58
  • Egerwin
    #58
    Ez mind szép és jó, hogy ellenőrzést tartanak, csak majd az lesz a vizsgálat eredménye, hogy jók a körülmények, mert a szerencsétlen dolgozók nem merik elmondani az igazságot, mert tudják, hogy akkor repülnek. Vagy a cég dobja ki őket, vagy pedig leépítés lesz, mert megbüntetik a céget a rossz munkakörülmények miatt...
  • narumon
    #57
    Vagy inkább egymásnak teljesen ellentmondó információkat írsz folyamatosan.
  • narumon
    #56
    Jó ötlet utána is nézek.
  • morden
    #55
    Vagy képes vagyok tovább látni a saját pénztárcámnál :D
  • morden
    #54
    Szomorú amit írsz és elismerésem a segítségedért, de ahogy látom itt nem a jogi maszlaggal van a baj, hanem a tanyagondokkal személyesen, neki tudni kellene ilyen helyzetekben segíteni sőt kötelessége is lenne. Az 55 éves családnak pedig mindenképpen járna 28500 forint, mivel nincs jövedelmük és gyermekeket tartanak el, tehát kellene kapniuk segélyt és a gyermek után családi pótlékot ami +12 ezer forint) tehát minimálisan 40 ezer forintott kellene kapjukuk ami jár nekik, ez nem jogi maszlag, javaslom a helyi családsegítőre vagy tanyagondokra kellene rápirítani, mert ez nem a rendszer hiába hanem annak az embernek a felelősége aki nem végzi el rendesen a munkáját.
  • narumon
    #53
    Fiam te még mindig hülye vagy.
  • morden
    #52
    Nem vered az átlagot, hanem lehúzod, mert inkább a saját boldogulásod érdekében kínában gyártatsz, ahelyett, hogy az EU-ban gyártanál és így a teljes EU közösségnek hajtanád a hasznot.
  • narumon
    #51
    Azért az több mint 5-10%. Vagy ha ez a két nagy csoport 10% akkor mi a maradék 905??
  • narumon
    #50
    "A magyar gyermekéhezéshez annyit, hogy ha konkrétan tudsz ilyenről jelezd a helyi családsegítő központnak, mert ott segítenek rajta és egyébként minden magyar gyermek után az állam ad 12 ezer forintot + a rászorulóknak ingyenes étkezést, szóval elvileg nem éhezhet magyaroszágon gyermek ha a támogatásokat a szülők tényleg a gyermekükre kültenék és igénybe vennének minden őket megillető szolgáltatást."

    Jajj megint a kis ártatlan lelked. Tudok ilyenről igen, nem egyről nem kettőről. Az önkormányzat és a segítő szervezetek megvonják a vállukat - nincs rá pénz címén. Az ingyenes étkezést lehet, hogy igénybe lehet venni egy városban, de ezek az emberek, gyerekek nagy része tanyán él, ahonnan nem tudnak bemenni az ingyenes étkezés helyére, azt meg nem viszik ki házhoz. Mi különböző fórumokon teszünk ez ellen ahogy tudunk, én pl egy családnak, kisgyereknek fizetem az óvodai költségét (igen, mert attól, hogy a családban senki nem dolgozik attól az óvodáért fizetni kell, és az óvodai étkeztetésért is ami önmagában több mint 12.000 Ft - csak felvilágosításképpen közlöm), de idén karácsonykor egy olyan családnak segítettünk többed magammal, ahol a gyár szennyezte a közeli tanyájukat, a két kislány folyamatosan beteg volt tőle, ezt meg is állapították minden forumon, mégis vállvonogatás lett a vége, tehát ez a család elköltözött egy "ideiglenes" tanyára csak, hogy a lányok egészségesen tudjanak élni. Ez Magyarország nem Kína.
    Egyébként a tanyavilág nagy részén ugye nincs bevezetett gáz és víz, akiket én segítek ott elektromos áram még csak lenne, de mivel ugye - értelemszerűen - nem tudták fizetni ezért már rég kikapcsolták. Ismét egy példa, az egyik ilyen családnál nagyapa + nagymama tartja el a gyereket, nyugdíj korhatárt még nem érték el, munkájuk nincs mert kinek kell ma Magyarországon 55 éves munkaerő még ha akar is dolgozni, segélyt nem kapnak, áramot kikapcsolták, fűtés fával amit nem vesznek hanem az erdőben vágnak, a kisgyerek meg gyertyafénynél tanul. Szintén ma Magyarországról beszélek. Nem egy-nem kettő ilyen család van Magyarországon! Szóval jól hangzik a jogi maszlag, a valóság viszont teljesen más :(
  • narumon
    #49
    "Mint már írtam, törekedni kell arra, hogy a lehető legtöbb cuccodat rendes körülmények között állítsák elő, ahogy körbenéztem a lakásomon, szerintem 5% körül van a kétes elem, szerintem így is magasan verem az átlagot."

    Jaaa akkor nekem is így van, mert amit be lehet szerezni EU-ban gyártott termékből abból nekem is az van. Akkor én is magasan verem az átlagot. Sőőőt!
  • cateran
    #48
    BS..amikor parterkapcsolatba leptek, nyilvan a Foxconn ajanlotta a legtobbet a legkevesebbert..megis mit gondoltak, hogyan lehetseges ez?
    "Legutóbb Li Mingqi, a Foxconn egyik korábbi menedzsere azt állította, hogy az Apple-t kizárólag a termékeinek minősége és a gyártási költségek alacsonyan tartása érdekli."
    Igy....Masreszt meg valoban mindenki saros, csak hat az Apple miatt bukott ki..Persze a vege konnyen sejtheto:P
  • gforce9
    #47
    re

    Tegnap már fáradt voltam. Nem tudom, hogy olvastad, ki a hozzászólásaimból azt, hogy csak az apple a bűnös. Szűrős szemüveged szerintem neked van.

    Másrészt, ez egy apple cikk mi a francot vász, hogy itt majd samsungot marasztalnak el? Egyébként nem csak az apple cikkekhez szoktam kommentelni ilyet, hanem mindegyikhez, ahol arról szól a mese, hogy van egy termék, és azon mindenki kurvajól keres, csak épp az nem aki ott áll a szalag mellett.

    Harmadrészt, ez a koldusos-hajléktalan szöveg nem tudom hogyan jött ide, ahogy azt sem tudom, miből gondolod azt, hogy én adok e vagy épp nem adok a koldusnak pénzt. Bizonyára látnok vagy.

    Negyedrészt, normális hangnemben kommenteltem, te meg küldtél a picsába, no kérem, szerintem az a bizonyos savazós emberke az bizony te vagy. Te elküldesz valakit úgy a picsába, hogy sem a hozzászólást nem értelmezed, sem pedig nem ismered a másikat. Gratulálni tudok.

    Ötödrészt Namuronnal értek egyet, nálunk is van épp elég baj, sőt, sokszor nagyobb is. Mindazonáltal, ez nem teszi kisebb bajjá a cikkben leírtakat.
  • finizlik
    #46
    Akkor még 10x ennyi lenne...

    Sok barom azt mondja "Kínai szemét" Kérlek szépen Kína ha megfizetik a gyárnak 500x jobb minőségben állít elő dolgot és pontosan határidőre mint Mo ugyan annyiért.

    Ami magyarországon 1 milliárd azt kínába 500 millió sincs.
  • coolbboy83
    #45
    Akkor ezzel nem vagy egydűl, mert az elektronikai cuccoktól és a ruháktól eltekintve ami tényleg 5 - 10 % úgymond kétes ... más nem olyan körülmények között készül...

  • szgege
    #44
    Ez egyértelműen nem más ,mint kibujnak az ilyen vádak alol. Gyorsan vizsgálatot rendel el a saját gyártója ellen,mintha ő nem tudna ezekről a dolgokról. Eléggé álszent dolog,tipikus multi cég viselkedés. Hozták a formát.
  • morden
    #43
    A magyar gyermekéhezéshez annyit, hogy ha konkrétan tudsz ilyenről jelezd a helyi családsegítő központnak, mert ott segítenek rajta és egyébként minden magyar gyermek után az állam ad 12 ezer forintot + a rászorulóknak ingyenes étkezést, szóval elvileg nem éhezhet magyaroszágon gyermek ha a támogatásokat a szülők tényleg a gyermekükre kültenék és igénybe vennének minden őket megillető szolgáltatást.
  • morden
    #42
    Remélem a válaszomat követni is fogod és tudatosan kerülöd azokat a termékeket, amiknek van EU alternatívája...
  • morden
    #41
    Kicsit szakmailag nézve a dolgot, a Kínai iparral nem tud versenyezni az EU ipara, ha olcsóságról van szó, mert az EU jóléti államok bizonyos szolgáltatásokkal tartoznak az állampolgáriknak ( szabadság, munkavédelmi előírások, és még ezer másik jóléti policy) Ezzel szemben van kína ahol tudjuk mi van. Ha így nézzük akkor az aki kínai dolgokat vesz az EU dolgok helyett az igencsak ostoba hisz a saját államát és tágabb közösségét károsítja meg azért, hogy néhány ezressel olcsóbban vegye meg a dolgait.
  • hurkaur
    #40
    "szerintem így is magasan verem az átlagot." koszonom, itt a valasz :]
  • morden
    #39
    Mint már írtam, törekedni kell arra, hogy a lehető legtöbb cuccodat rendes körülmények között állítsák elő, ahogy körbenéztem a lakásomon, szerintem 5% körül van a kétes elem, szerintem így is magasan verem az átlagot.
  • coolbboy83
    #38
    Fel kellene fogni, hogy itt nem az Apple védelméről van szó, hanem arról hogy mindenki sáros.... De semmi gond, a német is megcsinálja a notebookodat, csak ő annyiért teker be egy csavart, mint a kínai rabszolgák havi pénze...

    Megsúgom, hogy ott is az állam a hibás, mert ezt hagyja ! Ahogy itt is... de a kínai állam érdeke ez, hiszen tavaly kijelentette az elnökük, hogy nem baj ha néhány tízmillióan meghalnak egy esetleges atomháborúban náluk, mert vannak elegen !!!
  • coolbboy83
    #37
    Neked kellene felfogni, hogy a Foxconn egy bérgyártó - ugyanúgy, mint egy esztergályos akitől az Audi gyár rendel bizonyos alkatrészeket...
    Az hogy melyik mennyit fizet az alkalmazottainak az egy dolog... és még nem is a Foxconn a leggecibb ott csak megsúgom !

    A latens Applefan nemlétező fogalom, maximum a te agyad szüleménye... de mint tudjuk neked semmi nem jó általában, még az MS dolgai sem.... képzeld szar a világ !!! Szörnyen szar !!! De próbálj meg nyugodtan élni benne !!! Esetleg fusson át az agyadon, hogy nálunk keletmagyarisztánban gyerekek éheznek, de afrikában éhen is halnak !!!
  • hurkaur
    #36
    es ezt mirol irod? jaa tudom, magyar pc uzemben keszult..
  • coolbboy83
    #35
    Ne menj soha húsüzembe sem, mert akkor nem is eszel majd húst sem.... sőt pl Burger King-be sem, mert a kasszás nem mosolyog mivel 68 ezret keres - miközben a 2 görbeorrú fajtához tartozó magyarországi franchisejog tulajdonos azt nézi milyen luxusyachtot vegyen jövőre !

    De a Kínai ruhagyárak is megérik magukat, fel ne vegyél semmit sem magadra amin zipzár van - főleg ha YKK :-)
  • morden
    #34
    Mint már többször is említettem és mindig le is fogom írni, mindenfajta rabszolga munkát elítélek és a magam csökött eszközeivel meg is próbálok akadályozni, pl apple termékek fekete lista, kávé, csoki csakis fairtrade, funai tv, magyar öltöny (igen létezik, itt van nem messze tőlünk az üzem) stb.
    Az apple pedig azért különleges, mert folyamatosan jönnek az infók, hogy 70 milliárd vagy ki tudja mennyi pénze van, és nyilván nem a saját munkásara költi ezt a pénzt, mert az ellenkezne valamivel ( nemtudom mivel, ha megszámlálhatatlanul sok pénzem lenne és egyből azokra költeném egy jó részét, akik ezt a pénzt termelik nekem... )
  • hurkaur
    #33
    dafakk, egy ertelmes ember..
  • hurkaur
    #32
    Hazifeladat neked megtudni a szemelyeskedes szo jelenteset. Estimese helyett pedig kussolast irok elo.
    segitek: csokkentkepessegu zola2000 homoerotikus omlengeseit mindig szivesen olvasom.
  • zola2000
    #31
    úgyám menjen mindeni a csába aki személyeskedik trágárkodik és nemtud hejessen irni.
  • DjDano
    #30
    Szerintem nem a "1fanboyokkal" van a legnagyobb probléma, hanem a hozzád hasonló gyűlöld a MS-t, gyűlöld a Apple-t kisebbrendűség érzéstől túltengő "hater addict" emberkékkel.
  • Zoliz
    #29
    Rohadt Alma, Edes Korte
  • G_ArchAngel #28
    A gépet, amiről kommentál dubai olajsejkek rakták össze karitatív munkában.

    Nem tudtad?:)
  • creativehun
    #27
    Ismerősek ezek az un. vizsgálatok.Hetekkel előre tudja a cég vezetése,hogy auditálni fogják őket.Onnantól kezdve minden papír,dokumentum,beléptetési idő bélyegző eltűnik,módosul és szabályossá válik ami szabálytalan volt előtte.A dolgozók meghallgatása pedig a hazaihoz hasonlóan úgy történik,hogy a dolgozónak nyilatkoznia kell a munkáltató beletekinthet-e a jegyzőkönyvekbe vagy nem.Ez egy 22-es csapdája.mert ha azt mondod beletekinthet akkor nagyon észnél kell lenned ha nem akarod,hogy az első leépítésnél kirúgjanak ga viszont azt mondod nem tekinthet bele akkor a munkáltatóban jogosan fogalmazódik meg a kérdés vajon miért nem tekinthet bele??Ilyen módon soha a büdös életbe nem lehet feltárni a szabálytalanságokat.Tudom a saját cégemről ahol a szabadságok egy-két hónappal később visszadátumozva kerülnek kiírásra és aláírásra,nincsenek betartva a szabadságolás törvényi feltételei a dolgozókat 1 napos szabadságokra küldik el de oly módon,hogy pszichikai kényszerítéssel rábírják a dolgozókat,hogy Ők maguk vegyék ki a szabadságukat mivel tudják,hogy 1 napokra elküldözgetni a dolgozókat törvénytelen.Minden hónapban kötelező kivenned az időarányos szabadságodat de úgy,hogy legyen bekapcsolva a telefonod mert ha be kell mégis menned akkor majd kitelefonálnak,tehát maradj otthon de lehet,hogy mégis menned kell.Na erre tervezz programot!!!!Szóval ne kell ahhoz külföldre menni,.hogy szabálytalanságokat találjunk.Igaz ezt valamiért nálunk sem találja meg soha a munkaügyi felügyelet!? Vajon miért???????
  • hurkaur
    #26
    Tehat te barlangban elsz.
  • narumon
    #25
    A vicces az, hogy Morden az egyetlen a világon aki ezt ki tudja kerülni. Legalábbis ő azt hiszi, hogy kikerüli, pedig lehetetlen, utána meg álszent módon osztja az észt. Jujj ezért a hozzászólásért is mindjárt jól megkapom!
  • narumon
    #24
    "Javaslom menj egyszer estefelé egy olyan környéken ahol az emberek éhbérért dolgoznak, ha egyáltalán van munkájuk."

    Szerintem ez a kulcs mondat! Megint kínával foglalkozunk ahol ezeknek az embereknek legalább van munkájuk, és kurva nagy kussban vagyunk azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon emberek fagynak meg mert nincs tető a fejük felett, emberek halnak éhen mert nincs munkájuk, munkanélküli sem, meg semmi. Tudjátok egyáltalán Magyarországon hány családnak ünnep az a karácsony ahol zsíros kenyéren kívül más is kerül az asztalra? Itt meg megint Kínáról csámcsogás megy, bár rosszak a körülmények a környezeténél ezerszer jobbak, ahol többet keresnek mint a Magyar minimálbér!!!! Ébresztő srácok! Gyerekek éheznek Magyarországon!!!! Ezzel kéne foglalkozni!
  • narumon
    #23
    "A másik meg hogy az apple csúnya dolgait kicsinyíted, másokét meg próbálod apple szintre hozni, mindig."

    Mert az a valóság. Ha kinézel a troll szemüveg mögül akkor látnád, hogy ezek a cégek tök egyformák, nem rosszabb az apple semmivel sem mint a Samsung vagy IBM vagy bármelyik.
  • nextman
    #22
    Es nem szarok a munkasok erdekeire, mint ahogy sokan masok sem, azert van egyaltalan szo errol a temarol.
  • nextman
    #21
    +1.

    En is az osszes rabszolgamunkat elitelem, es szivesen tennek is ellene, de megis mit lehet tenni ekkora tavolsagbol?
  • morden
    #20
    Többször írtam, hogy minden céget ami rabszolgamunkában dolgoztat elítélek és kerülöm a termékeit. Úgy látszik az apple szűrőd tökéletesen működik és csak ezt látod meg :D
  • hurkaur
    #19
    ..es ujra idezve magamat: "Ugyanis luxustermeket mindenki ehberert (kapitalizmus) gyart, csak epp tudod mi az igazsag? Szarik itt mindenki a munkasok erdekeire nagyivben, csak orulnek egy ujabb apple savazasnak."