77
  • Bannedusermail
    #77
    A konteóhívőknek semmi logikájuk nincs. Ha 100%-ig tudták volna, hohy jönnek a Japánok, akkor nem hagyták volna beszni a csatahajókat, hanem csapdát állítanak. Az is ugyanúgy elég indok lett volna a hadbalépésre.
    Ezeknek a konteóknak annyi alapja lehet, hogyha sejtették is, akkor sem tudták tutira, az időpontot meg pláne nem. így parancsot nem kaphattak, mert a bélepárto politikusok nyafogtak volna, így a tábornok megúsztatta az anyahajókat, hátha mégis lesz valami valamikor. De a tény, hogy feladatot kaptak repülőgépek szállítására, teljesen feleslegessé teszi ezt a magyarázatot is.
  • Molnibalage
    #76
    Mondtam, konteó hívők kíméljenek...
  • gforce9
    #75
    Valamint egyik a fő hibája abban gyökerezett, hogy az elején el sem akarta hinni, hogy a németek ellene fognak forulni. Nagyjából teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy a németek a keleti határ mentén csapatokat vonnak össze, illetve csoportosítanak oda. Nem erősítette meg a határokat, csak mikor befutottak az első jelentések, hogy megindultak a németek, akkor kapcsolt. Így nem csoda, hogy Sztálingrádig szinte akadály nélkül jutottak el a németek.
  • ManoNegra
    #74
    Megmagyarázni mindent meg lehet, de akkor is piszok "mázli" volt, bár ha előre tudtak róla, akkor talán mégsem...
  • Jötün
    #73
    A dolog lényegi része az, hogy felfordult!
    Ha már a "mi lett volna ha..." elméleteknél tartunk, valszeg sokkal rosszabb lett volna mint Dzsugasvili a-punk, mert az ostoba grúz-al szemben egy kimondottan okos ember volt. Sőt állítólag zseniális. És ha lehet ezt még fokozni kegyetlenebb is.

    Na mindegy örüljünk hogy egy emberformájú fenavaddal kevesebb mászkál közötttünk, sajnos maradt elég.

    Apropó, Sztalin is így fordult fel aztán 1953-ban, agyvérzésben, nagy "barátja" Berija, nem különösebben törte össze magát, hogy orvost hívjon a generalisszimusznak.

    Hát így lesznek a vörös óriásokból, (hulla)fehér törpék
  • Molnibalage
    #72
    Éreztem, hogy jön majd egy konteós...

    1. Az új csatahajókkal és cirkálók hastásrendszerével gondok voltak, emiatt nem volt ott a két új csatahajó. (North Carolina és a Washington.)

    2. A rephordozók erősítéseket vittek a távoli jenki helyőrségekre. Repcsiket. A hajóról fel tudtak szállni, de leszállni már nem a szárazföldi bázisú gépek. Az utánpótlás leggyorsabb módja az volt, hogy a hordozó közel ment a szigethez és felszállás és pár perc repülés után a szállított gépek landoltak. A gépek szétszrelése és beládázása "kicsit" problémásabb. A hordozók hetekkel a csapás előtt már be voltak osztva ezekre, de az egyiket még az időjárás is komolyan késleltette. Ha nem így lett volna, akkor legalább az egyik ott lett volna.

    3. A japán hordozókat nem tekintették veszélyesnek. Akkor a saját hordozóik mitől lettek volna a flotta ékkövei? Logikailag hibás az, hogy mit kellett óvni és miért...
  • ManoNegra
    #71
    "tiszta mázli"
  • Molnibalage
    #70
    Ezt is egy téves megfogalmazás. Nem a csendes-óceáni flotta semmisült meg. Az ósdi csatahajók. Egyetlen rephordozó sem volt ott - tiszta mázli - de az újabb cirkálók és az új csatahajók közül sem volt ott egy sem.

    Egyébként az Arizona és talán még egy hajtó kivételével az összeset kiemelték, kijavították és újra szolgálatba állították. A Surigao-szorosnál több is ott volt.

    http://acelmonstrum.host22.com/surigao.html
  • cateran
    #69
    Arra a csendes-oceaniai flottara gondolsz, ami megsemmisult Pearl-harborban? Utana, mondjuk fostak az uj hajokat...
    Amugy valoban rosszul remlett, a farkasfalkara asszocialtam, de valoban csak a tengeralattjarokra vonatkozott es csak a haboru elejen volt ugy-ahogy mukodokepes.
  • Tomalak
    #68
    Ennyi, ezt tanították a suliban is. willcox csak azért létezik itt sztem, hogy gerjessze a hozzászólásokat baromságokkal, egyre gázabb az sg sajnos.
  • Doktor Kotász
    #67
    "Az oroszoknak nagy szerencséjük, hogy sztálin került hatalomra, mert bármilyen gazember és hóhér is volt, nélküle német terület lenne az egész."

    Sztálin csak hátráltatta saját népét a németek ellen. Egyrészt nem állt a helyzet magaslatán, másrészt előtte likvidáltatta a tiszti kart. Amikor meg döntött, az tragikus veszteségekkel járt. Az nem háborús stratégia, hogy egy fontos várost november 7-ig, Lenin születésnapjáig, stb kell elfoglalni. Colt olyan hadművelet, ahol azért jalt meg egymillió ember, mert a szállítmány, ami szükséges volt a támadáshoz, az csak egy hét múlva állt a rendelekzésükre, de valami fontos dátumig kellett bevenni egy német állást. Lőster, fegyver és élelmiszer nélkül az komoly kihívás. Csoda, hogy nyertek.

    Az amerikaiak meg komoly előkészületeket tettek minden offenzíva előtt. Még a matemaika területén is fejlesztettek, elég a gráfokra utalni, amivel optimalizálták a logisztikai rendszerüket.
  • gforce9
    #66
    Én csak azért írtam, mert hitler személyének nem tulajdonított szerepet hgj11, pedig nem kis szerepe volt a nemzeti szocializmus egybekovácsolására, a kis pártok összehozására beolvasztására, egységesítésére. Arra próbáltam rávilágítani, hogy nincs abszolút társadalmi folyamat. Általában a folyamatok fő sodráért egyének felelnek, esetleg kicsiny, de annál nagyobb hatalommal bíró érdekcsoportok, de olyan, hogy a "társadalmi fejlődés fő iránya", ilyen szerintem nem létezik. Az olyan vitákat, hogy "ha" meg "volna" stb. én se szeretem :)
  • Tetsuo
    #65
    Persze. Semmi nem biztos. Ez a mi lett volna, ha... elegge komolytalan.
    Raadasul biztos van kulonbseg nemzetszocializmus es nemzetszocializmus kozott, bar a zsidok igy is, ugy is utban lettek volna, de lehet, hogy az europai nagyhatalmak teljesen mas paktumokat kotnek, esetleg mas oldara allnak.
    Dehat ez komolytalan! :))
  • Tetsuo
    #64
    Az a par tizmillio, joval tobb mint szazmillio.
  • asgh
    #63
    "Hogy Lenin a szovjet totalitárius állam meg alapítója?Ha-Ha.Mondja ezt a burzsoá.A kapitalista kizsákmányoló diktatúra urai!!"

    Meg a pár-tízmillió legyilkolt áldozat hozzátartozói, akiket a bolsevik tömeggyilkosok kivégeztettek szerte a világon Kubától Kambodzsáig.
  • hgj11
    #62
    Természetesen távol áll tőlem, hogy felajánljam: 'mérget vennék rá, hogy akkor valaki más csinálta volna ugyanezt, ugyanilyen "sikeresen"'.

    Mindössze azt próbálom kihangsúlyozni, hogy az eseményekben nagyobb szerepe volt a német társadalom kiábrándultságának, mint annak, hogy ki állt az ebből mintegy törvényszerűen megszülető mozgalomnak az élére. A párt sikerében Hitler személyénél sokkal nagyobb szerepe volt a társadalmi beágyazottságuknak, ill. hogy a német nagytőke mögéjük állt.
  • gforce9
    #61
    Abszolúte nem biztos, hogy a nemzeti szocializmus meg tudott volna erősödni hitler személye nélkül. Hiszen amikor hatalomrakerült, akkor sem állt mellette az egyértelmű többség, teszemfel kétharmados. Annak ellenére, hogy aztán ő kampányolt mint a félőrült.
  • Alfa Of NS
    #60
    "Nem véletlen, hogy hirtelen nem kezdtek javulni az emberek állapota."

    Mármint annak ellenére, hogy régóta vannak koleszterincsökkentő tabletták.
  • Alfa Of NS
    #59
    "a mai koleszterin csökkentő gyógyszerekkel még 20-25 évet élhetett volna, tette hozzá Vinters"

    Az a probléma, hogy a koleszterin-hipotézis megbukott. Nem okoz szívbajokat önmagában a magas koleszterinszint. Nem véletlen, hogy hirtelen nem kezdtek javulni az emberek állapota.
  • sanyicks
    #58
    nem biztos hogy ugyanúgy történt volna, de háború lett volna hitler nélkül is, ugyan is annak a fő oka nem ő volt, hanem a barom franciák retkes szerződései, és az a rombolás amit közép és kelet Európában véghezvittek. Hitler csak meglovagolta az ezzel járó elégedetlenséget.
  • Papichulo
    #57
    "Oriasi volt a nemetek tengeri erofolenye kezdetben"

    /*FACEPALM*/
  • hgj11
    #56
    " vagyis, ha nem hitler kerül a németeknél hatalomra, akkor más csinálta volna ugyanazt. Ugye, ezt te sem gondolod komolyan."

    Az ilyen történelmi folyamatok mindig nagyon összetettek. Természetesen "mindenki másképp csinálja", így Hitler helyett is, ha valaki más kerül oda, nyilván sok minden másképpen történik. DE:
    Adott esetben nem Hitler személye a kérdés, hanem a nemzeti szocializmus hatalomra jutása Németországban. Ha pl. Hitler elesik az első világháborúban, szerinted nem is tört volna ki a második? Dehogynem. Éppen csak más vezette volna a Németországban megerősödő fasiszta pártot. Nagyjából úgy, ahogyan a háború után mindegy volt, hogy a keleti blokk országaiban éppen ki van hatalmon, a lényeges trendeket az határozta meg, hogy itt volt a vörös hadsereg, és ránk kényszerítette a szocializmus világképét. Ha mégis felfedezhetőek különféle eltérések az egyes országok által bejárt fejlődésben, az sokkal inkább a tömegek fejében korábbról hozott szemlélet "zavaró hatása", mint mondjuk a Rákosi és Ceausescu emberi vagy vezetői tulajdonságai miatt alakult ki. Nem azért volt náluk hamarabb a forradalom, Rákosi volt kegyetlenebb, hanem a magyarok türelme volt kisebb.

    És amiként a szocialista térő országok mindegyikében (ott is, ahol nem ideigleneskedett a vörös hadsereg) kialakult a diktatúra, hasonlóképpen nagy valószínűséggel az első világháború után megnyomorított Németországban is mintegy "törvényszerű" volt a fasiszták hatalomra kerülése - akár Hitlerrel, akár nélküle.

    És visszatérve az eredeti kérdéshez: ugyanígy nem Sztálin személyén múlott, hogy a Szovjetunióban proletár diktatúra épült. Ha a kezdeti "kakaskodásból" más kerül ki győztesen, akkor most nem róla gondolnák sokan, hogy ő mentette meg az ország függetlenségét, és az ugyanúgy tévedés lenne.
  • Molnibalage
    #55
    Hát én sem...
  • torreadorz
    #54
    Németeknek tengeri fölénye? Én erről nem hallottam. Az angoloknak is szép kis flottájuk volt, de ott volt például az amerikaik csendes oceáni flottája is, probléma esetén azt is hazarendelhették volna. Ezekhez képest a németek sehol sem voltak mint az a háború során hamar ki is derült.

    Egy veszélyes eszközük volt, a tengeralattjáró, de az meg volt alkalmas offenziv célokra és partraszállásra sem sokkal inkább gerillahadviselésre amiben amúgy jól alakított.
  • Chakotay
    #53
    Hogy Lenin a szovjet totalitárius állam meg alapítója?Ha-Ha.Mondja ezt a burzsoá.A kapitalista kizsákmányoló diktatúra urai!!

    A rablánc a lábon nehéz volt
    De széttörte büszkén a nép
    Hát éljen a hős, aki értünk
    Feláldozta hű életét,
    Lenin!
    Hát éljen Lenin és a nép!"
  • cateran
    #52
    Arra a zusa dologra azert ne vegyel merget:) Oriasi volt a nemetek tengeri erofolenye kezdetben (aztan szepen elbasztak) es eppenseggel megoldhattak volna, hogy offenzivat inditsanak a zusa ellen (mas kerdes ,hogy megerte-e volna..vannak bioznyitekok, hogy korabban tervbe vettek ilyesmit....)
  • Tau Tang Wou
    #51
    "Tessék csak harmadik képre összpontosítani!"

    Állat!
  • matatom
    #50
    "...nem dohányzott és nem is engedte, hogy jelenlétében dohányozzanak."

    Tessék csak harmadik képre összpontosítani!

    Szálin egyel több embert tett el láb alól, mint azt hittük.
  • Tetsuo
    #49
    Ez baromsag. Raadasul a "tarsadalmi fejlodes" inkabb visszafejlodes.
  • Tomalak
    #48
    Miről beszélünk? Lenin élt él és élni fog xD

    willcox, te meg miért nem írsz egy nagydoktorit hátha bevesznek az Akadémiára, persze az is lehet hogy csupa hülyeséget hordasz össze, mi lett veled...
  • willcox
    #47
    Ahogy látom, te is.
  • willcox
    #46
    "Először is, ha elfogadjuk, hogy a társadalmi "fejlődés" be van "programozva" az aktuális elit és nép társadalmi viszonyaiba, nagyjából mindegy, hogy Sztálin, Lenin, Trockij, vagy valaki más kerül hatalomra, mind hasonló diktatúrát épített volna." - vagyis, ha nem hitler kerül a németeknél hatalomra, akkor más csinálta volna ugyanazt. Ugye, ezt te sem gondolod komolyan.
  • wednes
    #45
    Ez így van. Még annyit tennék hozzá, ha már Sztálin szerepét a háborúval kapcsolatban... Nem is annyira Sztálin nyerte meg a keleti frontot, inkább Hitler vesztette el, ha csak őket vizsgáljuk.
    Idővel Sztálin rájött, hogy a vezérkarára és a tábornokaira bízza a lényegi kérdéseket (persze ő is aktívan jelen van). Míg Hitel egyre inkább nem bízott a hadserege vezetőiben és személyesen, ellentmondást nem tűrően irányította az eseményeket.
  • Tau Tang Wou
    #44
    Hát, abban az időben még az is szalonképesebb halál volt, hogy sztalin gyilkolta meg, mint az, hogy a szifilisz vitt el. :)
  • djw
    #43
    te baromira ráérsz :DD
  • hgj11
    #42
    "Az oroszoknak nagy szerencséjük, hogy sztálin került hatalomra, mert bármilyen gazember és hóhér is volt, nélküle német terület lenne az egész."

    Először is, ha elfogadjuk, hogy a társadalmi "fejlődés" be van "programozva" az aktuális elit és nép társadalmi viszonyaiba, nagyjából mindegy, hogy Sztálin, Lenin, Trockij, vagy valaki más kerül hatalomra, mind hasonló diktatúrát épített volna.

    Ami pedig a felvetésedhez jobban kapcsolódik: ha másként alakul a Szovjetunió háború előtti története, akkor Sztálin nem tudta volna "lefejezni" a hadsereget (a tábornoki karban a tehetség útlevél volt a közúti balesetek és egyéb túlvilági utazások irányába), és elpusztítani sok millió potenciális katonát, akik a valós történelemben elpusztultak valamelyik táborban mielőtt még kiderült volna, hogy a háborúban sok katonára van szükség. Ezen túlmenően, az sem kizárt, hogy egy másik orosz vezetés nem egyezkedett volna Hitlerrel Lengyelország felosztásáról, és így nem is gondolta volna komolyan, hogy a németek csupán Európa nyugati részét akarják meghódítani. És ha nem éri őket felkészületlenül a támadás, akkor megintcsak minden másként alakulhatott volna.

    Ami pedig az ország védelmi erejét illeti, már Kutuzov is megmondta, és bizony még a második világháborúban is igaz volt: Oroszországnak volt 3 könyörtelen hadvezére, Tél tábornok, Távolság tábornok és Sár tábornok. Ahogyan Napóleon, úgy Hitler is ezek ellen veszítette el a háborút, Sztálin csak éppen hatalmon volt a támadás idején, de a fenti "hadvezérek" nélkül csupán a diktatúrájára támaszkodva lazán elbukott volna. Viszont ezek a természeti adottságok minden más orosz vezetőnek a kezére játszottak volna a háborúban.
  • Tetsuo
    #41
    Az is erdekes, ki segitette Lenint hatalomra. ;)
  • ManoNegra
    #40
    És ez most hogy jön ide?
  • Merces
    #39
    ..hagyjuk már az ilyen, ha anyám sárga volna és csengetne szintű okfejéseket..
  • NiMH
    #38
    Sztálinnal csak egy probléma volt: túl korán meghalt. Pedig sok ilyen áldott jó emberre lett volna még szükség, mint amilyen ő volt.