Hearthstone

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#34557
És tele lesz zoo, sámán, hunter shittel. : ( Akkor lenne érdekes, ha csak 3 heroból lehetne választani, ami mindig más felállás lenne.
vegicsek
#34556
Hát itt azért a sima arena 2-3 winjéhez képest inkább 5-6 kell hogy nullszaldóra kijöjjön. Meg egy nullwines entryvel is sokkal többet bukik az ember.

Az egyéniség kultuszának századát az a veszély fenyegeti, hogy nem lesznek többé igazi egyéniségei.

REALista
#34555
Hát én épp ma untam meg a sok sámánt úgyhogy átnéztem kicsit wildra és igazi felüdülés volt.😊

A győzelem nem minden, viszont a vereség egy nagy semmi! HALA MADRID!

#34554
a wild számomra azt jelenti hogy mióta bejött ez a standard kirotálódás cucc, ne kelljen betörni a régebbi lapokat, hanem van egy platform ahol még lehet velük játszani. én semmilyen előnyt nem látok egy ilyen unbalanced, op deck requeimnek, tele broken lapokkal, mondhatnám hogy az egyik legnagyobb baromság amit javaslatként hallottam, az meg aztán végképp nem hat meg hogy vérpistike 1 év után belép és ráeszmél hogy a fon-roar már nem akkora op kombó, inkább azokra kéne fektetni a hangsúlyt akik napi szinten játszanak, és nem elégedettek vagy akik szeretnének játszani, csak már ráuntak
#34553
"ha itt nincs balansz nem gond"

finoman szólva nem értek egyet
Mephike
#34552
Keresek egy barátkozni kívánó játékost, aki játszik velem egy 80G-s küldit. A kérésem csak az lenne, hogy csináljon egy kamu reget az Amazon oldalán, és szerezzen nekem egy Tyrande Whisperwind kódot. (Megcsinálnám magamnak én is, ha lenne olyan bankkártyám, amit elfogadnak az oldalon, de nincs.)
Köszönöm előre is, ha valaki ezt megoldja nekem.

#34551
standardon szükség van rá igen, de a kérdésem arra vonatkozott h wild-n is van-e rá szükség

és a wild ugye nem competitív -> lehet tényleg vad -> ha itt nincs balansz nem gond
nem csak a molten miatt, elég sok deck lehet az évek során kiherélve

és (kibler mondta így) valaki valamiért nem tolja mondjuk 1 évig de visszatér
akkor lenne egy hely ahol a régebbi T1 deckje működhet nerfektől függetlenül

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#34550
a nerfekre azért volt szükség hogy balanszolva legyem a meta, ezt miért kéne sutba vágni? hogy legyen molten giant? a wild csoda hogy még valamennyire játszható így is hogy ennyi kieget foglal magában, hát még ha visszajönne a többi op szar a fon druid meg a régi patron warri
#34549
így jelenleg nem sokan, viszont ha működne a patron, handlock, combo dudu tuti lennének jó páran akik tolnák
pl egy combo lock, miracle rugó ... tud néha sikerélményt adni

és ténylegesen wild combok lehetnének ha nem lennének az unbalanced kártyák nerfelve

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#34548
Van aki játszik wildot?
#34547
tudom, hogy ez nem túl esélyes de már 2-3 streamen és kibbler videójában is felmerült
mit szólnátok hozzá, HA ha Wildon a lapok nerf nélkül lennének?
ergo lényegében ugyanúgy lehetne handlock, molten wari ...
sztem hozna kis életet a wildba
sztetek?

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#34546
én pont ilyennek képzeltem, az akcentusa alapján rögtön tudtam hogy valami ázsiai, azoknál meg ugye nem túl széles a spektrum 😊
#34545
tegnap amúgy reddit alapján én is megcsináltam tyrande-t
de ahogy néztem kb ugyanazok a lépések

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#34544
Kíváncsi vagyok, mennyien fogják ezt sztrímelni, és hány óra delayt tesznek majd a közvetítésre.
#34543
Zsír, akkor csak 3000 gold kell az új kiegre 😄
Ebből kell menni 3 db 12 wint, és megvan a 150 pack + 9 golden legendary...
#34542
ez arra lesz jó, hogy elverjék a játékosok a goldjukat az új kieg előtt, aztán majd pénzért vehetik a pakkokat 😊
Darthmushroom
#34541
itt azért bukni is lehet rendesen goldot (pénzt), a 12 győzelem viszont szépen kiemelkedik.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Mephike
#34540
Arra mindenképpen jó lesz, hogy a streamerek ezzel jó szórakozást nyújtsanak nekünk.
Ahogy nézem ez is 6-7 győzelemtől térül meg.

#34539
elvileg ez a reward table:



de aláírom hogy ez sajnos "meta" cucc lesz megint

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

Mephike
#34538
Már hallom is, ahogy csilingel a kassza a Blizznél. Túl sok embernél van túl sok pénz/gold, fejni kell a népet. Értem én, hogy ez nem kötelező, de mehetne ez mellett a sima brawl is.

Darthmushroom
#34537
1000 goldért nem nagyon fog zavarni, így elsőre azt gondolom h az lesz mint a ladder rank 5-től legendig top 1-2 paklikkal.

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Shep
#34536
Letöröltem tegnap, majd a kiegnél talán visszanézek.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

Shep
#34535
Ő megcsinálta.

"...a labda mindenhol gömböly?, a focisták mindenhol kenhet?ek, a bírók meg mindenütt befújják a kamu büntet?t" Játszd körbe coin+concede kombóval!

#34534
Köszi! Te megcsináltad?
#34532
Valaki leírná részletesen, vagy linkelne leírást, hogyan lehet itthonról megszerezni Tyrandét?
#34531
heroic brawl magyarul a hyr

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

Darthmushroom
#34530
+1 mindhárom pontra 😄

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

Mephike
#34529
Papoknak, priesteknek, clericeknek és Shepnek sok szeretettel 😊
1. Az új kieg remélem tényleg erősít rajta majd valamit.
2. Nem fizet az oldal semmit sem nekem, csak tetszenek a cikkek/fordítások, bocs ha ez zavar valakit.
3. Nem tudom miért, de még így leggyengébben is az egyik kedvenc herom a pap.

#34528
Ma streameltem egyet. Kérték, hogy legyen aréna, mondtam, hogy nem vagyok valami jó arénában, erre 12 win. 😄D
Mephike
#34527
Ha van időtök és kedvetek érdemes Xixo-t nézni most, ő az első ebben a pillanatban.

Mephike
#34526
A múltkor láttam én is, meglepett engem is 😊

#34525
Lol, nem tudom láttátok-e már Disguised Toast-ot a kenyeres maszk nélkül, de most úgy streamel. Hát engem kicsit meglepett a kinézete 😄

Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam.

#34524
Zsír. Ez jó dolog, talán rávilágít nekik 1-2 dologra, amit úgy látszik eddig telibeszartak. Amúgy a Warcraft film hatására megint tolom, de egyelőre csak kimaxolom heroicra Karazhant (sztem 1-2 óra múlva kész, mert már csak az utolsó szárny van), utána kitörlöm a régi deckjeimet és vakon belemegyek a metába. Nincsenek elvárásaim, mert időm sincs sok. Talán megint kiégek pár nap alatt.
Devv
#34523
Már látom az általa tervezett lapot: RopeDormu, 9-ért 8/8, minden kör fél napig tart.
Utoljára szerkesztette: Devv, 2016.10.15. 17:43:45
#34522

Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam.

#34521
Besegít? Honnan az infó? 😊
Mephike
#34520
Az új kiegbe ha Lifecoach tényleg besegít, talán még a végén jóság és bőség fog jönni. 😊

Ingman12
#34519
Maestro kártyával sehogy sem lehet megszerezni Tyrande-t? (UK-s amazonon is próbáltam, szintén nem fogadja el).
Utoljára szerkesztette: Ingman12, 2016.10.15. 13:32:38

#34518

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#34517
elvileg nov 4 új kieg bejelentés

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

Mephike
#34516
Természetesen minden héten csak építős deck lenne, az szintén a ló másik oldala lenne. De egy picivel lehetne gyakrabban, mint most van.

#34515
igazából sztem az ilyen 2-3 lapos mókák abból jók, hogy lehet agyalni über kombókon
nyilván itt is elég gyorsan megvan a tuti, de lehet tovább agyalni h mi lehet annak a counterje ami über

valamint mivel gyorsak a meccsek nem tart sokáig
persze jó dolog a full decképítős, de nekem ahhoz pl nincs kedvem

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

Mephike
#34514
Ez sajnos a többségre igaz.

dave9004
#34513
ez se mozgatná meg a játékosokat, mert 30 perc mulva a pwnon keresné mindenki a top decket
Mephike
#34512
Az lenne ám a randomitás! 😊
Ha lehet én inkább valami olyat találnék ki, amivel végre ismét a szürkeállományt kellene megdolgoztatni. (Tudom ennek a játéknak, és különösen ennek a játékmódnak nem az a célja...)
Ilyenre gondolok, hogy 30 lapos deck készítése csak páros számú manát használó lapokból, vagy csak lényeket használhatsz, stb, stb.
Nem panaszkodok, mert tényleg heti szinten 0 idővel kap az ember egy ingyen packot, és van akit leköt a brawl, de sajnos nekem kevés brawl jött be eddig.

#34511
amúgy megnéznék egy olyan brawl-t h:
choose 2 cards from 2 different class
your hero power will be from a 3rd class

elszállhatna a képzelet 😄

The Stronger you become the Weaker you really are! "egy aggro warrior amúgy kinéz, tojás-grim rá a ww-fegyó :D meg inner fire " Switch friend code: SW-4792-5729-8873

#34510
😮 Jézusom.
Utoljára szerkesztette: Madi92, 2016.10.13. 23:59:33
sadface
#34509
rossz topic..

I decide when I'm done.

#34508
Ez a szájbabaszott Reno mikor fog már kikopni a standardból?!
Az összes faszom pakliban ott figyel, kurvára unalmas. Időhúzó fos lap. Rageeee!!