kukacos#192
Ezzel már kísérleteztek pont amikor mondod, a huszadik század elején. Az eredmény a gazdasági világválság volt 1930-33 között, amiből az állami szerepvállalás, az állami újraelosztás növekedése jelentette a lassú és fájdalmas kiutat.
Bár mai napig vitatkoznak a válság pontos kiváltó okáról, lényegében az okozta, hogy a pénzforgalom leállt a kölcsönfolyósító intézmények döntései nyomán. Nem volt háború, nem volt munkaerőhiány, infláció, semmi különös, csak az egyik társadalmi és pénzpiaci szereplő centrális irányítás hiányában rosszul döntött, ami végül neki is csúnyán visszaütött.
A válság pontosan azt mutatta meg, amiről itt vitatkozunk, hogy nemhogy egyedi emberek összefogása, de még kis gazdasági szereplők együttese sem képes a mindenki számára előnyös megoldásokat választani, akár csak egyszerű win-win játékelméleti szituációkban sem. Magyarán az óriási mértékű állami szerepvállalás nélkül, az 50%-os adó nélkül a kapitalizmus életképtelen, és gazdasági válságok sorára van kárhoztatva. Ez van. És nem szeretném kipróbálni az elméleted élesben, mert az eddigi egy példából ítélve nagyon rosszul fog elsülni.
Ha megnézed, ma ugyanazok a feltételek, mint az 1929-es világválság elején, sőt még inkább olyanabbak. Az egyedüli különbség az, hogy ma már többet tudunk az állam gazdasági szerepvállalásának egyensúlyozó erejéről, ezért hizlaljuk a dagadt államot, de így is beütnek kisebb-nagyobb válságok időnként.