Nincs mit bizonyítani a holdraszálláson

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#162
Oldalazott. Felvert port. Csak épp nem ott, hanem jópár méterrel arrébb. Nem függőlegesen ereszkedett. De ezt tudnád, ha utánajártál volna. Amúgymeg minden kérdésedre válaszoltam olyan szinten, hogy ezt egy 8 éves gyerek is megérti, mert tudja mi az hogy levegő, tudja mi a különbség a körhinta külseje és belseje között, valamint azt is tudja, ha a vödörrel megy az udvaron, aminek lukas az alja és kicsorog belőle a víz és elfogy és 5 m-el arrébb leteszi a földre, ott már nem lesz vizes a talaj tőle. De úgy látom valóban meg sem akarod érteni a dolgokat.
Kelta
#161
aha, mikor nincs válasz, akkor jön a durci, meg az okoskodás, leszólás..de nagyon tévedsz

én NEM TUDOK semmit ezekről, én csak kérdezek, érdeklődőm, nálam okosabbaktól, mert én értelmes magyarázatot még nem kaptam..ilyen beszólásokat, mint a tied, meg lehülyézéseket rendesen..de MAGYARÁZATOT még nem.

tőled sem

ja és hogy magamat idézzem: sosem állítottam, hogy nem voltak a holdon..persze hogy voltak, ez nem kérdés. csak a képekkel nem stimmel valami 😊 néhánnyal 😊

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#160
Különben éppen most közli a http://moonshot.blog.hu/ részletekben az Apolló-program asztronautáinak visszaemlékezéseit. Jó pár érdekességet és sok olyan részletet tudtam meg belőle, amiről eddig nem tudtam.

Kelta
#159
éértem, akkor viszont nem értem a felszálló port a cikkben 😊nem erre hivatkoznak? és a több tonnás holdkomp lepottyanva nem ver fel port? csak a holdautó kereke?..érdekes 😊

jaa, és a leszálláskor kb 2-3 m röl pottyantották le, addig a hajtómüvek mentek, szerintem 2-3m röl nem kavarták fel a port????

idézet egy origo cikkből, a videot is megnézheted, verték a port rendesen 😊

" A 14. perctől a hajtómű anyagsugara által elfújt por sávjai vibrálnak"

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#158
Hagyd! Mondhatunk bármit, nem veszi figyelembe, mert hisz a konteóban. Nem érdekli a valóság, hiába magyarázzuk el hogy hol van a hiba az érvelésében, hiszen Ő TUDJA AZ IGAZAT! Mi meg úgyis hazudunk.

#157
Talán nem vetted észre a mondatomban a "levegő" szót? Ott nincs levegő. A talp alól nem szorul ki semmi, így nem is fog felkavarni semmit.

A mikor a holdjáró megy az nyilván kavar fel port. mert folyamatosan felhordja, ugyanúgy ahogy a cipővel is felrugdossák.

A centrifugális hasonlatot ha nem érted meg az nem a magyarázatom hibája. A rárakódott szemcse az agyról kevésbé akar lemászni mint a külső rácsos részről. Lényegében, ha ezt nem érted meg, akkor nem is akarod megérteni. Sáros útról kijövő autónál is pont ez a helyzet. A külsejéről a keréknek lepereg a sár, az agy környékéről nem.
Kelta
#156
eegen, csakhogy a holdon holdpor van..mint az látszik rengeteg képen, és a lábnyomokból is..így ezzel a kedves hasonlatoddal, és kavics leírásoddal, nem mondtál semmit.


nézd meg ezt a két képet, elsőn rengeteg a lábnyom, és keréknyom a leszállóegység körül, tehát volt por ott rendesen 😊

ja és nézd meg a második képet, ez elvileg 3-4km arrébb készült egy friss kráternél..felhívnám a figyelmed a háttérre..a hegyekre..milyen kísértetiesen hasonlítanak a holdkomp mögötti hegyekre...érdekes,mi?😊 egyforma hegyek mindenhol a holdon 😊

1: http://keptarhely.eu/images/2014/07/28/v00/20140728v00f2fgx8.jpeg

2: http://keptarhely.eu/images/2014/07/28/v00/20140728v00fu0e05.jpeg

ja, és ezek továbbra is hivatalos NASA képek 😊

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

Kelta
#155
hát ezzel biztos sokat megmagyaráztál....köszönöm.

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#154
A centrifugális erő a sugár nagyságától is függ. Ülj be a gy körhinta közepére, nem hat rád erő. Ülj ki a szélére, érezni fogod.
Kelta
#153
Ja..még valami ha a centrifugális erő a rács közül kihajította a port, ahogy írod, akkor a kerékagyról mért nem???
és nézd meg a cikkben lévő képet..érdekes, látszik a keréknyom..pedig közeli kép...még a port is felveri a jobb első 😊
valami ellentmondást érzékelek ahhoz képest amit nagy okosan hülyézve leírtál...
bagoly mondja 😊

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#152
Ezt te magad kísérlettel ellenőrizni tudod. Csapj bele tenyérrel finom homokba. Ahogy a kezed közeledik a levegő alóla kiszorul, felkapja a szemcséket és könyékig beterít. Tedd ugyanezt meg nagyobb szemű sóderrel, amely szemcséit nem bírja elmozdítani a kezed által keltett légáram. Más lesz az eredmény.

A lábnyom léte vagy nemléte attól függ, hogy elég puha e épp ott a talaj. Ha köves nem lesz lábnyom. Ez tényleg ennyire misztikus?

A föld látszólagos mérete meg az épp használt zoomtól függ. Ezt meg főleg nem értem mi ebben a varázslat? A linkelt képed közelről készült zoom nélkül valószínűleg. Ahol meg nagyobbnak látszik, ott nagyobbal.
Kelta
#151
és a lepottyanó holdkomp nem ver fel semennyi port sem, ugye? meg az utána az összes mozgás körülötte? holdautó kiszedése, az űrhajósok mozgása a komp körül..? ja..hihető...az előbb meg valaki azzal érvelt, hogy a por mindenhová behatol, és tönkretesz...kínai robotautóval példálozott, hogy az is poros lett, pedig az sokkal kisebb...
most akkor van por, vagy nincs por? 😊

itt van két kép,
egyik a föld méret érdekes, meg az hogy hol, a hold a háttérből??:

http://keptarhely.eu/images/2014/07/28/v00/20140728v00fjqecv.jpeg

másik: http://keptarhely.eu/images/2014/07/28/v00/20140728v00felr31.jpeg

itt az az érdekes, hogy ez a műszer?? vagymi amit kiraktak, sehol egyetlen lábnyom körülötte...biztos odadobták 😊

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#150
Azért nem látszik por a leszállótalpon meg amúgy sehol sem a leszállóegységen mert nem vert fel port. Ugyanis a leszállás utolsó szakaszában a hajtóművet kikapcsolják. És lényegében szabadon esik le a holdkomp. Mivel levegő nincs így nem kavar fel port.
Kelta
#149
Aha..ok..érdekes tele a net olyan képekkel, ahol simán látszódik a keréknyom közvetlenül az autónál is, még közeli képeken is, itt mért nem?.....és a száraz por vajon hogy tapadt meg a titanium kerékagyon? és a leszállótalpon hogy hogy nincs egy porszem sem??

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

Kelta
#148
Nézd meg a két képet a berakottat, meg a wikiset, hogy lehet hogy a holdkomp egyszer akkora máskor meg sokkal nagyobb?? két kb tök ugyanolyan beállítású képen??

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#147
A pálya eltérő távolságai ekkora eltérést nem magyaráznak!

A Hold legnagyobb látszólagos mérete a Földről: 32' 54,7".
A Föld legkisebb látszólagos mérete a Holdról: 1° 48' 0,4".

A Föld még így is bő 3* akkora látszólagos átmérővel bír. Vagyis szasko, amekkorának láttad a Holdat, szorozd meg hárommal az átmérőjét, a Holdról legalább akkorának látszódna a Föld.
#146
namost ez ugye tudod, hogy nem érv és nem is magyarázat a hiányzó kráterre. Vagy legalább is annak a hiányára, hogy bármi is szétfújta volna a port a leszálló egység alatt.

itt a nagyfelbotnású kép. Érdekelne a véleményed, hogy hol is van az amit én nem látok:

AS11-40-5864

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

#145
köszönöm. Ez így már érthetőbb. Igen, lehet, hogy a pálya eltérések miatt tűnik néha akkorának az egyik mint a másik.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

#144
pontos adatok birtokában oktass ki másokat. Tény, hogy a kép egy kamu, de a Holdkomp nem 5.5m magas volt, hanem több mint 6m.

"mindezt kb. 2 másodperces netes kereséssel ki lehet deríteni. "
neked még sem jött össze :p

Holdkomp

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

szasko
#143
Én tapasztaltam már olyat, hogy a Hold sokkal nagyobbnak látszódott, mint általában. Meg is ilyedtem, mert a színe is félelmetes volt, a nagysága láttán. Tiszta "para" volt. :-D
Utána néztem és kiderült, hogy aznap volt a legközelebb a Földhöz.
Ezt csak azért írtam le, mert lehet hogy az általad látott (vagy a példaként felhozott képek), nem "ugyanazon" a föld - hold pályaszakaszon készültek.
Annak kéne utána járnod, hogy Holdról készült kép idején milyen pályán álltak az égitesetek, majd utána egy olyan képet kéne keresned, amit ugyanilyen állásnál, ugyanilyen optikával készítettek a Holdról, a Földön.

Szerintem..


#142
Macropus Rufus:
Használj a Földön a holdi készülékben használthoz képest 3,7* akkora zoomot, és egyből ugyanakkora lesz a két égitest látszólagos mérete!
És akár a már elkészült képpel is eljátszhatod ugyanezt. Egész egyszerűen, két különböző képen látható tárgyak méreteit csak akkor hasonlítsd össze, ha biztosan tudod, hogy ugyanazzal a készülékkel történt, ugyanakkora fókusszal, és utána sem módosította senki az elkészült képek méreteit! Ja, ez kimaradt: a két tárgyról a kép ugyanakkora távolságból készült - bár ez adott esetben pont így van.
#141
a Föld kb. 3.7x nagyobb mint a Hold. Azonos távolságról készűlt képek esetén nem lehet azonos méretű a két égitest mérete. Vagy szerinted igen?
Okés elhiszem szerinted igen. De akkor a bazmegelésen kívűl talán kifejthetnéd, hogy miért nem.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

#140
Te bazmeg reménytelen vagy.

Egy öt éves gyerek érti, amit te nem. Valami olyasmit írtál, hogy a fényképeken akkora a Föld a háttérben, mint egy másik képen a Hold, és ez nem lehetséges, mert a Föld nagyobb a valóságban, mint a Hold. Te érted, hogy mennyire hülye vagy?
#139
El van nézve!
#138
Elmész te a büdös faszba!

Másnak a szövegeit linkeled az én hozzászólásomként!
#137
"Hátpersze, mert te vagy a mindentudó okostóni...... gyökér... ki az anyád szólt be neked???, és akkor büfögj ha majd értelmes magyarázattal jössz, mert ilyen semmitmondó okoskodás téged minősít maximum, tahókám"

Szerintem te beszéltél faszságokat, meg sejtelmesen sugalltad, hogy nincsenek rendben a fotók. Ez pedig arra bizonyíték, hogy tényleg hülye vagy a témához, úgyhogy Zero csak őszinte volt veled.
#136
a holdautó kb 3.2m hosszú, a holdkomp kb 9m magas volt..

Természetesen nem mondasz igazat: a holdkomp 5.5 méter magas volt, mindezt kb. 2 másodperces netes kereséssel ki lehet deríteni. Már persze ha az igazság érdekel, és nem akarsz direkt, szándékosan másokat megtéveszteni. Ugye ilyet csak nem tennél, hiszen tisztességes ember vagy? Ugye?

A méretarányokról: Wiki: Apollo_16_LM_Orion

#135

https://fxmason.blogspot.com/

#134
A kérdés Macropusnak ment.

Megmondtam Orvillenak és megmondtam Wilburnek, és most megmondom magának is: ez a vacak sose fog repülni.

#133
Mekkorának kellene látszania a Földnek? És mekkorának látszik?

Megmondtam Orvillenak és megmondtam Wilburnek, és most megmondom magának is: ez a vacak sose fog repülni.

#132
Honnan jött a 9m?

Megmondtam Orvillenak és megmondtam Wilburnek, és most megmondom magának is: ez a vacak sose fog repülni.

#131
Értő olvasás hiányzó képesség, mint mindig.

shaken, not stirred

#130
TE vagy a hülye megint, legalább ne egy olyan cikket raktál volna be, ami engem igazol.

https://fxmason.blogspot.com/

#129
Na szóval, hogy nehogy hülyén halj meg.

A holdautók kereke nem a szokásos abroncsos kerék volt, hanem az "abroncs" tulajdonképp titánium-szálakból szőtt kosárféle. Éppen ezért nem olyan nyomot hagyott a porban, mint a hagyományos abroncs. Éppen ezért nem is nyomta le a port, hanem felkavarta, mint egy habverő. Közvetlen közelről nincs lenyomata, messzebbről meg a nyomvonal azért látható, mert egyrészt menet közben már kevésbé kavarta a port, másrészt a felkavart pornak más a színe.
A sárhányó pont azért volt fontos, mert ez akadályozta meg azt, hogy a kerekek felhajigálják az égbe a port menet közben.
Különben ezért a javításért fogadták dísztaggá az űrhajósokat az Amerikai Karosszériások Szövetsége.

Azért nem volt por a kerékben, mert a centrifugális erő kihajította. Az ugyanis sokkal nagyobb volt, mint a holdi gravitáció.

#128
Zero:
"és képzeld, az összes ilyen elbaszott idióta onnan indult, ahol te vagy most. Ez az utad vége, a klinikai paranoia, a totális elmebaj."

Ez az ún. "csúszós lejtő" érvelési hiba. Azzal érvelsz, hogy ha én nem hiszem, hogy egy magányos merénylő lőtte le Kennedyt, akkor nyilván az ufógyíkemberekben is hinni fogok. Ez természetesen borzasztó butaság, nyilván magad is rájössz, miért, de ha mégsem, talán segít ez az oldal:
http://en.wikipedia.org/wiki/Slippery_slope

"Nem tudom, minek lovagolsz a konteó szón, ez szimpla szarrágás, és nem visz előbbre semmit."

De igen, a vitát segíti. És én nem szeretem, hogy olyan érvek alapján vetünk el egy állítást, hogy "ez konteó", mivel a konteó lehet igaz. Az, hogy egy konteó állítása nem igaz, nem következhet abból, hogy az egy konteó.

torreador:
" Akkor most Colombo konteó hivő?"
Ha egy konspirációt feltételez, mondhatnám theorizál, akkor igen. Le van írva, mi a konteó. http://en.wikipedia.org/wiki/Conspiracy_theory
Tehát igen, ha Colombo azt hiszi, hogy a komornyik meg az újságíró együtt ölték meg az áldozatot, majd ezt eltitkolták, akkor Columbo egy összeesküvésben hisz. Szerencsénkre Colombo a film végére bizonyítékokkal is megtámogatja, miért hiszi az összeesküvést, és belátjuk, hogy igaza volt, tényleg létezett az összeesküvés.
Az, hogy a ti szubkultúrátokban állítólag mást jelent a konteó, arról én nem tehetek. Én a wikis definíciót használom.

"Ez most részedről a tipikus f@szkodás, ugyanaz mint másoknál a hacker."
Csak ha pont a hackerekről beszélnénk, akkor biztos nem lenne elég annyi, hogy vannak a hackerek, azok ilyenek meg olyanok, oszt jó. Nyilván azt bontjuk ki aprólékosabban, amiről szó van. Most a konteókról van szó.

Nézd megértem én, hogy nehéz belátni, hogy igazam van, mert esetleg attól tartasz, hogy akkor táptalajt adnál a gyíkembervilágkormányos konteóknak is. Természetesen nem erről van szó, ezt józan ésszel nehéz elhinni. De nagyon fontos különbség, hogy azért vetünk el valamit, "mert konteó", vagy azért, mert lehetetlen/valószínűtlen, amit állít. Ha azért vetünk el egy állítást, "mert az konteó", ez nem érv, csak megbélyegzés, a vita félresiklatása, stb.
Kelta
#127
így igaz...de akkor vajon a leszállótalp fólia borítása hogy lehetséges, hogy ilyen tiszta maradt?
főleg hogy leszálláskor elvileg verték a port rendesen, és az ugye szépen vissza szállingozott:

http://keptarhely.eu/images/2014/07/28/v00/20140728v00f7mzcd.jpeg


és érdekes mégsincs mákszemnyi por se a leszállótalpon...

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#126
A kínai szondával is ez volt a probléma, a por mindenhova odaragad. Maga a kerék is poros, látszik a képen.

shaken, not stirred

Kelta
#125
http://keptarhely.eu/view.php?file=20140728v00fv3h16.jpeg

itt a link ez már nagy kép...bocsi valamiért nem jól tette be

sőt itt egy nagyítás róla:

http://keptarhely.eu/images/2014/07/28/v00/20140728v00fvcw3.jpeg

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#124
Ennél kissebb kép nem volt?

shaken, not stirred

Kelta
#123
[url=http://]


ez a köv kép: elvileg kb 3 kmre a leszállási helytől lett fotózva, elromlott (letört) a sárhányó?! mindegy..és a megjavítást fotózták le...két érdekes dolog
1: hol vannak a keréknyomok?? se előtte se utána semmi
2: por vajon hogy tapad rá a felnire? még az ívre is, ahová elvileg csak nedvesen lehetne..és a rácsos kerékben hogy hogy nincs egy porszem se?? elvileg autókáztak vele ide-oda a holdon..poros a felni 😊

ja..ezek hivatalos NASA képek 😊

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#122
Egyszerűen hülyeségeket mondasz. A korábban linkeld fényképeknél alapban látszik, hogy nem jót mondtál. Nehéz elmagyarázni, mert térérzéked az kb nulla...

Jah igen, pls egy helyesírás ellenőrző plugint rakjál már fel...

shaken, not stirred

Kelta
#121
Akkor egyformák vagyunk 😊 sosem vitattam hogy jártak a holdon, én csak annyit, hogy a fotókat elnézve felmerül, hogy jó páron valami nem stimmel....
lehet hogy az igazi képek megsérültek, vagy nem sikerültek, és nagy nagy ciki lett volna USA-nak ha világ előtt leégnek akkoriban, ezt nem engedhették meg maguknak.
így szerintem besegítettek hamis képekkel..

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#120
ne engem kérdezz. Én itt most "kitagadott" vagyok, mert csak annyit mertem állítani, hogy a fotók egy része nem ott készűlt. Már padlót fogtak.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

#119
ez viszont igen:
"Reménytelen. Mutatok neked olyan képet, hogy egy hangya csak egy pötty az asztalon, meg mutatok neked olyat, hogyy betölti az egész képernyőt..."
ez nem kétlem. De ebben az esetben valamit állítani kell a gépeden, hogy ugyan olyan távolságból 1x nagyobb 1x kissebb legyen a pöty.
Az űrhajósok gépe fix fokusszal bírt. Nem lehetett semmit állítani rajta, csak egy elsütő gom volt és kész. (ez egy specialisan nekik készített Hasselblad volt) Egy ilyen géppel nem tudod megoldani azt, hogy a pöty azonos távolság esetén betőltse az egész képernyőmet egyszer meg ne.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

Kelta
#118


csak sikerül 😊

kérdés:
a holdautó kb 3.2m hosszú, a holdkomp kb 9m magas volt..
valaki egyeztesse már össze a képet a méretekkel..mert nekem valami nem stimmel 😊


itt egy másik hivatalos kép:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Holdkomp#mediaviewer/F%C3%A1jl:Apollo_16_LM_Orion.jpg

itt már jobban látható a különbség, de az első képen nem stimmel valami 😊

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#117
ez nem neked ment.. elnézést.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

#116
"Szerintem teljesen jogosan háborodik fel és bassza fel az agyát, mert tudja hogy a magadfajta sérült, elnézést.. speciális emberek élhetnek, mert joguk van az élethez."
ez igen. Ez egy felnőt (csak tippeltem, mert ez a hsz alapján egy gyerek is lehetsz) véleménye. Azért ha esetleg (nem kívánom) egy sérűlt születik a családodba, esetleg valaki egy baleset/betegség miatt sérűlt lesz - vagy ahogy írtad, speciális - ezt az állításodat ne nagyon hangoztasd. Mármint, hogy a világodban nincs létjogosúltsága a sérűlteknek.

"Ezerszer bizonyított tények ellen viaskodsz, és mondasz rájuk olyan hülyeségeket hogy egy intellektuális alapon épülő társadalomban a helyből kasztrálás lenne a reakció, nehogy véletlen örökítsd a génjeid."
persze, tudjuk, mindíg szereti megmondani valaki azt, hogy mi a tuti. Még szerencse, hogy az ilyen gondolkodás mód már réges rég kihalt, a boszorkány égetéssel együtt. Tudod ők is írtóztak attól ha valaki megkérdőjelezi azt amiben ők hisznek.

"Fogadd meg mások tanácsát és az itt feltett baszakodós (trollkodós) kérdéseidre keresd meg a tudományos oldalakon a választ."
tudom, ez itt a köldök nézők szektája. Mondjuk ilyen klubba nem is akarnék tartozni.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

Kelta
#115
Sajna nem tudok képeket betenni ide, de van egy pár amiről szívesen kérdeznék egy-két szakértőt 😊

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó...

#114
NASA vákuum kamrája

37m magas és 30.5m átmérővel bír. Ez csak elég nagy egy stúdiónak nem?
Egyébként én csak annyit mondtam, hogy a képek egy része nem ott készűlt. Ezt továbbra is fentartom. Ezért lehetnek a képen érdekes anomáliákat felfedezni. A videókon szintén.

Mozgó zászló. Ugorjál kb. 2:30-ig és várd az űrhajóst.

Így egészen biztos nem áll fel űrhajós, a Holdon sem.

A NASA az űrhajósok kiképzésére egy egész stúdiót hozott létre. Itt fel voltak függesztve az űrhajósok, hogy szimulálni tudják nekik az 1/6g földi körülmények közt. Szóval nem olyat állítottam ami nincs, max. pár embernek ez új lehetett. Ezért lettem balfasz.
Holott én csak annyit írtam és most is ezt állítom, hogy a képek sok anomáliát tartalmaznak és ezért egy részük tuti nem a Hold felszínén készűlt.
Le meg nem nézek senki. Én is lehetnék ideges amiért valaki balfasznak nevez, holott én nem becsméreltem őt. De ahhogy elnézem nem csak én voltam az aki ki akadt a stílusán.
Most én is lehetnék arogáns pl. veled, mert foggalmad sem volt, hogy a NASA-nak akkora vákuum kamrája van amibe belefér egy több mint 10 emelet magas ház. (.3m-es belmagasággal számolva 12 emeletes). És játszatnám, hogy milyen buták az emberek. De ez nem én vagyok.
Aki lenézi a másikat az az aki eleve azt feltételezi, hogy csak neki lehet igaza, mert... és amikor megszorongatod őket az érveiddel arogánsak lesznek, holott ők is csak abból tájékozódnak amit találnak itt-ott. Mivel ők sem jártak soha a Hold felszínén. 😊
A képek meg önmagukért beszélnek. Ezért tettem be lejjebb azt a képet amit egy olyan oldalon találtam ami állítólag cáfolja az összeesküvés hívők állításait. Aztán betettem egy képet a NASA oldaláról ami meg megerősíti az összeesküvés hívőket abban, hogy még sem minegyik leszálló egység alatt volt kráter. Ami min. érdekessé teszi a dolgot. Erre hülye lettem. Holott amint már lejjebb írtam, nem árt néha kis kétkedéssel fogadni a dolgokat, mert aki nagyon hisz valamiben azt írtó könnyű megvezetni. Akár abban, hogy voltak a Holdon akár abban, hogy nem.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

#113
http://www.space.com/24628-will-spacex-kill-nasa-sls.html

Olvass utána pár dolognak. Jah, első google találat kb. Megint nagyon hülye vagy, és azt szidod akit nem kéne (NASA). Nem olyan hülyék dolgoznak ott, mint te.

shaken, not stirred