34
  • sanyicks
    #34
    tuti hogy nem így van, biztos hogy az olaj nagy része a közlekedésbe megy, és egy kis töredéke megy egyéb termékekben.
  • sanyicks
    #33
    De alkalmas. Éjszaka töredékterhelésen megy a hálózat. És az erőművek is.
    És a szénerőművek+ elektromos is sokkal tisztábbak és hatékonyabbak mint a teljes olaj lánc. Az olaj mire mozgás lesz belőle egy rakás borzasztó hatásfokú dolgon megy keresztül. Áramnál feleannyi lépésből áll az egész lánc, és mindegyik lépés külön is sokkal hatékonyabb.

    Szerinted miért cserélik le a vasútvonalakon a dízeles járgányokat villanyra, úgy hogy még a vezetékrendszert rendszert is ki kell építeni(ami nem olcsó)? Nem ám a zöldek miatt, hanem mert rohadtul megéri, még szénre épülő áramellátással is. Mert a villanymozdony olcsóbb ár/teljesítményben megbízhatóbb, sokkal jobb az "üzemanyag" ár/távolság/tonna aránya, méghozzá a teljes rendszert a szénbányától az erőművön, távvezetéken keresztül, a vagonok rángatásáig figyelembe véve. Na meg rugalmas a rendszer. Ha drága lesz egy erőforrás, leállítják az erőművet, és más energiaforrást használó erőművet építenek, ezen túl minden marad a régiben. Azért cserélik vasúton a dízelt villanyra, mert pénzügyileg megéri, és nem csak pénzügyileg.
    Szóval az áram akkor is sokkal tisztább ha szénerőművekkel termelik (egyébként a modern szénerőművek meglepően nagy hatásfokkal és meglepően tisztán termelnek áramot, de a nem modern erőmű is tiszta és hatékony az olajos dolgokhoz képest).

    A villanyautóval az a baj, hogy erős ellenszelet kap az olajlobbitól (lásd a sok droid szajkózza hogy "nem elég a hatótávolsága" holott 100km-ről indulnak a gagyibbak is, és az autózók 95%-a naponta 20 km-et sem megy...), a gyártóik olajos cuccokat gyártanak elsődlegesen, saját termékeiknek pedig nem akarnak konkurenciát, emellett alapból úgy állnak hozzá hogy "jól lehúzzuk a hülye zöldeket, fele annyiba kerül a villanyautó, de dupla áron adjuk mint a hagyományost, ezzel jókat kaszálunk", amiért az emberek többsége nem fog venni.
  • Zoltan21
    #32
    De felkapott téma lett mostanában az önjáró autók.
    Szinte már, szégyenli fogom magamat, ha nem lesz ilyen autóm...
    Komolyra fordítva a szót: a fejlesztés tényleg hasznos dolog, főleg ha elalszik az ember, akkor is tud haladni. Egy több napos, autóútnál hasznosabb és nem kell szállodára költeni. A fürdést is, meg lehet olcsón csinálni, főleg jó időben, kint a természetben, a patakban, vagy a tóparton (... - bármilyen, fürdésre alkalmas helyen).
  • Vaszilij Artyom
    #31
    Az olajat nem csak az autóknál használjuk, hanem az egész civilizáció arra épül.

    Ruhák, dobozok, csomagolások, zsírok, festékek, szigetelések, műanyagok, fémek stb.

    Összességében sokkal több olajat használunk fel különböző dolgokra mint magára az üzemanyagra
  • Komolytalan
    #30
    Ezen a villanyautó dolgon tök fölösleges rugózni. Eleve a teljes hálózat nem alkalmas arra, hogy az autókat villanyautóra cseréljék. Erőművek kapacitását meg kéne duplázni. Mit lehet gyorsan építeni? Szénerőművet. Akkor meg miről beszélünk?
  • sanyicks
    #29
    így van továbbra is elő lehetne állítani szénből, mert kurva nagy tartalékok vannak belőle ;) meg atomerőműbe való üzemanyagból is.
  • sanyicks
    #28
    Szénből földgázból és atomból állítják elő és ahol van lehetőség vízerőmű. Ezek közül csak a gázhoz van közük. És a fő problémájuk az hogy áramot bármiből elő lehet állítani és ha a usernek drága, akkor a szolgáltató vált, úgy hogy ők csak pislognak. Míg több millió darab olajos járművet nem olyan könnyű átváltani másra, ott pofátlanul mozgathatják az árakat, mert nincs más választása a vevőknek mint megvenni az üzemanyagot, mert mással nem megy.
  • Komolytalan
    #27
    "Hiszen egy normál autó előállítása, akár csak a villany vasé nem kimondottan környezet barát."
    Aksikat nézd meg, és hasonlítsd össze egy a káros anyag tartalmát egy autó üzemanyagtankjával.

    "Az üzemanyag előállítása itt is ott is környezet szennyező. Ezek tények.
    Viszont az egyik használat közben is szennyez a másik meg nem."
    Ja, és mennyit szennyez az egyik, és mennyit a másik? Ne kezdjük el összeszedni, csak címszavakban amiket a villanyautó mellett nem szoktak számolni:
    - téli fűtés nem veszteséghőből megy, hanem villanyból
    - télen sose tesztelik, mivel télen ugye az aksikból kevesebb áramot lehet kinyerni
    - aksi szivárgás
    - erőműtől indulva szállítási, sokszoros konvertálási veszteség
  • Komolytalan
    #26
    Nem kamuk, csak megbuktak. Miután a Toyota beleöltött egy valag pénzt a fejlesztésbe, lezárta a projectet, mert a technológia jelenlegi, és közeljövőbeli (értsd 20 éven belül) fejlettsége nem teszi lehetővé hogy ebből nyereséget tudjon termelni.
  • Komolytalan
    #25
    "Demokráciában mi van? Pl kitiltják az autósokat a belvárosból, mert máshogy nem tudják kezelni a dolgokat."
    Ez mondjuk pont nem demokratikus, hanem diktatórikus megoldás. Magyarországon ami demokrácia van, attól jobb lenne akármilyen önkényuralmi rendszer, mert ugyanúgy a fejünk felett (ránk szarva) hoznák a döntéseket, csak nem kellene az aktuális uralkodó nemességnek arra költenie, hogy megtartsa a hatalmát, a feltörekvőnek meg arra, hogy hatalmat szerezzen a következő választásokon.
  • NEXUS6
    #24
    Bocs, bocs, no offence, mert az egyik legjobb fejnek tartalak itt az SG-n!
    De had kérdezzem meg, és még egyszer no offence, jársz te emberek közé, nem nézel túl sok sztártrek filmet???

    Kedvenc mondataid, idézem:
    "Egy ido utan az emberek is meg fogjak erteni, hogy egy lassan halado robotautot ...."
    "Egy ido utan a tobbi autos el fogja fogadni, hogy a szoftverrel se vitatkozni, se uvoltozni, se verekedni nem lehet."
    Dehogynem! Én naponta szoktam.:D

    Ezeket, amiket írsz soha nem fogják elfogadni az emberek!!! Ha az robotautó, ugyan úgy, ahogy a villany, nem hozza ugyan azokat a pozítív tulajdonságokat, mint a hagyományos, megspékelve egy csomó pozitívval, akkor az emberek SOHA nem fogják elfogadni! Egy lehetőség van a bevezetésére a központi döntés, jogszabályi korlátozás.
    Az un demokráciában nincs más út. Miért fejlett viszonylag Mo-n a tömegközlekedés? Mert abból élünk, amit az átkos rendszerben úgymond a lakosságra eröltettek. Meg tehette volna, az állam akkor is, hogy nem a BKV-t fejleszti, hanem támogatást ad a gépkocsivásárlásra. Csakhogy akik döntöttek azok szakmailag úgy döntöttek, hogy a tömegközlekedés fejlesztése hatékonyabb. A demokráciában ha esetleg van is erre forrás, akkor is hiába döntenek így, ha a sok "birkaautós" xarik az egészre. Demokráciában mi van? Pl kitiltják az autósokat a belvárosból, mert máshogy nem tudják kezelni a dolgokat.

    Egyetértek azokkal az előnyökkel, amiket írsz, meg a hátrányokkal is. A legtöbb nagy tervvel azonban az a gond, hogy a cél nagyon pozitv, meg kívánatos, csak a hozzávezető út járhatatlan!
  • kvp
    #23
    "Pesti csúcsforgalomba berszetesz egy ilyet, annyi bringást, meg járókeretes mamókát szed össze a motorháztetőre, hogy ezek az emberfajták meglesznek győződve róla egy idő után, hogy egy terminátor agyát építették a kocsiba és direkt vadássza őket. Pedig csak tök buta a szerencsétlen."

    Valojaban a pesti forgalomban a legnagyobb biztonsagos sebesseggel haladna. Mivel itt viszonylag hirtelen belephet valaki a jarmu ele, ezert a legtobb utcaban a biztonsagos 10-15 km/h-s atlagsebesseget tartana, amirol meg fektavon belul meg lehet allni. A lezer scanner egyebkent meg az egeret is kiszurja, nemcsak az utra tevedt tehenet. A lenyeg, hogy mindig csak olyan gyorsan menjen a jarmu ami meg biztonsagos. Egy ido utan az emberek is meg fogjak erteni, hogy egy lassan halado robotautot nem lehet letolni az utrol azzal ha a hataba allnak, mert akkor szep lassan megall es megvarja amig a mogotte allo a megadott biztonsagos kovetesi tavolsagra hatratolat. Ha ebbol dugo lesz akkor dugo lesz. Egy ido utan a tobbi autos el fogja fogadni, hogy a szoftverrel se vitatkozni, se uvoltozni, se verekedni nem lehet. Az utopalyan is megertik majd, hogy ha a jarmu 129.999 km/h-val halad a belso savban, akkor ez van es be kell tartani az idojarasfuggo kovetesi tavolsagot, tovabba az ember vezette jarmu tipusatol fuggetlenul sem lehet megelozni. Sot ha nagyon rosszak az utviszonyok, akkor lehet, hogy a belso sav is csak 60-al fog haladni, mert az a hivatalosan biztonsagos. Es a robotauto nem ugrik felre a 200-al rohano elol, mivel nem fel a mogotte jovotol. Egy ido utan az emberek is be fogjak tartani a szabalyokat vagy vesznek ok is egy robotautot mert megunjak a manualis vezetest.

    ps:
    Elony:
    -ha csak robotauto lesz, akkor nem nagyon lesznek balesetek
    -gyorsabb lesz az atlagsebesseg es az utak kihasznaltsaga no
    Hatrany:
    -amig megszokjak a vezetok a robotokat, addig gyakori lesz a rafutas
    -egy ido utan lassabb lesz a csucssebesseg (a megengedett maximum fole senki nem tud menni csak teljesen ures uton)

    Tehat a robotauto csak az emberi vezetok idegeire veszelyes, a jarokelokre nem!
  • NEXUS6
    #22
    Nos. Én azt látom, hogy itt sokan összetévesztik a realitást azzal, amit a szályenszfiksön mozikban látnak.

    Robotautó!? Höhö persze, minden forgalmi helyzetre azonnal, és jobban reagál mint Májköl Suméker, ezen kívül takarékosan bánik az üzemanyaggal, előzékenyen átenged minden gyalogost, menetközben elbeszélget az anyósülkésen ülő anyóssal, felmondatja a gyerekkel a leckét, anyának csókolommal köszön, emellett figyelmezteti papit, hogy mikor lesz a titkos barátnőnek szülinapja, vagy menzesze.

    A valóság pedig: autópályán nem túl nagy sebességgel haladva tartja a sávot, esetleg kikerüli az út közepén álló, 100 m-rel korábban észrevett szarvast (cicusok, kutyusok, mókusok, nos ők pedig így jártak).


    Pesti csúcsforgalomba berszetesz egy ilyet, annyi bringást, meg járókeretes mamókát szed össze a motorháztetőre, hogy ezek az emberfajták meglesznek győződve róla egy idő után, hogy egy terminátor agyát építették a kocsiba és direkt vadássza őket. Pedig csak tök buta a szerencsétlen.
  • pasi29uk
    #21
    Pár embert megbántok, de an pár madár aki szerintem lottón nyerte a jogsit... nekik, a krónikus szabálytalankodóknak és a 70feletti vezetőknek ilyet kocsit adnnék.
  • scagnetti
    #20
    gombának és nexusnak

    Igazatok van, minek ilyen hülye elektromos meg robotautó, csak még környezetszennyezőbb. Maradjunk ott ahol vagyunk, minek fejlődni bárhova is, mikor úgy is meghalunk, úgy is ezt szajkózzátok mindig két értelmiségi!
  • gombabácsi
    #19
    értem, tehát ha ezentúl mindenki villanyautóval menne olajos helyett, akkor az áram igény nem nőne, tehát továbbra is elő lehetne szénből állítani, az olajat meg semmire se használnák :D:D:D
  • kvp
    #18
    "Ha igen, remélem minél előbb elterjed, és végre - valahára keresztül- kasul bringázhatok át a városon/akárhol, hiszen az a hülle autó úgyis beleáll majd a fékbe :)"

    Pontosan, sot ha szabalytalankodo biciklist vagy autost lat, akkor automatikusan fel is jelentheti, fotoval, mindennel. Egyebkent tenyleg kevesebb kivasalt biciklis lenne, kiveve amikor fektavon belul teker be az auto utjaba egy biciklis, mert a fizika torvenyei nem valtoznak es egy robotauto nem kapja felre a kormanyt es tekeredik fel egy oszlopra egy szabalytalankodo miatt. (inkabb szep finoman, vegig fekezve eluti, majd azonnal mentot hiv)

    Az arrol meg annyit, hogy lehet epiteni robotautot egy smartphone-bol es par dollar illeszto elektronikabol is (az allitolag stabja is csinalt ilyet), csak a megbizhatosaga nem lesz eppen ipari minosegu. Az olcsosaghoz a tomeggyartas kell. Viszont ha a google csomagtartora szerelt rendszeret gyartanak nagy mennyisegben, akkor az is olcso lenne. (egyebkent pont erre jatszanak)
  • kvp
    #17
    "az olajipari cégeknek ugyan miért lenne kisebb üzlet az elektromos autó? az áram elég nagy részét most is olajból állítják elő..."

    Mert valojaban szenbol allitjak elo. Az meg van mindenutt, tehat ha nemetorszagban elektromos autok lennenek, akkor nem nagyon szorulna koolaj importra.

    A kinai problemat egyebkent pont az okozza, hogy helyben futenek, tehat sok haz tuzel szennel. Ha atallnanak a kozpontositott eromuvi energiatermelesre es futesre, akkor lehetne fustgazmosokat szerelni az eromuvek kemenyeire, amitol ugyan nem lesznek zoldebbek, de eltunik a korom a fustbol, amitol tisztabb lesz a levego.

    Egy jo es olcso elektromos auto egyebkent manapsag vas foszfat aksikat hasznal, aminek az egyik fo komponense a vas, ami egy relativ olcso anyag es kevesbe jol eg mint a hagyomanyos litium ion aksik.

    Ahol pedig nincs rendes toltohalozat, ott erdemes valamilyen turbogeneratoros autot hasznalni, ez egy elektromos auto egy statikus foldgazos generatorral az elso vagy hatso csomagter helyen. A fix fordulatu es teljesitmenyu generator pedig csak akkor tolti az aksikat ha eppen nagyon merulnek. Foldgaz helyett pedig hasznalhato szintetikus vagy bio metangaz is. (utobbi kettot mar hasznaljak nyugateuropaban varosi buszokban, tehat a technologia adott, csak autokba nem epitik egyelore)
  • thesalamon
    #16
    A robotauto használatával kevesebb lesz a baleset, ezért kell ez nekünk ?
    Ha igen, remélem minél előbb elterjed, és végre - valahára keresztül- kasul bringázhatok át a városon/akárhol, hiszen az a hülle autó úgyis beleáll majd a fékbe :)
  • gombabácsi
    #15
    az olajipari cégeknek ugyan miért lenne kisebb üzlet az elektromos autó? az áram elég nagy részét most is olajból állítják elő...
  • harmi2009
    #14
    Két dolog miatt gond lesz ebből
    1. Britt tudósok.... :)
    2. 120€ alaktrész ktg a jelenlegi 5800€-hoz képest.

    Több mint kétséges.
  • MsUser
    #13
    Meg lehet nézni ahol ki van alakítva az infrastruktúra és anyagilag is megtehetnék Pl. Németország napelem és szélerőművel helyben megtermelt energiával olcsóbb reálisabb hozzáállással a benzinest leválthatná!
    De a varázsszó a leválthatná, nem lehet kevesebb hasznot termelő iparra áttérni, hová lesz a felmenő tendencia "a növekvő haszon" + megszüntetni a hagyományos robbanómotor gyártást??? Ugyan már!
  • MsUser
    #12
    Az elektromos autók jó részét az akkumulátor teszi ki, hozzáteszem mert elavult és szabvány régebbi modelleket használnak! Valójában nem kerül annyiba egy elektromos autó mint egy benzines, hiszen a meghajtás és az akkupakk változott erősen leegyszerűsítve, ezt nyugodtan optimalizálhatnák a gyártók olcsóbb elérhetőbb jelentősen kevesebb alkatrészt és hibalehetőséget tartalmazó autók gyártásánál.
    De nem fognak olcsóbb, hosszabb távon kevesebb ráfordítást igénylő autókat gyártani forgalmazni amíg az utolsó csepp benzint és benzines autót ki nem használják!
  • sanyicks
    #11
    Marhaság. Nincs kereslet mert nem kell az embereknek, ugyanis durván túlárazzák, alapból lehúzásként gyártják az elektromos autót, valójában nem kerül az ám többe mint egy benzines ;).

    "Ráadásul egy olyan országban, ahol fosszilis a villany termelés alapvetően ott még környezetszenynezőbb is mint a normál belsőégésű."

    Ez nagy hülyeség, a legrosszabb állapotú fosszilis erőművek, is sokkal hatékonyabban állítanak elő energiát mint egy autó a benzinből (40% vs az autó max 30%-a).

    A bökkenő az hogy a benzint sem közvetlenül a földből szedik, egy nagyon energiaigényes folyamaton megy keresztül (finomítás), és még a szállítás is ott van.

    Az áramhálózaton keletkező veszteség elenyésző, legalább is ha összehasonlítjuk azzal, amennyi energiába kerül hogy az olajból benzin legyen és az a kútra jusson...
    Mindent egybevéve onnan hogy kitermelik kitermelik az olajat, majd az autódban felhasználod, az egész dolognak jó ha 5%-os hatásfoka van. Míg áramnál ez legrosszabb esetben 30%.

    Tudod-e pl hogy a vasúti villamosítás, vastagon megéri egy bizonyos(nem túl magas) forgalmi szint fölött? És nem csak svájcban ahol az egész hálózatot vízerőművek látják el, hanem a szénerőműves területeken is, és persze tisztább is. Szerinted miért?
    Az autód a sok energia árán feldolgozott és szállított üzemanyagot égeti el 30%-os hatásfokkal, míg egy modern szénerőmű 60%-os hatásfokkal égeti el a nyers üzemanyagot amit közvetlenül a közeli lelőhelyről hoznak, majd 90%+-os hatásfokkal továbbítja a hálózaton, amit egy elektromos járgány 80%+-os hatásfokkal használ fel.

    Szóval amit rózsaszínre festettek az a hagyományos közlekedés, nem csoda, hiszen nagyobb biznisz... a gyártóknak meg az olajipari cégeknek. De nem az átlagembernek ;)

    "A LiIon akksik ráadásul meglehetősen tűzveszélyesek, " közel sem annyira mint egy benzinnel teli tank :)
  • gombabácsi
    #10
    lájk! :)
  • NEXUS6
    #9
    A felhasznált anyagok egyiknél sem kimondottan környezetbarátak. Az elektromos autó nem a használati helyén eregeti a füstöt, ha az elektromos áramot pl. szénből állítják elő, hanem az erőmű környékén, viszont a veszteség, a teljes rendszer hatásfoka miatt többet is mint a belsőégésű motoros. Pl Kína, ahol jelenleg óriási gond a füst, a szmog hiába állna át elektromos autókra, csak még rosszabb lenne a helyzet.

    Technológiai szempontból meg a hatótávolsága viszonylag kicsi, ami csak azért baj, mert hosszú az akksik töltési ideje, és ritka a töltöhálózat.
    A LiIon akksik ráadásul meglehetősen tűzveszélyesek, legalább is ahhoz képest mindenképpen azok, mint amit az átlagember ember erről a technológiáról gondol.
    Inkább az a gond, hogy rózsaszínre festették az egész projekt képét, bízva abban, hogy pár éven belül áttörést érnek el az energiatárolás területén. Hát nem volt áttörés.
  • Macropus Rufus
    #8
    értem.
    Nem lehet, hogy ez egy negatív propaganda a technológia ellen? Hiszen egy normál autó előállítása, akár csak a villany vasé nem kimondottan környezet barát.
    Az üzemanyag előállítása itt is ott is környezet szennyező. Ezek tények.
    Viszont az egyik használat közben is szennyez a másik meg nem.
  • NEXUS6
    #7
    Gondolom mert sorra állnak le a gyártók a fejlesztésével. Jelentősen nagyobb költség/ár mellett alacsonyabb használati érték. Ráadásul egy olyan országban, ahol fosszilis a villany termelés alapvetően ott még környezetszenynezőbb is mint a normál belsőégésű.
  • Macropus Rufus
    #6
    akkér téged is megkérdezlek, mert gombánk nem válaszolt.
    Az elektromos autók miért kamuk?
  • NEXUS6
    #5
    Húvazze, pont ezt akartam írni, de komcsi!
    Iszonyat, hogy milyen egy rugóra jár a zagyunk!
    :D
  • Macropus Rufus
    #4
    azok miért kamuk?
  • Cat #3
    "hanem mondjuk egy rendszerlefagyás a robotautóban."

    Most is be lehet önteni bármit a benzinbe, most is tönkreteheted a féket, stb.
  • TokraFan
    #2
    Ráadásul milyen könnyű lesz balesetet okozni egy ilyenben. Ahol computer rendszer van, azt fel is lehet törni. Elég egy ügyesebb hacker aki mondjuk fúj a gazdagokra és máris nem az ajtókarcolás lesz a bosszú eszköze, hanem mondjuk egy rendszerlefagyás a robotautóban...Be nem ülnék egy ilyenbe, pedig alapvetően tehcnika mániás vagyok.
  • gombabácsi
    #1
    ez a robot autó dolog is olyan nagy kamu mint az elektromos autó...