Szekeres Viktor

Másik kezdés és befejezés lesz a Prometheus DVD-jén - itt az előzetes

Aki szerette a Prometheust, de nem volt elégedett a film kezdésével és/vagy befejezésével, az nemsokára megtekintheti, hogy milyen alternatív verziókat forgatott még Ridley Scott.

Ahhoz képest, hogy mennyien várták a Prometheust, közel sem lelkesedett érte minden néző, a közönségnek legalább a negyed keserű szájízzel távozott az egyébként teljesen korrekt film vetítéseiről: Mindez jórészt annak volt köszönhetően, hogy Ridley Scott elgondolásai a filmről nem igazán vágtak egyben azzal, amire sokan számítottak. Azok, akiknek nem jött be a Prometheus, nyilvánvalóan nem fognak érdeklődni az október 17-én megjelenő DVD, illetve Blu-ray iránt, viszont a scifiért rajongók minden igényét ki fogja elégíteni a szett.


A Prometheus-hívők számára a legnagyobb örömöt talán az alternatív kezdés, illetve befejezés jelentheti, melyekről egyelőre még nem szivárgott ki sok infó, de érdekes lesz majd látni, hogy még milyen elképzelései voltak a filmeseknek. A három lemezes kiadásra ráadásul több mint hét óra extra fog kerülni, melynek az is örülhet, aki a film elkészítésének hátterére kíváncsi, s az is, aki szereti, ha pár általa feltett kérdésre közvetlen választ kap. (Az AeonFlux információi szerint a hazai DVD-n csak a kimaradt és alternatív jelenetek lesznek rajta, a BD-n ezek mellett két audiokommentár is, valamint egy összeállítás Peter Weylandről. Az igazi kényeztetés tehát csak a 3 lemezes különleges kiadás vásárlóinak fog járni.)


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • god25 #23
    Én megnéztem őket. Egyedül a kimaradt jelenetekből ér 3db vmit. Azokat nem is értem miért vágták ki. Az alternative intro és ending -szinte- tök ugyanaz lett. A publichd-ről free letölthető.
  • Zombee #22
    1. A Prometheus NEM előzményfilm. Valamikor régen annak indult, de Ridley Scott addig alakítgatta a történetet, amíg ennyire különvált. A forgatókönyvírót kár bántani, ő csak gyors- és gépíró, Scott is a producerek közt van, neki volt jobban beleszólása, nem egy újoncnak.
    2. Ahogy le írta más is, a csaj senkit sem érdekelt a műtéte után (a droid szerintem tudta, mi történt), mivel épp az öreggel voltak elfoglalva, a legénység pedig itt is, ahogyan később is mindig, lényegtelen, feláldozható, nem számít, mi történik velük.
    3. Kérdések és válaszok: egyértelmű, hogy többrészesre tervezték a Prometheust, így kár azon őrjöngeni, hogy az első rész végén több a kérdés, mint a válasz.
  • adampierson #21
    Még egy kis SPOILER! Amúgy szerintem a filmben szereplő bolygók vagy mik, nem meghívók, hanem inkább termék-védjegy, vagy termék azonosítók. De tudjuk milyen az ember, talál valamit a múltból, és előszerettél dönti el, hogy mi az, letojva annak az esélyét, hogy esetleg tévedhet. És hát tudjuk, hogy a Xenomorphok egy komoly biológiai fegyver. Na most, ha én életet teremtek egy bolygón, aztán, miután komoly harcot vívtam a saját biofegyveremmel, minek következtében kénytelen vagyok hibernálni magam, míg (remélhetőleg) egy fajtársam ki nem segít szorult helyzetemből, igencsak meg lennék lepve, ha az általam létrehozott,faj egyedei, egy másik nem a saját, hanem az "én" egyik bolygómon keres fel. Ráadásul, úgy, hogy közben akkorát fejlődött, hogy saját életet teremt (Robi). Naná, hogy megijednék, nem tudnám meddig fejlődtek, milyen veszélyt jelentenek rám, esetleg a fajomra, (Ismerve az emberiséget, jogos a félelme.) és gyorsan megpróbálnám korrigálni a véletlent. Ha így nézzük, máris sokkal kevesebb kérdés marad nyitva. :) Sorry a duplázásért.
  • adampierson #20
    Nah, megnéztem. Két dolgot fűznék hozzá. Első: Ha ugye ez előzmény, és az ALIEN első része előtt játszódik, akkor minden, de tényleg minden tiszteletem Ripley-é aki, nem hogy újra és újra szembeszállt a dögökkel, DE és ez a lényeg, ki mert menni az űrbe azzal a rozsdás szarral, amit Nostromonak neveznek. (Gratula Ridleynek, aki úgy fest nem látta a Star Wars új trilógiáját, és belelépett ugyanabba szarba, mint Lucas. Vagyis a technológia fejlődése fordítottan arányos Lüke felcseperedésével.) Másik: /Spoiler/ Az ominózus kioperálós rész. A csaj, olyan vehemenciától igyexik kiszedni magából a dögöt, mintha csak látta volna, az összes alienes filmet, és tudná, hogy jön egy komoly hasrobbantás. Később ugye kimegy, és rátalál, Weylandre. Nos, azon a helyen, abban a pillanatban, ahol a 103 éves Waylendet trenírozzák jobb állapotba, a csaj a legkevésbé fontos dolog, ami/aki szóba jöhet. Egyszerűen szarnak rá, mert fele annyi pénze sincs, és fele annyira sem fontos ember mint az öreg. Az is csoda, hogy Robi (Így hívom a szintetikust) egyáltalán arra veszi a fáradságot, hogy köpenyt adjon neki. Szóval ezért, nincsenek oda-vissza a véres hasi kapcsos csajtól. Ezeket leszámítva, nem volt rossz, remélem lesz egy magyarázós folytatás. :)
  • shenmuedc #19
    Nem tudok épkézláb magyarázatot,mivel én sem ismerem a koncepciót ahogy te és ő sem. Nem mondtam hogy reboot lesz csak feltételezésekbe bocsátkozzam. Nem tudom miért baj hogy nekem tetszett a film a tömegekkel ellentétben. Nem mondom hogy nem lenne fantáziád, csak nem mindig baj szerintem ha maradnak nyitott kérdések. Pláne sci-fi fronton, rengeteg regény hagy nyitottan dolgokat.
  • tomboy013 #18
    Ha te bővelkedsz fantáziában, mert ugyebár mi nem... Akkor mondj már egy épkézláb magyarázatot azokra a dolgokra amiket Ford Prefect írt. Már hogy szánták volna rebootnak? Elég nyílvánvaló hogy ha trilógia lesz belőle akkor egy előzmény trilógiáról van szó. Nem ez a közvetlen előzmény de a 3. rész biztosan az lesz. Vagy ha nem is trilógia de a 2. már biztos a 8. utas előzménye lesz. A lényeg hogy így eléggé semmintmondó egy filmet kaptunk. Remélhetőleg a folytatások valamiféle magyarázattal fognak szolgálni az egyben látott dolgokkal kapcsolatban. Bár az olyan idióta részeken mint a tömeges önfeláldozás a végén az sem fog segíteni, de talán valamelyest más szemmel nézünk majd erre a filmre is.
  • shenmuedc #17
    Nem tudtok ti már simán szórakozni egy filmen azt látom. Nem védeni akarom de hibaként venni egy láthatóan folytatásosra tervezett filmnek ,hogy kérdéseket vet fel az elég érdekes mivel egyszer ez a dolga,másodszor meg sokkal érdekesebb ha maradnak is megválaszolatlanul. Csak hát manapság fantázia az nuku. Azon kívül hogy a szereplők feltételezték hogy azért mentek,történtek velük a dolgok mint az előttem író jelezte, még nem biztos hogy így is van.Azt már meg sem merem említeni mi van ha az egész filmet egy rebootnak szánták, ami járna is neki ahogyan meg van erőszakolva az egész alien univerzum manapság.
  • Ford Prefect #16
    Na bravó, én is most néztem meg! Előzményfilm így én válaszokat vártam tőle, ehelyett viszont egy tucat elvarratlan szálat és kérdést kaptam, sőt még azt is összekavarták ami eddig tiszta volt. A film konklúziója kb. annyi hogy a space jockey-ok nem ormányos predátorok hanem darth maul lemeszelt unokaöccsei.

    Öszzefüggéseket ne is keressünk, megteremtettek minket (minek?), odahívtak minket egy bolygóra ahol biofegyvert gyártanak (minek???), ki akartak nyírni minket (miért???), nem sikerült nekik de le se szarják (az egyik legzavarosabb rész), komolyan senki nem telefonált oda nekik az alatt a pár ezer év alatt hogy minden oké-e??? A szereplők viselkedése teljesen zavaros, le se szarják ha te éppen fél perce magadat műtötted meg, váratlanul csoportos kamikaze akcióba kezdenek, láthatjuk továbbá a "hülye mellékszereplő haverkodni próbál az idegen életformával és nahát - meghal" ezerszer előtt kliséjét. Rohadt jó az is hogy a végén nekiindul megkeresni a bolygójukat hogy csúnyán megszidja őket amiért ki akarták irtani őket, különösen jó ötlet azután hogy egy ilyen engineer is simán szétkapta az egész kócerájt. Látunk továbbá valami tesco gazdaságos alient és egy spontán nöekedésre képes óriáspolipot is. Nem szedtem össze minden hibát de arra egy nap is kevés lenne...
  • tomboy013 #15
    Épp most néztem meg a filmet. Nem vártam tőle túl sokat a sok negatív kritikát, hozzászólást olvasván. De azért valamennyire bíztam benne hogy tetszeni fog. A film első fele még tetszett is, csak utána a sok értelmetlen és megmagyarázhatatlan dolgok nem igazán.
    Spoiler:
    Amikor a csaj kiműti magából a lényt miért nem furcsálja senki? Meg sem kérdezik hogy él-e, vagy egyáltalán hogy mi volt az. Meg a tervező miért akar kinyírni mindekit? Meg miért lett a tetkós fejű fickóból élőhalott szerű valami? A végén is gondolkodás nélkül feláldozzák magukat 3-an csak úgy? Legalább valami érzelem szerű valami lett volna ebbe a részbe ültetve, hogy hihető legyen az önfeláldozásuk... A következő részben remélem magyarázatot fogunk kapni ezeknek a lényeknek a fejlődésére mert ez így eléggé értelmetlen volt.
  • torreadorz #14
    De azoktól a filmektől nem is várja senki nagy kérdések megválaszolását, illetve a film sem vet fel ilyeneket.

    Ellenben a Prometheus sztorija dióhéjban annyi hogy egy idegen faj alkotta az embereket akik jelet hagytak nekünk a helyről ahonnan jöttek és most elmegyünk oda. És a filmben van kb. 0 magyarázat és az is ellentmondásosan, szóval ennél még a Hulk is jobb ebből a szempontból, mert abban legalább megpróbálkoztak valamiféle bárgyú magyarázattal. Itt meg jelet hagytak, de az a valóságban valami katonai bázis, ők alkottak de ki akarnak irtani, jóval fejletebbek de nem veszik észre hogy a támadásra kivezényelt ürhajók nem szálltak fel és még sorolhatnám napestig. Egy ilyen filmtől többet várnék.