72
  • Macropus Rufus
    #72
    :D
  • NEXUS6
    #71
    Azért elég gáz, hogy ilyen trollkodós kérdéseket teszel fel, amikor Afrikában meg éheznek! ;) XD
  • NEXUS6
    #70
    Biodiverzitás. Előtérbe került? Igen is meg nem is. Én úgy látom, hogy az un. "klímavédelem", ezen belül a kényszeres ragaszkodás mindent a CO2 kibocsájtás szempontjaira redukálni hegemón módon uralja továbbra is a környezetvédelem kérdését.

    Tanulságos megnézni Attenborough legutóbbi filmjét. Az ő szemén keresztül látni azt, ahogy a hatalmas megzabolázhatatlannak és legyőzhetetlennek tűnő természeti környezet az ő pályafutása alatt visszaszorult. Ez nem önmagában a CO2 kibocsájtás növekedése miatt történt, hanem mert az emberiség lélekszáma hozzávetőleg megnégyszereződött. A pontos lélekszám ugyan nem, de egyénenként, hogy 1-1 ember mekkora földterületet vesz el a természettől az magasabb, mint az akkori átlag, ahogy az általános jólét egyetemesen emelkedett.

    Abszolút jó ez a kép a szigetszerű természeti környezetről. én még kiegészíteném az óceánok valós állapotának figyelmen kívül hagyásával. Ott sokkal nagyobb pusztítást végeztünk, mint ami a szárazföldeken látunk. Tegyük hozzá, hogy a Föld felszínét 2/3-ában borító óceánok, politikailag szabályozás szempontjából senkiföldjének számítanak. Hogy ki mit dob az óceánokba, vagy vesz ki onnan az amíg közvetlenül nem érint más országot marginális nemzetközi politikai hatással bír. Az óceánokhoz való hozzáállásunk szinte semmit nem változott az utóbbi 100 évben.
  • defiant9
    #69
    Szokásos módszere a bizonyítási kényszer áttolása.
    Kb. 100x lett elmondva neki hogy a racionális vita szabályai szerint ez nem megengedett, azonban ezek kb. leperegnek róla. 101-edszer is újra megcsinálja, ennek több oka is lehet, de egyik sem túl hízelgő.
  • Nos
    #68
    En nem erzem, hogy csak az uveghazhatasu gazokrol beszelnek, szerintem (szerencsere) elegge eloterbe kerult a biodiverzitas csokkenese is. De mivel az uveghazgazok globalisa es nem lokalis hatast ernek el, ezert nyilvan jobban eloterben vannak, mint a talajkozeli ozon, vagy a varosi hosziget hatasok.
    A problema az, hogy dolgok egyszerre tortennek. Szazezer evekkel ezelott talan nem lett volna ekkora problema a globalis homersekletvaltozas. A baj most az, hogy az okoszisztemak szigetszeruen le vannak zarva, termofoldek, autopalyak, varosok valasztjak el oket, es a fajok egy jo resze nem fog tudni generaciorol generaciora tovabbalni, hanem el fog sorvadni a sajat kis szigeten, amibol egyebkent is egyre kevesebb marad. Szoval biztos jo lesz sziberia, mert lesz majd vagy 10 millio negyzetkilometer buza.
    Az Antarktisz egyebkent tenyleg valoszinuleg sokaig jeges lesz meg, de az Arktisz mar nem annyira, ok, lesz majd ott is krumpli.
    Egyre sivarabb lesz a vilag, es ha atmenetileg meg nagyobb terulet szabadul fel a mezogazdasagnak, es meg tobben fognak elni a bolygon, akkor meg tobb nyersanyagra lesz szukseg, es meg keveseb marad abbol, ami nem buza, tehen, vagy krumpli.

    Szep lesz.
  • Macropus Rufus
    #67
    Az mar volt, hogy mind meghalunk?
  • UUUU
    #66
    Varok!!!
  • NEXUS6
    #65
    Akkor részletesen kifejteném! :)

    Véleményem szerint az ember jelentős hatással bír a környezetére. Gyakorlatilag a technikai civilizáció, a technológia, minden technológia lényeg a környezet átalakítása, onnan erőforrások kivétele, illetve a technológia alkalmazása során keletkező anyagok oda visszajuttatása. Ez az un. zöld technológiákra is igaz, az alapelven nem változtat, csak azon, hogy milyen erőforrásokat vesz ki a környezetből, és milyen anyagokat juttat oda vissza.

    Ezt a sokrétű kapcsolatot a környezettel 1-2 tényezőre és kifejezetten az un. üvegház gázok egy szűkebb körére leszűkíteni véleményem szerint teljesen hibás megközelítés. Vegyük pl azt, hogy helyenként az ember környezetátalkító hatásának hála a szűkebb klimatikus környezet jelentősen megváltozott, mind csapadék, mind hőmérsékleti, mind a levegő összetétel tekintetében. Akár +5-10 fokos sztenderd melegedést, teljesen más csapadékot, akár ózon szintet is tudunk produkálni viszonylag nagy és egyre nagyobb területeken. Itt most anagyvárosokra gondolok, ahol a konrét változásokhoz valójában gyak minimális köze van az üvegház gázok kibocsájtásának. Vegyük figyelembe, hogy a szárazföld területének 2-3%-át már így átalakítottuk! Ennek nyilván vannak komoly globális környezeti hatásai, amit azonban jelenleg nem vizsgálnak!

    A hosszútávú következmények jelentősek lehetnek, azonban a változások sebessége várhatóan messze nem éri el a katasztrófális szintet, azokhoz az érintettek viszonylag jól tudnak alkalmazkodni. Egy jelentősen melegebb klíma valóban eredményezheti a grönlandi/Antarktiszi jég elolvadását, és ezzel az ócánok 10 méterben mérhető szintemelkedését, azonban ennek időtartama nem évtizedekben, vagy évszázadokban, hanem 10 000 évben mérhető!!!
    https://www.sciencenews.org/blog/science-ticker/burning-remaining-fossil-fuels-would-eradicate-antarctic-ice

    Azonban vannak sokkal gyorsabb klimatikus, környezeti változások, amelyek már bele esnek a pár száz éves időskálába, ezek egy része jelentős, az emberi élethez is mérhető bár így is viszonylag lassú mértékű változás, másrészt azok kifejezetten kedvező hatása miatt szintén nem nevezhetők katasztrófálisnak. Itt most mind Szibéria, mind a Szahara és egyéb kiterjedt sivatagok kizöldülésére gondolok, ami jellemezte az 5-8 ezer évvel ezelőtti a mainál melegebb klímát is így nem olyan távoli múltra vonatkozó, a korai, kultúrákat, emberi civilizációk fejlődését is érintő adatokkkal rendelkezünk.

    Szóval a klímaváltozás földtörténeti előzményeit, annak több rétű fizikai, klimatikus és biológiai összefüggéseit megismerve, jómagam kifejezetten optimista vagyok a klímaváltozást illetően. Hatalmas lehetőséget jelent ez a változás mind az emberiségnek, mind az élővilág számára, hiszen a szárazföld felét kitevő jég és homoksivatagok eltünnek a rendelkezésre álló élettér gyakorlatilag megduplázódik!!!
    ;)
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.02.09. 14:31:43
  • UUUU
    #64
    Varok!!!
  • NEXUS6
    #63
    N.C.
  • defiant9
    #62
    OK. Tehát megvédeni nem tudtad az álláspontod, de el sem ismered hogy nincs igazad, miközben kijelentetted hogy te mindig elismered ha tévedtél. Akkor a valóságban ez úgy fest hogy mindig elismered ha tévedsz, kivéve ha épp nincs gerinced ezt beismerni(ami úgy általában az alapállás) akkor esetleg csak annyit írsz hogy N.C. Lol. Jellem vagy a javából.
  • NEXUS6
    #61
    Ezt most miért kérded? :O
    Én soha nem mondtam ilyeneket!

    A cikk katasztrófával fenyeget, csak épp nem konkretizálja. Jelenleg 2-3 mm/év a tengerszint emlekedése, ahogy az kb 100 éve folyamatosan ennyi. A prognózisok a század végéig ennek megfelelő max 0.5 m-től, az extrém 2-2.5 m emelkedésig terjednek. Az utóbbi esetben azonban már be kéne következnie a 4 cm/év növekedési ütemet meghaladó szintű tengerszint emelkedésnek, amire tényleg nem igazán volt példa a geológiai adatokat is nézve.

    Ha valaki ilyenekkel riogat, oda azért kéne valami olyan logika, hogy tételesen megmagyarázza, hogy a jelenlegi katasztrófálisnak egyáltalán nem nevezhető utem 10X-ese majd milyen mechanizmusnál, folyamatoknál jön elő, illetve amikor egy ilyen bekövetkezik akkor konkrétan melyik területek, települések milyen módon esnek ennek áldozatul.

    Csak hogy reálisan lehessen rá készülni.
    Értem?

    És amire célzol teljesen jogos, az hogy valamit nem lehet ilyen pontosan előre jelezni, mert valójában nem lehet, ne legyen már bizonyíték mégis a bekövetkeztére.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.02.08. 12:52:59
  • UUUU
    #60
    Varom hogy bebizonyitsd, hogy a jovoben nem lesz kihatassal a foldre az ember tenykedese es a mostani helyzethez sem jarul hozza. Mondjuk 2403-as adatokkal alatamaszthatnad. Kb ilyen szintu a felvetesed.

    Varok!!!
  • NEXUS6
    #59
    N.C.
  • defiant9
    #58
    "Tehát nem kívánsz a témához hozzászólni. Értem."
    A hozzászólásomat megtettem azzal hogy cáfoltam a te téma kapcsán megtett állításod. Mivel erre nincs érdemi válaszod(egy gyenge kísérlettet leszámítva miszerint a hőmérséklet, amit lehet mérni), így azzal próbálod elkerülni a felsülésed beismerését hogy újabb témákat dobsz be. Lol. Nem esetleg arról kellene e helyett nyilatkoznod hogy miért nem próbálod megvédeni az eredeti állításod? Csak nem azért mert az jönne ki a végén hogy ótvar nagy sületlenség amit már kb. általános iskolás szinten sem szabadott volna megfogalmazni?
  • NEXUS6
    #57
    Tehát nem kívánsz a témához hozzászólni. Értem.

    Akkor le is zárnám ezt a kis összecsapást.
    Igazán példátlan az a hatalmas kitartásod, amellyel próbáltad egy teljesen céltalan irányba terelni a beszélgetést, az ezelőtt való tisztelgés gyanánt be is szúrnék egy videót, egy hasonlóan epikus párbajról.
  • defiant9
    #56
    "N.C."
    Az állításod cáfolatára amennyiben annyi a válaszod hogy no comment, akkor ez nem más mint a szokásos gyáva megfutamodásod (tipikusan politikusok csinálják ezt amikor egy kellemetlen témában sarokba szorulnak). Magad minősíted ezzel a vitakultúrával.
    Amennyiben továbbra sincs érdemi válaszod a hőmérséklet összehasonlítgatós téma kapcsán, akkor be is fejezhetjük. Én itt csak ezen állításod, illetve a saját állításaim kapcsán vagyok vitapartner, új kérdések kapcsán nem, ahogy már mondtam te itt nem vagy moderátor.

    "Várok!"
    Milyen buta ember az akinek ha megmondják hogy totál feleslegesen vár akkor tovább vár? Hát olyan mint te :)
    Egyre mélyebbre süllyedsz csak hogy elkerüld a kínos beismerését a nyilvánvaló hülyeségmondásodnak.
  • NEXUS6
    #55
    N.C.
    Várok!
  • defiant9
    #54
    Jaja, ennyi, hülyeség mondás után be nem ismerés, elsunnyogás, közben melldöngetés hogy milyen korrekt vitastílussal is bírsz. Lol.
  • NEXUS6
    #53
    N.C.
  • defiant9
    #52
    "Továbbra is várom"
    Te tényleg ennyire ostoba és értetlen vagy? Nem te vagy itt a moderátor hogy előírd hogy ki milyen általad felvetett topic-ra reagál, főleg nem úgy hogy random kérdéseket fogalmazol meg.
    Tettél egy megállapítást, ezt tudománytalannak minősítettem és alátámasztottam hogy miért az, erre nincs mondandód. Nincs ezzel gond, szokás szerint butaságot hadoválsz, ennek beismerése elől meg elsunnyogsz, miközben vered a melled hogy te aztán olyan fasza gyerek vagy hogy mindig beismered ha tévedtél.

    "hogy ami tényszerű, mérhető dolog, az a továbbra is a hely idő/szerinti állapot"
    Lol, ezzel épp magad ellen beszélsz, csak nem veszed észre. A lokális hőmérséklet egy mérhető alapmennyiség. A globális változás sebessége ezen mérésekből származó másik érték (aminek a pontosságát persze meg lehet kérdőjelezni, ez egy tipikus klíma tagadó attitűd is egyben). Viszont ettől függetlenül a halmazból kiragadott 1 pont nagysága alapján a teljes eredményt minősíteni hiba, és te épp ezt követted el. Ez kb. általános iskolás logikai szint, tragikus hogy ezt nem sikerül abszolválnod miközben osztanád itt az észt.
  • NEXUS6
    #51
    Továbbra is várom, lehetőleg külső forrásokkal alátámasztott, lehetőleg a bekövetkező esemény valószínűségével kiegészített prognózisodat a jövőbeni hihetetlen katasztrófákkal kapcsolatban.

    (Csak megjegyzem, hogy ami tényszerű, mérhető dolog, az a továbbra is a hely idő/szerinti állapot, minden más csak valamilyen módszerrel származtatott, becsült érték. Így a változás sebessége is az!)

    A saját megállapításaidhoz kapcsolódóan meg köszi, de marhára nincs kérdésem! ;)

    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.02.04. 22:10:56
  • defiant9
    #50
    A véleményem megalopozott, objektív, egy alapmennyiség és egy származtatott mennyiség az összehasonlítása más alapra vetítve tudománytalan és egyben illogikus. Amennyiben ezt nem kívánod cáfolni(vagyis megvédeni a kijelentésed) az természetesen jogodban áll, ezzel közvetve elismered hogy tévedtél. A saját magad által felállított és leírt standard szerint ezt a tévedésed el kellene ismerned. Azt hogy erre nem vagy hajlandó csak a saját jellemtelenséged újabb bizonyítéka. A cikk témájával kapcsolatos volt az eredeti észrevételed, erre reagáltam, rámutattam hogy hibás, más megállpításaidra belátásom szerint fogok reagálni, újabb topic indító kérdésidre viszont nem, még akkor sem ha azok is kapcsolódnak a cikk témájához. A saját megállapításommal kapcsolatban természetesen tehetsz fel kérdést, erre fogok válaszolni.
  • NEXUS6
    #49
    Tudomásul veszem (de nem elfogadom) a személyes, szubjektív véleményedet a hozzászólásaimmal kapocsolatban, azokat nem kívánom kommentálni.

    Továbbra is örülnék azonban, ha visszatérnénk a cikk témájához és pl. válaszolnál a feltett kérdéseimre.
    Köszcsi!
  • defiant9
    #48
    "Volt egy kijelentésem, amire bár nem téged címeztelek hozzászóltál"
    Ahogy mondtam korábban, ha hülyeségeket beszélsz akkor erre rá fogok mutatni, az hogy nem nekem címezeted az ettől nem fog megvédeni. Az adott a reakcióm arról szólt hogy ez a konkrét kijelentésed hibás logikán alapul.
    Elfogadod hogy ez igaz vagy szerinted tudományos relevanciája van az mai globális olvadás sebességét összehasonlítani a Roman Warm Period egy pillanatnyi lokális értékével?
    Amit ezután csinálsz az annyi hogy próbálsz elterelődni erről az alapkérdésről mert ismét nem vagy hajlandó elismerni hogy tévedtél. Nem gondolod hogy ez sunyulás?
  • NEXUS6
    #47
    Volt egy kijelentésem, amire bár nem téged címeztelek hozzászóltál. Feltettem egy kérdést, többször is, szerintem a cikkehez kapcsolódóan, hogy a nagy mértékű olvadások, ismereteid szerint hol és milyen katasztrófákat fognak okozni.
    Részedről nincs válasz.
    N. C.
  • NEXUS6
    #46
    Abszolút nem vitatom amit írsz, csak az adatok pontosságára hívnám fel a figyelmedet. Pl. az eljegesedések, glaciálisok idején olyan 5 fokkal hidegebb a globális átlaghőmérséklet. A jelenlegi, kb 11 ezer éve tartó klímához tartozó átlaghőmérséklet az interglaciálisok idején általában sokkal rövidebb ideig tartó, átlag pár ezer évig tartó kiugrásokat jelent, persze lokálisan értelmezve pl. a Vosztok jégminta adatai alapján. Máshol az egyenlítő környékén valszeg nincsenek ilyen jelentős hőmérsékleti változások. Tehát az interglaciálisok, meleg időszakok időtartama nem több 10 ezer évben mérhető.
  • defiant9
    #45
    "Kérném hogy válaszolj a fent feltett kérdésemre és ne azt probáld eltorzítani, hogy vajon mire gondolt a költő! XD"
    Mi köze a kérdésednek ahhoz hogy a globális Celsius/év jellegű összehasonlításod a lokális pillanatnyi Celsius értékkel alapvetően hibás? Megint a sunyi stílusodban próbálsz elterelődni és új topic-ot nyitni az eredeti ignorálásával. Nem most lenne az a pont amikor saját standard-ed szerint elismered hogy tévedtél mivel hibás volt a változás sebességét egy pillanatnyi értékkel összehasonlítani. Én ugyanis ezt a hsz-ed kérdőjeleztem meg. Elfogadod hogy a minsősítés megáll, az összehasonlításod pedig buta vagy tartod hogy az eredeti felvetésed tudományosan egy releváns összehasonlító módszer?
  • t_robert
    #44
    Nem azt mondtam, hogy egyenletes a folyamat. Tendenciáról van szó. tele van tüskékkel a hőmérséklet grafikon. Mint ahogy volt egy 100 éves kis lehülés a 1600-as években gyakran beszélnek egy kis jégkorszakról. Több foknyit esett az átlag hőmérséklet. Hidegebbek lettek a nyarak és telek több volt a hó csökkent az élelmiszer termelés. Ez okozott történelmi és társadalmi változásokat is. Éhínség, háborúk, gyarmatosítás, kivándorlás forradalmak. 30 éves háborúra is hatott. Nem véletlen, hogy akkor ért véget a középkor a társadalmi változások hatására. ha a különféle utolsó jégkorszakok és változások hőmérséklet görbéit egymásra helyezi az ember nem egyformák Lehet egyik jégkorszak rövidebb 70 ezer évvel a másiknál a felmelegedett időszak több 20 ezer évvel. Az egyiknél lehet 1,5 fokkal magasabb volt az átlag hőmérséklet. Ami látszik az elmúlt 2 millió év jégmintáinak elemzéséből, hogy van egy hosszabb jégkorszaki idő tartomány átlagban 10-12 foknyi ehüléssel amit egy gyors átmenet változtat meg(történelmi és földi mértékben 20 ezer év gyors.(meredek változás egy grafikonon. majd egy rövidebb 40-50 ezer év meleg időszak. Amit egy ismét gyors átmeneti lehülés követ 20-25 ezer év alatt. Nyilván ilynekor változik meg relatíve gyorsan a bolygó keringése és dőlésszöge, hogy a nagyobb északi szárazföldeket kevesebb energia éri a nap beessési szögének változása miatt, így ott hidegebb lesz és gyorsabban rakodik kia a hó és jég és jóval több. megnőnnek a gleccserek a hegyekben stb. Több milliárd köb-kilométernyi víz rakodik ki a szárazföldekre. Amik persze növelik a napfény visszaverődését a fehér színük
    miatt. Persze ez a víz eltünik az óceánokból és tengerekből és csökken a tengerszint. Növekszik a szárazföldek területe stb. Valahol láttam egy grafikont a elmúlt 2 millió év hőmérsékleti adatairól és látszik a ciklikuság. Csak most nem találom betenném mert remekül mutatja a folymatokat.
  • NEXUS6
    #43
    "Nos. Ilyen katasztrófák a közeljövőben nem várhatók. Mindenhol általános huhogás van, de konkrét számokat és kockázatokat senki nem mond!!!
    Hajrá, légy te az első. Mond meg konkrétan, hogy melyik területeken, hogy fog bekövetkezni az áradás, és az milyen mértékű lesz.
    És előre szólok, hogy kímélj meg a mellébeszéléstől. Azokra egyszerűen nem fogok válaszolni. Köszönöm!"
    Kérném hogy válaszolj a fent feltett kérdésemre és ne azt probáld eltorzítani, hogy vajon mire gondolt a költő! XD
    Köszönöm!
  • NEXUS6
    #42
    Hát azt is kétlem, hogy a CO2 a legtöbb üvegházgáz, amit kibocsájtunk. Szénhidrogén elégetésekor pl vegyük a legegyszerűbbet a metánt keletkezik 1 CO2 molekula, és 2 dihidrogénoxid :) molekula. Márpedig a Föld klímájának kialakításában a víz a legjelentősebb üvegházgáz és nem a CO2!. A Föld felszíni hőmérséklete üvegházhatás nélkül olyan -18 fok lenne, az üvegház hatás eredményeként emelkedik ez +14 fokig. A legjelentősebb hatása a vízgöznek van, ez kb 20 fokért felel, szemben a CO2 3-5 fokjával.
    Azonban olyan területeken, ahol a levegő hőmérséklete alacsony ott a CO2 értelemszerűen nagyobb jelentőségű, tekintve, hogy az alacsonyabb hőmérsékletű levegőből a víz kicsapódik és kihullik.

    A sarkvidékeken ezért a CO2 változás nagyobb hatással bírhat, ami a hőmérséklet emelkedése miatt, a levegőben levő H2O növekedését is magával hozza. Ezen egyszerű, de természetesen nem teljesen valós összetettségű séma szerint így érthető, hogy miért jelentősen magasabb a melegedés a sarkokon.
  • NEXUS6
    #41
    Ez így nem igaz. A CO2 szint természetes folyamatok hatására deponálódik a légkörből. Nem biológia folyamat az úgynevezett mállás, amikor a kőzetekben lezajló folyamat köti meg a CO2-t. A biológia folyamatok tekintetében a karbon kori nagy szén telepek kialakulásához hasonló folyamat ugyan már nem játszódik le, mert az elpusztult növények/állatok ma már jórészt elbontó szervezetek elbontják, így a szén visszakerül a ciklusba, de nem 100%-ban. Anaerob körülmények közé kerülő szerves anyag továbbra is nagy mennyiségben deponálódhat. A fitoplanktonok, kovamoszatok elhalásuk során maradványaik tengerfenékre sűlyedésével szintén jelentős mennyiségű szenet kötnek meg. Ennek eredménye a légköri CO2 folyamatos csökkenése az évmilliók alatt. A természetes folyamatokat látva, prognosztizálhatóan max pár száz millió éven belül a CO2 szintje olyan alacsonnyá válik, hogy a jelenleg ismert összetett szárazföldi létformák, a növényzet jelentős megritkulása miatt már nem létezhetnek tovább.

    Ilyen szempontból az ember CO2 felszabadítása az élővilág szempontjából hosszútávon hasznos és kívánatos.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.02.02. 10:42:52
  • t_robert
    #40
    Vissza fog lengeni. a jégkorszakot alapvetően csillagászati jelenség okozza, ami kihat a föld keringésének pályájára(excentricitás) és a bolygó tengelyének dőlés szögére. ez egy ciklikus jelenség. A változó dőlés szög miatt változik a földfelszínt elérő napfény szöge valamennyit és ez okozza a 10-12 foknyi átlaghőmérséklet változást. Ennek függvényében hol befagy a föld hol pálmafás uszodává válik egy ismétlődő ciklusban. Nyilván elsősorban az északi féltekét érinti a dolog, lévén ott van a szárazföldek nagyobb része. És nyilván a szárazföldekre tudd kirakodni a hó és a jég, ami kihat a tenger szintre. Nagyjából 100-150 métert változik a tengerszint. Már eddig is emelkedett a az utolsó jégkorszak óta úgy 80-100 métert az elmúlt 20-22 ezer év alatt, mióta elkezdtünk kiolvadni a jégkorszak hidegéből.
    A változás remekül megfigyelhető amúgy. Volt egy hires velencei festő a Canaletto, aki megfestette a 18. század közepén a velencei hajógyár bejáratát(Arzenálnak hívják) Egy csatornán tudtak a gyárból kiúszni a kész hajók vagy beúszni javitásra. Régen velence nagy tengeri hatalom volt saját komoly hadiflottával. Ha megnézi a marha élethű festményt az ember egy ugyan olyan szögből készült mai fotót szinte alig változott a környék néhány apróságot leszámítva. Az egyik jelentős változás, hogy a mai képeken úgy nagyjából egy ember magassággal magasabban áll a víz a csatornában( áll a rakpartnál egy csónak amiben áll egy ember így hozzá képest becsülhető a vízszint az 1750-es évek környékén. ha ennyire élethűen festett, akkor az alapján 150-180 centit emelkedett a víz szintje az az elmúlt 260-270 év alatt. Nyilván amikor velencét megépítették(nem tudva, hogy végül is a klíma változás miatt szar helyen lesz a város majd és pusztulásra itélték) valamikor az 1100-1200-as évek környékén alapították a várost egy lagunás szigetekből álló területere. Nyilván hogy mikor például épült a szentmark tér akkor sokkal lejjebb volt a tengerszint és ma nem oda építenék. Mint korábban leírtam az adriai tenger felső északi fele szárazföld volt úgy 10-12 ezer évvel ezelőtt amit végül elöntött az emelkedő tenger. ma az adria északi részén átlagosan 20 méter a vízmélység. Velence pusztulásra van itélve. Mire vége lesz a felmelegedésnek simán lesz felette 20-30 méter tengervíz. Mint ahogy London is pusztulásra van hosszabb távon ítélve a mai átlagos 14 méteres tenger feletti magasságával. Mint ahogy Hollandia mélyföldjei is. Gátakkal nem lehet tartosan védekezni még 20-30 méter tenger emelkedés ellen. New york egy jórésze is odalesz, mint ahogy számos ma tengerparti város. Persze a dolog nem tart örökké. Kiolvadunk, uszunk, napozunk 40-50 ezer évet, majd 20 ezer év alatt visszatért a jégkorszak, az északi félteke szárazföldjeinek egy jelentős rész hómező lesz, miközben lecsökken a tenger szint vagy 150 métert. Didergünk 100-150 ezer évet. majd ismét melegedünk 20-25 ezeret.
    Ez elkerülhetetlen, mint ahogy már eddig is megesett pár százszor legalább is abban a pár száz millió év ota, amióta nagyjából így rendeződtek a kontinensek túlnyomó részt északi félteke fele.
    A klima hisztit leszámítva tudomásul kéne venni a dolgot és felkészülni az elkerülhetetlenre, Nem fogunk mind meghalni. az emberiség alkalmazkodni fog a helyzethez. Persze magunk korlátozásával valamelyest lassítható a folyamat, Nem 4000 év alatt fogunk uszoda lenni, ahogy mondjuk történne az emberiség nélkül, hanem 1000 év alatt... Amúgy a vizsgálatok alapján az elmúlt 300-400 millió évben számos olyan korszak volt a földön, amikor a mainak a 2-4-szerese volt a légkör széndioxid tartalma. és az élet akkor is volt a földön. Aztán alkalmazkodott hozzá a természet. Feldúsult a vegetáció, ami elkezdte megkötni a széndioxidot és a tenger is. aztán ez a vegetáció került be a föld alá fokozatosan.
    Igaziból tudomásul kéne venni az elkerülhetetlen jövőt és felkészülni rá, addig meg igyekezni a magunk vissza fogásával lassítani a folyamatot, hogy nyerjünk még utódainknak pár száz évet a felkészülésre. Nem a pánik és a jaj mind halunk baromságot kéne nyomatni, hanem a realitásokat. És nem mi tehetünk a klima változásról menne az nélkülünk is, mi csak gyorsitunk rajta. Megállítani nem tudjuk.
  • defiant9
    #39
    "Azt akartam jelezni, hogy az emberiség közelebbi történelme során is voltak már olyan változások, pozitív és negatív irányban"
    Akkor rosszul próbáltad, amit írtál az ugyanis nem ez volt. Azzal próbáltad megkérdőjelezni/bagatellizálni a felmelegedést hogy egy korábbi pillanatnyi lokális értéket(Roman Warm Period a Földközi tenger térsége ahol kb. 2C-vel volt melegebb mint ma) állítottad szembe a jelenlegi globális változás sebességével, ez nyilvánvalóan hibás módszer, torz képet ad.
    Láttunk már, ilyet, ilyenkor azzal védekezel, hogy azért hozol túlzó/torzító állításokat mert a más is ezt csinálja. Én meg elmondhatom akkor újra hogy minden alkalommal amikor butasággal hozakodsz elő akkor erre rá fogok mutatni. A tudományos konszenzus szerint a mostani felemegedés az emberi tevékenységhez köthető.
  • Sequoyah
    #38
    Ez igy nem pontosan igaz. Van olyan gaz aminek erosebb az uveghazhatasa. De a CO2 az amibol a legtobbet bocsajtjuk ki, es szinten ennek nott a legjobban a kibocsajtasa az elmult evtizedekben.

    Egyebkent pedig eleg nagy az atfedes akozott hogy hogyan kell a CO2 kibocsajtast csokkenteni, es hogyan kell az egyeb hasonlo gazok kibocsajtasat csokkenteni. Viszont az uzenetnek egyszerunek kell lennie, mert ha tulkomplikalod, akkor mindenki feladja mert nem erti.
    Csak gondolj bele mekkora feladat egy CO2 ado bevezetese, es mekkora sikere lenne egy olyan adonak ami 4-5 valtozo mereset, sulyozasat es szamitasat igenyelne...
  • Sequoyah
    #37
    Magatol 0 szen megy be a foldbe. Ez a folyamat tobb100 millio evel ezelott megallt. A foldtortenet elso erdoi nem bomlottak le, mert meg nem eltek azok az organizmusok amik a rothadasert es lebontasert felelnek. Ezert lakultak ki nagy mennyisegben es nagy teruleten a szennel telitett retegek. Ma mar mind lebomlik mielott szenne alakulhatna, csak veletlenszeruen fordulhat elo hogy egy-egy erdot pl beterit egy foldcsuszamlas es ezert fold ala kerulnek lebomlas nelkul.
  • wraithLord
    #36
    Az erdők inkább az adott terület klímáját stabilizálják és fenntartják az élővilág megfelelő változatosságát (ami szintén lényeges még nekünk embereknek is, nem csak természetvédelmi szempontból), és persze szenet kötnek meg. A jelenlegi élővilág gyakorlatilag még mindig azt az oxigént használja, amit annak idején kb. 1-1,5 milliárd évvel ezelőtt az akkor megjelenő fotoszintetizáló prokarióták (később egyéb fitoplanktonok) termeltek.
    És itt lesz a gond, hogy a tengereket szennyezzük (+melegszenek), a fitoplankton döglik ki, és semmi nincs, ami ellensúlyozza a szép lassan csökkenő oxigénszintet.
    Nem az (ős)erdők a Föld tüdeje, hanem a tengerek. Az erdők jó megközelítéssel elvannak azzal, hogy ami oxigént nappal megtermelnek, azt éjjel elhasználják.
  • NEXUS6
    #35
    Mióta a széndioxid a legfontosabb üvegházgáz!? :O
    Van sokkal súlyosabb, ami az üvegház hatás 75%-áért felelős, és az a hőmérséklet emelkedésével egy pozitív visszacsatolás hatására, szinte korlátlanuk kerül a légkör alső részébe, alapvetően átlalkítva pl a sarkok klímáját!
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2021.02.01. 14:15:17
  • NEXUS6
    #34
    Nyolcvanas évek elején pont ugyan ilyen lófax telek voltak, meg olyan jégesők, hogy a lakótelep parkolójában nyáron nem tudott a jégtől lefolyni a víz, szal úgy nézett ki, mint velence. Amúgy mennyivel érzed szélsőségesebbnek a jelenkor klímáját Magyarországon? Tavaly volt egy lófax nyár, egész végig estt néhány nap volt csak kánikula, meg most egy lófasz tél, talán egyszer még -10 fok is volt, amúgy meg 0 fok felett. Hogy értelmezed az időjárási szélsőséget, mint ezt a viszonylag kiegyensúlyozott időjárást, mint a korábbi sokkal szélsőségesebb kilengésekhez képesti radikális eltérést!? pl. 1987 január 10 után 70 cm hó esett, meg -20 fok volt éjszaka, nyáron meg rendkívüli aszály. Na jah, akkor még rendes időjárás volt, nem úgy mint most! XD

    Gondolj már bele! Globálisan a hőmérséklet a sarkokon jobban emelkedik, mint az egyenlítőhöz közelebb, ergo kisebb a globális légkörzés intenzitása, ergo kisebb, kevesebb szélsőséges időjárási különbség, jelenség fog megnyilvánulni, mondom globális átlagban).
  • NEXUS6
    #33
    Ha megnézed az elmúlt 500 ezer év klíma adatait, akkor ennél azért kevésbé szabályos a kép. Az interglaciálisok sokszor csak pár ezer (száz!?) éves meleg időszakokat jelentenek hirtelen változásokkal, majd a visszahűlés viszonylag folyamatos az interglaciális végét jelző kisebb hirtelen lehűlést leszámítva. A legcudarabb idő érdekes módon a felmelegedést közvetlenül megelőző pár ezer éves hideg időszakot jellemzi, ami aztán hirtelen - és a tudomány mai állása szerint gyak megmagyarázhatatlanul - vált át felmelegedésbe, olvadásba.

    Aztán az adatokat tekintve a jelenlegi 12 ezer éves interglaciális, meleg időszak már eddigi hosszát tekintve is szinte példa nélküli az elmúlt 500 000 évben!!! Na ezen kellene elgondolkodni, hogy mi az az isteni kegyelem, hogy nem ért véget a meleg időszak kb 5000 évvel ezelött a történelem hajnalán, ahogy az a statisztikai átlagból következne!? :O Ami mondjuk azt is jelentené, hogy ha minden úgy folyik mint az elmúlt félmillió évben, akkor nem jön létre az emberi civilizáció! Szal vannak még itt rejtélyek! ;)