Gyurkity Péter

Képeken látható a Galaxy Note 7

A név már biztos, a külső azonban még csak a sajtónak szánt rendereken látható.

A Samsung soron következő zászlóshajójával kapcsolatban nemrég felmerült, hogy a gyártó átugrana egy fontos verziószámot, vagyis a hetedik készülék helyett máris a nyolcadik mutatkozna be a nagyközönség előtt. Ezt most cáfolja a legújabb értesülés, amely néhány képet is megoszt velünk.

Ezúttal is Evan Blass, vagyis @evleaks szivárogtatott ki néhány újabb részletet, ennek köszönhetően pedig szemügyre vehetjük a gyártó által választott három különböző variánst, pontosabban azok előlapját és hátlapját. Ebből kiderül, hogy az új telefon valóban a Galaxy Note 7 néven érkezik majd, itt a szokásoknak megfelelően megtalálható lesz az ehhez mellékelt toll is, a típus pedig az első körben fekete, ezüst, illetve kék színben jelenik meg.


Ami a hardveres összetételt illeti, egyes források szerint egy 5,7 hüvelykes, QHD-felbontást támogató Super AMOLED kijelzőre számíthatunk, amelyet egy 12 megapixeles hátoldali és egy 5 megapixeles előlapi kamera, egy 64 GB-os belső tároló, valamint az IP68-as jelölésnek eleget tevő burkolat egészít majd ki. Más lapok a vadonatúj Snapdragon 821 chip, 6 GB memória, valamint egy 256 GB-os tároló alkalmazásáról írnak, vagyis itt még nem teljesen tiszta a kép. A nagy újítás azonban talán nem is itt, hanem a szoftveres téren következik majd be, hiszen a TouchWiz UX számos fontos területen hozna magával változást, amelyeket többnyire szintén csak a hivatalos megjelenés után vesézhetünk majd ki.

A tokokat és egyéb kiegészítőket gyártó Olixar cég eközben saját MobileFun weboldalán osztotta meg az érdeklődőkkel saját új fejlesztéseit, amelyek a Note 7 megjelenését igyekeznek majd kihasználni. Ebből szintén levonhatunk néhány következtetést, bár ők a telefon külalakját illetően nyilván nem sok részletet árulhatnak el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!