kukacos#6
Weinberg szövege nyílt titok a tudományos közösségben, évtizedek óta mindenki emlegeti, én is már párszor leírtam ugyanezt itt a fórumokon. Azért jó, hogy neves emberkék is kiállnak végre emellett, mert talán lesz véleményformájú ereje is. Mert így most nem tudni, hogy a jelenlegi helyzet a politikusok rövidlátása, a tudomány-politika összekötők rövidlátása, a nemzetközi kapcsolatok fenntartása, vagy azok tehetetlensége miatt alakult így. Talán elindul erről egy párbeszéd, mert Weinberggel ellentétben én nem vagyok róla meggyőződve, hogy a közönséget nem érdekli ezerszer inkább az ember a Marson, mint a robot a Marson szalagcím. De az már más kérdés, mennyire kell ez érdekelje a NASA-t vagy a pénzforrásokat, hiszen a tudomány már rég nem a tömegek számára gyártja elsősorban az információt. És igen, kellenek a látványos gépi missziók, ahol robotok rohangálnak a Marson vagy aszteroidákra kövöldözünk.