854
The Settlers 7: Paths to a Kingdom
  • TDantes
    #414
    Tudom, tudom. Csak nagyon rég volt amikor utoljára Settlers-eztem.

    Közben nagy nehezen sikerült, de épp hogycsak. Nagyon kicentizve, de sikerült. Bár ha a legelejéről kezdtem volna a küldetést, talán mehetett volna könnyebben is. Ha a kereskedők hamarabb kezdik el a ruhát hordani, meglett volna a 25 arany.
    Ez így nagyon épphogy győzelem volt.


    De ahogy látom ,a következő küldetés is jó lesz, ugyanígy megint a győzelmi pontokat kell összegyűjteni, és csak akkor nyerek?
    Az a baj, kapkodni kezdek emiatt, és akkor el is rontom.
  • Zach Elf
    #413
    Ha már ilyen sokszor visszatöltöd, egyszer csak ráérzel a dolgokra:) Dolgozz ki stratégiát, ha máshogy nem megy. De ha itt elakadsz, mi lesz az utolsó pár küldivel? Én azokat szerettem, ott végre jól meg kellett gondolni mindent, hogy nyerjek:)
  • MerlinW
    #412
    Senki sem mondta, hogy ez egy könnyű játék:) Ezért szeretjük:)
  • TDantes
    #411
    Igen. Csak aztán épp meglett a harmadik, de úgy másodperccel később mint a gépnek. Így vesztettem.
    Megint újrakezdtem egy korábbi mentésről, minden remekül haladt volna...de lerohan a seregével, elfoglalja egy tartományomat, és megint vesztettem.
  • MerlinW
    #410
    Kattints lent a csillag ikonra, válassz ki magadnak hármat, és azokra gyúrj rá. Mindegyik mellé oda van írva miért jár.
  • TDantes
    #409
    Az a helyzet elakadtam, ha a jól tudom a hatodik küldetésben. Olyasmiről van szóm hogy három győzelem pontot vagy mit kell szerezni előbb mint a gép. Aha. Csakhogy.
    Elsőre szép békésen építgetem a birodalmamat, ám egyszer csak a gépnek meg lett a három, vesztettem.
    Oké.

    Másodjára, ügye van 10 katonám. Gyorsan elfoglaltam a közeli területeket, ezért adott nekem egy pontot.
    Aztán fejlesztettem a birodalmat, ez a presztízs vagy mi, erre adott még egyet

    Dehogy ezután hogyan tovább? Ötletem sincs, hol ez nincs, hol az nincs. Valamit mindig elcseszek, és akkor meg áll az egész birodalom.
  • Zach Elf
    #408
    Raja: Lovast fogadóba nem tudsz venni. Ott csak pikement, meg muskétást tudsz. A többi egységhez Strongholdot építs (és ott majd tudsz mindent)!
  • raja
    #407
    Vissza töltöttem 1 mentést így most jó
  • MerlinW
    #406
    A lovas kiképzéshez is minden? Arany, fegyver, stb?
  • raja
    #405
    Ez mind meg van :(
  • MerlinW
    #404
    Egy erődfejlesztés, gabona, lótenyészet. A lenti menüben ha rákattintasz a raktár ikonra, láthatod mihez mi kell.
  • Since
    #403
    Valószínűleg a videókártyád gyenge...Milyen videókártyád van illetve mi a gépigénye a játéknak?
  • raja
    #402
    7. pályán vagyok , 1db lovast kellene a pontért de nem tudok venni a fogadóba . elvileg mindenem meg van hozzá , de nem jelenik meg a menüsorba. Valakinek valami ötlete?
  • Perszepeta
    #401
    Még mindig nem sikerült elindítanom a játékot, egyéb okok miatt is, a win-t is újratelepítettem. Ezt a hibaüzit kapom:
    Video mode could not initialized:
    Could not create Direct 3D Device.
    Error code: 88760868
    Egyből frissítettem a directx-et!! videokártya driver is frissebb van fenn, és lentebb is írtam, hogy hogyan indítanám, stb. (#292)
    Légyszi segítsen valaki, mert most már nagyon jó lenne kicsit játszani ezzel...
  • Zach Elf
    #400
    Nem vagyok 100%-ig biztos benne, de sztem normál módban nem csal egyáltalán, csak max sokkal jobb helyzeti előnnyel és kezdőnyersanyagokkal indít:D

  • goso
    #399
    kössz
  • n003
    #398
    esc-re nem áll meg :) szépen a háttérben mennek tovább az emberkék
    ahogy c21 is mondta "P"ause :))
  • c21
    #397
    De van pause értelemszerűen a P betű! Legalábbis nálam.
  • bigapó
    #396
    ha ESC-et nyomsz akkor megáll a játék, legalábbis ezt mondták mások :)

    amúgy meg úgy az izgi, élőben megküzdeni a problémákkal:) persze tudom, gép ellen nehezebb, mert csal a szemétje..általában
  • AnarchoiD
    #395
    Jollatom es tenleg nincs pause a jatekban ? :) (vagy csak en nem talalom ? :)
  • himpi
    #394
    hali,

    Valaki el tudná nekem mondani hogy a expanding an empire küldetést, hogy lehet megcsinálni, mert mindig elöbb szedi össze a csillagokat az gép mint én...
  • MerlinW
    #393
    Kapott választ, hogy olvasson vissza

    Tessék
  • goso
    #392
    bocsi lehet hogy vak vagyok mert nem találtam csak mg megnéztem hogy valaki ezt már kérdezte csak nem kapott rá választ
  • Sanko
    #391
    van....lejjebb van link is
  • goso
    #390
    warez topik van? vagy ide lehet írni a kérdést?
  • alma2
    #389
    Tyuha, akkor valamelyik tutorialon elaludhattam, mert a fal epites lehetosege kimaradt az eletembol, bar gondoltam toronyra, de azt nem lehetett. Epitettem strongholdat, de ott csak katonakat lehet csinalni.
    Feltetelezem a Varat kell upgradelni hozza ? Most nincs elottem a jatek.

    Merlinw, kb negyedik probalkozasra nekem is megfogta az ellent a szomszedos hadsereg, csak akkor meg az epitok nem voltak hajlandok dolgozni igy nem jutottam elorebb.

    kosz a tippeket.
  • TDantes
    #388
    Igen, helyet foglal el. Ezért kell meggondolni, hogy hova mit épít az ember. De az csak jó dolog, nem rossz.
  • buddabudda
    #387
    Nem ágyút kell gyártani, az csak fejlesztés a muskétások számára, amivel hatékonyabbak az épületek ellen (vagy más ellen is, nem tudom). Gyárts kb 15 muskétást és támadj.
  • torma1
    #386
    Szerintem elég kaki a garfika. A 6-dik résznek sokkal szebb volt. Az élsimítást istenért nem akarja rendesen használni. Meg ez a hülyeség hogy egy másik épület mellé kell épiteni a favágót stb.Tök sok helyet foglal.
  • MerlinW
    #385
    Hoppá, ez nekem sem jutott eszembe ott és akkor:DD Nem baj kihívás volt. Ha nem megy ésszel, akkor megy erővel.. vagy valami olyasmi:D
  • hapi
    #384
    Igazából az egy nagyon könnyű pálya. Csak húzd fel a falakat a főbázison és nem fog megtámadni.
  • MerlinW
    #383
    Nem bug az. Nem könnyű a feladat, de ha okosan csak a legszükségesebb dolgokat építed/termeled, jól megtervezett úthálozattal, stb, akkor kivitelezhető. Nekem is csak 5-6. próbálkozásra jött össze. Előtte mondjuk gyakoroltam skirmish-ben sokat:)
  • alma2
    #382
    a storm over the meadow, ha jol emlekszem a campaign palya nevre, ahol a gonosz katona meg gonoszabb noverkeje probalja kiszabaditani a tesojat. A vedelem nagyon ugy tunik aktivalja magat vagy bugos. 15. percben lerohan 15+ katonaval. Vagy az epitok nem hajlandok dolgozni egyaltalan. 3 x elinditottam harmadikra mar elegge megfogyatkoztak a katonai mire hozzam ert, hogy ne tamadjon, de akkor meg nem epulnek az epuleteim :(
    Masnek nem volt ez a jelenseg ?
  • bigapó
    #381
    épits Residence vagy Noble residence épületet. alsó sor bal oldali és középső, az egyik 4 a másik 5-el növeli a limitet. de ha ennél leragadsz mi lesz a kereskedéssel pl? azért néha figyeljél is rá mit épitesz és azzal mit érsz el...
  • Sanko
    #380
    építesz házat akkor nő a limit....van kicsi ház meg nagyobb is....
  • Sanko
    #379
    én nem próbálom ki...kb meg is ölted a játékot a csalással...
  • Nyigu
    #378
    asszem arról lemaradtam :)akkor hogy is???
  • BaziJoe
    #377
    Sziasztok ott vagyok,hogy megcsináltam az első három research lehetőséget és valami ágyútornyot kéne építsek de nem tudom hogy kell???
  • MerlinW
    #376
    Resident - tutorial első perce...
  • Nyigu
    #375
    hogy kell népességlimitet növelni?