41
  • thsanyi5
    #41
    Azért áll le a szívük mert elfogyott a pillanatnyilag felhasználható energia. Az izmokhoz kell egy adenosine triphosphate, röviden ATP nevű vegyület. Mikor ez lebomlik, energia keletkezik amitől az izmok össze tudnak húzódni.
    Nem kell élsportolónak lenni ahhoz, hogy valaki addig tudja hajtani magát, hogy már kezd megszédülni. Egy idő után még ha talpon bír maradni felhasználja a szervezetében lévő összes ATP-t. Ha ez teljesen elfogy akkor a szívnek se lesz már miből még egyet összerándulni és megáll. Olyan mint mikor nem dugjuk rá a telefont a töltőre és a telefon "lemerül az aksi" jelzése ellenére is addig telefonálunk vele amíg egyszer csak kikapcsol.
    A másik lehetőség, hogy olyan intenzíven hajtja magát, hogy a túlterheléstől omlik össze.
    Aki doppingol annak + pont. Még könnyebben el tudja vele érni ezeket a határokat.
    Csak tipp, de a kettő közül mindkettő nagyon-nagyon valószínű. Ha nem is hajtja túl magát, mert az edzés miatt hozzá van szokva ahhoz a terheléshez. De kifogyni akkor is kitud.
  • Jötün
    #40
    Leszállnátok már erről a kurva médi/um/dák/...stb, baromságról végre?!
    A könyökömön jön ki a sok kis grammarnáczi egymás felé történő oltogatása, mert ez az egyetlen amit megjegyeztek az általános iskola 8 évfolyama alatt! A faszomat sem érdekeli, hogy mi-minek a többes-egyes száma, ez egy kibaszott külföldi szó, amit úgy írunk ahogy jólesik, nem a miénk. Védjék meg a latinok ha nem tetszik nekik, amúgy meg ki nem szarja le!

    MÉDIÁK! MÉDIÁK! MÉDIÁK! Pukkadjatok meg!

    UFFF!

    A hírhez:

    Ha egy bármilyen szerkezetet a biztonságos határon túl hajtasz meg az tönkremegy. Akinek így megáll a szíve az eddig bírta mert túlment a biztonságos határon.
    Én már régóta mondom, hogy az élsport baromság, és teljesen unalmas is. Mert őszintén: Mi érdekes van abban, hogy egy tízezred másodperccel új olimpiai csúcsot állított be? Na és? Az aki ezért képes széthajtani a szervezetét, az egy idióta, és szellemi fogyatékosként kell kezelni!
    Egy bizonyos mennyiségű mozgás elengedhetetlen az egészséges létezéshez, de ennél több teljesen felesleges, és káros. Az embert az agya emelte ki az állatvilágból, nem az izmai! Bármelyik állat az adott területen röhögve kenterbe veri a világbajnok sportolóinkat, akkor meg mire büszkék? Az agyunk termékeiről a gépekről már nem is beszélve. Erősebb bármely állat egy markolónál? gyorsabb egy motornál? Vagy kitartóbb egy generátornál? Nem, tehát az agyunkkal legyőztük az állatvilágot minden szempontból, és a bolygó uralkodó létformája lettünk! S ezek után a sportolókat csodáljuk, akik az állatokhoz képest is szánalmas teljesítményt nyújtanak... Hát ez már nem is röhejes, hanem érthetetlen...
    Egyetlen területen nem tudnak (még hál'istennek) legyőzni minket a gépek szellemi téren. Remélem ez így is marad.
  • wraithLord
    #39
    Vagy információközvetítés talán. (Mármint hír helyett. Bár a hír is és az adat is információ... :D)
  • wraithLord
    #38
    Szerintem a "média" a különböző hírközlő szolgáltatások összefoglaló elnevezése (legalábbis magyarban), a "médium" pedig csak simán közvetítőt jelent, ami akármi lehet. Hírközvetítő, adatközvetítő (úgy, mint adathordozó) vagy éppen szellemek akaratát közvetítő :D stb.

    Szóval itt helyesebb lett volna médiát írni, a szövegkörnyezet alapján konkrétan hírközvetítésre gondolt.
  • WoodrowWilson
    #37
    És ott, hogy ezt a modoros, magyartalan hülyeséget terjeszted.:P
  • GoCa
    #36
    Én meg ott hibáztam, hogy a média a többes szám, elnézést...
  • GoCa
    #35
    #7 !
    A médium szó a média szónak a többes száma.
    Így a cikkíró ott hibázott, hogy a többes számra húzott rá még egy többes számot (bár a médiumok kifejezés már elfogadottá vált), te pedig ott hibáztál, hogy tudatlanul trollkodsz, kínos helyzetbe hozva ezzel saját magad.
  • Omega
    #34
    A cikk címe a következő: "Aggasztóan keveset tudnak a fiatal sportolók szívleállásairól". Ehhez képest miből állapítottátok meg a doppingot okként? Biztosan nem gondolt erre a lehetőségre egy halom orvos, gyógyszerész, patológus, doppingellenőr, stb. szóval egy csomó ember. Viszont ti tudjátok a megoldást.
    A doppingszerek eredetileg gyógyszerek, a gyógyszereknek pedig vannak mellékhatásai, de nem olyanok, hogy beveszel pl. 1 szem aszpirnt, aztán meghalsz valami egészen másban, amihez nincs is semmi köze az adott szer mellékhatásainak.
  • csimmasz
    #33
    Lehet maga az életstílus a gáz!
    Sok az edzés és kemény is, mellette a görbe éjszakák és a kokó sem biztos hogy egészséges főleg doppingra meg dögös cicákra.
    Persze hogy elhasználódik a pumpa! :)
  • mgenya911
    #32
    Dopping, doppong...
  • Zoliz
    #31
    Ez a cikk valahogy mar a cimeben is hamis és gyanut kelto. Mindenki tudja azért halnak meg korán a sportolók, mert a bombázó nők akik jutnak nekik szívdöglesztik őket.
  • Alfa Of NS
    #30
    A médium is jelenthet szellemekkel beszélőt, nem attól függ. A médiumok egyszerűen a médium többes száma :)
  • orbano
    #29
    nanana!
    A médium az bármilyen közvetítőt jelenthet. Pl. a CD is egy médium. Pedig nemigen beszél szellemekkel. A média gyűjtőfogalom. Pl. az sg.hu médium, a média része.
  • Zero 7th
    #28
    A "médiumok" szó szellemekkel beszélő embereket jelent. Valóban létező magyar szó, csak nem azt jelenti, amit bele akarsz magyarázni.
  • Alfa Of NS
    #27
    Jól beszéltek. Élsportolóként túlterhelik a szívüket, aztán nem meglepő, ha ennek következményei vannak.
  • Alfa Of NS
    #26
    A média a médium többes száma ... nem magyar nyelven. Magyarul csak az többes számú, ahol ott van a 'k' a végén. Mind a médiumok, mind a médiák helyes lehet magyarul.
  • Dany007
    #25
    Szerintem ezt ezer éve tudja mindenki. :) Nem véletlenül vannak olyan szigorú orvosi ellenőrzések meg külön sportorvosok stb...
    Tudják ezt nagyon jól, csak nem reklámozzák, illetve nem hívják fel rá a figyelmet.

    Nem kell ahhoz orvosnak lenni, hogy rájöjjünk az emberi szervezet teljesítőképességeinek feszegetése nem egészséges. Ha meg mindezt rendszeresen teszi az ember - mondjuk heti 2-3 alkalommal edzés vagy meccs közben - akkor kifejezetten veszélyes. Mert ha ezt így közölnék a tizenéves gyerekkel meg szüleivel mikor komolyabban kezdene sportolni, valószínű, hogy a szülők többsége eltiltaná a gyereket - amíg még könnyen befolyásolható - és keresne neki más szórakozást.
    Mert ugye az élsportolók nagyrésze gyerekként kezdi a "mókát". És onnantól kezdve a szart is kihajtják belőlük. Folyamatosan, rendszeresen éveken át. Aztán meg csodálkoznak ha húszon párévesen összeesnek.
    Persze még ehhez jön hozzá a dopping, vagy akármilyen legális / illegális serkentőszerek.
  • Punker
    #24
    az első lépés az lenne ha beismernék hogy a versenysport minden csak nem egészséges, de mivel rengeteg pénz van benne ezért a mítoszt éltetni kell.
  • Tetsuo
    #23
    Mondjuk szivesen olvasnek magyar cikkeket is a temaban. Ez csak egy szolgai forditas, meg Feher Miklos sincs benne, raadasul a magyar orvosok velemenye nekem tobbet er, mint az angoloke. A dopping pedig nyilt titok, megis tabu meg egy "elemzo cikkben" is, ami miatt a cikk teljesen hiteltelen, hablaty.
    Ez persze nem Richard hibaja, az ujsagiras vallalati profiljan kene valtoztatni, ami igy kivulrol valoszinuleg naiv elkepzeles. Csakhat idegesit, hogy nincs az interneten egy jo magazin.
  • Balu0
    #22
    Játszhatjuk a naivat meg mondhatjuk hogy ez meg az a szer nem minősül doppingnak, meg csak táplálék kiegészítő meg fiszem-faszom ... DE ... a szervezet nem jogi úton dönt, szeded a szart megáll a szíved, ennyi.

    Érdekes hogy 10 éve is voltak foci meccsek és akkor is futottak ennyit mégse esett össze fél évente valaki álló szívvel. Ha nem szedik a szert akkor valami más módon jut a szervezetükbe, még az is lehet hogy valami azóta feltalált és használt táplálék tartósítő E izé, de valami szer az biztos.

    Miért?

    Mert ha nem, akkor 2 millió éve az oroszlánok nyertek volna nem az ősember :DD
  • WoodrowWilson
    #21
    Ennek az írója nyilvánvalóan összekeverte a két szót, a média a többes szám.
  • fonak
    #20
    A média a többes szám...
  • cateran
    #19
    A nem magyar nyelvben sem...amugy meg forditva..a media az egyes, medium a tobbesszam.
    "Médium

    Etimológia:
    A média szó többes számú változata. Ezért tulajdonképpen nyelvtanilag helytelen a következő magyar kifejezés használata „médiumok” – mégis ez terjedt el a hétköznapi használat során.

    „Média” latin eredetű szó, jelentése: közbülső helyen található, átlagos közeg, közvetítő elem, illetve információknak beszéd, mozdulat, arckifejezés, írás stb. útján történő továbbítása terjesztése. (Meyers, 1975)
    Vagyis leegyszerűsítve, a médium azokat a közvetítő közegeket jelenti, amin keresztül az üzenet eljut az egyik embertől a másikig.

    A „médium” szót 50 évvel ezelőtt még kizárólag a spiritiszta szeánszokon használták. Ott a médium az a személy, akin keresztül a másvilággal lehet kommunikálni. Végeredményben minden médium, ami közvetíti, rögzíti, elviszi az üzenetet egyik embertől a másikig. Ily módon a rajzszén is médium, bár a magyar nyelvben inkább a technikai médiumokra használjuk ezt a kifejezést. "
    Forras
  • drsx
    #18
    "Az emberi test nem rendeltetesszeru hasznalata a garancia elveszteset eredmenyezi!"
  • Tetsuo
    #17
    Erdekes, hogy ilyen esetekben a doppingszerekrol mindig kussolnak. Egyszeruen hivatalosan nem beszelnek rola, pedig minden sportkozeli ember tudja, hogy nincs elsport dopping nelkul. A legtobb elsportolo hasznal ilyen szereket.

    A masik, a taplalekkiegeszitok es a speci kivonatok, amiket a sportolok esznek.
    Az adalekanyagok es a koncentralo vagy kivono - eljaras modosito hatasai alig ismertek.
  • wraithLord
    #16
    Akarom mondani: mint az átlag... :)
  • wraithLord
    #15
    "...médiumok..."

    Egy biztos, profi sportolónak lenni nem túl egészséges dolog, konkrét időre kell hozni konkrét teljesítményt - vagy mehet a fenébe. Ezt valakinek a szervezete rosszabbul tolerálja hosszú távon, mint átlagban (de semmiképpen sem egészséges).

    Én hobbi sportoló vagyok, kezdőként sokszor elkövettem azt a hibát pl. maratonra készülésnél, hogy túlerőltettem magam, szétment a bokám/térdem/stb., és 1 hónapig nem tudtam menni rendesen. Azóta tudom, hogy a "lassan, de biztosan" módszer sokkal kifizetődőbb, és (nem az, hogy egészségesebb, hanem) egészséges is. Én addig tökölök, ameddig akarok. Ez az, amit a hivatásos sportolók nem nagyon engedhetnek meg maguknak. Szerintem.
  • duke
    #14
    Szerintem sem bonyolult ez a dolog. Arrol van szo, hogy az emberi teljesito kepeseg elerte a hatarat. 50-60 eve folyamatosan javulnak az eredmenyek, de nyilvan valo, hogy vegtelensegig ezt nem lehet csinalni. Akar milyen modernek is az edzes modszerek akkor sem fogja, senki sem 5 masodperc alatt futni a szaz metert. Legalabb is ugy, hogy azt tulelje biztos nem. A mai elsport kb annyira egeszseges, mint 20 ev kenyszer munka sziberiaban.
  • M0RN1NGST4R
    #13
    lfszt. nem került elég cucc a szuriba oszt pudingok maradtak....
  • opeca
    #12
    Ezen sportolók többségének, nagyon komoly igénybevételnek van kitéve a teste.
    Abszolút egészségtelen.

    Egyszerűen hivatalos, nemzetközi szabályozás kéne a hivatásos sportolók edzésére, orvosi értékekkel, rendszeres orvosi ellenőrzéssel stb. stb.

    Persze ezután is előfordulhatnak ilyen esetek, de legalább akkor elmondhatnák, hogy próbáltak valamit tenni ellene, innen túl a saját felelőssége.

    Múltkor néztem valamelyik adón, hogy valami csóka minusz 30 fokban fél Maratont akart futni egy szál pöcsben.

    Ott is ment mellette az orovsi kíséret, rendszeresen megálltak ellenőrizni az állapotát, aztán valahol félút után mondták neki, hogy most már azon a szinten van, hogy ha folytatja, esélyes, hogy amputálni kell a lábujját.

    Csávó bevállalta, akkor is megy tovább, ezután saját felelőssége, aztán végül szerencséje volt, nem állt le teljesen a keringés.
  • WoodrowWilson
    #11
    Néhány modoros, magát a többségnél intelligensebbnek vélő ember jó néhány éve elkezdte terjeszteni, hogy a média a médium többesszáma (azt elfelejtették hozzátenni, hogy nem a magyar nyelvben), s ezt a felsőbbrendűségüket hirdetve annyira használták is, hogy sajnos megragadt a köznyelvben (legalábbis a médiából(:)) jövőben mindenképp). Ennek egyenesági következménye lett, hogy a média mint többesszám is kezd kihalni, mivel a magyar ember magyarul szeret toldalékolni, tehát ha elhitették vele, hogy egy média az médium, akkor több médium logikusan médiumok.
  • Molnibalage
    #10
    Az élsportolókat szerinted nem orovsok hada figyeli? Hát de...
  • nlght
    #9
    amúgy ez egy olyan terület, amit majd akkor tudunk kezelni, ha a génvizsgálatok sokkal gyorsabbak, olcsóbbak, elterjedtebbek lesznek
  • Sir Quno Jedi
    #8
    Egen, aki manapság élsportoló az tulképpen öngyilkos hullajelölt.

    Én pl. infarktussal születtem eleve, egy fabatkát sem adtak volna az életemért, mégis lassan 40 leszek és köszönöm szépen, de élek még (pedig cukros is vagyok). Miért is? Mert engem sűrűn lát vérprofi kardiológus, minden létező módszerrel és műszerrel folyamatosan vizsgálnak, beszedem a megfelelő gyógyszereket, betartom amit előírnak és nem hajtom túl magam fizikálisan, csak a szükséges mértékben. ÉN agyra gyúrtam. Aki élni akar és tesz is érte, annak van esélye, aki meg hülye és kockáztat, az ellen nem véd...
  • nlght
    #7
    "Ezeket az adatokat a jelentős sporteseményekben bekövetkezett esetekből gyűjtötték össze, főként a médiumok beszámolói alapján"

    Wow! Szóval már a nem bizonyított "tudományokat" és látnokokat is használnak ilyen eseteknél? Hová tart a világ? :DDD

    Miért alkalmaznak olyan embert újságírónak, aki nem képes megkülönböztetni a médiát a médiumtól? Nem mindegy, hogy idd ki a bilit vagy vidd ki a bilit...
  • bunny
    #6
    Védekezni úgy lehet ellene, hogy a sportolókat nem hajszolják ember feletti teljesítményre dopping szerekkel. Vagy legyünk idealistát, azzal hajszolják az ártatlan nem doppingoló galamblelkű élsportolót, hogy a doppingoltak teljesítményét kell hoznia. Egyébként pedig nyílt titok, ma már nincs dopping nélkül élsport, a kérdés az, hogy legális vagy nem legális-e a szer, illetve hogy lebukik vagy sem. Az élsport már régóta nem az egészséges életmódról szól.
  • kvp
    #5
    Ez a jelenseg nem uj. Az elso regisztralt eset az eredeti maratoni futo volt, aki hasonlo korulmenyek kozott halt meg, eleg regen. Egyszeruen arrol van szo, hogy az ember tudatosan kepes tulhajtani a szervezetet a biztonsagos szinten tul, amig az ossze nem omlik a leggyengebb ponton. Ez tobbnyire a keringesi rendszer szokott lenni, mivel a sziv ugyanolyan izom mint a tobbi, csak folyamatosabb uzemre kepes. Tehat ahogy egy sportolo kepes annyira megeroltetni a karjat vagy labat, amig az izom begorcsol es nem kepes mozogni, ugy a szivet is kepes annyira megeroltetni, hogy az begorcsol es egy kis idore megall. Ez a megallas egy kulso keringteto rendszer (musziv) nelkul oxigenhianyt okoz es a sportolo belehal. Egyszeruen arrol van szo, hogy az ember akaratereje erossebb tud lenni mint az eletosztone.

    Vedekezni ugy lehet ellene, hogy megfelelo monitorozo keszulekeket helyezunk el a sportolokon es ha az riaszt, akkor a sportolot leallitjuk, fuggetlenul attol, hogy akar-e meg menni.
  • Cleawer
    #4
    És ez miben is kapcsolódik a cikkhez, ahol élsportolók halnak meg?
  • hkoDAVID
    #3
    Aki hülye haljon meg!(lehetőleg mielőtt gyereke születik)
  • NEXUS6
    #2
    Ez nem új jelenség.

    Van aki szerint szimplán a szója a gond.