49
  • Drinkman
    #49
    A valóság ezzel szemben az hogy autóval átlagosan 3x gyorsabb mint bkvval.
    Az éjszakai közlekedést ne is említsük, pláne ki a kertvárosi részbe.
  • djhambi
    #48
    Készült egy kísérlet a Metro magazik által, ami nem a legprecízebb ugyan, azt elismerem, de amire kilyukadok, az önmagáét beszél. A kísérletben egy Budapesthez közeli kertvárosból indultak, és a Deák Ferenc térhez akartak eljutni, egyszerre indult egy személygépkocsi, és busszal és BKV-vel két illető. A kocsi tett kisebb kerülőt ugyan, de 5 perccel korábban ért csak a Deákra, mint a faszi BKV-vel, viszont a benzinköltsége magasabb volt, mint a tömegközlekedéssel utazó emberé. Tegyük hozzá, hogy a BKV-s forma jegyet vett mindenhol, és nem egyesített Budapest bérlttel rohangált. Tehát, ha minden héten 5 alkalommal teszi meg az utat egy hónapban, körülbelül 13 ezer forint helyett 9800 forintot fizet (ha tanuló, de kocsival jár, 3850-et). Az autós ezzel szemben 14400 forintot költ benzinre csak oda, de ha haza is akar menni minden nap, 28800 forintot. A napi 5-10 perc előnyért havonta 19000 forintot fizet plusszban az autós.

    És akkor ehhez a húlyhoz rakódik rá a több súly a mérlegen:
    - 19000 forint spórolás, kisebb környezetszennyezés, kevesebb a dugó (villmos busz-sáv, metró), nincs parkolási gond, illetve díj
    - a "vezetés szabadsága", nincs tömegnyomor a kocsiban, kisebb utcákon való tekergőzés egyszerűbb, nagyobb csomagok szállítása sokkal könnyebb

    Most lehet mérlegelni, hogy kinek melyik fontosabb...

    (A számadatok egy konkrét kervárosi példára vonatkoznak, tehát egyénenként változhatnak.)
  • halgatyó
    #47
    Szegeddel meg jobban tennéd ha nem példálóznál. A villamosok sebessége kb. 20 km/óra, ez neked közlekedés? Ehelyett tényleg lehet gyalog is menni.

    A közlekedési problémák a NAGYvárosokban jelentkeznek, tudtad? Szeged NEM nagyváros. (amit pedig az autósokkal ott is művelnek, arra nem lehetsz büszke! Hasonlóan a többi porfészekhez, pl. Pécshez)
  • halgatyó
    #46
    "a tömegközlekedésért mi fizetünk. Nem az adónkból tartják el..."

    Nehéz elhinem, hogy van ma Magyrországon annyira tájékozatlan ember, aki ilyet le képes írni. Látható, hogy a papír meg a billentyűzet minden tudatlan ostobaságot elvisel. Az ég sem szakad le

    Egy kicsit tájékozódhattál volna, mielőtt ezt leírtad. A tömegközlekedést bizony a 2. világháború óta biztosan közpénzből támogatják. (hogy előtte mi volt, azt nem tudom. Asszem akkor nem volt ekkora igény a közlekedésre, mert más volt a társadalom, az ipar struktúrája)
  • n3whous3
    #45
    2.) A tömegközlekedés iszonyatosan drága (az adófizetőknek) cserébe nagy szart nyújt, amellett alkalmatlan az autóban ülők átvételére, kapacitás okból.

    Ez akkora faszság, mint ide Jeruzsálem. Namármost a tömegközlekedésért mi fizetünk. Nem az adónkból tartják el, nem értem az első részét a mondatodnak. Aztán pedig attól mert te szerencsétlen szar pesti BKV-t használsz (ami a sztrájkoktól eltekintve nagyon profin megszervezett és jó útvonalakkal ellátott rendszer) még vannak jobbak is. Szegeden szinte a tökély az, ahogy itt meg van oldva a dolog, kivétel most ez alól az egyik villamos vonal, mert azt felújítják és kis kavarodás van miatta, de közel se akkora probléma.

    Igen, aki autózik az nem jókedvéből teszi. Ezért megy egyedül egy kocsival, ahelyett, hogy elvinne magával még embert, vagy inkább járna tömegközlekedéssel. Vagy gyalogolna, mert egy statisztika szerint a pazarló autósok egy nagyon nagy része 2-3 kilométeren BELÜLI távokat szokott kocsival megjárni. Ami 20-30 perc gyaloglás és még jót is tesz az embernek. Na persze nem az ítéletidős időszakokról beszélek.
  • halgatyó
    #44
    "Sózni" lehetne ammóniumnitráttal is. Rendkívül erős olvasztó hatása van, még minusz 30 fokon is. A növényeknek pedig nem tesz rosszat.
    Sajnos, az autókat gyorsabban amortizálja, mint a só, mert higroszkópos, nem szárad meg.

    A különféle olvasztó anyagok összehasonlításakor nem lehet csupán anyagárat figyelembe venni. Ezt valószínűleg a döntéshozók is tudják (vagy legalábbis tudniuk kell).
    Az alapanyag-ár + a kiszórás + az autókban okozott kár + a környezetben okozott kár teljes összegét kellene összehasonlítani a különböző anyagok esetében.

    Csak egy alternatíva, hogy egyáltalán nem sózunk. KIPRÓBÁLTÁK. (én akkor fiatal voltam, trabanttal jártam, internet még nem volt)
    A nem-sózás sokkal drágábbnak bizonyult bármilyen más megoldásnál.
    Ha csak hókotróval tolják le a havat, az is pénzbe kerül.
    Az úton maradó havat a járművek letapossák, és az út irányára merőleges bordák alakulnak ki, amelyek az autót rettenetesen rázzák (a teljes út hosszában, akár több száz km-en keresztül), bármilyen sebességnél.
    Ez akkora kárt okoz az autókban (főleg futómű), hogy csak 1-2 télen volt ilyen.

    Az autóelleneseknek meg csak annyit:

    1.) Nemcsak személyautók szeretnék használni az utakat. A mentő, tűzoltó, rendőr, tömegközlekedésen kívül a boltokba árut szállítók, a szervizesek, a beteg rokonukat hetente meglátogatók, és ki tudja még hányféle ember és hányféle cél

    2.) A tömegközlekedés iszonyatosan drága (az adófizetőknek) cserébe nagy szart nyújt, amellett alkalmatlan az autóban ülők átvételére, kapacitás okból.

    3.) aki autózik AZ NEM JÓKEDVÉBEN TESZI! Hanem azért mert muszáj.
    Például azért, mert csak a lakásától 15 kilométerre kapott munkát, és tömegközlekedéssel 3 óra lenne neki 4 átszállással...
    Azért, mert valaki metróállomás közelében lakik, azt tekintse a saját élete szerencséjének, és ne akarja másnak előírni, hogy mivel közlekedjen. Vagy akkor költözzön oda ki a város határába, és onnan ossza az észt.
    A világ megváltozott. Munkahelyek százezrei (vagy épp milliói) szűntek meg és keletkeztek újra, MÁSUTT.
    Régen volt olyan, hogy egy rokoni kör egy faluban született, élt és halt meg. Ma már nincs. Az emberek (családok, rokoni körök, vagy épp korábbi ismerősi körök) szétszóródtak az ország-világ minden irányába. Tetszik vagy nem tetszik, ez van.
    A munkamegosztás-specializáció következtében jelentősen nőtt a szállítási igény.
    Ennek egy része jogos (pl. processzort, harddisket, gázturbinalapátot, stb. nem tudnak akárhol gyártani)
    más része viszont hanyagolható lenne (mi a f..nak kell nekünk spanyol alma, amikor van magyar is... ez messzire vezetne, ki a megszüntetett cukorgyáraink, cementgyáraink, stb. világába, és pont azok igyekeznek a szőnyeg alá söpörni, akik ezeket az autóellenes "környezetvédő"-szerűségeket agyba-főbe támogatják)
  • halgatyó
    #43
    Igen!
    A magyar utakon sok a ká-tyúk!
  • philcsy
    #42
    Jelentem nálunk megoldották a problémát.
    Annyi a kátyú az úton hogy nem tud összefüggő jégréteg kialakulni rajta.
  • Epikurosz
    #41
    Szórhatsz az útra akármit, ha a gépkocsivezetők nem tudnak vezetni, akkor megette a fene. Az egészben az a felháborító, hogy évekkel ezelőtt jelezve volt ez a magyar hatóságoknak, le lett írva fórumokon, de nem történt semmi. A kormány ezt is elsózta.
  • Mike
    #40
    itthon meg szórjuk a sót tonnaszám, tönkretéve autót, burkolatot, cipőt, növényt, mindent
  • n3whous3
    #39
    Már bocs, de a hóviharnak és a sózásnak mi köze van egymáshoz? Ha vihar van, sózzuk fel az utat és nem lesz? Most itt arról van szó, hogy milyen állapotban legyenek az utak. Hókotró, plusz ott van kismillió nem kémiai alternatíva. Attól mert felsózod az utat, a hóvihar úgyis belepi, max előbb olvad majd el.
  • Irasidus
    #38
    Érdekes itt Finnországban már nagyon rég megoldott dolog. Kőzúzalékot szórnak a járdára, nem drága és működik - értsd nem csúszik! Nincs káros mellékhatása, és természetes. Szóval jót röhögtem ezen a cikken.

    (illetve már egy 10 éve fűtik az új járdákat már fűtik...)
  • Balintos
    #37
    Szerintem egyszerűbb lenne ha képesek lennénk mechanikus úton lekaparni valami géppel, mint vegyszereket használni.
  • alien47
    #36
    "tengerentúlon a sózást végző teherautók számítógépes rendszerrel is el vannak látva"

    Hahahahahahahahahaha
    Ezt nálunk mikor vezetik be? 2278 ban, amikor az USA ban már antigravitációs kocsik dübörögnek a felhők felett.

    M. O én így szeretlek.

    Puszi
  • Anotino
    #35
    A globalis felmelegedes majd megoldja ezt a problemat is.
  • Pharaoh
    #34
    Nem csak karban tartani kell, hanem üzemeltetni is és ahoz be kell menni dolgozni. De ehhez akinek nics autója busszal kell mennie. így a bkv dolgozóknak is kell dolgoznia, de így balesetek is vannak így mentőknek tűzoltóknak stb is kell dolgoznia. Orvosnak is kell, mert nem mondhatod azt senkinek hogy hóvihar idején nem kapjon agyvérzést
  • Alfa Of NS
    #33
    "Gyorben a likorgyar mellektermeket hasznaltak sokaig, ami ingyenes, hatekony es kornyezetkimelo volt, de allitolag azert allitottak le a hasznalatat, mert a lakok kicsit budosnek talaltak.."

    Ott rontották el hogy közben a likőrgyárnak magát a termékét meg a lakosok között kelett volna osztogatni és akkor nem zavarta volna őket
  • n3whous3
    #32
    A karbantartók majd kimennek terepjáróval, ha valami gáz van. Vagy ha nincs gáz :D
  • Pharaoh
    #31
    De azért hóvihar idején is akarsz netet, villanyt, gázt ,stb.
  • hiftu
    #30
    Megoldás majd akkor lesz, ha az egész Földön egész évben -45 C lesz az átlag hőmérséklet és nyáron felmelegszik -10 C-re.
    Na akkor majd csapkodhatjuk a fenekünket a talajhoz, hogy hú de jó meleg van.
    Sót pedig megint csak étkezési célokra használunk.
  • Epikurosz
    #29
    Yv@n: Na, és ha nincs neki olyanja?

    djhambi: tudtam, hogy téged a dekadens líra vonz.

  • n3whous3
    #28
    nem kell sózni semmi, mindenki maradjon a picsáján ha hóvihar van azt' kész :D
  • Yv@n
    #27
    A mostani sem önállóan szalad ám fel az útburkolatra az éjj leple alatt. :)
  • Dinosaur
    #26
    Utánna meg takaríthatod le a verdát meg magadat...Miután zöld lettél.
  • djhambi
    #25
    A Csókolj, verőfény igazán jól sirült Áprily.
  • Epikurosz
    #24
    Lehet, hogy csak 3x drágább, de ugye ki is kell szórni, az sem ingyért van...
  • Aviak
    #23
    Van már megoldás, úgy hívják, hogy zöld só, K-Na-acetát, nem korrodál, lebomlik a talajban. 2-3-szor drágább, ennyit viszont csak megér.
  • philcsy
    #22
    Bele kell törődni, a kősónál jobb megoldás jó ideig nem lesz max csak helyi szinten.
    Pontosítok: Van más megoldás de a pénznek mindig lesz jobb helye.

    Persze még felfedezhetjük hogy a sötét anyag olvasztja a jeget, abból meg ugye sok van.
  • philcsy
    #21
    Nem kellene szivattyúzni. Nem túl mélyen 10-12°C van. Csak fel kellene vezetni. De ez is problémás ha egy egész úthálózaton kell így megoldani. Normális utakat nem tudunk építeni.
  • Epikurosz
    #20
    Bocs...
    Áprily versek

    ...A kis szobában, tűzfényes sarokba
    vonulni téli este ó be jó,
    ha benn magányos gyertya ég lobogva
    s az ablakokra sűrűn hull a hó;...



    Kinek mondjam?

    Kinek jelentsem, hogy nő már a nap,
    eresz-csurrantó szél a völgybe csap.
    Kinek mondjam: hallod a drága neszt?
    A cinke nyírfánkon pengetni kezd...


    Téli jelentés

    Jelentem a völgyemből, emberek:
    alusznak jég alatt a víz-erek.
    Az árva ház ma Senki otthona,
    elment a fák és rózsák Asszonya,
    sötét ünneplőjébe öltözött
    s a túlsó hegyoldalba költözött.
    A nyírfán sír az őszapó-sereg.
    Sírjon. Ne űzd el, téli fergeteg.


    Indulnak már

    Indulnak már a csörgő víz-erek,
    megcsillannak kristályos kicsi tócsák.
    Néznéd velem. De hol keresselek?
    Elnyelt a fény: az örökkévalóság.

    Csókolj, verőfény

    Tavaszodást káprázó február.
    A fény elömlik téli szívemen.
    Lehúnyom fátyolos, beteg szemem,
    csókolgasd, februári napsugár.
  • djhambi
    #19
    Általában a tömegközleedés pártján állok, de tudjuk, hogy ilyen hidegben a buszokak csak egy hnyada inul be, és ha éjjel sok hó sik, a reggeli külvárosi villamosok is kimaradnak. Aztán ha megolvad, majd lefagy, a villamosok gyorsulása és fékezése is megnő a csúszós sín miatt, ezért nagyobb kicsivel a baleset veszélye is. (De rosszabb, hogy az utasok ilyenkor szidják a vezetőt, hogy "nem tud vezetni".) A metró télen is megbízható, remélem (RELATÍVE) minnél hamarabb és olcsóbban elkészül a 4-es is. :)
  • Gaborkik #18
    A győri megoldást még alkalmazzák :D
    Egyébként felénk vinasznak nevezik és a likőrgyár egyik mellékterméke ...
    Aminek tutommal a kellemetlen illat és színen kívül tényleg nincs rossz hatása...
  • Epikurosz
    #17
    hőszivattyú, túl drága.

    akkor már inkább az autók mozgási energiájának csapoljuk meg egy részét (természetesen csak lejtőkön, és mindjárt nem is kellene fékezni :-), és azzal fűtsük az utakat.
  • endrev
    #16
    Nem fűteni kell, hanem elszivattyúzni a hőt, az sokkal olcsóbb. Ugyanazon a módon, amivel a hűtőgép is kiszivattyúzza a hőt a belsejéből a hátulján lévő rácsra (azért meleg a rács), az út szélén lévő földet is lehet hűteni úgy, hogy az onnan elszivattyúzott hőt az úttest alá vezetjük (úgy tudom Kínában vagy Japánban már csak így építenek utat) +1-2 fokon tartva a hőmérsékletét.

    A hő ott van (mondjuk 270 K-fok), csak oda kell vinni, ahol nincs elég. Sokkal olcsóbb és ésszerűbb is, mint hőt termelni.
  • Epikurosz
    #15
    Fűteni kell az utakat napenergiával és szélenergiával, meg tükrökkel.
    Esetleg, olyan anyagot kellene kitalálni, amely taszítja a havat.
  • philcsy
    #14
    karbamid ?
  • teddybear
    #13
    Nem tudom, hogy ott mit használnak, de a műtrágya is tud aztán környezetet szennyezni. Ha túladagolják, kiégeti a növényeket.

    A győri megoldás még jobb is lenne. Valamilyen cefremaradék, amit tavasszal a talajbaktériumok azután lebontanak.

    Nagyanyám a kályhahamut szórta széjjel a járdán.
  • teddybear
    #12
    Ez viszont nem igaz. 86-ban is volt egy jókora hószakadás, két napig nem működött rendesen a BKV. De az emberek akkor is használták a kocsijukat.
  • Jrex
    #11
    homok?faforgács?
  • kBagyula #10
    Svájcban valami műtrágya szerű anyagot használnak, baromi hatékony és környezetbarát.