26
  • lammaer
    #26
    Ebben egyetértünk.
  • ostoros
    #25
    A legfontosabb dolog szerintem, hogy a gyerekednek a fejébe vered, hogy amit a tévében és az interneten lát, az mind mese. Kész.
    És még nem is hazudtál, mert bármiféle információ ami közvetetten ér minket (tehát nem te láttad és hallottad magad), torzul.
    Ha pedig torzul, akkor meghamisítja a valóságot.
    Az a valóság amit a két szemeddel látsz, nem az, amit eléd tolnak, hogy kajáld.

    Persze a média azt hazudja, hogy "összeköt" a világgal. Nem igaz. Elszeparál a világtól, és szűrőként viselkedik még a legjobb esetben is. A rosszabb esetekről pedig ne is beszéljünk.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.02.01. 18:42:16
  • dyra
    #24
    Te egy olyan felesős hozzáállást vársz el az emberektől ami több összetevős és nem fogja tejesíteni az emberek nagy többsége mert sem a korábbi érdeklődési köre sem az iskolái nem ruházták fel ilyen tudással. A nagy többség pedig magától nem fog fejlődni.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2019.02.01. 16:54:13
  • dyra
    #23
    Te félreértésben vagy. Én a befizetett járulékaimért cserébe várom a nyugdíjat. Ledolgozok 45 évet ha a magyar átlagéletkort nézem akkor 6 évig leszek nyugdíjas (feltéve ha 20 évesen kezdtem dolgozni). Számold már ki mennyi pénzt kapok vissza? Matek. Általános iskola. Persze könnyebb azt mondani, hogy nem várhatunk semmit a befizetett járulékért cserébe. Semmi gond! Akkor minek fizetjük?

    A másik. Minimum 50 év ledolgozott évet fognak kérni mire én odajutok. Akkor pedig magad is láthatod az átlagéletkort nézve 1 évig fogják nekem folyósítani.

    Természetesen itt is arról van szó, hogy teljesen hülyének nézik a magyar embereket. Meg kellene kapirgálni ki és milyen jogcímen és mennyi pénzt kap a nyugdíjkasszából. Gyanús, hogy milliárdokat lehetne simán megfogni.

    Arról nem is szólva, hogy a nyugdíj előtt meghalt emberek befizetett járuléka sem kerül vissza a családjához

    Oké legyen öngondoskodás. De akkor ne fizessünk mostantól semmit.

    Utoljára szerkesztette: dyra, 2019.02.01. 16:52:02
  • lammaer
    #22

    Nyugdijas topikot elengedem, csak félrevinné a beszélgetést. Nézz utána miért fontos az ÖNGONDOSKODÁS , és miért nem reális hogy a 10%os nyugdijjárulékod után alamizsnán kívül bármit is kapj. Gondolom ehhez is több éves egyetemi oktatás szükséges, nem elég csak bemeni bármely pénzintézetbe és leemelni egy 2 oldalas prospektust arról hogy az állami nyugdijrendszer miért szar már most is....
    Könnyebb azt mondani, majd az állam megment.
  • lammaer
    #21
    "De te most olyan szakmai dolgokat szeretnél megkövetelni a szülőktől amiket amúgy egyetemeken oktatnak évekig."

    Megmutatnád melyek azok a "szakmai dolgok" amiket írtam hogy szerintem a szülőknek tenniük kell "amit az egyetemeken oktatnak évekig"?

    Mert sehol nem írtam tűzfalbeállításoktól, programozásról, netes logok figyeléséről...
    Olyanokról írtam hogy beszéljenek a gyerekkel, tanitsák a gyereket arra hogy ne titokban számítógépezzen, netezzenek néha közösen, hallgassák meg mi az amit a gyerek szeret a neten....
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.02.01. 16:09:38
  • dyra
    #20
    "Az meg hogy kizárólag az állam védje meg az embereket a világtól szerintem nem jó irány és nem is reális elvárni ilyet. A szülőknek kutyakötelessége tisztában lenni azzal ogy mit jelent a XXI. században élni. Ha nem képesek/akarják megtanítani a gyerekeiket a mindennapos veszélyek kezelésére, nem jó szülők.

    Ez pont ugyanaz a gondolkodás mint pl az, hogy az emberek nagy része kis hazánkban képtelen előre gondolkodni például a nyugdijas korra. Ezért elvárják hogy állambácsi majd gondoskodjon róluk."

    Elvárják mert fizetnek nyugdíjjárulékot. Az állam pedig közben elvárja, hogy rabszolgabéreken toljad a melót. Mert ezt teszi. Mindenkinek jár a tisztességes nyugdíj aki tisztességgel végig dolgozott egy életet. Még a minimálbéren végig melózóknak is. Ez a társadalmi szolidaritás ami egykor megvolt mostanra a szerencsés félsóközéposztálynak köszönhetően teljesen kihalt.

    A másikra. A szülőnek természetesen van felelőssége. De te most olyan szakmai dolgokat szeretnél megkövetelni a szülőktől amiket amúgy egyetemeken oktatnak évekig. És az informatikai tudás megszerzése pl, hogy "power" user legyél sem öt perc. Közben ott tartunk, hogy sok embernek már a jelszókezelés is megoldhatatlan feladat.

    Ezek a realitások. Reális elvárásokat kellene támasztanod.


    Utoljára szerkesztette: dyra, 2019.02.01. 14:26:15
  • dyra
    #19
    Ez alapvetően egy adatvédelmi probléma. Ha definiálod az "adat" fogalmát és hogy mi tartozik abba bele akkor mindenképp. Az adatokhoz való hozzáférhetőség is ebbe a körbe tartozik.

    - Ki fér hozzá az adatokhoz?
    - Ki férhet hozzá az adatokhoz?
    - Milyen tartalmú adatot osztunk meg? Annak a felügyeletét ki látja el?

    stb..

    Azért ne legyen már olyan az internet mint a vadnyugat. Érdekes sok kérdéskörben milyen jól működnek a szűrőik.

    Amúgy itt a helyzet olyan mint a való életben is előfordul még a jól nevelt emberekkel is. Rossz társaságba keveredik, majd az ösvényen haladva tragédiába torkollik a dolog. Abban az esetben is lehetnek jogi következmények a rossz társaságot illetően.
  • lammaer
    #18
    DE a kiscsaj nem adatvédelmi probléma miatt halt meg.
    Ő követett hülye embereket, nem az adataival éltek vissza.

    Az meg hogy kizárólag az állam védje meg az embereket a világtól szerintem nem jó irány és nem is reális elvárni ilyet. A szülőknek kutyakötelessége tisztában lenni azzal ogy mit jelent a XXI. században élni. Ha nem képesek/akarják megtanítani a gyerekeiket a mindennapos veszélyek kezelésére, nem jó szülők.

    Ez pont ugyanaz a gondolkodás mint pl az, hogy az emberek nagy része kis hazánkban képtelen előre gondolkodni például a nyugdijas korra. Ezért elvárják hogy állambácsi majd gondoskodjon róluk.

    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.02.01. 14:11:13
  • dyra
    #17
    Adatvédelemről beszélünk nem álmokról.

    A szülőtől pedig nem realitás elvárni, hogy ismerje a digitális világ veszélyeit. Nem lenézni akarok senkit de a nagy többség nem is képes rá. Szükséges az állami beavatkozás.
  • lammaer
    #16
    Lehet álomdozni hogy de jó lenne egy AI, ami elvégezné a szülők helyett a gyerek védelmét, de egyrészt ez nem kivitelezhető másrészt utána meg mindenki azért hörögne hogy megfigyelik.

    Tessék a realitás talaján állni.
  • dyra
    #15
    A zaklatás egy nagyon komoly bűncselekmény. Nem tolerálható. Manapság mikor a képeim alapján egy algoritmus megmondja éppen milyen betegséggel küzdök stb.. Akkor elvárható, hogy felismerje és jelentse a zaklatást. Plusz ami nagyon fontos az adataid számodra áttekinthetőek és törölhetőek legyenek. De nem csak a saját profilodból. Ha te nem akarsz fent lenni a Facen akkor valamennyi képet amin rajta vagy törölhesd.
  • lammaer
    #14
    +1
  • lammaer
    #13
    Úgygondolom most nem a témáról beszéltél. Itt most nem arról van szó hogy a cégek mit csináltak az adatokkal, a kislányt nem azt tette tönkre hogy a statisztikái belekerültek egy céges adatbázisba.

    Hanem pontosan az amit irtál: a kretén emberek. Erre kell felkésziteni a gyerekeket, hogy tudják kezelni a kreténeket - akár a neten találkoznak velük, akár a való életben.

    A cégek megbüntetés, szabályozása az alapvető okot nem szünteti meg. Persze legyenek moderátorok, persze legyenek szabályok, de nem várhatod elsemelyik internetes cégtől, hogy pontosan nyomon tudja követni hogy a gyerekedet az inteneten éppen zaklatja valaki és aznnal küldjön neked egy SMSt erről. Eleve ha bármely cég ilyesmit csináklna, máris jönnének a személyiségvédők, meg ombudsmanok hogy hékás, milyen jogon követi agyerekemet a facebook?

    Én úgy gondolom, aki elsősorban a cégekre hárítja a saját gyereke megvédését az egyszerűen csak kibújik a szülői felelősség alól.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.02.01. 11:29:06
  • Sydra
    #12
    Nem a gyerek szörfölését kell ellenőrizni. Teljesen mindegy, hogy mivel találkozik szembe az interneten. A gyerekkel beszélgetni kell, napi szinten, mindenféléről és helyes értékrendet kell neki mutatni. És nyilván csak az legyen szülő, aki jó példakép és nem hanyagolja el a gyerekét. Ha valakit tönkretesz az, amit az interneten lát, akkor ott az alapokkal van a probléma, vagyis már jóval az internethasználat előtt el lett rontva a gyerek.
  • dyra
    #11
    Nekem két gyerköcöm van. 11, 9. Alapból elég kretének egymással a gyerekek. Kis szarságok miatt halálba cikizik egymást. A tinik se jobbak ráadásnak ott már bejön a sexualitás is. Még a mi korunkban is volt olyan csaj aki már fiatalon farokról - farokra járt, azóta nagyon megváltozott de már nincs mit vele csinálni (aki ismeri "kurvának" tartja pedig nem az csak fiatal volt és meggondolatlan). De legalább lassan elfelejtődik. Manapság ez viszont már nem így. Nyomod van mindenhol és a saját adataiddal nem te rendelkezel.

    Szóval nagyon is van mit csinálni törvényileg. És ha nem követelsz ezektől a cégektől akkor gátlás nélkül élnek vissza és kereskednek az adataiddal. Ez amúgy a felnőtt lakosságot is veszélyezteti.


    Utoljára szerkesztette: dyra, 2019.02.01. 11:09:04
  • lammaer
    #10
    "A 14 éves kislány tragédiáján elgondolkodva szülőként viszont csak egy megoldás marad, hogy ha nem adok okostelefont a gyerek kezébe"

    Szerintem ez nagyon rossz megoldás.

    1. Azért egy-két gyerek esete alapján ilyen drasztikus lépéseket csinálni túlreagálás kategória. Ilyen alapon el lehet tiltani a biciklitől is, mert biztos vagyok benne hogy éevente több gyerek hal meg valamilyen stunt miatt mint a facebook meg a twiter miatt. Szomorú a történet, de nem kell túldimenzionálni a súlyát.

    2. Ha tiltasz valamit annál inkáb kívánatos lesz a gyümölcs. Ráadásul abba a hamis tévképzetbe ringatod magad, hogy Ő nincs jelen ezen a területen, holott szinte biztos hogy ott lesz, csak a tudtod nélkül (pl könyvtárból fog facebookozni, esetleg az iskolai számtechteremből). Én akkor aggódnék a legjobban, ha azt hinném a gyerek nem netezik.. mert akkor tuti hogy csak nem tudom hogy mit csinál, ami pontosan az angol szülők hibája volt. Fogalmuk se volt róla hogy a lányuk ott van a neten...

    3. Ha elzárod a gyereked a nettől, akkor gyakorlatilag egy informatikai analfabétát nevelsz belőle, amiből simán hátrányai származhatnak már az iskolás időkben is. Már az iskolában is, amikor prezentációt készitenek és anyagot kell gyűjteni, vagy csak egyszerűen tájékozódni a világról.
    Nem mondom hogy a net létszükséglet, de nagyon nagyon jó információforrás, amitől nem szabad tudaosan elzárni senkit.

    A netezés is olyan mit az autóvezetés. Balesetveszélyes üzem, ezért meg kell tanítani a gyereket a használatára.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.02.01. 10:38:55
  • lammaer
    #9
    No, én magam 42 éves vagyok, és most 13 éves a fiam.
    Úgy vagyok mint te is, hogy különösebben nem érdekel a közösségi média, ezért én is le vagyok maradva. A facebookot kb forumozásra használom....

    Jelen esetben 100%ig biztos vagyok abba, hogy a fiam kezeli tudja ezt a médiát...

    1. Nálunk mindenki (apa, anya, gyerek) gépe a nappaliban van, mindenki számára láthatóan elhelyezve a kezdetektől fogva. Ez nem jelenti azt hogy nincs privát szféra, kb kialakult az mint a multiknál az open space, hogy nem bámulunk bele egymás monitorjába, tehát biztos vagyok benne hogy amikor éppen banki ügyintézést folytatok, a gyerek ugyan láthatja hogy azt teszem, de nem fogja lelesni a pinkódomat. Ugyanez igaz visszafelé is, látom hogy éppen mondjuk a haverjaival csetel, de hogy kivel és mit azt nem lesem.
    Ezt egyébként tudatosan alakítottuk igy, annó olvastunk egy cikket ahol ez javaslat volt, gondoltuk kipróbáljuk, igy én is kivonultam a dolgozóból...

    2. Kezdetben közösen youtubeoltunk, olyan 6-7 éves korában az egéz osztály azzal volt elfoglalva hogy legó unboxing meg efféle marhaságokat töltsön fel. Mi is raktunk fel ilyeneket, aztán láttuk hogy ugye jöttek a szemét kommentek ("mi ez a faszság?", "az ilyen minek tölt fel ilyen szart?"), akkor együtt szembesültünk ezel és kezeltük le a dolgot. Tehát nem csak papoltunk neki hogy erre meg arra vigyázz, hanem gyakorlatban látta mi történhet és azt hogy kell lekezelni...

    3. Volt olyan hogy a kis osztálytársnőjét minden kurvának elhordták az egyik posztja alatt. Ezt is megnéztük, elemeztük, hogy lássa az ilyen az szinte mindennapos, nem különleges és csak neki szól.. természetesen szóltunk a kisány szüleinek hogy tudjon róla és legyen lehetősége kezelni a problémát...

    4. Igazából mivel aktívan fórumozok pl itt is, rendszeresen látta/mutattam hogy mi történik az ilyen helyeken. Látta hogy van olyan amikor én vagyok szemétláda troll, de azt is látta amikor engem küdtek el az anyámba vmi heves vita közben. Mivel látta hogy rám ez különösebb hatással nincsen, gondolom a szülői példa alapján ő is könnyebben le tudja kezelni ezeket...

    Emlékezetes esetem amikor World of Tanks ingame cseten egy klántag elég durván nekem esett (dögöljek meg, kapjak rákot, kiírtja a családomat meg egyebek) Na amikor épen ez zajlott, konkrétan magam mellé ültettem (olyan 8-9 éves lehetett, ugye ott gépezett a közelben) hogy gyere nézd meg, ilyen is van. Együtt röhögtünk, amikor egy két laza kommenttel még húztam is a srácot (miután az istennek sem sikerült lehiggasztani hogy mondja el mi a rossebb baja van), azóta is van 1-2 emlékezetes mondat amit felemlegetünk...

    5. Fontos hogy a kommunikációs csatorna mindig nyitva legyen. Ezt a legkönnyebb úgy elérni, ha mi beszélünk arról velünk mi történik az interneten (mondjuk vacsoránál, reggelinél) éppen kivel szólalkoztunk össze, melyik ipari troll irkált valami egetverő baromságot - és ilyenkor automatkusan a gyerek is megnyilik és fog beszélni arról vele mi történik. Mesél pl arról hogya kedvenc youtubere éppen milyen videót tett fel, sőt, ha látja hogy nyitott vagyok még meg is kér hogy nézzük meg együtt mert tök jó (szerinte. :) )

    6. Szerencsés vagyok, mert az érdeklődési körünk hasonló, igy kb ugyanazokon a fórumokon tevékenykedik mint én (sgn is itt van), de nem titokban, mint ahogy tudja hogy az ő apja a Lammaer, én meg tudom hogy ő kicsoda. Facen ugyanez a helyzet... volt már hogy beleálltak itt a fórumon, én meg igazából csak néztem mi történik. Mivel ügyesen megoldotta nem kellett semmit sem tennem, de ha láttam volna hogy gond van, valószinüleg megbeszéltük volna mi ilyen a teendő.

    Hát kb én itt tartok a gyerek internetes kiképzésénél.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.02.01. 09:47:42
  • dyra
    #8
    Hogy készíti fel erre a szülő a gyereket? Bakker informatikus vagyok 5 lépéssel a közösségi média mögött lépkedek. Szerencsétlen gyereket percek alatt kikezdik a közösségi médiafelületeken. Évekre vagy akár egy életre megbélyegzik pár kompromittáló kép vagy tartalom miatt ami nem is feltétlen a valóságot mutatja.

    A szülők szinte teljesen eszköztelenek. A közösségi platformok működését törvényileg "szívlapáttal" kell szabályozni.

    A cukrosbácsi hasonlatodból le is vettem, hogy nem is az igazán veszélyes oldalát látod ennek az egésznek. Itt a saját közösség ami veszélyt jelent és azok a technikai lehetőségek amiknek a szülők 99%-nak fogalma nincs. Bárkit kitud csinálni jelenleg egy segdugasz közösség nem egy tini menekült a közösségi platformok miatt öngyilkosságba.

    Mi meg csak lesünk ki a fejünkből én 40 éves vagyok és a gyerekkoromban rohadtul nem volt Facebook, se Instagram se net se egyéb közösségi platform.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2019.02.01. 07:43:41
  • wkm
    #7
    Egyetértek azzal, hogy a szülőnek kötelessége felkészíteni a gyermekét a rá leselkedő veszélyekkel kapcsolatban.

    A probléma az, hogy nem tudod a gyermekedet minden veszélyre felkészíteni, mert az élet produkálja a legextrémebb eseteket. Mindenki belefut nonszensz, valószínűtlen vagy extrém történésekbe. Túl sok változó miatt meg közel reménytelennek tűnik ez a harc. Szóval a felkészítés csak az esetek egy részében tud hathatós lenni.
    További "probléma", hogy a gyereknek önálló akarata van, és a döntéseit is ő maga hozza, nem feltétlenül az értelem mentén, hanem pl a kívánságai mentén. Nem győzöm hangsúlyozni a 4 éves kislányomnak, hogy a fruktóz intoleranciája miatt nem ehet meg akármit. Mivel szereti a hasát a kincsem, ezért indőnként a csábítás elementális erővel hat rá, és amikor nem látod, akkor simán ignorálja a határozott szülői figyelmeztetést. Aztán persze ott a következmény, de mivel életkorából fakadóan nem gondolkodik hosszútávon, ezért úgy értékeli ki magában, hogy megérte. Ez a tizenéveseknél ugyanolyan gond lehet, főleg szofisztikáltabb kérdésekben, amikor nehezen bizonyítható a _közvetlen_ negatív hatás.
    Az is fontos tény, hogy sokmindenre felkészítheti az ember a gyereket, de megvédeni legtöbbször nem tudja. Elmondod az információt, igyexel a lelkére beszélni, de sokszor nem vagy ott, és egyedül kell döntenie a helyzetben. Statisztikailag pedig ki fog jönni, hogy x esetben rosszul döntött. Ennek egyes esetekben végzetes a következménye.
    Ez persze nem feltétlenül az internettel függ össze, de azt is be kell látni, hogy a potenciális veszélyek széles tárháza nyílik meg a gyerek előtt a net miatt, míg a fizikai világban a fizikai távolság és korlátok miatt sok esetben jóval alacsonyabb. A szülői felkészítés a fizikai valóságban bekövetkező kockázatokkal szemben jóval hatékonyabb, mint az információs veszélyekkel szembeni. Főleg, hogy nehéz (ha nem lehetetlen) monitorozni a gyerek tevékenységét a telefonján és a neten.

    Egyetértek azzal a gondolattal is, hogy nem megoldás az internet cenzúrája, mert a szólás és véleményszabadság az emberi szabadság alapvető része.

    A 14 éves kislány tragédiáján elgondolkodva szülőként viszont csak egy megoldás marad, hogy ha nem adok okostelefont a gyerek kezébe, és a netezését is erősen korlátozom, egészen addig, amíg majd az érettségi közelébe nem ér, mert addigra talán a személyisége részben már kialakul, és a veszélyeket is jobban fel tudja fedezni, és védekezni azokkal szemben.
    Ez viszont azzal jár, hogy az ember környezete egy nácinak és zsarnoknak fogja az embert nézni, jobb esetben maradinak.

    Szóval összetett a kérdés. Kívülről nézve néha könnyű elítélni a szülőt/szülőket, de ha benne vagy, akkor azért nem olyan egyszerű. Mert a szempontok gyakran egymásnak ellentmondanak, és előfordul, hogy nem tudsz jó döntést hozni.
  • lammaer
    #6
    Ettől továbbra sem az internet hibája az, hogy valaki nem tudja lekezelni a való világ problémáit. És bármennyire durvának tartod is, a szülő felelőssége és KÖTELESSÉGE felkészíteni a gyerekét arra hogy az ilyen dolgokat le tudja kezelni.

    Pontoasn úgy, ahogy el kell mondani egy kisgyereknek hogy a cukrosbácsival nem megyünk el sétálni, el kell mondani azt is amikor a kezébe adják azt a k* okostelefont, hogy az internet is tele van olyan dolgokkal amire figyelni kell.

    Amit te elvársz az pont az jelentené, hogyha a cukrosbácsi elvisz egy kislányt mert a szülő nem tanította meg a gyerekét, akkor a szülő utána beperelné arendőrséget hogy miért nem védte meg a cukrosbácsitól...

    Ilyen erővel tiltsuk be a világot, mert az utcán is láthat mondjuk balesetet, ami sokkolhatja. Vagy hajléktalanokat... vagy bármi mást amibe egy felkészítetlen kislány lelke belerokkanhat...
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2019.01.31. 16:58:19
  • end3
    #5
    A tudás hatalom, önmagunk felett is. Annak tudása, hogy mit nem kell tudnunk, elsajátítanunk a világból, - mert haszontalan és épülésünkre nem szolgál, - még nagyobb. - A kontroll megszerzése önmagunk felett a legfontosabb tudás a világon.
  • apucsabi
    #4
    Ha 14 évesen már nem beszámítható egy lány atekintetben, hogy milyen káros oldalakon fordul meg, akkor már a szülöi nevelés kudarcáról beszélünk.
    ùgy gondolom, hogy 14 évesen már annyira képes elidegenedni a szüleitöl egy gyermek, hogy nincs visszaút.
    Persze lehetséges számonkérni a centralizált közösségi médiát, nade ez a luxus még körülbelül 5 évig áll fenn.

    ùgy gondolom, hogy ezt követöen egyre nagyobb teret nyernek majd az elosztott alkalmazások és egy decentralizált közösség média esetén már esélytelen lesz ilyen érdekeket érvényesíteni.
    Nem marad más, mint a társadalom szociális- és mentális önképzés fejlesztése. Egy digitális világra (ahol tényleg minden információ elérhetö: a szextöl az öngyilkossági hajlambe hajszolásig) a társadalmat is fel kell készíteni, mert még most is azt érezni, hogy az Internet csak úgy rázuhant erre a kiszolgáltatott társadalomra.
  • Cat #3
    "nem figyeltek a lányukra"

    Ez azért durva kijelentés. Megnézném, hogy hány szülő tudja, hogy a 14(!) éves lánya milyen instagram oldalakat követett be.
  • jozsi031
    #2
    Baromság,hogy az internetet teszik felelőssé a szülők.
  • Sydra
    #1
    Szóval rossz szülők voltak, nem figyeltek a lányukra és ezért most az egész internet a felelős?