426
  • teddybear
    #306
    Jobb is ha nem szólsz hozzá többet. Az, hogy bemásolsz egy kitudja hol leírt angol szöveget, az neked lehet hogy érv, de nekem nem az.

    Először is aki ezt a cikket írta, épp úgy nem ért a repülőgépekhez, akár te!

    Néhány valódi adatot kever a saját kitalációival. Igen, a modern hajtóművekben van titán és hőálló acél, de csak ott ahol nagyon kell. Másutt azonban könnyebb ötvözeteket használnak, mert nem mindegy, hogy milyen súlyból tudják kihozni. Minden megtakarított kilóval több a hasznos teher, nagyobb a gép használata alatti bevétel.

    Másodszor. A tüzekhez sem ért. A benzin illetve a kerozin gyulladási hőmérséklete jóval alacsonyabb, mint amit a tűz égése során elér. A kályhába is papírral gyújtunk be, de később a szén is meggyullad, sőt akár fehéren is izzhat a kályha. Amennyiben van elég tüzelőanyag, a tűz belső magjában akár 1500-2000 fok is keletkezhet, annyi meg elég, hogy az anyagok többsége elégjen.

    Itt van például egy kiégett autó:




    Amint látod, dacára az "alacsony hőmérsékleten égő" benzinnek, szépen elégett a Lamborghini Gallardó, dacára, hogy a tűzoltók megpróbálták oltani. És itt csak néhány tucat liter benzin égett, hát még ha több tíz tonna kerozin gyullad fel.
  • Rotyoka
    #305
    Te de buta vagy... Ha fingod sincs a robbantáshoz mit pattogsz?

    A robbantásnak az a lényege, hogy azelőtt robbantják a n-1 szintet mielőtt az n+1 odaérne így maximális sebeséggel lassulás nélkül tud KOORDINÁLTAN összedőlni az épület..

    Azt sem tudod miről beszélsz, jó hogy elhiszed amit tol az Rtl... Idióta
  • bertino
    #304
    latod, hogy van... orruknal fogva vezetik a nepet.
  • bertino
    #303
    "Az olvadt alumínium végzett az ikertornyokkal"

    aha :D
  • Molnibalage
    #302
    Oszt miért csak robbantással? A robbantás mit csinál? Eltávolít egy szintet és megindul lefele az egész.

    Ha más helyettesíti a robbanást - kilágyult tartó és félbevágott tartószerekezet - akkor miért is más a végeredmény? Annyiban lett más, hogy bizony lefele menet eldőlt a felső rész zuhanás közben.

    A sötétség hihetetlen a fejedben...
  • Rotyoka
    #301
    Igen és ezért esett össze GRAVITÁCIÓS sebességgel mind a HÁROM torony, aha igen, kár hogy azt nyilatkozták ez csak robbantással érhető el, mert ilyen csak a mesékben van meg az agyatokban.
  • Molnibalage
    #300
    Papírvágó késekkel térítették el a gépeket. Ennyire és repülőjegyre azért telik. BTW Oszama egy milliomos szaúdi családban született...
  • Molnibalage
    #299
    Milyen zsíros megrendelés? Soroljad már 2001 óta a nagy megrendeléseket. Konkrétan az Future Combat System programot úgy ahogy van elkaszálták.

    Laza 300 milliárd körüli volt. Több korszerűsítést és új gép beszerzésnek is annyi volt.
  • Molnibalage
    #298
    És mi ebben a meglepő? Hányszor kell még elmagyarázni, hogy miután megindult a felső szint az alsó szinteknek lényegében nem volt ellenállása...?

    Mintha egy fogpiszkálóból álló szerkezetre dobnál egy 5 kilós téglát. Nincs mérhető ellenállása a szerkezetre. Ha meg szépen ráteszed a tetejére, akkor kibírja. Lehet ilyen tornyot építeni. Vagy csináld meg hurkapálcából. Ez a különbség dinamikus és statikus terhelés között. A törésmechanika alapjait is ajánlom tanulmányozásra, mert a jelek szerint lövésed sincs arról, hogy mi az..

    Mellesleg elég nehéz a kép alapján mérni, mert egy idő után nem látszódik tisztán.
  • Molnibalage
    #297
    Te röntgenszemmel beleátsz, hogy ezek szerkezete mennyire volt azonos az igen speciális WTC-hez képest...?
  • leetjunction
    #296
    Ahhoz képest h a repülés a hobbid nem tudsz olyan sokat a gépekről úgylátszik.

    Csak pár idézet:
    "What we do know is that a 757 has two Pratt & Whitney engines made of steel and titanium alloy which are nine feet in diameter twelve feet long and weight six tons each."

    "Titanium has a melting point of 1688 degrees Celsius. Jet fuel, also known as kerosene, is a hydrocarbon, which can retain a constant temperature of 1120 degrees Celsius after 40 minutes, but only if the fuel is maintained. The fuel would have burned off immediately upon impact. Therefore, it is scientifically impossible that 12 tons of steel and titanium was vaporized by kerosene."

    "This is a straw man argument (no one claims the engines were vaporized) following two errors:
    1, Jet fuel won't burn at 1120 Celsius unless it's burned in pre-heated or pressurized air.
    2, The jet fuel did not burn off "immediately" but burned for several minutes."

    És a legmegdöbbentőbb :]
    "Chris Bollyn contacted Honeywell in Phoenix, Arizona, the manufacturer of a 757's APU. An expert, speaking on the condition of anonymity told him that: "There's no way that's an APU wheel.” Bollyn then contacted Pratt & Whitney and Rolls-Royce, the two companies that manufacture 757 engines. Pratt & Whitney pointed Bollyn towards Rolls-Royce and John W Brown a spokesman for Rolls-Royce told Bollyn that:



    "it is not a part from any Rolls Royce engine that I'm familiar with, and certainly not the AE 3007H made here in Indy."

    Ez volt az utolsó hozzászólásom a témához, mert azokat nem lehet meggyőzni, akik nem képesek felfogni alapvető dolgokat. Sajnálom.
  • teddybear
    #295
    "4. A pentagoni gep maradvanyai? Soha, senki nem latott ott pl. hajtomuvet, ami NEM tud elegni csak ugy..."

    Ez hibás feltevés, vagy inkább sima hazugság.

    A modern kétáramú sugárhajtóművek két fő részből állnak: A belső, nagynyomású magból, illetve a külső kisnyomású köpenyből.
    A belső magban égetik el az üzemanyagot, ez állítja elő azt az erőt, ami hajtja a külső köpeny ventilátor-koszorúját. Ez az igénybevételek miatt hőálló ötvözetből készül, az az nem szokott elégni. A külső köpeny azonban alacsony hőmérsékleten üzemel, ezért alumíniumból vagy kompozitból készül, mindkettő vidáman elég.

    A pentagoni gépnek meg is találták az elégett hajtóműmaradványait, csakhogy a hozzád hasonló, hozzánemértő "szakértők" elkezdtek tutulni, hogy az nem az!!
    Pedig az volt, de csak a belső magja maradt meg, a külső része, kb. a kétharmada elégett.
  • kukacos
    #294
    A WTC7 tanulmányt lejjebb belinkeltem, a Pentagonnál levő gép hajtóművéről készült fotókhoz a google a barátod, az útlevelet az utcán találták meg, de találtak sok más személyes tárgyat is a repgépekről. A többi blabla.
  • kukacos
    #293
    Azt én sem tartom lehetetlennek, hogy volt valami számítás abban, hogy hagyták, hogy megtörténjen. Nem kell ehhez sok, csak valami akcióra áhítozó belügyi fejes kicsit kevesebbet juttat a szükséges alosztálynak az adott évben. Nem kell hozzá központi összeesküvés sem, meg elsötétített szobában napszemüveget viselő, gonoszul vihogó alakok, csak egy-két elejtett megjegyzés golfozás közben néhány politikus között, egy karrierista tisztviselő álmatlan éjszakái, ilyesmik. Erről lehetne beszélni értelmesen. Bár biztos nem lenne olyan színes, mint az ufós változatok: mindennapi korrupció, amitől egyetlen vezetés se mentes.

    De nézd már meg, miről folyik itt a vita. Ezek az ápoltak itt nem az értelmesen megkérdezhető dolgokról beszélnek, hanem kikockázott videókról, meg hogy szerintük hogy kéne összedőlnie egy százemeletes felhőkarcolónak. Valami olyasmire fűzik fel a gondolatmenetüket, hogy a youtube-ról világosan látják, hogy disznóság van, tehát az egész egy nagy disznóság, sőt, egy gigantikus Malac. Aztán egyéni perverzióiknak megfelelően elhajlanak, ki ufós, ki afganisztános irányba.

    Pedig nem sok értelme tapicskolni a technikai részletekben. Rohadtul senkinek sincs fogalma arról, milyennek kell lennie egy tisztességes repülőgépes terrortámadásnak, pontosan milyen épületeknek kell összeomlania, mi szerepelhet a fotókon, hogy ne legyenek gyanúsak, vagy kinek milyen alkatrészt hol kellene megtalálnia. Az ápoltak hada nem is értene egyet: amit az egyik látni szeretne, a másiknak gyanús és fordítva.

    A támadás megtörtént, amihez eltérített utasszállító gépeket használtak, ezt csak a legvadabbak vitatják. Ennyiből pedig le is lehet vezetni a következményeket, és az egyetlen érdekes kérdés, hogy ki állt a terroristák mögött. Ahhoz pedig nagyon egyszerű lélek kell, hogy az események körüli bizonytalanságokból automatice feltegyük, hogy az, aki a legtöbbet nyerte vele. Persze lehetséges, de mondjuk a második világháborút se az amerikaiak robbantották ki. A történelem nem így működik: káosz van, történnek dolgok, amin egyesek buknak, mások meg az előnyükre fordítanak.

    Utólag lehet csak okosnak lenni. Mert egyáltalán nem biztos, hogy 9/11-re a történelemkönyvek nem úgy fognak majd emlékezni száz év múlva, hogy Amerika bukásának kezdőpontja. Onnan nézve nagyon nevetséges lesz majd minden amerikai érdekre - legyen az politikai, gazdasági, vagy hadiipari - felfűzött összeesküvés-elmélet.
  • Tetsuo
    #292
    Mivel allitolag hallhatunk komoly epitomernokoket, egyeb szakembereket egyik es masik oldalon is es mindket oldal kozel hitelesen tud magyarazni.. ezert masfele kerdeseket teszek fel, ha megengeded:


    1. Mi tortent a WTC 7-tel?
    2. A romokat soha nem vizsgalhatta meg civil es amint osszegereblyeztek vittek is Kinaba beolvasztani... Miert ez a titkositas?
    3. Az altalad legjobb hirszerzesnek jelolt szervezet miert nem tudott az orszagban keszulo, vilag legkomolyabb terrorcselekmenyerol, amit raadasul kecskepasztorok kovettek el, akik addig sem es azota sem csinaltak nagysagrendben sem hasonlot es lassuk be, esely sincs ilyesmire?
    4. A pentagoni gep maradvanyai? Soha, senki nem latott ott pl. hajtomuvet, ami NEM tud elegni csak ugy...
    5. A hatalmas, mindent megsemmisito becsapodas es toronyosszeomlas (honapok mulva is volt izzo tormelek) alatt megtalaltak a terroristak nehany utlevelet? :S
    6. Az elso hiradasok alatt bizonyitekkent egy szent konyvet meg egy repulesiranyito kezikonyvet talaltak egy furgonban a repter mellett? Ezt te elhiszed?! Utoljara meg atneztek a kormanyzas muveletet meg ottfelejtettek azt a konyvet, ami az eletuknel is fontosabb?
    7. Nehany nap mulva Osama bin Ladent gyanusitjak, mint kitervelot, mikor csupan penzelte az alKaidat, de soha sem volt vezeto pozicioban ellentetben pl. Zawahirivel?
    8. A politikai kapcsolatok szovevenye es az orias mindent/mindenkit megvasarlo erdekcsoportok valoszinuleg nem befolyasoltak az esemenyeket, hireket, tovabbi lehetosegeket?
    9. Ha nem is igaz az altalad cafolt legvadabb, mondjuk gyikemberes, hologramrepulos agymenes, akkor mar egy realisabb osszeeskuves sem lehetseges?
    10. Nem lehet, hogy azert is terjeng ennyifele (dez)informacio az ugyrol, mert ezzel is kendoznek valamit? A sok hihetetlen sztori egyike mondjuk igaz, de pont a tobbi miatt nem hiszik el sokan?

  • adam first
    #291
    Egyébként van olyan ember még a földön, aki még mindig elhiszi az USA akkori kormányának az esti meséjét, hogy TERRORISTA cselekmény ált a 911 hátterében. Az Afgánokat is az USA és azok pénzügyi szervezeti pénzelik, szegény Bin Ladenéknek még pokolgépre sem tellett volna, nem hogy kapásból két utasszállítót eltéríteni több száz utassal…
    A CIA már 1993-ban is próbálkozott a WTC földig rombolásával, de akkor nem jött össze rá 8 évre sikerült és elkezdődhetett a háború az olajért és az új területekért. Ugyan olyan húzás volt, mint JFK megöletése, a Vietnámi háború stb. Mivel a sajtótól elkezdve a kormányokon át minden és mindenki "valakinek" a kezében van, ezért azt csinálhatnak bárkivel, amit és ahol, csak akarnak.
  • philcsy
    #290
    Én veled értek egyet. Elsősorban azért mert úgysem tudjuk meg az igazat, erre esélyünk sincs.

    De egyvalamit elhiszek az összeesküvés elméleteseknek. Ez akár tényleg lehetett tervezett is. Mert úgy lehet elrejteni az ilyen dolgokat, hogy nem figyelsz a részletekre. Ha az első szakaszt, a közvetlen bizonyítékok beszerzését túléled akkor nyert ügyed van. Ebben az esetben a körülmények (az, hogy szinte minden megsemmisült), az ügy súlya és a sokk amit ott okozott, biztosította a kezdeti túlélést. Most már viszont lehetetlen érdemi vádakat felhozni.

    Én teljes mértékben elképzelhetőnek tartom az összeesküvést, viszont nem érdekel, nem lovagolom bele magamat, és legfőképpen nem hiszek benne.
  • kukacos
    #289
    Az ötöslottóval is jól jár valaki, de mégsem hiszed, hogy személyesen ő forgatta be a golyókat előre. Mi a különbség?
  • Jackal
    #288
    Én vállalom, buta ember vagyok. :)
  • kukacos
    #287
    Nyilván. A világ ilyen, bármi történik, valaki jól jár vele. Viszont csak a nagyon buta emberek hiszik azt, hogy akkor mindig ők is okozták az eseményeket.

    Arról mikor fogtok összeesküvés-elméleteket gyártani, hogy a kilencvenes években NEM dőlt össze a WTC? Abból is profitált valaki...
  • kukacos
    #286
    Én megnéztem a linkeket, de ott is maximum Silverstein zsebpénzéről van szó (amit mondom, sok éves pereskedéssel kapott csak meg, ahol azon folyt a vita, hogy ez most egy biztosítási esemény vagy kettő).

    Ezért tényleg megérte lebuktatni az egészet, hiszen már te is tudod, hogy kamu az egész, nem igaz?

    Ennyire kretének csinálták volna?
  • Jackal
    #285
    Pont azt írtam én is, hogy a legfőbb ok az amit mondtál, a többi csak apró plusz. Figyelemelterelés a csődtől és hadiipari beszállítók zsíros megrendelései. Amerika jól járt, legalábbis az a része akiknek fizetnek ezért :)
  • acdc
    #284
    Nem hinnem,hogy a biztositas volt az ok.Allamcsod elkerulese es haboru-es a haboru sokaknak sokat hoz ugye azok az erdekcsoportok tamogatjak es juttajtak hatalomra az elnokoket ami utan az o erdekeiket szolgaljak ezert nem ertik pl magyarorszagon ,hogy mindegy,hogy mszp fidesz van mert nagyon kozos az erdekcsoport akiket ki kell szolgalniuk bar a fidesz valoszinuleg nem a bankok inkabb a mol ....(elore senki nem tudhatta a kimenetelet) Az embereknek mind az amerikaiaknak mind a vilagon eleguk volt es van az amerikai haborukbol,es ennel jobb indokot nem is talalhatnanak,megnyertek a pentagon tamogatasat (azert is kellett oda is valami tamadas ott nem volt biztositas) es az egesz vilag megadta
    ezt.Most mar nem ugy van csk,hogy megyunk.Ha a lakossag nincs veluk akkor nem egyszeru.Plusz totalis kontroll az emberek felett,soha nem latott hatalom a hatosagoknak,barkit barmikor meg ha mas ugyben is nyitja ki a szajat eltakarithato....
  • kukacos
    #283
    Most kikockázzam neked és bekarikázzam pirossal? Hogy eshet az alja szabadeséssel, ha a teteje nem esik azzal? Levitált a felső rész egy darabig úgy magában, vagy hogy?
  • Herold
    #282
    #263.
  • Herold
    #281
    Azt én is láttam, hogy a déli torony teteje ledőlt az összeomlás kezdetén, de attól még az alatta levő rész szabadeséssel zuhan.
  • kukacos
    #280
    Nyilván erősen reménykedtek, hogy az épület ráesik mindre, és semmit se lehet majd kihúzni a romokból. Na meg hogy pontosan egy példányban és csak ott tárolták.

    És mert ez így kell is ahhoz, hogy az összeesküvés-elméletnek értelmet adjunk, az is következik belőle, hogy a világ legfejlettebb titkosszolgálatánál nagycsoportos óvodások vagy Dr. Evilhez hasonló idióták dolgoznak.
  • kukacos
    #279
    Azt írtam, hogy ÉRDEMBEN nem lassíthatja semmi. Mi az, ami megfog zuhanó százezer tonnát? Mi az, amin pattanna a Nimitz, ha ráesne?

    "én nem látok"

    Akkor csak neked, még egyszer:

    http://www.youtube.com/watch?v=eI6bAjbLtsU&feature=related

    0:19-nél bal alsó sarok. Az az épület tetejének egy része, ami nagyon nem ott van, ahol szabadesésben lennie kéne.
  • kukacos
    #278
    Igen, ha az a betonépület ötemeletes, és mondjuk földrengésveszélyes környéken épült horizontális erősítéssel. De nem a WTC.

    Nézd, ugye nem baj, ha szakmailag nem hiszek neked, legyen bármilyen papírod, miután egy kamu számítógépes animációt akartál valóságnak beállítani?
  • Herold
    #277
    Szerintem annyi iratot aligha tudtak volna feltűnés nélkül kivinni az épületből. Gondolom nem 1-2 dossziéról lehetett szó.
  • Herold
    #276
    A #253-ban még azt írod, hogy az összeomlást nem lassíthatta semmi, mert "nem ismerünk olyan anyagot". A videón meg már lassulást látsz (én nem látok).
  • kukacos
    #275
    Itthon ülök, az egy hónapos lányomra vigyázok, nekem is jár egy kis szombat esti szórakozás... :)
  • kukacos
    #274
    Ez a másik kedvencem: iratmegsemmisítés. Mert nyilván mit is csinál a CIA, ha nem tetszik neki néhány papír?

    Nem cicózik. Nem ám bemegyünk és ellopjuk vagy mittudomén, nem.

    Felrobbantjuk az épületet New York közepén. Ez a legtutibb módja, hogy papírokat eltüntessünk.

    Állítólag már finomítottak kicsit a technikán, mert ellenségeik vettek néhány fénymásológépet... ;D
  • Jackal
    #273
    Ja, az az 1 fake volt valóban(de a fizikai szimuláció meg van benne, nagyjából a rugózás nélkül az lenne egy hasonló szerkezetű háznak is a viselkedése), de a többi már elég egyértelmű, hogy még a szaros betonépületek is egybe dőlnek egy szar robbantás után is. Az utolsó video pont azt mutatja hogy robbantanak a profik (felirat)...
    De neked lehet magyarázni, kínában egy földcsúszás után egy egész emeletes ház egybe oldalra dőlt, mint egy dominó.
  • philcsy
    #272
    Ti aztán lelkesek vagytok.
  • kukacos
    #271
    Biztos jó füstszűrős marihuánás cigijük volt, mert azon a füstön át legfeljebb betépve lehet ilyesmit állítani. Videót megnézted amúgy? Kép bal alsó sarka megvolt? Az szerinted szabadesés?
  • Herold
    #270
    Az egyik videóban szerepel (megmérték), hogy hány másodperc alatt omlottak össze, és az a sebesség a szabadesésnek felel meg.
  • kukacos
    #269
    LOL! Azon a belinkelt videódon még építésztechnikusi papír nélkül egyértelmű, hogy 0:54-től egy - nem is túl jó minőségű - számítógépes animációt látunk. A háttérben meg mennek tovább az autók, mi? Ennyire hogy lehet beszopni valamit?

    Amúgy ezeket mind láttam korábban, a legutolsó klip az, ami valamennyire összemérhető a WTC méreteivel. Ahol az épület bizony nem is dől el, mint egy játékház. Majd hasonlítsd össze a törmelékfelhő képződését a két esetben, és döntsd el magad, hogy melyik esetben zuhant az épület minden része együtt, ahogy egy irányított robbantásnál lennie kell, és melyikben ütközött az összeomlás során olyan ellenállásba, hogy a darabok oldalra törnek ki az iszonyatos nyomástól.
  • Betonparaszt
    #268
    Azta! Mennyi okos ember van itt.....
  • kukacos
    #267
    Majd nézd meg a videókat, ez rohadtul nem igaz. Az épület teteje a tűz által nem érintett részekre érve szemmel láthatóan lelassul, pl.

    http://www.youtube.com/watch?v=eI6bAjbLtsU&feature=related

    Alul látszik a füstből kibukkanó váz, ami erősen lelassult. Az épület darabjai meg messzire repülnek, pl.:

    http://www.youtube.com/watch?v=nIZp6aOibiM&feature=related

    Ezen az is látszik, hogy a mag még állva marad egy darabig.