62
  • Archenemy
    #1
    Pont most, hogy 1000 arab megerőszakolt meg kirabolt egy halom nőt szilveszterkor Kölnben, épp ideje lenne a gonosz rasszista menekültellenes kommentárokat törölni.
  • end3
    #2
    Olyan, hogy gyűlöletbeszéd, gyűlöletbejegyzés nincs. Elvont jogi kategória. Aki megalkotta, annak is van "személyes" véleménye. Még pedig az, hogy mindenki fogja be a pofáját. De személyes vélemény ennek ellenére van, és nem azért fogalmazódik meg valakiben, hogy bent tartsa. - (Még ha esetenként bunkó is, de ilyenkor úgy is csak a véleményező személyt minősiti. A normálisak meg majd lehurrogják. Úgy hívják: "a közösség embert formáló ereje." Éppen a közösségi portálokon működhetne igazán.

    Tessék inkább a terrorizmus ellen küzdeni, de ott nagy erőkkel, Ne a személyes vélemények ellen, mert azt úgy sem lehet kiírtani, csak az emberrel együtt. Emberi tulajdonság és magánügy, még akkor is, ha esetenként nyilvánosan vállaljuk. (Akinek nem inge, ne vegye magára...)

    Nevetségesek ezek az önmaguk által "felkent" prókátorok, ők majd cenzurával biztosan jobbá teszik a világot. Utána meg, majd hallgatnák a vészjósló csöndet. (Az biztosan jobban tetszene nekik, de tévednek, nem lenne ez által jobb az a világ.)
  • Cefet
    #3
    Ők lesznek az elsők (CSU politikusok), akik lógni fognak, ha a nép megelégeli a jelenlegi helyzetet...
  • end3
    #4
    Azért tudod, hogy link nélkül elég hihetelenül hangzik. A hírt illik alátámasztani ilyesmivel.
  • mr9
    #5
    http://444.hu/2016/01/05/nemetorszagot-sokkolta-a-szilveszteri-eroszakhullam
  • ddt500
    #6
    http://hirtv.hu/hirtvkulfold/hamburgban-is-tomegesen-molesztaltak-noket-eszak-afrikai-bevandorlok-1322085
  • Cefet
    #7
    Te hol élsz? Ez Neked hihetetlen?
    "Keresztény terroristák robbantottak Szaud-Arábiában..." na ez LENNE hihetetlen!
  • Archenemy
    #8
    http://index.hu/kulfold/2016/01/05/minden_testnyilasomnal_ereztem_egy_ujjat/

    "Nemcsak Kölnben, hanem Hamburgban és Stuttgartban is megtámadtak, szexuálisan molesztáltak és/vagy kizsebeltek nőket szilveszter éjjelén. A rendőrség és a német igazságügyi miniszter a bűnözés egészen új dimenziójáról beszél: a kölni pályaudvar környékén grasszáló, nagyrészt észak-afrikai arabokból álló kisebb bandák szilveszter éjjelén ezer fős tömeggé álltak össze, és egy időre törvényen kívüli területté tették a kölni dóm előtti teret. "

    http://www.spiegel.de/international/germany/cologne-shocked-by-sexual-assaults-on-new-years-eve-a-1070583.html

    "Dozens of women celebrating New Year's Eve in Cologne have said they were the victims of sexual assault. With a group of men with North African and Middle Eastern appearances under suspicion, the incident threatens to augment growing concern over Germany's refugee policies."

    http://www.breitbart.com/london/2016/01/04/revealed-1000-migrants-brawl-rape-sexually-assault-steal-one-german-train-station-new-years-eve/

    "Just five arrests have been made by German police after central Cologne was transformed into a war-zone on New Year’s Eve, as an estimated 1,000 migrants celebrated by launching fireworks into crowds and sexually assaulting German women caught up in the chaos."
    Utoljára szerkesztette: Archenemy, 2016.01.05. 19:50:23
  • jkedzs
    #9
    "véleményem szerint nincs véleményed"
    https://www.youtube.com/watch?v=5ASs0paic2g
  • jkedzs
    #10
    na mivan? Merkel vesztett egy-két női szavazót? :DD
  • duke
    #11
    Azert az nem ugy tortent ahogy leirtad.
    Mert a valosagban a haborubol menekulo szegeny arabok, a sajat kulturalis indentitasuknak megfeleloen akartak unnepelni az ujevet, de ezek a rasszista, nacista, fasiszta nemet nok ezt nem hagytak.
    Szoval nem volna itt semmi baj, ha Europa nem volna ennyire illiberalis rasszista es engednek a szegeny menekulteknek a kulturajuk kiteljesedeset.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2016.01.05. 22:10:30
  • Archenemy
    #12
    És mikor azt hinnéd, hogy nem lehet tovább fokozni:

    " Miután szilveszter éjszakáján tömeges erőszakoskodásokat követtek el arabnak, észak-afrikainak leírt fiatalemberek Köln utcáin, a város polgármesternője a közelgő karnevál miatt magatartási szabályokat írna elő – nőknek. Eszerint a nőknek kartávolságot kellene tartaniuk az idegenektől és csoportban kellene mozogniuk a biztonságuk érdekében."

    http://mandiner.hu/cikk/20160105_noknek_ir_elo_magatartasi_szabalyokat_koln_polgarmesternoje

    :D
  • Amergin
    #13
    Csadort kell viselni kérem szépen és akkor majd nem nézik kúrvának a nőt. Meg idézhetném a lószarszagú Kuncze Gábor akkori belügyminiszter úr kijelentését, amikor Révész Máriusz országgyűlési képviselőt félholtra verték a "szakszerűen és arányosan" eljáró rendőrállatok (akiknek leestek a névtábláik ugye): "Minek ment oda? Én például nem mentem oda, nem is lett semmi bajom."
    A német nők is "minek mentek oda"? Ezért van, hogy pl. Szaud-Arábiában a "tisztességes" (ottani fogalmak szerint) nők nem mehetnek ki férfi családtag kísérete és csador nélkül. Aki anélkül jár az ringyó és megérdemli a sorsát.
    Ha már odahívtátok őket, akkor alkalmazkodjatok is hozzájuk, mert az arab az nem fog.
    Vajon az osztrákok mennek még gépkocsikkal a Szlovén határra, hogy humanitárius okokból menekítsék szerény szerencsétlen üldözött menekülteket?
    Neeem? Téélleg????
  • Amergin
    #14
    Egyébként meg az "ön"cenzúra a holocáfolással kapcsolatban már most is érvényben van, mert börtönbe lehet kerülni gondolatok kimondásáért és nem csak a Német Kalifátusban, hanem még számos más, a "nem létező" zsidó lobbinak befaroló országban.
    Támogatom a cenzúra még keményebb formájának a bevezetését, mert "minél rosszabb, annál jobb". Több és keményebb pofon kell a felébredéshez, úgy hogy pofozzák csak a népet, hajrá!
    Mert ha most nem ébredsz, akkor egy nap majd arra ébredsz, hogy nem ébredsz.
  • kvp
    #15
    A nemet esemenyekre ket valaszt adhatnak a mostani politijusaik:
    -a megerto liberalist, azaz elismerik a bevandorlok dzsihadhoz valo jogat es javasoljak a helyieknek a saria betartasat (csador, ferfi kisero, stb.), mar voltak erre utalo kiserletek az iskolaslanyok rovid szoknyajanak betiltasakor es a berlini metro arab nyelvu feliratozasakor
    -az ultraliberalist, azaz ha kell erovel is betartatjak a nemet liberalis tarsadalom szabalyait

    Ez utobbi viszonylag konnyen csuszik at fasizmusba, lasd Izrael esete, de legalabb a fennmaradas lehetoseget jelentheti. A nemetek majd eldontik hogy mit szeretnenek.
  • Skylake
    #16
    Oszt’ hogy akarják megoldani a német CSU horpadtagyú politikus-ingyenélői ezt? Dél-koreai módszerrel: explicit rendőrségi jelenlét a fészin? Vagy inkább esetleg a vegytiszta neo-orwelli módszer feküdne jobban, a felhasználók IP címen túlmenő személyes azonosítása, az internetes személyi igazolvány? Netán ez utóbbi összetolva némi hardverrel, hogy az összes hálózati végpont, ami Németország területén vannak, mind explicit hátsóajtózva vannak, és be vannak kötve egyensen Bundesnachrichtendienst atyai s*ggébe? Amolyan pénztárgép bekötve a NAV-hoz módszerrel? Az SSL azért maradhat? Vagy a fészike, meg a csirip, meg többi közösségimédia továbbiakban http-n megy németben? Melyiket akarják a drága honatyák és honanyák, hogy szakadna rájuk a Reichstag üvegkupolája?

    Rossz hírem van. Ha nem mehet a kommunikáció így, akkor majd megy másképp. Ha valaki csapódni akar valamilyen csoporthoz, legyen az az antiszocilaitás valamely formája, szexuális perverzió, netán mindaz, amire nyugaton a terrorizmus cimkét alkalmazzák, meg fogja találni a megoldást.

    Arról nem is beszélve, hogy mély fájdalom: meg lehet fogalmazni a legkeményebb rasszista gondolatokat is olyan módon, hogy azt automatizált, kulcsszavakra szűrni képes cenzúrázórendszer, illetve annak kiegészítőinek tekintett, a beérkező kommentszemét mennyiségétől permanensen neurotikus irodisták sem legyenek képesek azt helyből kihúzni. Megfogalmazás kérdése az egész. Nyilván kissé nagyobb lesz az adott kommentnél a szavak száma, meg több agy kell az elkészítéséhez, de menni fog.
  • btb300
    #17
    Attol tartok, hogy ebbe a hibaba egyre kevesbe lesznek hajlandok beleesni a politikusok, illetve egyeb hatalommal rendelkezok. Gyakran latszik, hogy szinte kitapogatjak az emberek tureshatarat mindenfele provokaciokkal, aztan mielott tulfeszulne a hur, visszakoznak. A kozvetlen elnyomasnal pedig mennyivel hatekonyabb es kenyelmesebb lehet az emberek butitasa, leterhelese, dezinformalasa. Manapsag mit is latunk? Esik az oktatas szinvonala, meg a dimplomak is egyre kevesebbet ernek. A media onti a butasagot, szorja a gumicsontokat. Az internet mint meg viszonylag jo informacioforras egyik oldalrol a cenzuraval kezd szembesulni, a masik oldalrol meg csak azzal, hogy a rengeteg ellentmondo informacio kozul lassan lehetetlen kihamozni az igazsagot barmilyen temaban. Legey az a kotelezo oltasok, a kozel-keleti helyzet, vagy valamely ellentmondasos tortenelmi esemeny a 20. szazadbol, vagy akar regebbrol. Szepen megtanuljak, hogy fogjak be az emberek szajat a minimummal, akarcsak Romaban a "panem et circenses" elvevel. Csak epp a lehetosegeik bovebbek. Persze egy hatalom se orok eletu, de utana egy masik jon.
    Kerdes, hogy ebben a szarban mihez kezdjen az ember? Hogy legyen szellemileg es anyagilag fuggetlen, tajekozott, az igazsagot kereso es erteknek tarto? Azt hiszem, a mindenkori hatalmak arra torekszenek, hogy az atlagemberben ezek a kerdesek fel se meruljenek. A maradek ugy sem jelentos. De azert tessek csak kitartani, szerintem Nietsche legszebb tanitasa az igazsag mindenek fole emelese :)
  • matatom
    #18
    1. A szürés ötlete nem újkeletü, hanem több éves, csak az aktualitása egyre égetöbb. Nem az egyszerü véleményeket szürnék, hanem az az olyan szövegeket, amik eröszakra, gyülöletre úszítanak rasszista vagy vallási, vagy egyéb kirekesztö alapon. A véleményszabadság és a demokrácia nem sérül, erre nagyon ügyel Németország, ellentétben a vörös keleti pénz szél által erösen megcsapott szélsöjobb gondolatokat melengetö országokkal. Pl.: megírhatod, hogy utálod Merkelt, meg a muszlimokat, meg, hogy nincs helyük, az országban, de nem mondhatod, hogy fel kell öket akasztani, ez ugyanis uszító gyülöletbeszéd. Aki nem fogja fel a kettö közötti különbséget, az vagy funkcionális analfabéta vagy simán buta, esetleg fizetett provokátor.

    2. Az "1000 arabos" eset, nincs elhallgatva, söt igen erösen téma Németországban, és mindenki elítéli az esetet (pl. Merkel, és a kölni pogármester is). Ha viszont az itt megjelenö számos, funkcionális vagy szándékos analfabetizmusra utaló jeleket hordozó hozzászóló, olvasná a demokratikus sajtót is, akkor világos lenne, hogy az 1000 arab nem 1000 arab, hanem vélhetöen észak afrikai, közelkeleti és egyes szemtanuk szerint még dél-kelet európai is, több éve az oszágban bünözésböl, többnyire zsebtolvajlásból élö bandák verödtek össze és loptak, illetve zaklatták a nöket. Ezek a bünözök már régebb óta a rendörség látókörében vannak. A valláshoz annyi köze van az egésznek, hogy a lecsúszottak között sok a bevándorlói háttérrel rendelkezö, nem inegrált ember, akik, szintén annak köszönhetöen, hogy a legtöbb konfliktus a muszlim országokban zajlik, többnyire ök is azok. India, Brazília viszont jellemzöen nem muszlim, mégis rendszeresek a brutális eröszakok. A keresztény Mexikóban pedig a maffia gyilkosságok. Ez társadalmi integrációs és frusztrációs kérdés. Amúgy a Bibliában is akad a nöket másodrangúnak tekintö szöveg pl.: "Ti asszonyok, a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak... ... A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja. " Monjduk jellemzö is, hogy nálunk a férj veri agyon az asszonyt részegen, de ez dettó nem vallási, hanem neveltetési és szocializálódási kérdés. A szélsöjobbos nézeteket vallók persze jól kifrgatják a dolgot, és eben semmivel sem különbek az általuk joggal utált iszlamisták szövegegeket, téziseket kiforgató híveitöl.

    3. Köln polgármestere, Reker a szociális médián javasolta véleményében, hogy a nök az idegenektöl tartsanak egy karnyi távolságot. Ezt én magam is javasolnám a lányomnak, hasonló eset után, meg úgy általában. Viszont semmilyen nöket korlátozó szabályozást nem terveznek bevezetni, söt, Reker kifejezte, hogy nem engedhetö meg, hogy Németországban nök féljenek a nyílt utcán, miután a redöséggel egyeztetett, hogy a közelgö karneválon ne fordulhasson elö hasonló eset. Amúgy, minö véletlen, pont öt szúra nyakon a választási kampány alatt egy szélsöjobbos szimpatizáns, "keresztény, nöszeretö kultúr- és úriember”.

    4. A csador viselésének tiltását pont az itt fikázott, és egyébként Orbánnal számos téren szimpatizáló CSU pedzegette többször, valamint a merkeli CDU is fontolgatja a dolgot (szerintem helyesen).
  • jkedzs
    #19
    1. vagy nem.
    2. és?
  • ostoros
    #20
    Demokrácia forevör!
    Aki nem elég demokrata, annak a komisszár elvtárs golyót repít a fejébe!
  • Archenemy
    #21
    "Az "1000 arabos" eset, nincs elhallgatva, söt igen erösen téma Németországban"

    Jah cicám, mostanra nincs elhallgatva. Azért a hétfői híradóban még nem számoltak be róla, ahol meg igen, ott gondosan kerülték annak a kimondását, hogy ennek bármiféle köze lenne bármiféle rasszhoz vagy valláshoz.

    http://media.mandiner.hu/cikk/20160106_elmar_theve_en_ezert_nem_szamolt_be_a_heute_hetfon_a_kolni_esemenyekrol


    "olvasná a demokratikus sajtót is, akkor világos lenne, hogy az 1000 arab nem 1000 arab, hanem vélhetöen észak afrikai, közelkeleti és egyes szemtanuk szerint még dél-kelet európai is, több éve az oszágban bünözésböl, többnyire zsebtolvajlásból élö bandák verödtek össze és loptak"

    És eddig mágikusan nem csinálták, csak pont most, véletlenül pont azután, hogy egymillió migri érkezett. Ezek ilyen varázslatos dolgok, véletlenszerű összefüggések.

    Igaz eddig 8 embert állítottak elő, az mind migri volt, de én simán elhiszem, hogy a maradék 992 pont nem az volt, hanem ez csak véletlen.

    http://mandiner.hu/cikk/20160105_nemet_lapertesules_migransok_az_eloallitott_kolni_eroszakoskodok


    "A valláshoz annyi köze van az egésznek, hogy a lecsúszottak között sok a bevándorlói háttérrel rendelkezö, nem inegrált ember"

    De hát most mondtad, hogy ezek régóta ott élő emberek. Ha nem sikerült őket integrálni, akkor miért kell még egymillió? Azokat sikerülni fog?


    "India, Brazília viszont jellemzöen nem muszlim, mégis rendszeresek a brutális eröszakok. A keresztény Mexikóban pedig a maffia gyilkosságok"

    Kenegetés. A kölni dóm előtt nem mexikóiak meg indiaiak erőszakoltak meg raboltak. Ilyen erővel semmiről sem beszélhetünk, mert "Afrikában meg éhen halnak".


    "Köln polgármestere, Reker a szociális médián javasolta véleményében, hogy a nök az idegenektöl tartsanak egy karnyi távolságot. Ezt én magam is javasolnám a lányomnak, hasonló eset után, meg úgy általában. Viszont semmilyen nöket korlátozó szabályozást nem terveznek bevezetni,"

    De ez fantasztikus megint, hogy ha a magyar rendőrség azt javasolja, hogy ne részegedj le idegen férfiak társaságában, az összes liberrált az arcán pörög, hogy "NEAZÁLDOZATOT HIBÁZTASSA", de ha a kölni rendőrség mondja, hogy ne menj közel senkihez, az meg korrekt óvintézkedés, és amúgy sem kötelező, szóval teljesen rendben van.

    "Reker kifejezte, hogy nem engedhetö meg, hogy Németországban nök féljenek a nyílt utcán"

    Ez tök jó, mert kifejti, hogy viselkedjenek úgy, mintha félnének, tehát ne menjenek közel másokhoz és csoportban mozogjanak, de közben nem engedhető meg, hogy féljenek. Ez valami egész fantasztikus.
    Utoljára szerkesztette: Archenemy, 2016.01.06. 14:31:04
  • ostoros
    #22
    Ez hülyeség. Mi az hogy gyűlölet keltő? És ha nekem OKOM van gyűlölni valamit? Akkor már le sem írhatom? Az egy dolog, hogy a rasszista filozófiai eszmefuttatásokat szűrik, rendben. Na de hogy különböztetik ezt meg a jogos felháborodástól?
  • Archenemy
    #23
    "És mikor azt hinnéd, nem lehet tovább fokozni" 2. rész:

    Nőkezelő kurzust indít Norvégia a menekülteknek

    http://index.hu/kulfold/2016/01/06/nokezelo_kurzust_indit_norvegia_a_menekulteknek/

    "Foglalkozást indít Norvégia az országba érkező menekülteknek, hogy elmagyarázza, nem minden nő prostituált, csak azért, mert alkoholt fogyaszt, nyilvánosan megcsókolja kedvesét és nincs talpig burkába burkolva."

    "Az integrációt elősegítő kurzus célja, hogy elkerüljék a nyitott társadalom rossz értelmezéséből adódó konfliktusokat, amelyek erősítik az erőszakos, nőkre támadó harmadik világbeliekről alkotott előítéleteket, növelve az idegenellenes szélsőséges pártok népszerűségét."


    Értjük, nem az a gond, hogy nőket erőszakolnak, hanem az, hogy ez erősíti az előítéleteket :D

    "Stavangerben 2009-2011 között több, nemi erőszak történt. A 20 esetből háromban ítéltek el norvégot, a többi migránsokhoz volt köthető. Ez ugyan a rendőrség szerint sem jelent egyértelmű kapcsolatot a nemi erőszak és a migránsok között,"

    Ezek után felmerül, hogy ha a népességarányosan százszoros felülreprezentáltság nem jelent egyértelmű kapcsolatot, akkor vajon mi jelentene valaha is egyértelmű kapcsolatot?
    Utoljára szerkesztette: Archenemy, 2016.01.06. 14:40:36
  • matatom
    #24
    "Jah cicám, mostanra nincs elhallgatva. Azért a hétfői híradóban még nem számoltak be róla"
    Kutyuskám ;), nem számoltak be róla mert demokratikus jogállamban nem szabad elöítéletek alapján nyilatkozni, ezért takarják ki a potenciális eitélt arcát, és nem írják ki a teljes nevét, viszont tagadni nem tagadta a rendörség, söt amint nyilvános lett meg is vitatták. Nem mellesleg meg akarták elözni a szélsöjobbos önbíráskodó revansot. Remélem így már érthetö a dolog. De ezt az infó megtalálhatod te is, ha meghallgatod, megnézed, elolvasod pl. az eredeti német nyilatkozatokat. Persze ha nem is akarod megérteni, akkor ugye...

    "Igaz eddig 8 embert állítottak elő, az mind migri volt... ...De hát most mondtad, hogy ezek régóta ott élő emberek. "
    Mi nem volt világos a migránsok, a muszlimok és a lecsúszott bünözök közötti okfejtésemben? A migráns státuszt nem tegnap találták ki és hosszú évekig rendelkezhet az ember ilyen státusszal. Mégegyszer hangsúlyozom, a többségük régebb ota él Németországban, és igen többek között úgy is mint migráns. Rendörségi nyilatkozat szerint jó részüket ismeri a rendörség, mint zsebtolvajt, vagy egyéb bünözöt. Remélem most már ez is érthetö.

    "Ha nem sikerült őket integrálni, akkor miért kell még egymillió? Azokat sikerülni fog?"
    Garancia nincsm de az utóbbi 5 évben, és most a menekült áradat kapcsán jelentösen fokozták az integrációs folyamatokat, illetve az erre képtelenek kitoloncolását. Ha visszaemlékszel Merkel mondta azt, hogy a multi-kulti albukott, és ez csak párhuzamos társadalmat jelent. Vagy integrálódsz és ez esetben "német leszel", vagy kitoloncolnak, ha lejárt a türelmi idö. Ez így szerintem fer.

    "Kenegetés. A kölni dóm előtt nem mexikóiak meg indiaiak erőszakoltak meg raboltak. Ilyen erővel semmiről sem beszélhetünk, mert "Afrikában meg éhen halnak".
    Ezt nem értem, a tények neked kenegetés? Mit nem fogtál fel abból, hogy a muszlimok és a nök megeröszakolása között nem közvetlen, legfeljebb közvetett a kapcsolat. Egyszerü példa, hogy megértsd: attól, hogy este lemegy a Nap nem attól jön fel a Hold, de amíg van nap addig látod a holdat is. Igen van összefüggés, de nem közvetett, és nem megszüntethetetlen, és nem ok-okozati.

    "De ez fantasztikus megint, hogy ha a magyar rendőrség azt javasolja, hogy ne részegedj le idegen férfiak társaságában, az összes liberrált az arcán pörög, hogy "NEAZÁLDOZATOT HIBÁZTASSA", de ha a kölni rendőrség mondja, hogy ne menj közel senkihez, az meg korrekt óvintézkedés, és amúgy sem kötelező, szóval teljesen rendben van."
    Kitünö példa, hogy nem nézel utána a témának valami okból kifolyólag, csak írsz. Pont ez volt az az eset németországban, amikor a rendörség az áldozatoknak a nyilatkozatait nem fogadta fentarrtással, és fenntartások nélkül áldozatként kezelte öket. Ilyen még németországban sem jellemzö.

    "Ez tök jó, mert kifejti, hogy viselkedjenek úgy, mintha félnének, tehát ne menjenek közel másokhoz és csoportban mozogjanak, de közben nem engedhető meg, hogy féljenek. Ez valami egész fantasztikus."
    Ha valami veszélyes történik, akkor te szerinted fokozni kell a veszélyt? Ha valahol pl. verekedést látsz, akkor szerinted oda kell menni? Ha valahol felrobban valami, vagy tüz üt ki, te nem kerülöd el azt a helyet, hanem odamész, mintha mi sem történt volna. Te a lányod elküldenéd a piroslápás negyedbe északa hétvégén miniszoknyában lófrálni, mert az is csak egy utca, mint a másik?

    Szerintem te is azon hozzászólók közé tartozol, aki szándékosan nem érti a dolgot és talán még ki is forgatja az egészet, mert ha csak az aggodalom szólna belöled, akkor nem játszanád az értetlent.
  • matatom
    #25
    Ha nem volt világos a pédám, akkor csak az a kérdés, ho te melyik vagy, a funkcionális analfabéta, a tudatlan, vagy a provokátor? No jó esetleg simán lusta voltál elolvasni, de akkor meg minek kérdezel?

    Mégegyszer: gyülölhetsz, le is írhatod, de nem uszíthatsz.
    Nézz utána az uszítás, gyülöletkeltés szavaknak, valamint a szabad vélemény nyilvánitás fogalmának, és akkor világos lesz... talán
  • Archenemy
    #26
    "nem számoltak be róla mert demokratikus jogállamban nem szabad elöítéletek alapján nyilatkozni"

    Ezért nem számoltak be 4 napig 9/11-ről meg a párizsi terrortámadásokról sem, oh wait, ja azokról mégis.

    "A migráns státuszt nem tegnap találták ki és hosszú évekig rendelkezhet az ember ilyen státusszal."

    Neeem, az eddigiekből nyilvánvaló, hogy azt gondoltad, hogy nem migránsok, most meg arról beszélsz, hogy jó tényleg migránsok, de nem FRISS migránsok, hanem pár éves migránsok. Köztudott, hogy az EGÉSZ MÁS.

    "Garancia nincsm de az utóbbi 5 évben, és most a menekült áradat kapcsán jelentösen fokozták az integrációs folyamatokat, illetve az erre képtelenek kitoloncolását."

    Ezért is fordulhatnak elő a kölni dómi esetek, mert olyan jól mennek az integrációs folyamatok, meg mert olyan határozottan toloncolják ki a beilleszkedni nem akarókat.

    "Ezt nem értem, a tények neked kenegetés?"

    Az a kenegetés, hogy mindenféle másról kezdesz el beszélni. Mexikóiakról, indiaiakról, jó hogy a keresztesháborúkat nem hozod elő, az szokott a másik nagy sláger lenni ilyenkor.

    Nem a mexikóiak, nem is az indiaiak erőszakoltak a kölni dóm előtt. Ne róluk beszélj.

    "Kitünö példa, hogy nem nézel utána a témának valami okból kifolyólag, csak írsz" + "Ha valami veszélyes történik, akkor te szerinted fokozni kell a veszélyt?"

    Kitűnő példa, hogy simán megmagyarázod a torz világképedben, hogy ha a magyar rendőrség "hibáztatja az áldozatot" (pl. hogy ne részegedjen le tökidegen férfiakkal), az gonoszság, ha a kölni polgármester mondja, hogy a nők tartsanak kartávolságot és csak együtt mozogjanak, az okos elővigyázatosság.

    "Te a lányod elküldenéd a piroslápás negyedbe északa hétvégén miniszoknyában lófrálni, mert az is csak egy utca, mint a másik?"
    Ez az ún. "szalmabáb érvelés", azaz olyan szinten eltúlzod a másik álláspontját, hogy az nevetséges legyen. Szerintem ésszerű egyensúly kell hogy legyen, ésszerű, hogy nem iszod le magad tajtrészegre három idegen pasival, nem ésszerű, hogy minden idegen férfitól karnyújtásnyi távolságot tartasz. Ilyesmi csak a buta liberrált fejekben tud ésszerű lenni.
    Utoljára szerkesztette: Archenemy, 2016.01.06. 15:47:59
  • ostoros
    #27
    Idióta vagy. Vagy provokátor.
  • matatom
    #28
    Nos akkor még egy csörte a szélmalommal.

    "Ezért nem számoltak be 4 napig 9/11-ről meg a párizsi terrortámadásokról sem, oh wait, ja azokról mégis."
    Több nap alatt gyültek össze a bejelentések, mire a rendörségnek világos lett, hogy mi zajlott. Amit nem említettek, az az elkövetök származása. Az említett terrorcselekményeknél sem mondák rögtön, hogy arab, vagy muszlim elkövetök voltak, csak, hogy vélhetöen melyik terrorszervezetnek van köze hozzá, mivel ellentétben egy vallással, nemzettel rasszal szemben a terrorista alpból törvényen kívülit jelöl.

    "nyilvánvaló, hogy azt gondoltad, hogy nem migránsok, most meg arról beszélsz, hogy jó tényleg migránsok..."
    Nem hát, azért írtam hogy Afrikai "észak afrikai, közelkeleti és egyes szemtanuk szerint még dél-kelet európai", mert arra gondoltam, hogy öshonos németek ugye? Legalább aki nyitott a témában és értelmes ebböl látja melyikünk provokál.

    "Ezért is fordulhatnak elő a kölni dómi esetek, mert olyan jól mennek az integrációs folyamatok, meg mert olyan határozottan toloncolják ki a beilleszkedni nem akarókat."
    Senki nem mondta hogy ez egyszerü, és egyik pillanatról a másikra fog megtörténni, de mint modtam folyamatosan fokozzák az intézkedéseket, erröl szinte bámilyen újságban olvashatsz, ami a témával foglalkozik. Mindenesetre az vesse rá az elsö követ, akinek a társadalmában nincs olyan nemzettársa, aki eröszakolt, lopott, vagy ölt volna... olykor pár száz forintért. Olvasol te napi sajtót magyar bünügyi hírekkel is, hogy mit müvelnek kedves honfitársaink rokonaink vagy barátnak vélt emberek a környezetünkben? Olvasnivaló statisztika: Bűnügyi statisztika

    "Az a kenegetés, hogy mindenféle másról kezdesz el beszélni. Mexikóiakról, indiaiakról, jó hogy a keresztesháborúkat nem hozod elő, az szokott a másik nagy sláger lenni ilyenkor."
    Hallotál már olyanról, hogy próbacsoport? Azt hogy egy eredményt össze kell vetni a másikkal, hogy nehogy téves következtetésre juss? Nem, nem hiszem hogy te valaha hallotál már ilyenröl... Mit keresel egyáltalá az SG-n, amikor ez egy "tudományos" lap, provokálsz?

    "Kitűnő példa, hogy simán megmagyarázod a torz világképedben, hogy ha a magyar rendőrség..."
    Egy szót sem írtam a magyar rendörségröl, ennetétben a te "kenegetéseddel". Miröl is beszélsz?

    "Ez az ún. "szalmabáb érvelés", azaz olyan szinten eltúlzod a másik álláspontját, hogy az nevetséges legyen. Szerintem ésszerű egyensúly kell hogy legyen, ésszerű, hogy nem iszod le magad tajtrészegre három idegen pasival, nem ésszerű, hogy minden idegen férfitól karnyújtásnyi távolságot tartasz."
    ...ha tudod hogy a napokban volt némi kis eröszak, aprócska 80-90 esettel és közel 100-es tömeggel pár óra leforgása alatt? Szerinted nem racionális az elövigyázatosság? A karnyi távolság ugyan olyan, mint a példáim, érzékeltetö célja van, és a lényege is az egyszerüsítés volt. Így lehetnek akár szándékosan túlzóak. Aki akarja érti, aki meg szó szerint veszi a képletes karnyi távolságot az csak olyan lehet, mint te. Én értem, hogy a lényeg az volt, hogy a testközelséget, nyomorgó tömeget, jobb ha kerülik a napokban a magányos nök Kölnben. Ha nö lennék és ott élnék, így is tennék akár mondta a polgármester, akár nem.

    Összegezve: azt irracionális okfejtéseidre csak egy magyarázat lehet, hogy szándékosak. Mint mondtam, akit aggodalom hajt az nem ilyen. Aki aggódik, arra lehet észérvekkel hatni, aki paranoiás, vagy szándékosan kötekedik, arra csépelhetem a szót hiába.
    Ha valaki nyitott gondolkodású, és olvasta amiket írtam, akkor annak remélhetöleg segítettem, a hozzád hasonlóakon sajnos nem tudok.
  • matatom
    #29
    No látod, megy ez! Legalább nem kívántál az akasztófára. (Bár az idióta, mint kijelentés határeset, noha még mindig csak vélemény.) ;)
    Utoljára szerkesztette: matatom, 2016.01.06. 16:42:31
  • Archenemy
    #30
    "Ha valaki nyitott gondolkodású, és olvasta amiket írtam, akkor annak remélhetöleg segítettem, a hozzád hasonlóakon sajnos nem tudok. "

    Bárki eldöntheti, melyikünknek van igaza. Összefoglalva:

    - nincsenek is eltusolva a hírek, mert tök logikus, hogy 4-5 napba kerüljön lehozni egy eseményt, és természetes, hogy nem említettek származást, bár nyilvánvalóan nem Hans Jürgen és tsai randalíroztak
    - máshol is van erőszak, tehát tök normális, hogy a kölni dóm előtt ezres arab hordák erőszakolnak, bagatell, mondhatni
    - ezek nem migránsok, hiszen már évek óta itt élnek, ja de mégis migránsok, de nem FRISS migránsok, szóval ez egész más
    - az integráció nagyon jól halad, ha valami kell, az még több szeretet, még több megértés, meg esetleg egy tanfolyam, ahol elmagyarázzák, hogy a nők nem mind kurvák
    - a nők meg tanuljanak meg vigyázni magukra, szóval ez azért kicsit az ő hibájuk is

    Nem... nem bocs, ez nem fog menni. Megmagyarázhatatlan dolgok magyarázgatása, maszatolás, relativizálás. Hallottuk sokszor a liberrált lózunkokat, talán el is hittük valaha, sajnos a párizsi és most a kölni események pontosan rávilágítottak, hogy mivel jár a migráció.

    És ha a németek ezt akarják, hát egészségükre. Mi azért nem akarjuk, ha nem gond :D
  • Amergin
    #31
    Hazudsz!
    Ez itt, kishazánkban simán belefért a "véleményszabadság" és "művészi önkifejezés" kategóriájába:

    Sickratman : Mi a szar ezen a magyar ugaron?

    "Egy kérdéssel kezdem, figyelj nagyon:
    Mi a szar ezen a magyar ugaron,
    mi a szar ezen a magyar ugaron?

    Hogy mindenki hülye a jobboldalon.
    Az Orbán Viktor itt a pápa,
    az apjának meg elég a bánya,

    a Pokorni Zozi aki folyton hazudik,
    az édesapja meg csendben besúgik.

    A rusnya bajszú, a Kövér a köteles,
    a szocikat segítette győzelemre, röhejes.
    Vagy ott van a Lovas, a nemzet gyöngye,
    miért nincs a szívén még a sírhant göröngye?

    Vagy a Csurka István, a zsírsámán,
    a szívében miért nem pihen a jégcsákány?

    Vagy a Bencsik András, a kommunista múltú,
    az ítéletem kés általi búcsú.
    Vagy az a féleszű Grespik László,
    zsinórt a nyakába azt' lógjon a tapló.

    A kúrva apjukat vagy kúrva anyjukat,
    II: a kúrva anyjukat a kúrva anyjukat. :II

    Na, újra veszem, hogy kit mire ítélek,
    és az ítéletvégrehajtásra mindenkit felkérek.
    Ha mentek az utcán, és jönnek a tetvek,
    az ítéletem rájuk ezek lesznek.

    Orbán Viktort élve megnyúzni,
    Lovas István kiherélni, kibelezni,

    Kövér Lászlót lámpavasra kötni,
    Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni,

    Bencsik Andrást késhegyre szúrni,
    az összes Magyar Nemzet-est torkon rúgni.

    Mit tettek a parasztok, hogy így beszélek?
    Na, találomra, gyorsan egy példát nézek.

    Legyen a Lovas, az a magyar parazita,
    ez a skizó zsidó, antiszemita,
    aki a kutyáját a lányára úszította,
    és a dög a kislány arcát szétcincálta.

    De előtte még tinédzserként nőt is erőszakolt,
    a haverokkal, faszával véres pinát kamatyolt.
    Aztán a többiek szépen mentek a dutyiba,
    ő meg árulás árán, szabadon a tutiba.

    Feleségét többször pofán verte,
    aztán gyorsan letelepedett Izraelbe'.

    Aztán hazajött a tahó, a szart kavarni,
    a zsidókat folyton basztatni.

    Ez egy zsidó fajú megélhetési magyar,
    egy zsidó zombi, aki zsidó vért akar.
    Hát, ilyenekből áll a jobboldal,
    menjen a picsába de mind, azonnal!

    Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad!
    Élve ne hagyjad! Figyelj, én tőled csak egyet kérek,
    tisztítsd meg tőlük az emberiséget,
    balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
    balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!
    balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!"

    Eddig a költemény.

    "Mégegyszer: gyülölhetsz, le is írhatod, de nem uszíthatsz."
    Hazudsz, b+, hazudsz!

    Lehet gyűlölködni, uszítani, de ezt csak az egyik oldalon állók, vagy (öncenzúra jön) "bizonyos kisebbségekhez tartozóknak" szabad csak csinálni büntetlenül.

    Ha változatlan formában "csak" a tulajdon neveket és a főneveket kicserélve én újra posztolnám ezt a lírai hangvételű verset, akkor eljárás alá vonnának és valószínűleg börtönbe kerülnék. Ilyen ez a "jogállam"...
    Utoljára szerkesztette: Amergin, 2016.01.06. 18:57:47
  • matatom
    #32
    Ha neked ez jött le abból amit írtam, akkor 90%-ban nem értesz, vagy még inkább nem akarsz érteni. Nem tudom hol van benned a hiba, de valahol nagyon elcsúszott benned vagy az értelmezö képesség, vagy a jószándék.

    "Mi azért nem akarjuk, ha nem gond :D"
    Ki az a "mi"? Mert én magyarként nem vagyok a "mi" része, nem vagyok se xenofób, se menekültellenes, se rasszista, sem elvakult vallásellenes (de párti sem), és ellentétben egyesekkel (ti?) nem hazudok, forgatom ki más szavait, bujtogatok és pénzt sem kapok ilyenekért. És nem teszem ezt azért, mert egyeseknek a széthullot, gyenge Európa jobban megfelel, másoknak meg ez alkalom, hogy zsebet tömjenek, hatalmat szerezzenek populista népethülyítés árán. Én midig igyekszem nyitott szemmel járni, és utánajárni a dolgoknak, becsületesen élni, a tudásom és ismereteim önzetlenül átadni másoknak, és bármily nehéz is, objektíven maradni. Volt részem már ebben-abba, és éppen ezért szeretném ahhoz tartani magam, hogy másnak seki se okozzon olyant, amit saját börén nem szeretne elszenvedni. Bár nem vagyok vallásos számos keresztényi elvhez vagyok hü. Te vagy "ti", milyenek vagytok, ilyenek? Mert nekem rossz embernek tüntök, vagy olyannak, mint azok az bünözövé vált migránsok, akik soruk miatt nem tudtak szocializálódni. Olyannak akik bort isznak és vizet prédikálnak, és csak a mának, az önzésnek és az egójuk élnek, mint a másik tehenének pusztulását kívánó jó magyar kommunista kisember. Tévedek? Sajnos nem hiszem, mert erröl gyöztél meg...
  • matatom
    #33
    Én a fent említett Németországra írtam, hogy a Magyarországon mit enged a jog a más tészta.
    A következök miatt Németországban feljelentés esetén jó eséllyel pénzbünti vagy hüvös jár, mert ez uszítás:
    "élve megnyúzni... kiherélni, kibelezni,... késhegyre szúrni," stb.

    Szóval nem hazudok, van rá precedens (ha külön kéred, akkor esetleg elökeresem), csak neked nem volt világos, hogy mivel a téma Németország, természetesen én is arról beszélek. Hogy Magyarországon mi megy, azt nem vitatnám meg, nincs értelme, de mindenesetre forog töle a gyomrom...
  • matatom
    #34
    Csak a kedvedért utánanéztem egyik ilyen esetnek. Sajnos német cikk, de próbáld lefordítani, vagy lefordíttatni:
    klikk ide a cikkért!

    A lényeg, hogy 7500 Euro büntatés kapott egy fickó egy Facbookon megjelent uszítás miatt aminek tartalma: "I hätt nu a Gasflasche und a Handgranate rumliegen für des Gfrast. Lieferung frei Haus."
    Tartalmának lényege, hogy gázpalackot és kezigránátot kívánt az ingyenes hazaszállíttatás mellé.

    Erröl annyit, hogy bárki és bárkinek kíván ilyeneket vagy ösztökél másokat ilyen tettekre, mindig örömmel tölt el, ha valahol látom, hogy még müködik a jogállam. :)

    Ja és ami fontos: privát környezetben, magánvélményként nem tilos, de nyilvánosan, pl. Facebookon nem lehet ilyennel uszítani (Németországban).
    Utoljára szerkesztette: matatom, 2016.01.06. 19:36:53
  • Cefet
    #35
    Azt hiszem, Te reménytelen eset vagy. Kár próbálkozni a meggyőzéseddel, a nyilvánvaló tények sorolásával. Nem azért, mert buta, esetleg műveletlen vagy.
    Te nem akarsz érteni minket, a maradék 90%-ot. Ennek pedig csak egy oka lehet, hogy érdekből cselekszel. Annál inkább így gondolom, hogy pont az ellenkezőjét próbálod bizonygatni. Mindenkinek, akiben indulatokat keltettél itt, azt tanácsolom, hogy ne felejtse el, de tegye el későbbre, mert még szüksége lehet rá. Téged viszont, "sajnos" levegőnek kell nézni...
  • matatom
    #36
    Ha egyszer valaki megérti, hogy mi tesz valakit ilyen "Cefetté", és ez hogyan kerülhetö el, vagy hogyan lehet kezelni, az biztos Nobel-díjat nyer vele. "90%"... hahaha, még ezt sem olvastad el rendesen... ajjajjajj...
  • ostoros
    #37
    "mint a másik tehenének pusztulását kívánó jó magyar kommunista kisember"
    Ez az, magyarozzál, azt szabad.
  • gforce9
    #38
    Ti, akik a matatom-ot fikázzátok a véleményéért, rosszabbak vagytok, mint a CSU.
  • ostoros
    #39
    Miért a CSU mit mondott?
  • gforce9
    #40
    Hát azt, hogy még le se írhassa senki mit gondol.