kukacos#168
Ez ezeréves játékelméleti probléma. Az anarchisták például úgy képzelték, hogy majd magánszemélyek összeállnak és közösködnek, ha akarnak, de épp ezek a játékelméleti paradoxonok akadályozzák meg a spontán összefogást egy nagyobb cél érdekében. Nem ismerünk más megoldást a problémára, csak a felülről kényszerítést. Ha az emberek egyéni döntésein múlna, nem lenne adózás, egészségügy, rendőrség, hadsereg. Bár a kényszerítő hatalom erőszakosan alakult ki, mára már sokat szelídült és a történelem előtti idők nyomora ennél is erőszakosabb volt. Épp ezért nincs benne semmi erkölcstelen - a társadalom a közös célokkal *egyéni* jólétet hozott a történelem előtti időkhöz viszonyítva, és ez tényként lemérhető (várható élettartam, betegségek, gyerekek).
Én sem vagyok kibékülve azzal, hogy elméletileg a hatalom bármikor besorozhat egy hódító háborúhoz, és szökés címén megöl, ha nem akarom megöletni magam a hadszíntéren, de ez ellen nem a hatalom elleni harccal, hanem a hatalom feletti népkontrollal lehet tenni valamit, hogy sose kezdjen hódító háborút.
A pedig hatalom van, akkor kezdeni kell vele valamit. A prioritáslista mindig vitatható, de sajnos az ember legtöbbször a saját hosszútávú érdekeit sem képes felismerni. Az űrhajózással majdan déd-dédunokádnak teremtesz új szellemi táplálékot és esetleg új életteret, ezért a közt vezetők helyesen emelték be a prioritáslistába, sőt, inkább adnának neki sokkal többet más ökörségek helyett.