125
  • nthgr
    #45
    Ha az akkoriban (1900 körül) feltalált autókkal lenne tele (ugyanannyi autó mint most van) Budapest, akkor meg kibírhatatlan kipufogógáz szag lenne egész Budapesten. (Nem beszélve a szagtalan de mérgező gázokról.) (És egyébként kihalna Bp.) De pont erről szól ez az egész, CSAKIS üzleti érdekek miatt (kapzsiság), egy 130 éves találmányt próbálnak életben tartani, ami akkor tényleg jó volt, de most már abszolút elavult és szennyező. Már 50 éve, inkább azzal kínlódnak, hogy a kipufogógáz szagát és szennyezését próbálják csökkenteni. És hová jutottak: még mindig vannak szmogriadók (lsd. Kína, nagyvárosok), magas a CO2 kibocsátás stb. (Ebből is látszik, hogy a kiinduló pont eleve rossz.) Az általad említett lószarszag kérdés megoldására is adtunk volna a mérnököknek 50 évet, biztos hogy megoldották volna. Lásd például szennyvízcsatorna rendszer egész Bp. alatt, amit az emberi melléktermék szagra találtak fel.
  • Molnibalage
    #44
    Persze vannak. Csak ipari és nagyfogyasztói léptékben a vicckategóriásak és gondolom te is örül majd, mikor benyújtják a 3x-4x-es szorzóval rendelkező villanyszámlát és az ellátásbiztonság a béka segge alatt lesz, ha csak erre alapoznak.
  • Molnibalage
    #43
    Még a fehér ember ékrezése előtt sikeresen kiirtották magukat. Az indiánokat sem kellett félteni. Ölték egymást rendesen.
  • Amergin
    #42
    Vérlázító a nagy pofád, meg a másokat lesajnáló-kioktató nyálverésed + a szűk látóköröd is.
    "A hőn szeretett indijánok kiirtották az előttük élt fehéres bőrszínű őslakókat." Bizonyíték??? Link? Vagy ez valamelyik brit tudós legújabb elmélete? Az például, hogy az egyiptomi őslakosok, a koptok ma elenyésző kisebbségben vannak a később betelepült nomád arabokkal szemben az azt jelenti, hogy az utóbbiak "kiírtották" őket?
    A Nazca-kultúra eltűnése a klíma megváltozása miatt követketett be, amire az ott élőknek nem sok befolyása volt, ellentétben például a Húsvét-szigetekiekkel, akik az erdők kiírtásával maguk okoztak környezeti katasztrófát. A klíma az ember nélkül is változik, méghozzá nem csak földtörténeti időléptékben, hanem évezredes-évszázados léptékben is, továbbá bizonyos helyeken drasztikusan és viszonylag hamar (pár évtized alatt) is.
    Egyáltalán azt mondani, hogy "indijánok" aljas általánosítás, vagy szűklátókörűség, amikor számtalan féle indián nép élt Amerika különböző részein több ezer évig és a legtöbb tisztelte a természetet, a Földanyát, a szent helyeket és nem állt szándékában kirabolni azt, mert a bírvágyát nem helyezte mindenek fölé ellentétben a "fehér emberrel" (tisztelet a kivételnek), aki csak nyersanyagforrásnak és szemétlerakónak használta a természetet és nem együtt élni akart vele, hanem "legyőzni". A következmények láthatóak.
  • Pharaoh
    #41
    Szerintem jobb az autó mint a ló, elgondolni is rossz milyen nagy lószarszaglenne egész Budapesten egy földalatti parkolóról nem is beszélve
  • nthgr
    #40
    Akkoriban azt gondolták, hogy jobb mint a ló. Rövidtávon. Mert a "környezetszennyezés" szó még nem létezett a szótárukban!
    Csak "mára" derült ki, hogy nem jobb.
  • Pharaoh
    #39
    Sokat, de az ottani országoknak nincs rá pénze, a többi meg nem fog dollár 1000 milliárdokat adni hogy náluk építkezzen, ahol nincs semmi, csak törzsi villongások, stb
    Meg amúgy se előnyös, ha egy idigen országra vagy utalva energia ellátás terén.
  • Amergin
    #38
    Vajon mi az oka, hogy a hidrogéncella nem terjed annyira? Megújuló energiával lehet vizet bontani és hidrogént előállítani, így akkor is felhasználható lenne az energia, ha nem süt a nap, vagy nem fúj a szél. Vajon a Szahara mennyi napenergiát szolgáltatna, ha betelepítenék napelemekkel és szélerőművekkel?
  • Bandew
    #37
    #30-nak ment.
  • Bandew
    #36
    Hát ez egy remek példa, csak sajnos nem húzható rá a mai világunkra.
  • Pharaoh
    #35
    Kérdés, hogy a víz bontásához szükséges energiát miből nyerik. Ez akkor lesz igazán környezetbarát, ha fúziós erőművek adják majd az áramot.
  • Pharaoh
    #34
    A mayák bukásához is az erdő írtása járult hozzá, a húsvét szigetekről nem is beszélve, de ezeklen kívűl is van még tuti
  • Mardel
    #33
    Jó kis látszat megoldásnak tartottam akkor is mikor előálltak vele.
    Csak a célt figyelték, és azt nem hogy az elkészítéséhez több káros anyga kerül a levegőbe.
    A hidrogén lenne szerintem az egyetlen jó módzser, van egy cég akik a vízet bontják szét, hogy hidrogént nyerjenek ki. Ők mondták hogy egy kisebb hűtő méretben is megtudnák csinálni és akkor a benzin kutakat sem kellene leváltani.
    Egyébként a természetnek megvan a maga módja rá a károsanyagok megkötésére, csak mi írtjuk a természet módszerét. Pl amerika erdejéne kb 60-80%-át kiírtották, a fák nem csak a levegőt tisztítják, hanem a vizet is megkötik, hogy növekedjenek. Ha nincs mi megkösse a felesleges vizet az folyók áradásához, föld csuszamlásokhoz vezet, ami manapság elég gyakori.
  • Epikurosz
    #32
    olvass még, pöcsike!

    A hőn szeretett indijánok kiirtották az előttük élt fehéres bőrszínű őslakókat.
    2. Pld. a Nazca sivatag korábban termékeny volt, tropára vágták.
    Nem különbek ők sem a Deákné vásznánál.
    Ja, hogy csak akkor vagyunk egyenlők, ha jogokért pofázunk?
  • Praetor
    #31
    Jaja, egy földterület megműveléséhez szükséges üzemanyag előállítása, a földterület 10%-ának terméséből biztosítható. Szóval ha maradunk ezen a primitív szinten, akkor is lesz energia az élelmiszer megtermeléshez. Az viszont megint tény, hogy az élelmiszerárak növekedni fognak, minél nagyobb az energiaválság.
  • torreadorz
    #30
    "Az ember ennél ma SOKKAL fejlettebb, csupán nem akarnak utat engedni az új technológiáknak. Az áram is szén alapú? Szintén csak egy vakhit! Rengeteg más tiszta, megújuló energiaforrás van már!"

    Vagy nem...

    ötezer éven át lóval jártunk, aztán hirtelen váltottunk autóra. Akkor ez most azért történt mert
    -a gaz "lógyártok" nem engedték a római vagy görög embernek feltalálni az autót
    -vagy netán az autó megjelenése előtt "elfogyott" a ló,
    -vagy nézzük a legegyszerübb magyarázatot: valaki feltalált egy olyan új módszert ami jobb volt mint a ló.

    Mindenki válaszhat magának egy elméletet, én maradok a harmadiknál...
  • Bandew
    #29
    Pedig nem mondott hülyeséget! És bizony nem tudja elkezdeni egyedül, mert ehhez mindenki kell!
    És igenis fontos, hogy összhangban legyünk a körülöttünk levő dolgokkal, mert ez közvetlenül a mi érdekeinket szolgálja. Vegyük már észre, hogy nem a természet függ tőlünk, hanem mi tőle!
    Az egész biodízel, meg fosszilis energia baromság! Az ember ennél ma SOKKAL fejlettebb, csupán nem akarnak utat engedni az új technológiáknak. Az áram is szén alapú? Szintén csak egy vakhit! Rengeteg más tiszta, megújuló energiaforrás van már!
  • kisemlős
    #28
    Hey, hey, hey! Tőlünk nyugatabbra ez működik a gyakorlatban. Egy 400 hektáros gazdaság megtermeli magának az üzemanyagot. 1000 liter repce olajba öntöttünk 1 liter adalékot, az ásványi olaj csupán arra kellett, hogy a gépeket azzal indítsuk, illetve állítsuk le. A repce olajban nem voltak kopásgátló adalékok… nah jah, van ám arra technika…
  • cateran
    #27
    Az eszak-amerikai indianokra gondolsz,akiket majdnem teljesen kiirtott a nagy feher ember vagy a del-amerikaiakra,akiket szinten rendesen megtepazott a nagy feher ember? (nem mellekesen,a torzsi civilizaciok technikai szintje -es igy a kornyezetszennyezesuk is- sokkal alacsonyabban allt...a legdurvabb áaz lehetett ha valaki belepisalt a kozeli patakba/toba/folyoba/stb.)
  • nthgr
    #26
    Ezt mondom én is: nem kell erdőt irtani.
  • Komolytalan
    #25
    Nem megy erdőirtás nélkül? Nézz már szét ha mész vhová mondjuk vonattal - Magyarország fele kb parlagon van hagyva. Termőterület annyi mint tenger, csak vmi értelmes cél kéne, amiért megéri megművelni.
  • Komolytalan
    #24
    Elektromos energia jelenleg 2x szennyezőbb mint a kőolaj alapú. Mivel erőműben is szenet/kőolajat/gázt égetnek. Aztán veszteségesen transzformálják, szállítják, megint transzformálják, ótóba dugják, megint transzformálják, a meghajtásnál meg megint csak veszít. Vagyis elektromos autó helyett inkább vmi jóképű Trabant, az legalább kis köbcenti.
  • nthgr
    #23
    Úgy kell bioüzemanyagot gyártani, hogy közben ne irtsuk ki az erdőket! Ennyi! Had ne én mondjam meg, hogy ezt, hogy lehet megtenni. (Szerintem csak azért irtják, mert valakinek az is üzlet...)

    Egyébként, ha meg nem megy erdőirtás nélkül, akkor inkább tényleg ne gyártsuk, keressünk inkább más megoldást, van még sok száz...
  • Komolytalan
    #22
    Azért ez nem ilyen egyértelmű. Mondok egy példát energia termelésre:
    - Vetsz kukoricát
    - Learatod, megeteted a tehénnel
    - A tehén jó nagyot szarik, belerakod egy tartályba
    - A termelődött metánt felhasználod üzemanyagként
    - A tehenet meg megeszed, hogy adjunk az élelmiszer termelésnek is.

    Szóval az, hogy a mezőgazdaság energiát állítson elő nem alapvetően elcseszett ötlet. Más kérdés az, hogy ha egy nevjorki ügyvéd az összeharácsolt dollármillióiból fog hozzá megváltani a világot és közben hülyére keresni magát, akkor abból az lesz, hogy Brazíliában kiirtja a picsába az esőerdőket, ültet a helyére mondjuk cukornádat, és abból csinál ótóba való pálinkát. Az állammal meg jól megtámogattatja, hogy úgy tűnjön mintha k.rvára környezettudatos volna. A kutatás semmi másra nem mutat rá, mint hogy a nevjorki ügyvédeket jól pofán kell b.szni francia kulccsal ha környezettudatos energia termelésről kezdenek beszélni, majd meg kell erről kérdezni mondjuk egy gödöllői agrármérnököt, mert annak lehet több lövése van hozzá, és nem esőerdő irtással kezd a művelethez.
  • duke
    #21
    Szerintem kismertekben van jovoje a biouzemanyagoknak,de csak akkor ha az egyebbkent is megmarado feleslegbol keszitik.Amugy meg az elektromos meghajtase a jovo.Tiszta,olcso,csendes.
  • Praetor
    #20
    A mezőgazdasági túltermelési válságról beszélek. Azt bizony enyhítené, és a feldolgozás meg munkahelyeket teremt. Gazdaságilag is egyértelműen jó. Nem tudom mi a bajod ezzel.
  • babajaga
    #19
    "Nem utolsó sorban meg európában túltermelési válság van, és a bioüzemanyagok termelése enyhíti ezt a válságot."

    Macskafarkát enyhítené! Meg kell termelni hónapok alatt utána kivonni erjeszteni desztillálni, energiabefektetéssel.

  • torcipepe
    #18
    erre szerintem már minden józan ember rájött. csak az amerikaiaknak és a politikusoknak ilyen lassú a felfogásuk.
  • Amergin
    #17
    Erdősítsünk....
    Még valami: "döntéshozók"
    Az úgynevezett "döntéshozók" mindenütt a "fejlett" világban azokat a döntéseket hozzák meg, amit megengednek nekik azok, aki megvásárolták és korrumpálták őket.
    Kb. úgy, ahogy a reklám mondaná, ha igazat szólna:
    "A hatalmunk alatt álló fogorvosok mind ezt ajánlják!!!"
  • Molnibalage
    #16
    Tisztán mutatja amiről a számat tépem. Tenyésztőreaktorokkal évezredekre elegendő urán van. Ha más ára nő, akkor még több...
  • Molnibalage
    #15
    Jaj, még egy emós. Tudod mit? Kedjed te. Ha majd bejön az életmód és félév múlva élsz, akkor szólj vissza. Ez az összehangban élés a természettel egy kamu és bicskanyitogató duma.

    Az ember is a az ökológia, vagyis a természet része, csak kicsit domináns faj lettünk.

    Az agyonsztárolt indián népekre is ezt mondták, de sikeresen kiirtották saját élőhelyüket...
  • pixx
    #14
    Elsősorban a pénzt kéne megszüntetni, majd meg kéne tanulni összhangban élni a természettel...ja ez nem megy...A következő válság ami az emberiséget fogja sulytani, az élelmiszer válság lesz, aztán a víz. Ki nem szarja le az autók mivel fognak menni...már most is mutatkoznak jelei, de a következő 5-10 évben ez még inkább előtérbe kerül, akkor valószínűleg mindenki le fogja szarni, hogy mivel megy az autó...
  • Tetsuo
    #13
    Egy masik cikk..
  • kisemlős
    #12
    Megmosolyogtató a cikk a hazai viszonyokat nézve.
    A második világháborút követően Magyarország erdeinek a területe 800.000 hektár volt. A mezőgazdaság fejlődésével feltornáztuk napjainkra 2.000.000 Hektárra. Jelenleg az EU támogatások a környezettudatos gazdálkodás irányába igyekeznek eltolni hazánk mezőgazdaságát, ami újabb és újabb erdősítéseket fog eredményezni.
    Na, jó! Globális problémáról van szó. De a cikk olybá tűnt, mintha a génmanipulált „üzemanyagnövények” piacra kerülésének morális alapját építené. Először megijeszt, majd jönni fog a hír, hogy létezik megoldás…
  • RecoPhile
    #11
    Alapból ott lehetne csökkenteni a környezet szennyezést, hogy nem a mai model működne, hogy: ha elromlik valamim, akkor megyek is venni egy újat. Ide minden tartozik: Gépi, műszaki, ruházati stb. Ezt a problémát kellene megszüntetni, első részben. :)

    Én szerintem a hibrid, ílletve a hidrogén üzemanyag cellás alapú felhasználást tartom előnyösnek, meg fúziós alapú.
    Abból sok van, környezet barát, mert akármikor újra hasznosítható (áram forrásként is). És még sok más :)
    Ja meg természetesen szemét újrahasznosítás is (pl. aktív szén előállítása).
  • RecoPhile
    #10
    Ez nem igaz, a biciglit is környezet szennyező alapon készítik. :D
  • Praetor
    #9
    Igen, lehet hogy magasabb a széndioxid kibocsátása, viszont ami széndioxidot kibocsát, az a növénytermesztési ciklusban a következő évi termés leköti.
    Nem utolsó sorban meg európában túltermelési válság van, és a bioüzemanyagok termelése enyhíti ezt a válságot.

    Ha a jenkik olyan ökrök, hogy esőerdők helyén termelik meg a bioüzemanyagot akkor nincs min csodálkozni, de Magyarországon a repce (biodízel alapanyaga) gond nélkül megterem az alföldön, vagy bárhol. De a kukoricából, + melaszból frankó bioetanol készíthető...
  • Tetsuo
    #8
    Nem feltetlenul, de errol mar mikor otletkent felmerult, latszott h szar.

    A megujulo energiake a jovo, ill a fuziose (lehet), addig marad a fisszios, meg a dragulo olaj..

    Magyar találmány, a napelemes cserép

    Na igen, a tarolokat is fejleszteni kene.. a viztarozo ok, viszont az ujabb mobil (marmint hordozhato) akksikkal sok problem van, pl Hidrogen szivargasa meg ilyenek..
  • uniu
    #7
    Azért nem kell kézpénznek venni amit itt írnak...
  • Wharyoo
    #6
    Na emberek, mindenki pattanjon bringára, az tuti környezetbarátabb :D