenes! :)
  • peterr80
    #8990
    Sziasztok, van valami mod a singeplayer map készitésre? Unalmas hogy csak egyedül futkosok a pályáimon. Segítsetek légyszives
  • Herold
    #8989
    Tölts vissza egy korábbi mentést.
  • sKim
    #8988
    Sziasztok, nekem volna egy gondom.. Amikor elfogyott a malária gyógyszerem és visszakellett mennem Pala-ba a paphoz, hogy útleveleket vigyek el a barátjának, akkor elvittem a leveleket elmentem oda. De amikor kérdezi, hogy hoztam-e papírokat, akkor nem tudok semmit csinálni, nem ad ki kezet se. Szóval nem tudom átadni a papírokat. Próbáltam ki-be menni stb. Valami tipp? :)
  • Papa01 #8987
    Köszi a választ urak! :)

    Most már 42%-on áll a játékmenet. Nagyon jó játék, megérte az árát. :)
  • Herold
    #8986
    Jelezni fogja a térképen, ha ott a boltos, de egyszerre csak 1 küldetést vehetsz fel.
  • Solt
    #8985
    Akkor menj be, amikor nem vagy küldetésben... :)
  • Papa01 #8984
    Köszi szépen a választ! :)
    Hogyan tudom felvenni a küldetést? A térkép nem jelzi, a bolt pedig mindig üres.
  • Herold
    #8983
    A fegyverboltosnak csinálj küldetéseket.