kukacos#67
Nem feltétlen a nyersanyagokkal van a gond, hanem azzal, hogy egy ilyen állomás a mai technikákkal szükségképpen halálra van ítélve. A berendezéseknek szavatossága van, 5-10-20 éven belül elromlanak. Nem tudunk lényegesen tovább működő berendezéseket gyártani, mert nem vagyunk képesek olyan önjavító rendszereket építeni, mint egy élő szervezet. Egy ilyen állomás szükségképpen úgy jár majd, mint a Mir végnapjaiban. A mai technológia pazarló: egy idő után az állomást el kell hagyni, mert egyszerűbb újat gyártani helyette. Az ott dolgozók nem tudnak új elemeket gyártani/előállítani, az állomást autonóm módon bővíteni, mert a legkisebb termosztát mögött is több száz földi cég csúcstechnológiája van. Mondjuk például nem tudunk csúcsminőségű titánötvözetet gyártani a Marson, mert mondjuk a Földön azt egy ezer tonnás présgép közreműködésével csináljuk. Vagy nem tudunk jó minőségű űrruhát, mert ahhoz esetleg kínai selyemhernyó kell. Egy űrállomás rendkívül komplex, és (emberi felhasználás szempontjából) extrém alacsony entrópáját szinte a teljes földi civilizáció együttműködésével érte el. Lehetne arról vitatkozni, hogy létre lehet-e hozni egy miniatűr önfenntartó technikai civilizációt egy idegen bolygón a teljes megismétlése nélkül, de ez inkább hit kérdése. Inkább úgy kérdezem: szerinted ha holnap a Földön minden gép eltűnne, de az előállításukhoz szükséges tudás meglenne, vajon milyen gyorsan tudnánk visszaállítani a mai állapotot? Szerintem évtizedek, ha nem évszázadok alatt. A mai esztergapadok olyan esztergapadokon készülnek, amiket tegnap gyártottak. Ha hirtelen a szénégető kalyibától kellene indulni, nagyon nehéz dolgunk lenne.
Amíg ez a helyzet, az önellátó Földön kívüli bázis csak illúzió, mint ahogy az is, hogy kolonializálunk bármit is. Egy ilyen földönkívüli telep a Földtől függne, annak hiányában az ott élők lassú kínhalálra vannak ítélve.