40
  • Andr0
    #40
    hát a Google tényleg komolyan veszi azt hogy mindenhol ott akarnak lenni:D:D na majd meglátjuk.. bár z azért nem lenne jó
  • Crane
    #39
    Na közbe a Google bemutatta az _ingyenes_ navigációs rendszerét, ami a Google Maps-on alapul.
    Egy új világ van születőben. A Google World (c)(r)(tm). :D
  • Gabo
    #38
    Marha széleskörű IT ismeretekkel rendelkezel, ha így ki mersz jelenteni ekkora hülyeségeket.

    Egy kis gondolat kísérlet:
    Adott egy levél, amihez csatolnak egy mellékletet x mérettel. Ezt elküldik 10 embernek. Az e-mail esetében ez azzal jár, hogy 10 példányban x*10 mennyiségű helyet fog foglalni. Akkor most ehhez vedd hozzá, hogy ketten-hárman módosítanak a mellékleten és újra szétküldik mindenkinek. Ez még megtörténik néhányszor. Gondold végig mennyi tárhely szükséges az összes levélpéldány tárolásához? És hogyan oldod meg a verziók követését?
    Akkor most gondolj bele, hogy adott egy multi, ahol több 10000 ember dolgozik a világ minden részén, az elfogadható szolgáltatási sebességhez különböző szerverekre szétszórva. Szerinted nagyságrendileg hol tartunk tárhely igény szempontjából? És az adatátvitelhez szükséges sávszélességről, a biztonsági mentésekről nem is beszélve.
    A Wave esetében egyetlen példányban tárolódik az üzenet és az összes melléklet. Mindenki ezen az egy példányon végzi a szükséges módosításokat és csak erről a példányról kell biztonsági mentést készíteni. Ezt az egy példányt kell adatvédelmi szempontból védeni.

    És akkor nem beszéltünk a levelezés mellett használt eszközökről. Pl.: csoportmunka szoftverek (chat, online prezik.), tudásbázisok (wikik), szervezeti intranet oldalak, munkafolyamat követő rendszerek, fájl megosztás, stb..
    Szerinted ha létezik egy olyan eszköz, ami egyetlen egységes felületen képes megvalósítani mindezt, nagyságrendekkel kisebb hardver és üzemeltetési igénnyel, melyik bolond cég nem fog átállni rá? A lehetséges megtakarítás milliós, ha nem milliárdos nagyságrendű is lehet. Ehhez képest az átállás és a Googlenak fizetendő licensz költségek elenyészőnek számítanak.
  • AleXXXXX
    #37
    maillel*
  • AleXXXXX
    #36
    Akinek kell meghívó, írjon pmet, amillel, és küldök:D
  • FoodLFG
    #35
    Semmit. De valószínű, hogy második körben már több embert hívnak be a rendszerbe, mint legutóbb. Nekem még erősen tesztelés szaga van ennek a dolognak, de lesz ez még jobb is, több emberrel.
  • Crane
    #34
    Ez a GW órási!!! A google megmenti a világot vele!

    Levezetés:
    Mindenki ezt fogja használni, mert ezt kell. Aki mást használ az társadalmi hulladék lesz.
    Ebből következik, hogy mindenki csak pofázni fog, senki nem fog dolgozni.
    Ebből következik, hogy a cégek tönkre mennek, az emberek éhen döglenek.
    Ebből következik, hogy megszűnik a környezetszennyezés, és környezet pusztítás. Véget érnek a háborúk.
    A Földön újra béke, és összhang fog uralkodni! A Google által összegyűjtött, és rendezett információtömeg pedig újra eggyé válik az Univerzummal, hogy egyszer valahol, valamikor újrakezdődhessen a folyamat előröl az első @ karakter elküldésével.

    I LOVE GW!

  • RaZoK
    #33
    ezek az újítások egyre ilyesztőbbek :D
  • rumkola
    #32
    1984
  • Yv@n
    #31
    "Az e-mail-re ki-ki úgy tekint, ahogy a beállítottsága diktálja. Ami neked "millió sebből vérző őskövület", az sokunknak talán korunk egyik legjelentősebb híradástechnikai vívmánya."

    Attól még hogy a legtöbb embernek az elsődleges online komunikációs platform, lehet őskövület :)

    "Másrészt mi az, hogy őskövület az email? Attól hogy 40 éves, az még nem jelenti azt, hogy mindenféleképpen muszáj lecserélni, csak mert öreg. Ha a feladatát nagyszerűen ellátja, akkor miért kéne temetni?"
    Épp az, hogy 40éves. Őskövület. Még Noé baszta ki a bárkából.

    Az vele a gond, hogy egy olyan szabvány foltozgatása, ami olyan problémákkal küzd, amikre 40éve egy percig sem gondoltak. A gond az, hogy bár a legtöbb problémára van valami megoldás, ezek alkalmazása _nem_ kötelező. Attól kezdve, pedig hogy pl. egy SPF rekord nem kötelező, rögtön csak egy fél megoldás, ami valamit segít, de mégsem hárítja el a teljes problémát.
  • Anotino
    #30
    "a feladatát nagyszerűen ellátja"
    Az emailek kb 96% -a spam. Nincsenek threadek, lehetoseg real-time interakciora, stb. Persze relativ, mit nevezunk feladatnak. Szerintem a feladat a kommunikacio, nem pedig a hagyomanyos posta utanzasa.

    Nem javithat senki bele az uzenetedbe az engedelyed nelkul, max a sajatjaba, de meg azt sem nyom nelkul. Az email meg annyira biztonsagos, hogy a nevedben irogathatnek leveleket ugy, hogy az atlagfelhasznalo eszre sem venne a kulonbseget.
  • genory
    #29
    Lehet tőlük is meghívót igényelni, de az állítólag 2-3 hónap! Tud erről valaki valamit?
  • FoodLFG
    #28
    Meg kell tanulni használni és zavarodott emberekkel nem kell beszélgetni, de el tudom képzelni, hogy van/lesz olyan opció, ami ezt letiltja. Különben is kiemeli, hogy miket írtak át.

    Szerintem a legnagyobb ereje a Vévnek abban van, hogy egy egységes platformot biztosít, így kényelmesebb és könnyebben rendszerezhető az információ (hullámba lehet linkelni különböző hullámok részeit).

    Viszont az sokkal érdekesebb kérdés / probléma ezeknél, hogy vajon mitől számít egy hullám problémásnak a gugli számára. Pl ha warez linkeket osztok meg jó sok emberrel, akkor vajon az meddig lesz magán "levelezés". Vajon milyen szintű cenzúrázás lesz a Véven ?

    Persze ez gondolom attól függ, hogy mennyire lehet hatékonyan sok emberrel megosztani az információkat a rendszerben... Mondjuk amit láttam, hogy majd ki lehet rakni blogra és hasonlók, az azért már felvet ilyen problémákat. oO
  • Cat 02 #27
    Vissza lehet pörgetni az egész beszélgetést és akkor látni, hogy ki írta oda.
  • B0nFire
    #26
    Valaki magyarázza már el, hogy MIRE JÓ EZ A VÉV, mert fel nem foghatom! Csak annyit látok, hogy ötvenen beszélnek egyszerre, mindenki átszerkeszti a másik mondanivalóját; ha én leírok bármit is, attól coki van mindenkinek, nehogy már jöjjön hülyegyerek, átírja, kimegy a baromság élesbe, de fölötte az én nevem szerepel!!! Amit nem én írtam, azért nem vállalom a felelősséget.

    Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy szakember hosszú kutatómunka után publikálna egy tudományos cikket, erre jönnék én, és csak úgy ukmukfukk belejavíthatnék, átírhatnám baromságokra. Nem tudom, ki az, aki ehhez adja a nevét.

    Képet, linket videót eddig is lehetett küldeni az instant messengerekkel; ezért nem kell egy merőben és "forradalmi újítást" feltalálni.

    Másrészt mi az, hogy őskövület az email? Attól hogy 40 éves, az még nem jelenti azt, hogy mindenféleképpen muszáj lecserélni, csak mert öreg. Ha a feladatát nagyszerűen ellátja, akkor miért kéne temetni?
  • Anotino
    #25
    Itt szerintem nem igazan szamit sokat a muzealis ertek. Egy forradalmi rendszer volt 20+ eve, de mostmar epitheto minden tekintetben jelentosen hatekonyabb/biztonsagosabb/sokoldalubb kommunikacios rendszer.

    Az emailt ma a nepszerusegi tehetetlenseg huzza es az, hogy eddig nem keszult igazan epkezlab open szabvany a levaltasara. Nem kell annyira a multhoz ragaszkodni, es nem is lehet: nem fog 3000-ig eltartani mig meglesz a valtas egy utodra. Persze ez privat velemeny :)
  • Narxis
    #24
    Jól van kicsirigó, aludjál egyet.
  • Ferrer
    #23
    Az email tényleg elég öreg, de jól bevált, és egy ideig biztos nem azt fogod megadni hivatalos helyeken vagy weboldalak kontaktjaként, hogy "Wave: ..."
  • phelodias
    #22
    Az e-mail-re ki-ki úgy tekint, ahogy a beállítottsága diktálja. Ami neked "millió sebből vérző őskövület", az sokunknak talán korunk egyik legjelentősebb híradástechnikai vívmánya.
    És persze ki fogom próbálni a wave-et, talán jövő szilveszterkor már sms-t is onnan küldök, de nem fogom fikázni az e-mailt, sem a gőzgépet, sem a bakelitet.

    És végezetül: szeretem, ha a leveleim nálam is megvannak...
  • Yv@n
    #21
    "Azt már meg sem említem, hogy az SG megint alaptalanul nevez őskövületnek egy rendszert, ami már régóta jól működik és még mindig az egyik legautentikusabb forrásnak számít az IT-ban."

    Jaj. A millió sebből vérző email, amit évek óta csak patkolgatnak, de alapvetően minden biztonsági fejlesztést opcionálissá tevő megoldás szerinted nem őskővület.

    Hát persze.

    "Bár itt is hozzáteszem, hogy a Bing is nagyon erősen kezd felzárkózni, gondolom ezért is sürgető a google-nak mindig valamivel előrukkolni."
    Ahha, feljönni. :D Egy jó 10%-os kezdés után visszazuhant 5%-ra. Amint a userek megtalálták hol lehet átkapcsolni az alapértelmezett keresőt a jól megszokott alapértelmezett google.com-ra...
  • Andr0
    #20
    Hát a Gmail is elég jó fejlesztésük meg a Térkép-jük is egyedülálló és az üzleti alkalmazásaik is 'modernebbek' mint az IBM-é vagy a Microsoft-é a szerver szolgáltatásaik is jónak minősíthetőek. Mindezt egy integrált rendszerben tálalják a felhasználók felé.

    DE valóban ők is abból élnek mint mindenki más, de nem találsz senki olyat aki nem információ kereskedéssel foglalkozna ebben az ágazatban.
  • opeca
    #19
    Ez most csak azért nagy szám mert szét van hype-olva mert a google találta ki. Amúgy még mindig tartom magam ahhoz, hogy a Google-nak egyetlen egy igazán jó fejlesztése volt, az maga a Google kereső. Az tényleg pöpec volt akkoriban, ma meg már mindegyik kopizza.

    Bár itt is hozzáteszem, hogy a Bing is nagyon erősen kezd felzárkózni, gondolom ezért is sürgető a google-nak mindig valamivel előrukkolni.
  • opeca
    #18
    Amúgy még mindig egy baromságnak tartom ezt a wave-et. Azt már meg sem említem, hogy az SG megint alaptalanul nevez őskövületnek egy rendszert, ami már régóta jól működik és még mindig az egyik legautentikusabb forrásnak számít az IT-ban.

    Pontosan az a jó a nem real-time beszélgetésekben, hogy az információk letisztulva mégis viszonylag gyorsan érkeznek meg.

    Az más kérdés, hogy ha többen akarnak fenntartani egy témát, akkor azt egy wave-ben kényelmesebben megtehetik, viszonylag gyorsan, de hogy forradalmi lenne? Hát nem tudom, tegye már fel a kezét az az ember, akinek ha lenne 5 milliárd forintja és a google még ezt nem találta volna ki, ebbe a fejlesztésbe feccölné bele.

    Nah, kb. ennyire forradalmi.
  • opeca
    #17
    Ez már annyira sablonos és rossz duma, ne haragudj.
    Az iwiwen milyen fontos infók vannak a egyes személyekről? Szinte semmilyen, hova jártál suliba, hány éves vagy, mi a neved.

    Nagy szám, nem atomrakéták indítókódjai, mégis mennyit is ér az adatbázis? Úgy 4 éve volt 1 milliárd Ft?

    Na akkor ezen a vonalon gondolkozzál el legyél olyan kedves.
  • kukacS3K
    #16
    és tőled milyen információt fognak kicsikarni ami annyira értékes lenne? csak nem nálad vannak az amerikai atomrakéták indítókódjai? nem kell ilyen paranoiásnak lenni

    a videón egyébként eléggé látszik hogy milyen össze-vissza az egész, az oké hogy amikor ketten vannak akkor az egyik beír valamit az aljára a másik meg közben a közepét szerkeszti de amikor 500-an teszik ezt az kicsit más tészta nem?
  • Ferrer
    #15
    Nagyon szeretne monopolit játszani a Google, nem hiszem, hogy annyira jó lesz.. De ez a platform szerintem is izgalmas és jó lesz. Jó lesz majd látni, elterjed -e a jövőben a kérdés, "Mi a vévcímed?"
  • gombabácsi
    #14
    mostantól még hatékonyabban lehet vicces videókat küldözgetni munkaidőben meg hülyéskedni
    köszönjük gugli
  • Andr0
    #13
    inkább a Google mint bárki más.
  • Gascan #12
    Tehát még egy platform, amiből a Google információt szipózhat ki magának a fogyasztókból.. sokan elfelejtik, hogy a Google is csak vállalat, és csak azt tudja értékesiteni, amilye van ..
  • smv
    #11
    Igazán elérhetővé tehetnék már google accounttal mindenkinek...
  • endale
    #10
    Kíváncsi leszek mikor vesz meg a google egy mobilszolgáltatót és kezd el fix díjas korlátlan mobilnetet árulni. Laptopon google-net, Chrome Os, Goolge Apps, androidos mobilon google talk google wave és Google Maps navigáció. Sokaknak elég lenne és jó pár cég vakarhatná a fejét.
  • djw
    #9
    ügyfélkapcsolattartásra is remekül lehet majd használni
  • Andr0
    #8
    hát ja ráadásul ez Google barátunknak hatalmas nagy jövedelem:) pl az 1 éves szerverprogi meg a clientek hozzá xxx$ ők tök jól járnak:) A publikus részét pedig ki tudja elégíteni a Google szerverállománya :D
  • Luminas
    #7
    Ja, én is ezen gondolkodtam, hogy a céges felhasználást kb kizárná, ha minden a Google szervereken van, de ha elolvasod a cikket, elég részletesen magyarázzák, hogy a kiszolgálókat nem csak a Google üzemelteti, hanem lehet saját is. Így viszont egész pofás szerintem :) Pláne, hogy ha jól értem, ezek össze lesznek kötve, és ha kifelé küldesz valamit, nem kell külön rendszert használod
  • Narxis
    #6
    Jó cucc ez a Google Wave.
  • Andr0
    #5
    a meghívást énis szívesen fogadom:)
    amugy szeritnem ez tényleg forradalmi technológia a kommunikációban... mert most így olvasom a távlati terveket és azt látom hogy nagyon nehéz megvalósítani... DE az egyetlen cég aki meg tudja csinálni az a Google. A mai nap legjobb híre hogy készül már a kliens!!! ez számomra olyan jóhír. Az egyetlen szépséghibájának tartottam hogy böngészőből fut, de ha lesz kliens akkor nagy kő esik le a szívemről:)
  • bakagaijin
    #4
    Így igaz, különösen hogy az éppen aktuális emberek akik be vannak vonva azok folyamatosan változnak - mikor milyen szaktudásra van szükség. Ezért is használnak erre a célra sok helyen valamilyen WiKi-t vagy egyéb esetkövető rendszert :))).

    Aminek nagy előnye, hogy az üzemeltetés házon belül van, és a gugli nem fogja eladni a kínai konkurrensnek a brainstorming folyamatát és eredményét.
  • Justil
    #3
  • genory
    #2
    Engem is meghívhatna valaki!:)
  • Mp3Pintyo
    #1
    Több felhasználós hullám esetén azért jóval valószínűbb a céges felhasználás hiszen ott inkább ül éppen pont mindenki előtte mint amikor haverok egymás között csevegnek. 1-2 napos válaszolási késéssel :D Ott sokat nem számít mennyire real-time :D
    Csak hívna meg már valaki :D