Jelentős vízkészlettel rendelkeznek a Hold kráterei
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Te nem hallottál a Teheráni meg Jaltai konferenciáról komolyan? Nem tudod hogy a nagyhatalmak ekkor felosztották európát maguk között? A ruszkik csak oda vonultak be ami az egyezményekben az övék volt.Rugd picsán azt aki neked a történelmet tanította.
Konkrétan ezt arra értem, hogy én eddig abban a hitben voltam, hogy mihelyt a Szovjetunió nukleáris katonai potenciálra tett szert, onnantól már paritásban voltak.
Én ezzel magyaráztam eddig a II. vgh. után kialakult kelet-európai demokráciák kialakulását. Persze, nem voltak teljes értékû demokráciák, mert szovjet csapatok állomásoztak Kelet-Európában, és sok volt a választási csalás is, szóval olyan féldemokráciák voltak ezek, amelyeket 1948 végére, 1949 tavaszára a szovjetek, a helyi kommunistáks egítségével teljesen felszámoltak, épp akkor, amikor a SZU felrobbantotta elsõ atombombáját. Erre válaszul 1949-ben létrejött a NATO, és jóval késõbb, 1955-ben alakult meg a VSZ, de ennek nem volt olyan nagy jelentõsége, mert ugye mindenütt voltak megszálló szovjet csapatok, és mindenütt a komcsik kormányoztak '49 után.
Kara kánként folytatom tanításom.
És valóban a hidrogénbomba tiszta mert ugyan atomtöltet gyújtja be de az utána következõ 3-400 millió fokos hõmérsékletben minden szétbomlik. Ezért pukkangathattak nyugodtan 10-20MT bombákat a ruszkik meg az amcsik. (Cár bombáról ne is beszéljünk).
Saccolok: az zavar, hogy Amcsi az elõzõ 50 évben folyamatosan vetélytársai nukleáris elpusztítására készült, ezzel gyakorlatilag a Világ fennmaradását kockáztatva?
"Az élet fáj! Szokj hozzá!"
<#hehe>#hehe>
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
<#eplus2>#eplus2>
"A hidrogénbomba ráadásul gyakorlatilag "tiszta" nukleáris fegyvernek tekinthetõ, romboló erejéhez képest sokkal kevesebb sugárszennyezést hagy maga után, mint az egyfázisú plutónium/urán bomba."
Fáradt vagyok elmagyarázni a mondatom értelmét, javaslom, ha a magyar nyelvvel nehézségeid vannak, válassz magadnak más népet.
(Ha még nem tetted volna meg.)
<#mf1>#mf1>
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Te komolyan nem tudod hogy a H bomba belsejében egy atombomba van? Mi a lótúró hozná létre a fúziót?
A 40-es, 50-es 60-as években az amerikaiak jelentõs elõnyben voltak a robbanófejek számát tekintve. Hagyományos erõket nézve azonban a keleti blokk végig hatalmas elõnyben volt (légierõt kivéve).
link
Azonban a '70-es '80-as években az amcsik minõségi ugrást tudtak elérni a hagyományos fegyverek tekintetében, mellette beindították az SDI, és a neutron robbanófejjel felszerelt MX rakéta programokat. Ami a 70-es évek után felborítani látszott a kialakult erõegyensúlyt. A rendszerek kiépülése esetén, az USA rendelkezett volna egy olyan képességgel, hogy megnyerje az atomháborút, igaz csak akkor, ha õ indítja el!
Ez veszélyes politika volt, ami szélsõségessé, kiszámíthatatlanná tette a szovjet vezetést is. Szerencére(?) rengeteg hibát vétettek, így már azelõtt elvesztették a III. VH-t, hogy az kitört volna.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
<#hehe>#hehe>
"Ezek az agyrémek az elmúlt években terjedtek el. És olyanok terjesztik akiknek fogalma nincs az akkori helyzetrõl. És egy olyan területet elpusztítani ami tele van nyersanyaggal elmebeteg tett lenne."
Hát nem egészen. Az Operation Dropshot-ot asszem valamikor a '70-es években hozták nyilvánosságra, ez a terv volt a fõ hadmûveleti terv, ami alapján a '40-es '50-es évek a SZU ellen háborúztak volna. A '40-es években az atom még nem volt döntõ fegyver, és félõ volt, hogy az Oroszok gyakorlatilag egész Európát elfoglalják, amíg egy elhúzódó anyagháborúban le tudják gyõzni. A hidrogénbomba kifejlesztésétõl kezdve kezdett megváltozni a helyzet, a már 1-2 nagyságrenddel megint nagyobb pusztíóerõt képviselt, és a célbajuttató eszközök is fejlõdtek. Pont 56-57-re datálható, hogy az amcsik meg is valósíthatták volna akár a tervet, annélkül, hogy az oroszok nagyobb területeket foglaljanak, pusztítsanak el Európából, Amerikának meg továbbra sem értek volna a közelébe.
A hidrogénbomba ráadásul gyakorlatilag "tiszta" nukleáris fegyvernek tekinthetõ, romboló erejéhez képest sokkal kevesebb sugárszennyezést hagy maga után, mint az egyfázisú plutónium/urán bomba.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
A gondolkodásképességedre jellemzõ hogy még ezt se fogod fel!
Úgy, hogy a 20-ik körben is beégtél.
One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
Hogyne! Csináljunk világháborút hisz már régen volt!
Kara kánként folytatom tanításom.
Ez az ami kell ide! Még több szigorítás és büntetés!
Közben senki sem foglalkozik azzal, hogy miért is van egyáltalán bûnözés.
One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.
<#vigyor5>#vigyor5>
Na jó, bocs. Mikor kigondoltam, még marha jó poénnak tûnt.
<#lookaround>#lookaround>
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Mi, mi?
Hát persze, hogy a zsidók.
Ez már mindegyik topikból kiderült. :-(
Munkaállomás: C64 64K RAM 5,25\" floppy & Dataset Szerver: XT8086 640K RAM 10 MB MFM HDD 12\" Hercules Monitor DOS 1.0 Megy rajta a Crisys, mint az állat!
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
<#hehe>#hehe>
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Kara kánként folytatom tanításom.
Monnyuk nem akarom elvenni a kedved, de nem csak hogy tudom mi az a VSZ, de még szolgáltam is benne 1-2 évet.
<#hehe>#hehe>
Amúgy kóser az érvelésed, leszámítva, hogy azért volt 1-2 konfliktus, amiben igaz jobbára közvetve, fedve de mindkét nagyhatalom részt vett (Korea, Vietnám, Afganisztán, szuezi válság stb.) bármelyik vezethetett volna világháborúhoz ha akarják. De ezek általában végetértek valami tárgyalással, ahol a nagyhatalmak qurvára meg tudtak egyezni, ahogy Magyarország esetében is tették.
Amikor az oroszok kivonultak Budapestrõl az annak a jele is volt, hogy felkészülnek arra, ha esetleg Magyarország függetlenségéhez az amcsik ragaszkodnak, akkor ne kelljen nyíltan konfrontálódniuk. Kádárral marha gyorsan elkezdtek tárgyalni, szal ha Nagy Imrének meg lett volna a külföldi támogatottsága (ami nem volt), akkor pillanatokon belül eszkalálják a polgárháborút, fegyverrel agyontömik Kádárt és így próbálnak gyõzni.
Az oroszok sem voltak hülyék, hogy az amcsikkal háborút kezdjenek. '56-ban gyakorlatilag még semmilyen jelentõs stratégiai atomütõerejük nem volt. Európát ugyan lángba tudták volna borítani, de az USA-t nem tudták volna elérni. Miközben az amcsi stratégiai bombázók legyalulták volna õket a sárga földig.
Ha jól tudom a 60-as évek közepéig konkrét dátumok voltak kitûzve a Szovjetunió megtámadására, amit mindig odébb toltak. Csak aztán változott a NATO és az USA stratégiája a "Massive retaliation"-tól az elrettentés irányába. Ez pont a kubai rakétaválság idején történt, mert majdnem kirobbant egy olyan atomháború, ami már nem igazán lett volna jó Amerikának. De ez még odébb volt.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Egyébként meg, izgasson csak titeket továbbra is a világpolitika, miközben a fejetek felett ég a ház.
Kara kánként folytatom tanításom.
A zsidóknak meg jóval nagyobb a szerepük mint el tudnád képzelni...
Az még csak-csak, hogy Irakban a saját katonáikra tüzelnek, hasonlóan Afganisztánhoz, de lengyel kikötõben véletlenül lövöldözni, ahol nincsenek is harci cselekmények, ez nagyon gáz.
Valakik tönkre akarják tenni az amcsi hadsereget, és mindenféle kábszerest felvesznek már.
Kara kánként folytatom tanításom.
Kara kánként folytatom tanításom.
Kara kánként folytatom tanításom.
Miért nem látunk már tisztán?
Irak lerohanása Izrael biztonsági érdekeit szolgálta."
ez vicces. Szerinted egy olyan ország aminke közel 50 nukleális robbanófeje van, segítségre szorúl??? 😊) ez vicces. Meg ismét elõkerûlt, hogy errõl is a zsidók tehetnek... ez meg szánalmas
Mivelhogy a világ összes TV-je újságja USA kézben van ahogy azt te elképzeled. Tudod van egy közmondás: Amit szabad Jupiternek.....
Minden megengedett.
Azért szeretném megkérdezni az itt lévõ amcsi bérencektõl, hogy a faszomba lehet "véletlenül" tüzet nyitni egy másik ország kikötõjére, úgy, hogy még a semilyen következménye nem lesz az ügynek. A TV és a nagyobb hírlapok se valahogy nem hangoztatják. Igen, mert az Szent USA-nak minden megengedett.
Azért kiváncsi lennék, mi történne fordított esetben, ha pl.: egy lengyel (akármilyen, nem létezõ) hajó "véletlenül" tüzet nyitna New York-ra...
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
Azt tudom hogy történelemtanárok valótlan hazugságokat "tanítanak", csak azt nem tudom miért.