Gyurkity Péter

Európában is jön a W10-es Alcatel Idol 4S

Erre azonban csak a tavasz folyamán kerülne sor, addig várnunk kell.

Az Alcatel egykori telefonos részlege – amely ma a kínai TCL tulajdonában van – még tavaly november folyamán rajtoltatta el a tengerentúlon a Windows 10 Mobile operációs rendszerrel ellátott Idol 4S okostelefont, amelyet odaát a T-Mobile karolt fel. Azóta felbukkant a független változat is, Európában azonban még nem került sor a megjelenésre.

A jelek szerint hamarosan ez is valóra válhat, egy szlovák portálon ugyanis megjelent a hír, miszerint az Alcatel gondolkodik a megjelenésen. Konkrét időpontot és feltételeket még nem közöltek, ám azt leszögezték, hogy február folyamán több megmaradt kérdésre is megszületik a válasz, amennyiben pedig valóban az itteni megjelenés mellett döntenek, erre minden valószínűség szerint csak a második negyedév folyamán kerül majd sor. Ezzel az androidos változat mellett kapható lenne a W10-zel ellátott példány is, ami mindenképpen jó hír a platform megmaradt, ma már igencsak vékony táborának.


A piaci debütálás megvalósulása esetén Szlovákia, Csehország, valamint Franciaország kerülne először terítékre, bár nem kizárt, hogy egyéb országokban is elérhetővé válna a telefon. Az amerikai változat megvásárlását nem ajánlják, ez ugyanis nem támogatja a kontinensünkön használatos 3G- és 4G-frekvenciasávokat, bár a hardveres specifikáció többi részét illetően nincs eltérés a két típus között. Mindkét példány ugyanazon 5,5 hüvelyes AMOLED-panelre épül, amely az 1080p felbontást támogatja, ehhez pedig a Snapdragon 820 chip, 4 GB RAM, 64 GB-os (ám kibővíthető) belső tároló, valamint egy 21 megapixeles hátoldali dual-LED flash kamera és a VR Googles néven futó szemüveg csatlakozik.

A pontos árról még nem beszélnek, de az Androidot futtató változat ideát 385 eurós áron kapható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • deleteWP #7
    " Ez szintén nem teljesen így van. Tapasztalatból mondom, hogy egy 8 magos 2 Gbyte RAM-os Android készülék bekapcsolása tovább tart és sokat laggol egy pontosan fele ilyen adottságokkal rendelkező Windows Phone készüléknél."
    1. Mond már meg kérlek a 8 magos 2GB RAM -al rendelkező Windows Phone készülék nevét.
    2. Van egy Lumia 930 -am, és egy Doogee X9 Pro-m. A Doogee hamarabb bootol be mint a Lumia.
  • hgabi84 #6
    "Azért nem fogynak, mert gyakorlatilag nincs mit venni." -> Ez nem teljesen így van, a legtöbb ember nem is ismeri a Windows Phone mobileszközöket. Miért? Pontosan azért, amiért a legtöbb ember nem ismeri a Linux rendszereket - félnek tőle, mert másabb, idegenebb számukra. Bővebben olvashat mindenki erről itt.

    "Az android sokat fejlődött, de ha nem valami hiper-szuper vasad van, laggol." -> Ez szintén nem teljesen így van. Tapasztalatból mondom, hogy egy 8 magos 2 Gbyte RAM-os Android készülék bekapcsolása tovább tart és sokat laggol egy pontosan fele ilyen adottságokkal rendelkező Windows Phone készüléknél.

    Utoljára szerkesztette: hgabi84, 2017.02.11. 17:49:35
  • tomboy013 #5
    "Az android sokat fejlődött, de ha nem valami hiper-szuper vasad van, laggol"
    Egy középkategóriás vasat én nem mondanék hiperszupernek és azon sem laggol jobban mint az apple vagy MS telefonok. Ma már ez a harci helyzet, 2 éve még az volt amit írtál de azóta már sok víz lefolyt a Dunán.
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2017.02.11. 15:59:21
  • Gauge #4
    W10M - Windows 10 Mobile

    Azért nem fogynak, mert gyakorlatilag nincs mit venni. Amíg voltak Lumiak, Európában közel 10 százalékos részesedest sikerült elérni. Ez szerintem nem rossz egy olyan rendszertől, amely csak egyetlen gyártótól volt elérhető nagyon limitált kínálatban.

    Az android sokat fejlődött, de ha nem valami hiper-szuper vasad van, laggol. Az enyém is ilyen. Használni persze lehet. Egészen más ez a os, mint kb négy éve, amikor 6 hónap használhatatlan volt egy középkategóriás készülék. Nekem a W10M még mindig gyakorlatiasabbnak es használhatóbbnak tűnik.

    Más kérdés, hogy az MS gyakorlatilag leszarja az egészet. Szerintem az W10M kb egy év múlva megszűnik es jön helyette valami más.
  • dregnarr1 #3
    Én sajnálom, hogy alig van választék WP-s telefonokból, amíg létezik ilyen, biztosan nem fogok más oprendszerre váltani.
  • dartois83 #2
    Pedig nem rossz maga a készülék sem, én lehet hogy W10P-t választanék az androidos helyett.
  • CairoJack #1
    Szerintem nem tudják eladni a készleteket. Senkinek nem kell már W10P.
    Utoljára szerkesztette: pedrohsi, 2017.02.10. 07:15:18