Gyurkity Péter

Jövőre jön a Samsung hajlítható telefonja

Már az MWC alatt bemutatkozhat az új fejlesztés, a cég jó ideje készül erre.

Már 2015 második felében olvashattunk arról, hogy a dél-koreai gyártó belátható időn belül piacra dobná saját hajlítható okostelefonjait, amelyek nemrég a cég szabadalmában is megjelentek. A friss hírek szerint a megjelenés jövőre csúszik át, ám már 2017 elején megismerhetjük az új fejlesztéseket.

A Bloomberg saját, jól értesült forrásokra hivatkozik cikkében, kiemelve, hogy a Samsung várhatóan a jövő februárban esedékes MWC 2017 alatt mutatná be a nagyközönség előtt a vadonatúj platformot. Nem meglepő, hogy itt elsősorban az új, hajlítható OLED-kijelzőkre támaszkodnának, a vélemények szerint a vékony, átlátszó, de egyben tartós műanyag szubsztráta kellően megbízható lesz, bár sok múlik majd azon, hogy a technológia miként teljesít a mindennapokban, illetve mennyiben sikerül egy ehhez kellően alkalmazkodó felhasználói kezelőfelülettel előállni.


Egy három évvel ezelőtti felvétel - a tömeggyártás nagyobb probléma lehet, mint hitték

Ez utóbbi nem lesz könnyű feladat, jóllehet a szabadalomban már megemlítették a virtuális gombok alkalmazását, amelyek az érintőképernyő szélein helyezkednének el. Ezen érzékelőket számos eltérő funkcióhoz hozzárendelhetnénk, így nem lenne szükség fizikai gombokra, amelyek tovább bonyolítanák a kivitelezést és feleslegesen foglalnák a helyet az előlapon, illetve a készülék szélein. Megemlítik itt a 4K-felbontás támogatását, valamint az 5 hüvelykes, de egészen 8 hüvelykes méretre kibontható kijelző alkalmazását, amelynek révén a telefonból táblát varázsolhatnánk, de itt mindössze a kezdeményezés kódneve a biztos információ, amely eszerint Project Valley.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, egyes hírek szerint az Apple is gondolkodik az OLED-kijelzők alkalmazásán, a hajlítható példányokkal pedig ők is kísérleteznek, bár a megjelenés itt legkorábban 2018-ban valósulhat meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!