710
  • PetruZ
    #310
    Ami még fura volt és csak most néztem utána a dátumoknak, hogy jól emlékszem-e: az első rész bevezetőjéből kompletten kimaradt a Midway-i csata említése. Jól emlékszem? Csak Pearl Harbor van, meg utána japán tengeri uralom és Guadalcanal. Pedig pont az epizód előtt egy hónappal történt és a legfontosabb fordulópontnak tartják, és egy ilyen még említés szintjén sem szerepel? Fura...
    Igen, a "Tokió Expressz"-ről én is tudok, olvastam már róla korábban, de ez sem hangzik el, meg az sem, amikor októberben egy este nagyon csúnyán elkapták őket a szövetségesek, és ekkor törték meg igazán a sziget körüli japán uralmat, lehetővé téve a szigeten lévők utánpótlásának javítását.

    Mondom, nagyon zavarosan és összefüggéstelenül van tálalva, számomra ez a sorozat legnagyobb hibája eddig.
  • [NST]Cifu
    #309
    Amit tényleg alá lehet írni az első két rész után, hogy nem ártana valamiféle időrendi utalás, mert az ember elveszik a jelenetek között. Abban is igazad van, hogy egy átlag európai ember legfeljebb halovány sejtéssel bír, mi is történt Guadalcanalnál, így a történet bizony nehezen követhető. Nem tudom milyen szinten van az amerikai történelemtanítás, de felteszem náluk mind az Európai, mind a Csendes-óceáni hadszíntér is oktatva van, errefelé pedig általában erősen az Európai hadszíntérre koncentrálnak.

    Ami a japánokat illeti, lent is írtam, hogy bizony a japán szárazföldi erők hadvezetése egy kicsit elszállt magától (érdekes kontraszt a sokkal visszafogottabb haditengerészet, ekkoriban ugye még Jamamotóval az élen). Az első hadmozdulatoknál a helyi erők még bírtak pár harckocsival (még ha európai szemnek a kicsi, gyengén páncélozott és gyenge fegyverzetű japán harckocsik nevetségesnek is hatnak), ezekkel végre is hajtottak egy támadó hadmozdulatot a Matanikau-nál lévő tengerészgyalogosok ellen, akik viszont tüzérséggel szétverték a támadókat. A későbbi japán erők nagy része nem rendelkezett igazán komoly nehéz fegyverzettel, mivel a lassú teher- és csapatszállító hajókat az amerikai haditengerészet légiereje csúnyán megritkította. Ha jól rémlik a sorozatban is említik, hogy gyorsjáratú rombolókkal viszik a partra a japán katonákat, főleg este. A rombolók viszont nem képesek nehézfegyverek szállítására, a fedélzetükön csak katonák és könnyű fegyverzet (géppuskák, aknavetők) fér el. Nehéz fegyverek és közvetlen légi fedezet nélkül pedig nem nagyon van más módja egy beásott ellenség legyőzésére, mint a hullámokban való támadás. A másik oldalról is hasonló szépségek fognak történni a későbbi időkben, csak nekik ott lesz akkor már a teljes légi fölény. Európai hadszíntéren hasonló "pulykavadázat" volt például Monte Cassino esete, vagy tovább ne menjünk, az amerikaiak Omaha partra való partraszállása, pedig mindkét esetben a szövetségesek erős háttérrel vonultak fel.

    Ettől persze még nem lesz jobban élvezhető az első két epizód (mert abban én is egyetértek, hogy kevésbé élvezetes, mint például a BoB ardeneki epizódja), csak legfeljebb egy kicsit átláthatóbb. :)
  • PetruZ
    #308
    Az első két rész után, szigorúan szvsz:

    A helyszín jó, a téma jó és érdekelne, de kissé csapongóan van tálalva.
    Először is, a karakterek még nem elég... "karakteresek". Ahogy mondták itt többen is, nincsenek "bemutatva", csak ott vannak rögtön és hangzanak el a nevek, de nem tudjuk, kik és miért lesznek azok, akiket meg kell jegyezni. Alig beszélnek egymással a múltjukról, nem tudunk meg róluk semmit pár panel-infón kívül. Jó, idővel ez biztosan kialakul, hiszen az arcok nagy része kihullik, de akkor is zavart. Nehéz nézőként hősképet választani, azonosulni, ha tudod - mert gyakran írták -, hogy hárman lesznek végig, viszont a színészeket nem ismered arcról.
    Aztán a történet vezetése durván csapkodó, alig vannak összekötő elemek, magyarázatok. A BoB-ban jóformán végig tudtad, mi és hol történik és mik a köztes események, mert akár a narráció, akár a szereplők idejekorán tájékoztattak róla, és érthető volt anélkül, hogy történelmileg képben lennél. (Jó, elismerem, európai átlagnéző a helyi hadszintérről eleve biztosan többet tud, mint a világ túlfelén lévőről.) Itt már többször fordult elő, hogy két egymást követő jelenetről csak a második végén, vagy még később derült ki, hogy hetek teltek el közben. A koncepció valahogy az lehetett, hogy a csapattal vagyunk ott, és ugyanúgy kapjuk a híreket, mint ők, de az idő múlásáról nincs információ és ez engem zavar. Példák:
    - Az első részben, a vége felé, amikor a csapatot hátravonják és ejtőznek valahol, és jönnek a friss húsok, néhányan beszélgetnek az ezredessel. Valahol a végén esik le, hogy az előző harci jelenethez képest már egy héttel később vagyunk, pedig a jelenet tök úgy indul, mintha másnap lenne.
    - A második részben, amikor jön a hír, hogy az army is partra szállt, rögtön felmerült bennem egy csomó kérdés: mi a fene történt? Hiszen másfél rész óta súlykolják, hogy a japánok uralják a tengereket, nincs utánpótlás, stb. Ehhez képest még ott az a valag rakomány is a parton, őrizetlenül, mert néhány repcsi felbukkan...
    A harmadik dolog, ami zavart és ami már szintén felmerült a topikban is: az agyatlan japánok. Nem hiszem, hogy '42-ben még olyanok voltak, mint amit bemutatnak: szurony előre, banzáj, és roham a géppuskáknak. Ezek a japánok addigra megverték a kínaiakat és az angolokat is kiverték egész Délkelet-Ázsiából, és az egész tengeri térséget uralták. Ilyen bénák nem lehetnek, akármennyire is fanatikusak.

    Mindegy, remélem, azoknak lesz igaza, akik már látták az első hármat a premieren és mondták, hogy csak az első kettőt kell kibírni, utána már jobb lesz. Nem hiszem, hogy cancel lesz belőle, mert azért vannak jó részei és a korhűségre törekvés nagyon tetszik, de ez így - eddig - karcsú, elmarad a hype gerjesztette elvárásoktól.
  • [NST]Cifu
    #307
    Szerintem ezt a témát itt offolva felesleges is fojtani, mindenki szépen leszűrhette belőle, amit akart.

    Csak77, te pedig légy oly kedves ignorálni engem, az ugyanis nem fog menni, hogy téged ignoráljon n számú fórumozó. Ha ezt fogod folytatni tovább, akkor kapsz egy hét pihit megint...
  • Pyotr
    #306
    Az enyém is ,úgyhogy huzzál gyorsan a gumiszobába mert lekésed a vacsit...
  • Csak77
    #305
    Nem barátom, kizárólag a TE tiszteleted...
  • tigeroo
    #304
    mert te kinek képzeled magad? ő már letett valamit az asztalra, kivívta a tiszteletünket...

    te meg csak itt hápogsz. ez szerintem még gázabb!

    /ignore
  • Csak77
    #303
    Azzal van bajom barátom, hogy TE szinte minden topicban szinte mindenkit lebutitasz, magadat viszont úgy állítod be, mintha mindent tudnál, mindenhez értelnél, miközben a tudományod annyiból áll, hogy jól kezeled a google keresőt. Ez azért már nagyon gáz!
  • a.carkey
    #302
    Azt hittem nálam a probléma, de ezek szerint nem.
  • Bulykin
    #301
    jaa, #272 sry... akkor csak feliratok.hu-ra került ki most? elég lassú
  • Bulykin
    #300
    magyar felirat is van már, csak a bevezető hiányzik, HBO-s felirat^^
  • Tyler1
    #299
    thx :)
  • zaki
    #298
    a sorozat jó, de a bob sokkal jobb volt így a 2 rész után. szinkron egész jó lett, de azért eredeti jobb persze.
  • Carloska
    #297
    #272
  • daver88
    #296
    na tessék, de csak azért, mert már muszáj megnéznem...

    Dual audiós változathoz (The.Pacific.Part.2.Basilone.HDTV.Dual.XviD-mURPHY) az angol hangsávra...magyarra is használható a főcimíg, utána meg kikapcsolod :)

    KATT
  • daver88
    #295
    ahhoz van...még a végén nekem kell beidőzíteni...:)
  • daver88
    #294
    AVC formátumot nem tudja lejátszani az asztali lejátszó...:)
  • Tyler1
    #293
    mér ahhoz van? :D
  • Carloska
    #292
    le kell tölteni 1,5 gigát netről nem olyan nagy méret ez :D innen
  • daver88
    #291
    üdv!!

    2. rész hdtv-sys verzióhoz nincs még felirat??? csakmert először angolul akarom megnézni. de még nem találtam sehol sem sajna..:(
  • donyyy20
    #290
    Egyébként miért töröltétek a hozzászólásomat? Semmi nem volt benne ami miatt le kellett volna szedni? Magyarázzátok már meg? Leírtam a véleményem a 2. részről erre kitörlitek, pedig annyi volt benne nagyvonalakban h tetszett... Azt , hogy itt a "Neoncsoves" "mi a faszt flegmázik valakinek" azt bezzeg benn hagyjátok.... pffff
  • Neoncsoves
    #289
    Nem értem mi a faszt flegmázol itt... Amióta itt vagy csak kötekedsz. Cifu ért ehhez a témához, ha még nem is, legalább utánanéz és kijavítja a hibás dolgokat, stb. Szerintem fogd be és húzz el innen
  • [NST]Cifu
    #288
    1.: Forrás, nem wiki, de még ha wiki is lenne, akkor is mi a probléma vele? Az információ valahonnan jön, legyen oktató, személyes beszélgetés, könyv, internet. A wikipédiai is egy ilyen forrás, ahogy a belinkelt oldal is az.

    2.: Ha már ilyen pofátlanul vádaskodsz, légy oly kedves mutasd meg, honnan is származik az eredeti szöveg, amit szerinted én bemásoltam. A Copy-Paste nem az én műfajom, mindig magam fogalmazom meg az információt.
  • Csak77
    #287
    Elképesztően pofátlanul nyomod ezt a copy-paste dolgot wikiről, és társairól!
  • [NST]Cifu
    #286
    Az első részben szívesen megnéztem volna egy kiképzést, érdekes lett volna a dzsungelharcra való felkészítés.

    Nem igazán volt felkészítés a dzsungelharcra. :)

    A tengerészgyalogság korábban a lövészárokharcot és szárazföldi hadviselést gyakorolta, használta igazából, lásd első világháború. Az 1930-as évek közepétől a Csendes-óceáni események (Japán invázió Ázsia szerte) arra sarkalta a tengerészgyalogság vezetőit, hogy erre a területre összpontosítsanak, itt pedig a kritikus pont a partraszállás. Éppen ezért a II.Világháború előtti években a kiképzés az alapvető kurzusokon (alaki, fegyverhasználati, taktikai) túl a partraszállást, illetve a behajózásra, és a hajóról kirakodásra koncentrált, illetve a harmincas évek végén a kommunikációra és légi illetve hajótüzérségi együttműködésre. Az előbbi azt jelentette, hogy a tengerészgyalogos rádiósok és tiszthelyettesek, tisztek megfelelően tudják koordinálni a tengerészgyalogos és haditengerészeti vadászgépek, vadászbombázók támadásait, illetve vezessék a partközeli vizeken tartózkodó amerikai hadihajók hajóágyúinak tüzét.

    Ekkoriban még senki sem gondolta úgy a tengerészgyalogosoknál, hogy különösebben készülni kellene a dzsungelharcra.
  • Punker
    #285
    és ott is feliratosan aszem
  • ZsirosKenyer
    #284
    Az 1. rész előtt nem volt, a 2. előtt volt.
  • LasDen #283
    yo....
  • Aschil
    #282
    Nekem nincs HBO-m, "csak" biztonsági másolatot nézek. Ezért kérdezném, a magyar HBO nem adja a le a film elején a veteránok visszaemlékezéseit? :(
    Mert bizonyos másolatokon ez nincs rajta, másokon viszont rajta van igaz angol nyelven.
  • ba32107
    #281
    Na én is megnéztem az első két részt. Nem rossz, nem rossz, de a BoB első két része sokkal jobb volt. Eddig két szereplőt tudtam megjegyezni, az egyiket is csak azért mert ugyanaz a magyar hangja, mint a BoB-ban az egyik csávónak :D Az első részben szívesen megnéztem volna egy kiképzést, érdekes lett volna a dzsungelharcra való felkészítés.
  • Neoncsoves
    #280
    nem rossz ez a 2. rész... viszont engem annyira nem fog meg mint először a BoB fogott meg. Bár a BoB-ban eleve több főszereplő volt, akik vagy végig vagy 5-6 részig velünk is voltak... ott sokkal könnyebben tudtam megjegyezni a neveket és arcokat. itt kb. senkiét csak Rodriguezét tudtam megjegyezni meg Eugenet
  • Snexi
    #279
    sajnos nem jó,legalábbis az enyémhez
    mind1,mostmár megnézem tv-ben
  • tigeroo
    #278
    oh igen, akkor karácsony körüli bevonulás és első harc közötti időt tájoltam el...
  • LasDen #277
    óóó....ha lenne bob díszdobozom....
    én nem várok sokat....a nevek, arcok meg a végéig úgyis rögzülnek :D
  • ProGabe #276


    sokaknak egyszerűen túl magasak az elvárásaik. biztos minden este úgy mennek lefeküdni, hogy magukhoz ölelik a BoB díszdobozát :)

    szerintem kegyetlen színvonalas a sorozat, és semmi baj nincs vele

    a harcok ilyenek voltak, gondolom kihozták ezekből is a maximumot. az meg, hogy két rész után megy a sírás aziránt, hogy nem ismerjük a karaktereket totál felesleges. jól látszik, hogy itt menet közben fogják bemutatni őket
  • Csak77
    #275
    Muhahahahaha!
  • AntiHero
    #274
    Nem tudom mit néz az aki "rinyál", hogy nem sok harc meg nem jó. De , hogy nem a Pacific-et az bisztos.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Az elején vicces rész volt. Még nevettem is. Családias hangulat volt:D
    Gyakorlatilag ebbe a részbe 30 percig harcoltak. Ami bőven elég szerintem. Utána jött a szokásos harc utáni elgondolkodtatós rész amivel megint semmi bajom nem volt.

    Rodriguezt meg igen is sajnáltam, hogy meghalt. Karakteres arca volt és szerintem simán megjegyezhető volt a neve is.

    Simán adok ere a részre egy 7.5/10-t.
  • LasDen #273
    szerintem egy fokkal jobb volt....de nekem a legnagyobb problémám, hogy még nem ismerem a karaktereket....se névről se arcról nem tudok mondani egyet sem...vagyis eugene-t tudom meg a haverját, de annak meg a nevét nemtom.....
    eddig úgy tűnik, hogy igaz amit korábban írtak, hogy az első 2 rész a legrosszabb....úgyhogy én ennek fényében várom a 3. részt...
  • Carloska
    #272
    kösz megtaláltam :) jó rész voltt

    http://data.hu/get/2369856/The.Pacific.Pt.II.PROPER.720p.HDTV.X264-DIMENSION.srt.html
  • SG rock
    #271
    Nincs még sajnos.
    De figyeld a hosszúpuskát meg az opensubtitles.org-ot.