Gyurkity Péter

Júniusban jön a W10-es Alcatel Idol 4S

Mégpedig némileg eltérő néven, nem túl kedvező hivatalos árral.

Jó ideje figyelemmel kísérjük az Alcatel telefonjait, a Windows 10 Mobile operációs rendszerrel ellátott legújabb példány pedig bizonyos szempontból kiemelkedik ezek közül, hiszen a tábor rajongóit mostanában nem kényeztetik el új hardverrel. Most már a hivatalos megjelenés dátuma és az ár is megvan.

Február elején még arról írtunk, hogy a hardver terén nem számíthatunk jelentős változásra, de szóba került itt az első körbe bekerülő országok listája is. Az MWC alatt a cég jelezte, hogy a telefon az Alcatel IDOL 4 Pro néven jelenik majd meg a kontinensen, ami állításuk szerint a céges- és magánfelhasználók körében tapasztalt jelentős érdeklődésnek köszönhető, itt pedig valóban egy 5,5 hüvelykes AMOLED-kijelzőre, az 1080p felbontásra, 4 GB memóriára, 64 GB-os kibővíthető tárolóra, valamint egy 21 megapixeles hátoldali kamerára és egy 3000 mAh-s akkumulátorra számíthatunk, fém kerettel és üveg hátlappal.


Természetesen nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a megoldás immár 1 éve jelen van a piacon, itt az európai debütálás számít csak új fejleménynek. Ez azonban még egyáltalán nem jelenti azt, hogy elavult fejlesztésről van szó, a hátoldalon például az egyre divatosabb ujjlenyomat-olvasó is megtalálható, ehhez pedig VR-headset társul, vagyis csak az kérdéses, hogy a szoftveres oldalon meglesz-e a szükséges kínálat, amivel kellőképpen kihasználhatjuk majd ezt a funkciót.

A hivatalos megjelenés egyébként júniusban esedékes, az induló ár 600 euró, ami nem mondható kedvezőnek. Kíváncsian várjuk, mekkora érdeklődés lesz majd a készülék iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hgabi84 #9
    Pontosan így látom én is - örülök, hogy vagyunk jó páran. Tényleg kb. olyan érzés, mintha az asztali PC-n dolgoznék - pl.: az Office - amit ráadásul ingyen adott számomra a Microsoft a telefonhoz. Kb. ugyanazt látom kicsiben a Word, Excel és Powerpoint esetében mint PC-n. És ez egy a része a lehetőségek tárházának. Lehet, hogy sokkal több Android-applikáció létezik, de azok többsége nagyon-nagyon gagyi. Legutóbb például a Cortana Android változatát teszteltem... vagyis teszteltem volna, ha nem minden kattintás után idióta oda nem illő reklámokat dobott volna a kijelzőre, ráadásul egyetlen funkcióját sem tudtam életre kelteni, akárhogy is próbálkoztam. Ellenben a Windows Phone Cortana folyamatosan fejlődik és nagyon kényelmesen teszi a dolgát nálam több PC-n és mobiltelefonon is - és nem mellesleg teljesen reklámmentes!
    Utoljára szerkesztette: hgabi84, 2017.03.24. 18:28:34
  • Andrevv #8
    Tudtommal a W10 a legelterjedtebb asztali OS a világon. Miért lenne halott? Most hogy mobilon is ugyanaz van és tudom futtatni ugyanazokat a programokat amiket asztali gépre fejlesztek, kétlem, hogy a windowsos telók megbuknának. Egy Android telefon nagyon buta készülék a WP-s telefonhoz képest. Gyakorlatilag ki tudja váltani az asztali PC-t is mert ugyanolyan élményt tud nyújtani.
  • tomboy013 #7
    Halottnak a csók.
  • hgabi84 #6
    Ez így van! Minden országban vannak jópáran, akik így vélekednek a Windows Phone rendszerről, ahogyan Te is - és részemről jómagam is. Szóval hajrá Microsoft! :) A többiek meg használják az android/ios-t - mindenki használjon azt, amit akar! Peace. :)
    Utoljára szerkesztette: hgabi84, 2017.03.04. 10:11:44
  • CairoJack #5
    Kint már nem tudják eladni a legyártott készülékeket, most áthozzák őket ide, hogy szabaduljanak a sz*rtól.
    A WP teljesen halott OS, már maga az MS is írja lefelé, aki ilyet vesz, az vett egy jegyet a Titanicra. És sokan még büszkék is rá. Mert ők jobban tudják, ők mások, nem állnak be a tömegbe.
    Epic lol.
  • KisKZ #4
    Vagyunk páran csak a környezetemben is akik várjuk az új frissebb vasakat. Mert az OS nem rossz.
    Végre valami!
    Utoljára szerkesztette: KisKZ, 2017.03.03. 16:12:07
  • dartois83 #3
    Ha lemegy az ára legalább a felére, akkor vállalható lenne és tényleg jó lenne dual sim verzió.
  • HuMarci #2
    Teljesen halott az a mobil op rendszer, nem értem miért erőlködnek, szinte 0% a windows phone-t használók aránya.
  • Gauge #1
    Végre új HW!!! Csak legyen belőle DS verzió is.
    Utoljára szerkesztette: Gauge, 2017.03.02. 22:53:02