kukacos#306
Természetesen amikor a palesztinok döntéseiről beszélek, a palesztin politikusokat értem alatta, pont úgy, mint ahogy amikor te izraeli elnyomásról beszélsz, nyilván nem a lakosságot érted alatta, hanem az izraeli politikusok által képviselt irányvonalat. Azt magyarázom már itt tucatnyi hozzászólás óta, hogy a palesztin helyzetért elsősorban saját politikusaik és az általuk hozott döntések a felelősek. A politikus kell képviselje a lakosság érdekeit alkuhelyzetben. Ha nem azt képviseli, akkor azért hibás, ha rosszul képviseli, akkor azért. Teljesen értelmetlen arra hivatkozni, hogy a palesztin kisember szenved, nem a politikus - hát persze! Épp ezért van a politikusnak óriási felelőssége, mert döntései következményeit nem csak neki kell viselnie.
Politikus és lakosság nem választható el teljes egészében, mert az előbbi támogatja az utóbbit, és a politikus valamilyen szinten a lakosság véleményét képviseli. Arafat élvezte a palesztin lakosság bizalmát, és amikor Gázában a zsidók hagyták, hogy a palesztinok azt válasszanak, akit akarnak, behúzták a Hamaszt, tehát a makacsság és meg nem alkuvás igenis levezethető a lakosság szintjéig is. Ha tetszik, azt is mondhatjuk, hogy valóban maguk döntöttek arról, hogy elnyomásban akarnak élni. Nyilván nehéz a propaganda függönyén átlátni, ha valaki ötven éve mást se hall, hogy minden bajáért Izrael a felelős, de ez megint a politika sara.
Izrael, miután látja, hogy a palesztin politikusok képtelenek a kisember érdekeit képviselni (legyen az ok idegen hatalmak befolyása, tradícionális arab makacsság, szűklátókörűség avagy egyszerűen csak butaság), közvetlen próbálja a valóságot megértetni a palesztin lakossággal. Megválasztod a Hamaszt? Oké, akkor kaptok egy kis embargót. Rakétákat lövöldöztök ránk? Bombákkal vágunk vissza. Ezeket az nyilvánvaló üzeneteket, összefüggéseket nem tudja elfedni a propaganda. Ráadásul a nyugati parton bemutatják azt is, hogy sokkal jobban is élhetnétek, éket verve ezzel a palesztinek közé. Egy idő után a Gázában élő kisember is el fog jutni arra a következtetésre, hogy ha hajlandó lenne engedni néhány kérdésben a zsidóknak, talán jobb lenne az élete, és politikusai ezt a felismerést már nem tudják elvenni tőle.
Az emberi jogok nagyon szép gondolatok, de valami nagyon furcsa elképzeléseid vannak róluk. Ezek nem valami állam keretein belül értelmezett jogok és kötelességek, ahol egy kényszerítő erő garantálhatná az azt betartóknak, hogy azok a jövőben is érvényesülni fognak. Mi, állampolgárok azért tartjuk be a kötelességeinket és biztosítunk jogokat, mert az államszervezet léte miatt bízhatunk abban, hogy gyermekeink is megkapják azokat, és az állam erőszakszervezetei többé-kevésbé garantálják is, hogy megérje. Viszont nincs világkormány, nincsenek világtörvények és világrendőrség. A világ államai egymás között mai napig úgy vannak, mint a cowboyok a vadnyugaton: pillanatnyi szövetségek, helyzeti előny és erő határozza meg egymás közötti vitáik lefolyását. Nem véletlenül költ mai napig a világ jóval ezermilliárd dollár felett évente hadseregekre, pedig a te képzelt világodban csak az "emberi jogokra" kellene hivatkozni, és az megold mindent egy puskalövés nélkül. Magyarországot ezerszer jobban védi a NATO-tagság, mint bármiféle szép nyilatkozat arról, hogy szeressük egymást, gyerekek. Ezt az államok vezetői is nagyon jól tudják, hiába szoktak beszédekben az emberi jogokra hivatkozni.
Az izraeli politikusok szempontjából például ezt az egész helyzet úgy néz ki, hogy azt kell eldönteniük, mi ér többet: a palesztin gyermek emberi joga most, vagy a saját gyermekeik jóléte, biztonsága egy zsidó államban mondjuk ötven év múlva. Nincs az a szülő, aki saját gyermeke ellenében a szomszéd jólétét választaná. És ha ezért a szomszéd gyereknek szenvednie kell, a szülőt ez nem érdekli túlságosan. A zsidóknak semmi sem garantálja, hogy ha most nagylelkűek a palesztinekkel, akkor ötven év múlva, ha épp fordul a kocka, ők is nagylelkűek lesznek velük. Sőt, a viselkedésük alapján minden jel az ellenkezőjére mutat. Nagyon sajnálják a palesztineket, de amíg nem kapnak elegendő garanciát a *saját* biztonságukra, nem lesznek szívbajosak akár erőszakkal elérni azt. Különben úgy érzik, hogy a saját gyerekeik jövőjét teszik kockára. Lehet vitatkozni, hogy ez a félelem reális-e avagy sem, de ők így érzik.
Nem akarok itt már minden további szálra válaszolni, mert csak terjengőssé teszi a tárgyalást. Itt-ott egyébként is csak a vita kedvéért írsz valamit - pl. eljutottunk odáig, hogy kidobtad a hasonlat fogalmát az emberi kommunikációból, mert hát ugye egy hasonlat se jó, hisz különbségek mindig vannak... persze, azért hívják hasonlatnak, de egyszerűen rosszindulatra vall szándékosan a különbségekre koncentrálni, hiszen a hasonlat alkotója nyilván a hasonlóságok miatt hozta azt be. Nem akarok itt metodológiai vitába is keveredni, bár te is használtál hasonlatot, de mindegy.
Egyszerű kérdésem, amit remélem feljebb sikerült pontosítani, továbbra is csak ennyi: miért nem kellene a palesztin politikusoknak aláírniuk *bármilyen* békét az izraeliekkel, feltétel nélkül, azonnal? Miért tárgyalgatnak még mindenféle kifogással, ha népük szenved, és ettől a szenvedéstől a béke megkímélné őket? #302-ben annyit válaszolsz, hogy "nem erről van szó", pedig DE, ez a probléma gyökere, kulcsa és megoldása. Nem tárgyalgatni kellene a palesztinoknak, hanem Sharon vagy Perez vagy akárki előszobájában állniuk, minden nap, térden állva, tollal a kezükben!
Miért nem tesznek így?
Mert én csak egy magyarázatot látok: a palesztin kisgyerekek élete nem ér ennyi engedményt sem - maguk a palesztinok (vagy politikusaik) szerint. Náluk pedig senki sem tudhatja jobban.