SG.hu

Budapesten is bemutatták az Alcatel divattelefonját

Mindezt stílusosan egy divatbemutatón tette a cég, ezzel is hangsúlyozva kiknek szánják a készüléket.

Nem műszaki szakértők, hanem Szabó Patrícia, a Nesze!szer blog főszerkesztője és Lakatos Márk stylist beszélgetett a berlini IFA-n szeptemberben már bemutatott Shine Lite-ról. Véleményük szerint manapság a telefon az egyik legfontosabb divatkiegészítő, mely folyamatosan az öltözék része. Külsejében leginkább a három árnyalatban piacra kerülő fémborítást emelték ki, ami a mai ékszertrendekbe is illeszkedik.


Egyébként egy 5 collos (720 x 1280 pixeles) masináról van szó, melyben négymagos Cortex-A53 processzor dolgozik 1,3 GHz-en 2 GB memóriával megtámogatva. A 70 ezer forint körüli áron boltokba kerülő készülék elülső kamerája erős vakut kapott a jobb szelfik érdekében, és szoftverekkel is segítik a kreatív képkészítést. A 16 GB tárhely kevés lehet majd a 13 megapixeles duál-LED-es kamerával készített sok fotóhoz, ezt microSD-kártyával bővíthetjük, de ekkor persze elveszik a két SIM-kártya használatának lehetősége.


A 6-os verziójú Androidba a hátlapon ujjlenyomatunkkal is beléphetünk. Akkumulátora mindössze 2460 mAh-es, ami az 5 collos kategóriában nem az igazi. A Lite névből következően később egy feljebb pozícionált változat is várható, de erről bővebbet a megjelentek sem tudtak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SanMaster #4
    Divattelefon a faszom! Teljesen átlagos kb közép(felső alja) kategóriás android... szánalmas marketing próbálkozás!
  • VolJin #3
    Ez mitől divattelefon?
    Tök ugyanolyan, mint bármely másik!
  • Gauge #2
    Inkább az Idol 4 S windows mobile-t mutassák be. Minek egy sokadik android telefon. Attól nem lesz jobb, mert sok van belőle....
  • M2 #1
    "hangsúlyozva kiknek szánják a készüléket"
    Sznobok és buzik?