74
  • Tiggi
    #74
    Archon, egyik kedvenc játékom volt akoriban :)
  • phare
    #73
    De sok öreg van itt. :))

    Nekem az első gépem egy cerka 667 MHz 192 MB ram társaságában Win 98 megspékelve 1998-ban.
    Az első játék amin játszottam a Vietnam Back Ops FPS volt. Király játék volt, ketten nyomtuk a haverral, egy pályát én egy pályát ő. Még mindig a fülemben van ahogy a játékban a vietnamiak ahogy mondták olyan vérfagyasztóan: kamenduta akanda (fogalmam sincs mit jelent). Persze ez már full 3D grafika volt, persze a kor színvonalának megfelelő minőségben.
  • Krynn
    #72
    Volt anno C64-re egy játék (de lehet már az első pc-ken) ami kb. a sakknak felelet meg, mégis más volt. A tábla szintén négyzetrácsos, két oldalon a sereg. a felépítés is azonos elől a 8 paraszt, hátol a táposabb egységek párban, és két egyedül álló karakter. a két oldalnak nem ugyanazok a tipusú egységei voltak ha jól emlékszem. A feladat vagy az ellenfél összes figurájának a megsemmísítése, vagy a pályán lévő 9 "energia" pont elfoglalása. Az egységek nem simán oda lépek a mezőre és leütöm módon írtották egymást, hanem egy külön képernyőn meg kellett küzdeni a két játékosnak egymással, kihasználva az karakterek képeségeit. Ezek pl. a főnix időnként tűzzé válhatott és akkor sebzett, egy autó féle egység begyorsult és úgy tudot sérülést okozni, stb.
    Na a fél oldal írkálása után, ki tudja megmondani mi a játék neve, honnan lehet esetleg leszedni, ill. jóval ez után, de már így is nagyon régen, mintha kiadtak volna belőle már egy full 3d-s változatot is. Annak esetleg a neve és letölthetősége kellene.
    thx!
  • NEXUS6
    #71
    Sőt még a kis 500-asnál is hamarabb jött ki!:)
    És persze az első az 1000-es volt, még '85-ben.
  • Caine
    #70
    Isten áldjon :D:D:D
    Faternál szerintem még mindig megvannak valahol ...
  • Caine
    #69
    Látom, azért nem csak én vagyok itt régi motoros :D
  • Caine
    #68
    Ahhh, a régi szép idők

    Bár az Amiga 2000 ('86) sokkal hamarabb volt, mit az 1200 ('92) ...
  • pasi29uk
    #67
    Jaja! Össze kellene foglalni a kommentek alapján és újraírni a cikket!

    Primo szintén kimaradt az ha jól emlékszem Videoton fejlesztés volt! Érdekessége, hogy az a nagy böszme primo floppy működött C64el is csak parancssorból kellett cseszegetni :)
    Az időrégészt egy esztergomi programozó írta a nevét és a címét belerejtette a játékba egy szoba kandallójába kellett bemászni és ott volt található. Hetedikes v. nyolcadikos voltam amikor addig nyúztam a fatert, hogy programozó akarok lenni, hogy a végén megkerestük a pasit, hogy hol lehet ilyet tanulni... :) És eltelt pár év JATE Progmat lett a vége :)

    +1* KÖSZÖNÖM AZ ÚRIEMBERNEK!

    Giana sisters, Last Ninja, Magic Carpet, Silk Worm, ABC Turbo III.
  • ZeemanX
    #66
    Cikkírónak a cikkért:
    Egyes. Leülhetsz.
    (Vagy nem is kéne folytatni, vagy újból kéne kezdeni.)
  • osztmivan
    #65
    huhuhu igen
    last ninja mekkora király volt, meg a load runner
  • osztmivan
    #64
    első játékom atarin 1983 környékén: centipede, majd star wars
    aztán c64-es kedvencek: bruce lee, raid over moscow, green beret 1984-től
    utána 1988-tól pc, 4.77 mhz, 6 mhz turbo mód :)

    amúgy a cikk sok csacskaságot tartalmaz
    ha finoman mondom
  • hopp
    #63
    Warezolhatnak, mert Jézus meghalt a bűneikért. Csak annyi a lényeg, hogy elfogadják ezt a tényt, és onnantól már királyság van. Creative use of game mechanics. :D
  • Daza500
    #62
    Nekem még mindig megvan a C64-em eltéve, egész jól működik még.
    Van hozzá 3 Joy, ebből 2 kontakthibás. :D

    Meg lemezen mindenféle akkori sláger-játék, meg zenélő+egyéb programok.
    Kazettán van pár eredeti játék szintén, szerencsére a magnó is viszonylag jól szuperál.
    Csak kazin olyan igénytelen játékaim vannak, hogy sosincs velük kedvem szórakozni. :D

    Ejj, még az első demo rendezvények nevei gyakran copy party-ra végződtek. :)
  • gulyasandras
    #61
    Ha már Pigmy szóba került, ki ne felejtsük TCFS mestert sem, sőt emlékezzünk hálás szívvel még a következőkre is: Rachy, Tarzan, Muffbusters, 220volt, EVS stb.
  • bippo
    #60
    Nekem is. Persze még ma is él, kicsit más már azóta, nem ugyanaz a feeling, mert már 2 átvirrasztott éjszaka sem megy olyan egyszerűen, de van.
  • NEXUS6
    #59
    Amúgy ami nagyon hiányzik nekem azokból az időkből, az a demo-scene, meg a party-k, meg a csajok! Ja nem, csajok nem voltak ott!
  • NEXUS6
    #58
    Én hallottam olyat, hogy Szolnokról egy egész helikoptert loptak ki alkatrészenként, de ez természetesen csak pletyó!
  • NEXUS6
    #57
    Wazze, nem mondod, hogy az volt a védelem!?


    Mindíg tanul valamit az ember!
  • Garrett27
    #56
    ?memory error
    PRESS PLAY ON TAPE
    utána jött a cartridge ami meggyorsított sokmindent dejó volt...
  • eto demerzel
    #55
    igen. tudok par hivo csavot.
  • chase
    #54
    Egy kis adalék azoknak, akik akkor még talán még nem is éltek:
    A játék "importálás" egyik módja az volt, hogy az 5.25"-ös floppy-t oldalt óvatosan végig felvágtam, így bele lehetett tenni 10-15 adathordozó korongot is. Ezt bele egy normál borítékba, a bélyeget (50-100 Ft-os, elég drága bélyegek voltak) nem rányálaztam, hanem vízzel oldható ragasztóval ragasztottam fel és ezután a képes felét is vékonyan bekentem ezzel a ragasztóval, hogy a pecsétet is le lehessen róla áztatni. Így ment ki az üres lemez a németországi kontaktnak, aki óvatosan felnyitotta a borítékot, teleírta a lemezeket friss warezzal, majd visszazárta és a borítékon a saját címét teljesen átírkálta, míg egy felismerhetetlen zagyvaság nem lett belőle (E betűből B, 3-asból 8-as, ilyesmik) és bedobta a postaládába. A német posta feldolgozta, majd címzett ismeretlen jelzéssel visszaküldte nekem. A pecsétet a bélyegről és a bélyeget a borítékról vízzel leáztattam és mehetett előlről az egész.
    A játékokat meg copy partykon jól elterjesztettem.
  • Molnibalage
    #53
    Az F-19 esetén elég vicces volt, mert aki ismerte a típusokat, annak ez nem volt kód. ÉN olyan 12-13 évesen tolta vele C-64-en és már akkor is felismertem az összeset. :)
  • cateran
    #52
    Talan azert,mert nem 20 evvel ezelottrol van szo..hanem inkabbb 25-26-rol,boven a cucilista eraban (a CoV ugyan 89-ben indult "hodito" utjara,csakugy mint az 1001 sorozat,de ezek akkor kezdtek megjelenni,amikor a c16/plus4/c64-es mar elterjedt volt meg Magyarorszagon is(nem beszelve az Amigarol)...a c64-es maga 82-ben indult es teszem azt a The Last Ninja `87-es..akkoriban nem volt am internet (legalabbis a maihoz meg kozelito meghatarozasban sem,pl. a BBS ugyan hasznalatban volt,de azt masra hasznaltak,nem online rendelesre:D)
    En pl valamikor `85 kornyeken kaptam 1et,apam kamionos ismerose hozta az akkor kb "megkozelithetetlen" Ausztriabol...volt hozza 1 joystick,1 magno oszt joccakat:D (kesobb be lett szervalva par tucat masik joystick es 1 Final Cartridge 3-as)

    A mai warez "vilagkep" es szamitogephasznalat,szamitastechnika koszonoviszonyban sincs az akkorival, igy osszehasonlitani sem lehet...(mehe..Copy party a la Pecsa:D)
  • jAMEsbAUd
    #51
    Én egy XT-vel kezdtem, 1990-ben kereken. A környezetemben mindenki warezolt csúnyán pc-n is :)
  • Ferrer
    #50
    Na most ezt én nem teljesen...?)
  • Loverman
    #49
    Nem warezolnak. Viszont szoktak azon röhögni hogy milyen vicces hogy a világiak számonkérik rajtuk a hívő élet parancsolatait, miközben ők nem tartják be azokat (nyilván, hisz világiak). Ugye érted a dolog furcsaságát...

  • Loverman
    #48
    nem a korszakra mondtam. az állításom időtlen. egyébként meg volt C64-em meg videójátékom, szóval azért annyira nem vagyok fiatal. de miért lett volna 20 éve más a "mentalitás" mint most?
  • Ferrer
    #47
    Azon gondolkoztam, vajon a hívők warezolnak-e? Mert ugye lopni bűn, tehát a warez Istennek nem tetsző cselekedet. (Most tényleg ezen dilemmázok..)
  • endrev
    #46
    Akkor én még kis kamaszként fel se fogtam, hogy a másolgatás illegális, és azt sem tudtam hogy hol lehetne legálisan szoftverhez jutni. Soha senki nem mondta el, nem írta le (vagy én nem olvastam), hogy hol van bolt, csomagküldő, ahonnan hivatalosan hozzá lehet jutni a Mercenary-hez meg az Elite-hoz.. :D
  • JeD
    #45
    F19 tuti volt 64-re, de hogy törve-e?... Amivel én játszottam, abban benne maradt a repülőgép-azonosítás, de hála az LSI 1001/5-nek (a "sárkányos"; olyan alapművek leírásaival, mint Defender of the Crown, Heroes of the Lance, vagy a Zak McKracken...), ez sem volt akadály -- szerintem egyszerűen kifénymásolták a gyári kézikönyvből. :)

    Hmm, ha már LSI 1001/5, eszerint volt törve:
    "... Szerencsére a közkeréken forgó változatból ezt a piszkot jóérzésű crackerek már eltávolították." :) (lásd itt)
  • Zoliz
    #44
    Én csak C64-en warezoltam, de az már elévült, ma már minden játékot megvásárolok.
  • galocza
    #43
    mi is az a magyar mentalitás?
    az adatlapod alapján a 18-25 korcsoportba tartozol. akkor születtél legkorábban, amikor a mikrogépek aranykorukat élték, amikor már erősen bealkonyult is ovodista voltál.
    ez nem korod ellen irányul, de valójában mennyi belelátásod lehet így a korszakba?
  • GyaxyBoy
    #42
    Ezért kár volt belekezdeni ebbe a cikk sorozatba! Egyetértek veled!

  • galocza
    #41
    spv, cov alapvetően hozzátartozik a korszakhoz s annak hangulatához. ezek voltak az utolsó lapok, amelyekért a megjelenés várható időpontja körül naponta zargattam szegény újságos nénit. minden számot végigolvastam, még azokat a cikkeket is, amelyek messze meghaladták ismereteimet - a játékleírásokat meg már szórakoztató értékük okán is...
    ...egészen addig, amíg pont covboy megalomániája el nem vette a kedvemet tőlük. azért persze megvan az összes szám a mai napig.
  • Loverman
    #40
    "és megpróbálunk rámutatni, hogy mely korszakban miért is nem vásároltak eredeti játékot a magyar felhasználók."
    mert magyarok?

    a bizonyos magyar mentalitás, ugye...
  • ntom
    #39
    hehe, 1. szám 0. oldal :)
    honnan indultál, lsi
  • ntom
    #38
    ha valaki esetleg a cov-ot olvasgatná a budin egy ipadon :)
  • cateran
    #37
    Hehh a Floppy meghajto neve C1541 volt:D Begyomoszolted a lemezt es 1 bazi nagy es szeles kallantyuszeruseget kellett lehajtani a lezarashoz. Kesobb jott a sokkal kisebb 1541-II:)
    Masolasvedelmek termeszetesen voltak (a carckercsapatok ezeket szedtek ki,illetve csinaltak a + verziokat,ahol a +ok szama attol fuggott,hogy mennyi trainer volt benne (plusz elet,orokelet,orok energia,vegtelen ido,stb)altalaban valoban a gyari kezikonyv x. oldalanak y sorabol a z szot kerte,de ezek voltak a legprimitivebbek:)
    Akkoriban 1-1 gyari jatekohoz jart kezikonyv,poszter,reklamanyag,feedback levelezolap,csili-vili tok:)

    Ratkai "atkai" voltak meg a nagy kedvenceim (Ratkai Istvan szoveges kalandjatekai)meg persze a CoV,CoVboyjal es az o levelezesi rovataval az elen (nem is beszelve Kis Getto rajzairol:D)
  • opeca
    #36
    Szerintem meg inkább egy emulatort szerezz be:)
  • pepe792
    #35
    meg lehetett volna említeni, hogy volt c64-en is "védelem" egy 6 lemezes magyar szöveges játék (címére nem emlékszem), ami időnként bekérte a játékhoz járó könyv bizonyos oldaláról, bizonyos sorából a x-edik szót. :D