Szekeres Viktor

Már 2014-ben jöhet a Prometheus 2

Folytatódhat az a Prometheus, mely megtanított sok filmrajongót arra, hogy nem érdemes hónapokkal a premier előtt szuperlatívuszokkal elhalmozni egy filmet, mert nagyot lehet utána koppanni.

Igencsak ellentmondásos volt a Prometheus fogadtatása, hiszen bár a nézők többségének tetszett a film (az IMDb-n 7.6/10, a nézők 70% 7-esnél jobbra értékelte, de az SG szavazásán is bejött a többségnek), az ellentábor igen aktívan kelt ki az ellen, hogy a végeredmény nem nőtt fel elvárásaikhoz. A The Hollywood Reporter úgy tudja, hogy akár már 2014-ben bemutatásra kerülhet az egyik idei sikerscifi, a Prometheus folytatása. Egyelőre persze még nincs szó hivatalosan a második részről, azonban a lap úgy értesült, hogy a 20th Century Fox már nekilátott a Prometheus 2 előkészítésének, bár egyelőre még a stúdió sem tudja, hogy 2014-ben vagy 2015-ben akar-e előállni a félbehagyott történet folytatásával.

Persze mindez nem csoda, a film nemzetközi bevételei 300 millió dollár fölött járnak, Ridley Scott korábban többször is elmondta, hogy van annyira közel a szívéhez a projekt, hogy folytassa, s a főszereplők közül Michael Fassbender és Noomi Rapace is több részre írta alá szerződését. Hogy ki írja a történetet, nem tudni, de egyelőre a Prometheus forgatókönyvét készítő Jon Spaihts neve nem merült fel, a stúdió valószínűleg új írót fog szerződtetni. (Egyelőre Damon Lindelof részvétreléről sincs információ, de akár az első rész esetében, itt is felfogadhatják, hogy szedje rendbe a szkript első verzióját.)

Az mindenesetre biztos, hogy a második Prometheus előtt Ridley Scott még leforgatja a The Counselor című filmet, mely főszereplői között ott van Michael Fassbender, Brad Pitt, Javier Bardem, Penelope Cruz, Cameron Diaz, Dean Norris és John Leguizamo.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vortel #18
    nekem mindegyik korábbi rész egyformán tetszett, azért mondjuk a cameron film vitte nálam a pálmát! Az új film meg jó lett volna nagyon ha a kérdéseket megválaszolja nem pedig felvet újakat, így kicsit csalódott voltam, mert nagy potenciál volt a filmben és kihagyták a ziccereket sorra...
  • bmw #17
    Nekem is tetszett a 4. resz bar nem a legjobban....
    Ez az uj, haaaat egyszer nezos.
  • immovable #16
    Ok. Értem.
  • immovable #15
    Nem jól érted.
  • Wittgen #14
    Az én szememben pedig pont ezért oltári jó a 4. rész.
  • Tinman #13
    4. részhez képest egyes elemeiben jobb a Prometheus, más elemeiben rosszabb.

    Bármennyire is kevésbé kedvelt rész a 4. rész, attól még az Alien sorozat része, története szorosan kötődik az előzményekhez, no meg Sigourney W. igazán nagyot alakít benne.

    Természetesen ajánlott a Prometheus-t megnézni és nem teljes csalódás, hanem csak kissé.
  • Dynamic #12
    Én meg ha jól értem egy ember véleménye alapján akarod eldönteni, hogy jól döntöttél-e :)
    Szerintem magasan az Alien 4 a legrosszabb. Jean-Pierre Jeunet maradjon az Amélie csodálatos élete stílusú filmeknél (ami egyébként kitűnő), de ne akarjon sci-fi akciót rendezni, mert borzasztó bénán néznek ki benne a többi filmjében is alkalmazott kissé abszurd és komikus megoldások.
  • immovable #11
    A Prometheus után kissé fanyalogva, újra megnéztem az Alien Quadrology-t, immáron 1080p-ben és azt kell mondjam, hogy a Prometheus egész remek sci-fi lehetne, ha nem létezne a 4 "Alien" film. Mert a 4 film után, csak egy erős közepes...

    Ha jól értelek szerinted a 4. részhez képest is közepes a prometheus? Nem láttam még, de ha a 4. alien filmhez képest is csak közepes akkor örülök, hogy nem váltottam rá jegyet a moziban.
    Ha rosszul "sakkozom" javíts nyugodtan.
  • Ender Wiggin #10
    Nem volt egy nagy kasszasiker, talán ha 40 millió tiszta haszon összejött. És a tetszés index sem veri az eget. A szereposztás teljes csőd volt. Szerintem nem kéne erőltetni.
    Én is úgy vagyok vele, hogy az Alien filemek (a hármas kivételével, mert a zvérlázítóan szar) minden részletére emlékszem, párbeszédekre, szereplőkre, miegymás, ezt viszont egy év múlva már alig fogom tudni felidézni, annyira átlagos.
  • Tinman #9
    Köszönöm, hogy ilyen hangnemben válaszoltál és nem kezdtél el anyázni. Respect!

    Remélem, hogy úgy lesz, ahogy írtad.

    Feltétlenül megnézem még 1x normális minőségben a Prometheus-t, mert 3D-ben néztük sima Cinema City moziba, de nagyon felejtős volt a képminőség. Uram bocsá' nekem már-már ilyen jobban sikerült DVD-rip minőséget idézett.

    Egyetértek veled abban, hogy tényleg nem legendás a mellékszereplők alakítása egyik részben sem, de nekem kifejezett meggyőződésem, hogy a Prometheus ebben a tekintetben alulmúlta az Alien részeket.

    Az atmoszféra szerintem is rendben volt, ahogy az effektek tengerére se lehet panasz, de az a baj, hogy én ennél nyomasztóbb, kevésbé trash-horror-os Prometheus-t vártam. Ha láttad a Sunshine-t, akkor talán érted, hogy mi az amit ettől a filmtől vártam.

    Predator kérdésben is maximálisan egyetértek... az elsőt már vagy 10x láttam, a 2.-at talán 3x, az AvsP részeket meg inkább elfelejtem, bár lehet megdobálni féltéglával, de valamiért az Antal Nimród-féle verziót megkajáltam. Nem lett a kedvencem, de kellemes csalódás volt.