72
  • Kara kán
    #72
    Szeretem az ilyen cikkeket, mert felderítik a napom.
  • Kara kán
    #71
    Megáll az ész!
  • gyuuula
    #70
    Egy rakéta néhány perc alatt elégeti az üzemanyagát, de neki is évekbe tellik a szomszédos bolygókra eljutni. Ennek a vitorlásnak lehet 5 (vagy még több) nagyságrendel kissebb a teljesítménye (10^-2N <-> ~kN), de kb ennyivel több ideje is van gyorsulni(pár perc <-> évek), a napszél szépen eltolja.
    Ha nem túl drága és sérülékeny ez a napvitorla, és még tudnak növelni a teljesítményén, életképes technológia is lehet belőle.
  • toto66
    #69
    Én is ráérek, csak épp azok nem érnének rá akik utazni szeretnének egy ilyennel. C:
    Egyébként válasz volt arra amit #13-ban írtak. Szondák elküldésére jó lehet, de mire így elér valahová, addigra elavult lesz.
  • Kara kán
    #68
    és mi a gond?
    ráérünk, nem?
  • toto66
    #67
    A Földhöz viszonyítva 12,517 km/s-ra kellene az űrhajót gyorsítani hogy az kiléphessen a naprendszerből. Nahát ehhez nagyon sok évre lenne szükség, még akkor is ha a tömeg és a felület arányát 10-szeresre növeljük
  • toto66
    #66

    Egy év alatt 113,939568m/s-al (410Km/h) nő a sebessége.
  • toto66
    #65
    Bocs nem 1,12 N
    Hanem 0,000112N
  • toto66
    #64
    Valami nem jó nálad.
    Mert 1N= 1m*1m/s2 (a 2-est úgy értsd négyzet)
    Ebből a gyorsulást így kapod meg:
    1,12N/310Kg=0,000003613m/s2

  • toto66
    #63
    "Úgy tudnak navigálni hogy a pályán a megfelelő időben a megfelelő szögbe állítják a napszélhez képest. Persze tolja kifele is a napszél de a lényeg a mozgásirányába eső erővektor. A keringési irányú sebességét tudják lassítani vagy gyorsítani, ergo, tudják szabályozni a "nap" feletti magasságát :D
    "
    Ezt majdnem el is hittem. Csak aztán jobban átgondolva rájöttem, hogy bármilyen szögben áll is, nincs "mozgásirányába eső erővektor". Ugyanis a napszél a Naptól sugárirányban halad, az űrben pedig a ferde állású testnek is ugyan olyan irányú tolóerőt ad, a haladási irányra mindig merőlegeset. Arról nem is beszélve, hogy a szögben álló vitorlát kevesebb napszél ér.
    Inkább az lehet az igazság, hogy a vitorlát úgy gyorsítja, hogy tulajdonképpen a Naphoz való közeledését lassítja. Amúgy is csak teszt az egész, arra meg jó.
  • hopp
    #62
    Nyilván hat rá a környező égitestek gravitációja, de ha egy napvitorlás cucc olyan kicsi sebességgel közelít meg egy bolygót, hogy a gravitációja miatt lezuhanna, akkor nem azért nem fog megmenekülni, mert a bolygó árnyékában nem működik a napvitorla.. A napos oldalon sem tudna elmanőverezni csak a napvitorlával, mert az nem tud akkora gyorsulást produkálni.

    Arra viszont tök jó a napvitorla, hogy kvázi ingyen gyorsítsd fel a kis szondádat egészen nagy sebességekre.
  • AgentKis
    #61
    A gyorsulás csökkenni fog, de a megszerzett sebesség (ami igen tekintélyes) megmarad.
  • AgentKis
    #60
    "Szélessége minden oldalon 14 méter, átmérője pedig 20,1 méter"
    Na ez azon kívül, hogy egy nagyon idióta fordítás, még a pitagórasz tételnek is ellent mond. Egy négyzet aminek 20,1 méter az átlója (átmérő helyett) annak 14,2-nél sehogyan sem lehet rövidebb az oldala. Namos értem, hogy a 14,2-t 14 re kerekítik, de akkor a 20,1 hogyan nem 20 ??
    Maga a cikk nagyon érdekes témát feszeget, kritikán aluli magyar nyelvtudással és műszaki érzékkel fordítva. A nagymamám szebben fogalmazta volna meg, ha élne...
  • xyl
    #59
    "Attól, hogy ideiglenes egy bolygó árnyékába kerül a cucc, még nem fog megállni, mivel - ahogy te is írtad - az űrben lényegében csak a hatás-ellenhatás törvénye működik, azaz ha valamit felgyorsítasz, és magára hagyod, akkor az az idők végezetéig egyenes vonalú egyenletes mozgást fog végezni."

    Ja, persze, csak ott van még az a fránya gravitáció, amitől aztán az egyenesvonalú egyenletes mozgás helyett vannak mindenféle ellipszis, parabola, hiperbola, meg több test esetén egészen furmányos pályák
  • xyl
    #58
    Átló - átmérő: Akkor is hibás, ha mindenféle termékek adatlapjára írták. Miért, az ilyen adatlapokat tán magyartanárok fordítják? Vagy matematikusok? Viszont előbb-utóbb, ha valamit sokan használnak hibásan, akkor a végén elfogadottá válik.
  • komonyi
    #57
    De a repülőket húzza le a gravitáció és azért repül széllel szembe hogy nagyobb fejhajtóerő->tovább marad a levegőbe. A műholdat nem fogja visszahúzni a gravitáció és nem is olyan szárnyakkal megy mint egy vitorlásrepülő
  • Dj Faustus #56
    Az átmérő nem csak körre értendő (lásd a [url=http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1279029763&no=26]#26-os hozzászólásom[/url]). Így használják más geometriai alakzatoknál is az átló helyettesítésére. TV-knél is:
    Például a Samsung UE40C8000XW "3D LED" TV adatlapján az alábbi olvasható:
    Képernyő átmérő: 40" (101 cm)

    Vagy ennél a terméknél is:
    Átmérő: 32" - szélesvásznú képernyő
  • moikboy
    #55
    "A monitorok, TV-k méretét is átmérőben adják meg, pedig azok sem köralakúak!"

    Nem. A képátlót szokták megadni.
  • bigjoe
    #54
    Szerintem a négyzetes dolog a gravitációra vonatkozik, de jó felvetés.
    Nyilván csökkenni fog a hatékonyság-
  • JeD
    #53
    Vitorlás hajó nem vált be hosszú távon? Végülis, ha alsó hangon 500 év (amikor már óceánjáró vitorlások voltak) nem hosszú idő, akkor nem tudom mi. Pl. a benzinmotor, ami kb. 100 éve van, és max. olyan 30 éve lehet hátra?
  • endale
    #52
    A Naptól távolodva nem fog csökkenni a gyorsulás a távolság négyzetével arányosan?
  • Drinkman
    #51
    310kg
  • Drinkman
    #50
    gosubnak ment
  • Drinkman
    #49
    A tolóerőt igen és a gyorsulást?
  • csee
    #48
    a tolóERŐt adják meg hagyományosan kN-ban, a cikk pedig gyorsulást emleget. Ebből az 1,12ből meg nem lehet kiszámolni a gyorsulást amíg nem ismered a gyorsítandó cucc tömegét.
  • gosub
    #47
    FIKÁZÓK! Annyi hülyeséget hordtok össze! A tolóerőt repülő eszközöknél hagyományossan kN-ban szokták megadni, pl. a MIG21-es hajtóműjének tolóereje 40 kN.
    A monitorok, TV-k méretét is átmérőben adják meg, pedig azok sem köralakúak!
  • hopp
    #46
    Attól, hogy ideiglenes egy bolygó árnyékába kerül a cucc, még nem fog megállni, mivel - ahogy te is írtad - az űrben lényegében csak a hatás-ellenhatás törvénye működik, azaz ha valamit felgyorsítasz, és magára hagyod, akkor az az idők végezetéig egyenes vonalú egyenletes mozgást fog végezni.

    Arra teljesen jó lesz egy nagyon nagy méretű napvitorla, hogy lényegében energiabefektetés nélkül addig lehet gyorsításra használni, amíg a napszél minimálisan is hatni tud rá.
  • who am I 7
    #45
    csak norisz befoltozza.dont panic
  • Balu0
    #44
    A szonda nap körüli pályán kering, nem a nap felé megy.

    Úgy tudnak navigálni hogy a pályán a megfelelő időben a megfelelő szögbe állítják a napszélhez képest. Persze tolja kifele is a napszél de a lényeg a mozgásirányába eső erővektor. A keringési irányú sebességét tudják lassítani vagy gyorsítani, ergo, tudják szabályozni a "nap" feletti magasságát :D

    Tiszta ? Akinek nem, játsszon az Orbiter-rel, ingyens űrhajó szimulátor, lehet benne garázdálkodni a naprendszerben, jó sokat lehet tanulni az keringési mechanikákról.
  • whisper
    #43
    Én csak azt nem tudom ,hogy ilyen kis űr hulladékok kilyukasztják akkor mi a helyzet? Az az egy kis csoport szét szaggatja akkor kiszaladunk és befoltozzuk vagy ennek csak az a lényege ,hogy felfogja a napfényt akár milyen szaggatott is akkor is gyűjti az energiát?
  • MacropusRufus
    #42
    "Pl. egy vitorlásrepülő talán nem széllel szemben megy?"
    hát ez sztem nem jó hasonlat. Igazság szerint szerintem, földi körülmények közt nem nagyon lehet hasnoló szituációt találni, kár is erőlködni.
    A Földön sok olyan körülmény van ami a viláűrgben nincs. Pl. a világűrben szinte csak a hatás-ellenhatás törvényei máködnek és nincs szó pl. légellenállásról, felhajtó erőkről meg ilyesmi.
    Sztem ez az egész napvitorlásos dolog, egy érdekes kísérlet és pont.
    Kb. mint a vitorlás hajó, az sem vált be hosszú távon. Ha nincs szél, akkor nincs mozgás. Elég ha egy bolygó árnyékba kerűl a kütyü, vagy kifogy a napszél, mert már messze van. Mert az ugye biztos, hogy a Plútó környékén nagyságrendekkel gyengébb a napszél ereje, mint itt a Föld környékén.
  • JeD
    #41
    Feltéve persze, hogy a napszél hasonlóan működik, mint a valódi, és a nyomáskülönbség összemérhető a tolóerővel.
  • JeD
    #40
    ez a kütyü semmiképp nem tud nappal szembe menni (mint a vitorlás), mert hiányzik a nagy közegellenállású víz, amibe a hajó "belekapaszkodik".

    Szerintem ez nem igaz. Pl. egy vitorlásrepülő talán nem széllel szemben megy? És az aztán nem "kapaszkodik" sehová. Egy vitorlával és ilyen elrendezéssel valószínűleg tényleg nem sikerülhet, de kettővel, kreuzolva?
  • dez
    #39
    A vitorla felhajtó ereje!?
    Kompenzálja? No és meddig? A rágó kezdősebessége talán nagyobb, de jóval lassabban fog onnan tovább gyorsulni, tehát a napvitorla egyszercsak úgy húz el mellette, mint a sicc (akármi legyen is a sicc). Akkor ki gyorsul le kit?
  • Frosty01
    #38
    hát a mirből már egy szaros pelenkát se hajítanak ki az is biztos
  • komonyi
    #37
    A tükörről visszacsapódó és a szemből jövő fotonok kiegyenlítik egymást plusz még a tükörre is erőt fejtenek ki vagyis ennek tolatnia kellene
  • Amergin
    #36
    Széllel szembe' miért éri meg pisilni? A Vénusz beljebb van mint a Föld, a szonda pedig "gyorsul" útban odafelé, miközben a napszél meg kifelé fúj a Napból.
    Ezt csak én nem értem?
  • gombabácsi
    #35
    tükörrel visszatükrözi a napvitorlára a fényt és akkor tud a Nap felé menni :)

    mint a Münchausen báró amikor kihúzta magát a vízből a saját hajánál fogva :)
  • Macc
    #34
    Mondjuk kozel repul egy bolygohoz/csillaghoz, es a gravitaciojat felhasznalva megfordul, es meg sebesseget is noveli, napvitorlak ekkor mar zarva...
  • moikboy
    #33
    Az viszont már nem napvitorla.