200
Scum
  • Userx2
    #120
    Azért is vettem meg, hátha itt tudok csalók nélkül játszani. Pff - Fúúú ilyenkor nagyon rossz véleményem van az emberiségről. Nem tudnak veszíteni, de még külön élvezik, hogy szívathatnak másokat.
  • Normen76
    #119
    Ugyanezt látom én is. HA partyzunk a társam össze vissza rángatózik, teleportálgat. Eventen szalad feléd az ember és eltűnik, megjelenik, eltűnik kb. minden alkalommal ha valaki kicsit nagyobb sebességgel fut. Persze ez lehet szerver függő is, ki hova loggolt, mennyire szerencsés, de abból amit eddig láttam, valameik officialon tolom, már nem tudom meiken, multira egyenlőre alkalmatlan a játék, legalábbis ha a PVP nézzük. Egyébiránt el lehet azért lenni vele, az erdő elég szép, ha nincsenek nagy terek ahol messzire el lehet látni, nagyon szép tud lenni a játék. A vízfelület az nagyon gyenge, de a talaj textúra, a fák, bokrok, szépen vannak megcsinálva. Mindent maxra állítva játszom grafikailag, de azért szebbre számítottam a megelőző, bemutató videók alapján. Bár az erdő belseje, tényleg talán a legszebb amit láttam multis játékban. A sokat szidott PUBG az első Early Acess napján azért mérföldekkel előrébb volt ennél a játéknál, különböző stílus ide vagy oda. Ettől függetlenül látok a játékban potenciált, ha lesz valami bázis építési rendszer, esetleg 1-2 jármű amiket úgy kell összeszerelni, az eventek sürűbben indulnak nagyobb létszámmal stb. Egyenlőre amolyan egyél, igyál játék.. no de akkor minek a sok eszköz, fegyver, no meg a zombik :) ? A zombikat kihagyhatták volna, kár volt betenni. HA már a realisztikusságra törekedtek, kaja, pia, vitaminok, vizelés, székelés, hányás.... a zombikkal lerontják az egész realisztikus hozzáállást.
    Utoljára szerkesztette: Normen76, 2018.09.01. 22:01:48
  • nordan
    #118
    ehhh

  • TDC Geronimo
    #117
    lol nézem én is liriket pont most láttam. Szánalom. Őszintén nem értem, hogy lehet kiadni PCre játékot anti cheat nélkül. Azok se érnek sokat, de a semminél jobb
    Utoljára szerkesztette: TDC Geronimo, 2018.09.01. 21:03:26
  • nordan
    #116
    hacker
  • nordan
    #115
    hát nemtudom hogyan csinálod :D
  • TDC Geronimo
    #114
    Kb minden streamen, amit láttam. Vicc
  • TomStorm
    #113
    Vagyis DM-be frame szar bocs de nem teleportál senki ott se
  • TomStorm
    #112
    Hol vannak ilyenek??
    30+ órám van benne de nem találkoztam ilyen dolgokkal.Se Ftame esés se teleport.Még Deathmatch-be se..
  • nordan
    #111
    netkód valóban katasztrofa, PVP az eléggé halott emiatt
  • TDC Geronimo
    #110
    Nézegettem streameket. Tetszik a map, a graf meg az animok. Viszont a netkód és a szerver gyalázat. Amíg nem javítják a teleportáló embereket, kb 5 tickrates szervereket meg a memory leaket, ami miatt fél óra után feleződik az fps, addig biztos nem veszem meg. Ja és anti cheat sincs jelenleg, nem is értem PCre hogy hozhatnak ki játékot anélkül.
  • nordan
    #109
    a cél beméréshez 1x kell a légzésvisszatartást benyomni és 5-6 sec alatt kiszámolja a célt csak rajta kell hagyni a szálkeresztet
  • nordan
    #108
    pár hasznos apróság:

    a nyomod a SHIFT et és úgy nyomsz bal 1-et az egérrel üt a fegyóval!
    ha scoppal nézzel egy célra és közben nyomod a légzés visszatartást beméri a távolságot,szélerősséget!
    lehet ZERO-t állítani ha nyomod a shiftet és egérgörgőzöl ( lehet a ctrl-t kell nyomni)
  • nordan
    #107
    késsel is kilehet nyitni a konzerveket
  • Rocco27
    #106
    Vannak apróságok amelyek számítanak az adott cselekvésnél. Én tegnap elakadtam a konzervkaja evésnél, pedig előtte simán ment, csak nem figyeltem eléggé miért működött, csak csináltam.
    Ha esetleg más is ebbe esne bele, leírom, hogy a konzervnyitót ki kell jelölni és akkor van Open parancs a kézbe vett kaján, ha nincs kijelölve, akkor nem jelenik meg az Open.
    Szóval biztos ott is meg van a pontos menete a dolognak, mit hogyan és milyen sorrendben kell csinálni, hogy működjön.
    Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2018.09.01. 11:34:07
  • Hypo #105
    Az improvised fireplace re kattints mikozben kezedben a husbot azon van a cook
  • nordan
    #104
    valami nagyon bugos....most nézem,hogy 13000-es kalóriabevitelem van 2900-as fogyasztás és nulla energiám van és phase 4 éhezésben vagyok :)
  • nordan
    #103
    opció sincs megenni

  • nordan
    #102
    basszus, végre vadászok, szerzek sót,fűszert, csinálok fasza nyársat erre nem lehet megsütni :S

    hiába rakok tüzet, tűzöm fel botra a húst, nincs COOK opcio.....és a húst se tudom leenni a nyársról hiába szúrom a tűz mellé a zöld helyre ahogy mutatja az opciót......kilogoltam csináltam egy új pálcát, ezt se COOK-olja meg ,de letudtam enni a húst /nyers?/ nem adott semmi energiát..........hiába ment át rajtam
  • nordan
    #101
    grafika,fizika, apró feature-ok /nem az ürítés :D/ azért ez nagyon ott van! jó lesz
  • Hypo #100
    hát tulajdon keppen semmi eredeti fogtak a dazy-t a miscreated-et a long darkot es probaltak egybe gyurni big hype early access :) a multi mar most airbase torony sniper bol all single meg egy ido utan semmi nem tortenik es tuilajdon keppen a zombik diszletek te vadaszol rajuk nem ok rad ..:) majd meglassuk ennyit a MIST is Hoz :)
  • Normen76
    #99
    Hát nemtom skacok, tényleg ennyire futotta ? Így kellene kinéznie egy karakternek 2018 végén ? Kb. minden karakter tök egyforma (mindegy hogy dagadt, sovány, izmos) és úgy néz ki mint egy hajléktalan idegbeteg csöves :) Conan Exilesből vehetnének jó példát.


    Pl én így nézek ki:



    Utoljára szerkesztette: Normen76, 2018.09.01. 06:50:21
  • nordan
    #98
    And as promised, here are the patch notes! If your bug/problem is not listed as fixed below, remember that some of them need more testing and will be fixed in one of the upcoming patches. We have seen all of your problems and have to ask for a bit more patience from your side until we can respond to everything. In the meantime:

    - Server optimizations.

    - Improved server browser sorting.

    - Fixed server list overflow glitch - Added throbber icon for servers that havent been pinged yet.

    - When server is full or server password is incorrect, client should display meaningful error message now.

    - Disabled spectator mode in shipping builds (F10).

    - Bird ambient sounds improved in realism and placed in space around player.

    - Fixed issue when metal footstep sound was played if player equipe metal scrap.

    - Fixing landscape bugs.

    - Enabled commit suicide from ESC menu.

    - Editing Player start locations, they are not too close to the wall anymore so your head gets insta blown up.

    - Fixed Problem with Crafting: you can now craft Metal spear.

    - Egg can't be eaten infinite amount of times anymore.

    - Tweaked nutrition gains from crafting / cooking proportionally to ingredient weight.

    - Fixed an issue where Oculus was selected as the primary audio output.

    And more to come! And again, if you don't see any update, restart your Steam!
  • Metalmilitiakid
    #97
    A fejlesztők azt mondták, hogy tudsz meglévő épületeket Fortify-olni, még nem jutottam el odáig, hogy ez majd hogyan működne, de tudsz deszkát gyártani, sejtem majd azzal indul. A ládás dolgot szombat este megmondom, hogy megmarad-e akkor tudok legközelebb játszani.

    Tegnap sikerült már egy eventet is tolni, Deathmatch. A spawnolás még nem volt az igazi, de a fegyverek elég reálisan működnek és egy sima event alatt nem nagyon láttam laggot a harcok közben, szóval talán nem lesz olyan rossz a netkód a játékban. Ami furcsa, hogy majdnem folyamatosan 32 en voltunk a szerveren és alig jelentkeztek emberek eventre, bár sejtem jeneleg mindenki inkább próbálgatja a játékot.

    A látótáv nekem kifejezetten tetszik a játékban, hogy van camo rendszer és awareness skill. Szerintem az jó megoldás, hogy ha az erőre és a kitartásra fokuszáló karaktert csinálsz ami buta mint a föld, akkor kevésbe vagy jó megfigyelésben és egy camo ruhában lévő embert később veszel észre. Hétvégén majd talán le is tudom tesztelni, mert az egyik nézőm mondta hogy jönne velem játszani. Letesztelünk majd pár dolgot a partyval kapcsolatban is.

    Loot szempontjából. Katonai telepek > bármi más. Amit leírtam lootot (pár posttal leljebb) 1 db bunkerből szedtem össze és elég könnyen kijátszhatóak a robotok ha rászánsz egy 2 percet hogy végignézd 1 kört a járőrjükből. Kajálás érdekes még, ott is az MRE packok kb minden más kaját levernek, de sajnos főzni még nem tudtam rendesen. Azt is megpróbálom majd valamikor a hétvégén, talán ha ketten vagyunk majd tudok elég felesleges cuccot mind lábas és társai magunkon hordani.

    Amit furcsálok még az a Dexterity stat, azt konkrétan lekellett butítanom a kreálásnál, magasabbra akartam rakni, de talán 3.0 felé nem volt értelme rakni, mert nem tudtam a pontjait elosztani mert csak 1 opció van, ez kicsit furcsa. Persze láttam a rakás kiszürkített opciót, ami sejtem majd patchekkel jön be.

    Illetve megvan a megoldás arra is, hogy ne tudj folyamatosan bázison ülni, csak szintén ki van szürkítve jelenleg. Kell majd választani mindenkinek egy függőséget és az ahhoz való gyógyszert/alkoholt kell majd folyamatosan vadászni hogy ne legyél hátrányba a többiekhez képest. Legalábbis én ezt sejtem.
  • Hypo #96
    az energia a,i ahogy nezem nem csak kimondottan a kaja, sok kocogas nem futas is siman zerozhatja, teli has tul evett feszito gyomor stb mind mind vesz el. ules fekves pihenes keves kaloria fogyasztas sok bevitel helyre hozza egy darabig
  • Norbertboy
    #95
    Nagyjából hasonló a véleményem! A h1z1-et valóban jól elcseszték...

    Ha lesz benne bázis építés talán vissza veszem a játékot.
  • Normen76
    #94
    A játék ezen elvérezhet. Már ha nem vezetnek be valamiféle bázis építési, minimális cucc tárolási rendszert. Micreatedben úgy oldották meg ha jól emlékszem, hogy 2 féle ládád lehetett, egy nagyobb és egy kisebb. Korlátozott slottal tudtál tárolni dolgokat, elkerülendő hogy a játékosok értelmetlenül tároljanak tonnányi dolgot. Volt hely a ládákban valamennyi, pár slot ha találtál sátrat, illetve a járművekben traktorban, autókban, golfkocsiban is volt kis tároló a csomagtartóban. Tákolmány falakkal erődöt tudtál építeni amivel védted a kis motyód. Jó lenne itt is valami hasonló. Korlátozott tároló kapacitás, pár dolognak, de legyen. Nem lenne jó az sem ha tonnaszám tárolnánk a felesleges holmit, mert egy idő után megszűnne a mozgás a térképen, mindenki ülne a bázison és várna távcsövessel ki téved arra.

    H1Z1 kezdetén szintén modulokból építhető bázist építhettél, jó kis játék volt az is, de lassan teljesn tönkretették, hónapról hónapra egyre jobban elrontották, hihetetlen volt amúgy az a hozzá nem értés, és balszerencsés fejlesztési irány amit követtek. Egyébként ez a gama totál Miscreated hugyozás, szarás nélkül. vagy H1Z1 Survivor változata, amikkel alig játszottak, játszanak, pedig pl. a Miscreatedben van pár dolog ami sokkal, de sokkal jobban meg van oldva mint a Scumban. Nem értem az embereket, ha ennyi érdeklődő van a stílus iránt miért döglenek meg más hasonló játékok, itt meg 50 000 + online van az első napon. Mindegyiknek meg van a maga baja, hibája de játszható, és pl. a Miscreted (kb. 2013 óta megy) jelenleg sokkal játszhatóbb (base építés, sátrak, falak, tárolók, járművek, barlangok, épületek belső berendezése, normálisan megvalósított távoli látótávolság, a mutánsok is érdekesebbek mint itt a zombik, változatosabb fegyverek) mint a Scum. Hype.. ok. az is közrejátszik.. persze a Scum egy remek játék lesz idővel, irtó sok tartalom hiányzik még belőle. Van azért 1-2 játék ami totál hasonló, teljesen el van felejtve.. szal nem értem tényleg a játékosokat.. Ha tényleg ekkora az érdeklődés hasonló gamára.. akkor eddig hol voltak ezek a gémerek ? :)
    Utoljára szerkesztette: Normen76, 2018.08.31. 06:59:40
  • nordan
    #93
    az a kaja
  • Ironman2
    #92
    Ez a harmadik eng karika,az mi? Nem néztem utána sorry,csak belemerültem a játékba.Az nagyon vészesen fogy.
  • nordan
    #91
    nem tünik el a cucc a ládával együtt?? mármint mikor ujraindul a szerver...gondolom naponta van reset
  • Metalmilitiakid
    #90
    Én eldugtam egy helyre a dobozt ahol feltehetőleg senki nem találja meg és abba pakoltam pár cuccot ami egy kezdő karinak jól jön pl, kés egy MP5 2 tárral meg lőszerrel, toolbox, lead ilyesmi, azok pont feleslegesként voltak akkor nálam. De egyre jobban vagyok a lootolással, ma kb megint nulláról indultam és 2 óra alatt oda jutottam hogy : Sisak, Military Bulletproof Vest, az ultra nagy camo Backpack, AK47 rail el és acoggal 4 tárral, MP5 2 tárral, pisztoly 2 tárral, meg egy rakás lőszer, jópár fegyvert még ott is hagytam mert nem tudtam hova rakni. El akartam kezdeni embert vadászni pont senki nem volt a közelembe, szal azzal szórakoztam, hogy bementem egy városba lőttem a levegőbe és utána gyalultam a zombikat :D
  • nordan
    #89
    lezártat nem.....ez most jelenleg nagy bajom,hogy nem tudom hova elpakolni a lootot

    scavengelek ,de tök fölösleges,mert csak amit magamnál tartok annak van értelme, kár,hogy nincs bázis amit tele lehetne pakolni
  • TomStorm
    #88
    Lezárt dobozt/tárolót lehet csinálni?
    Sima w.box van abból kilophatják
  • Rocco27
    #87
    Na megvan a kajálás végre. Ööm van bódóttá! Jelenleg nem mutatja nyers vagy sült a húsi a rúdon.
    Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2018.08.30. 20:36:16
  • nordan
    #86
  • nordan
    #85
    The SCUM community has been incredible and we’re thankful for the over 250k copies sold in less than 24 hours!

    4.5M Euro
  • Rocco27
    #84
    Ha kilépsz a szerverről a szövetség felbomlik. Bár ezt írja is a játék, szóval legközelebb is újra kell invelned az ismerőst a Squadba.
  • HunWindows7777
    #83
    Játék pár másodpercben :D :D :D
  • TomStorm
    #82
    Köszi!
  • Rocco27
    #81
    Igen, igazad van , csak a kedves társam rakott le 2. tüzet is a szabadban mikor kinlódtunk a hússal és az nem volt sehogyan sem takarva, míg az első nagyon is. Féltem, hogy valaki felfigyel ránk messziről. Amúgy az eső eloltotta, a farakásost hamar, a kőrakásost később.
    Utoljára szerkesztette: Rocco27, 2018.08.30. 13:48:33