207
  • assdf
    #127
    Senkisem a politikától várja. Pont most olvastam egy cikket miszerint ha az utóbbi 6-10 évben nem lett volna parlament, egyik párt sem csinált volna semmit sem, még akkor is előrébb lenne most a gazdaság mint igy.

    Az emberek egyébként alapvetően attól nyögnek hogy az állam elveszi a pénzt attól akinek van és odaadja akinek nincs. Ez igy leirva humánusnak hangzik, csak hát már egész társadalmi rétegek rendezkedtek be arra hogy nem kell csinálni semmit sem, mert az állam majd elveszi attól aki dolgozik ő meg ingyen kapja a segélyt.

    És sajnos felküzdeni magát az embernek nagyon nehéz, mert beb@szna neked is meg nekem is meg darphnak is ha hirtelen lenne 10 millió programozó az országban mert mindenki ide küzdötte magát hogy jól keressen (mert ez ma tipikusan egy jól fizető szakma). Tehát a megoldás az ohgy nem szabad elvenni a dolgozóktól a pénzt és odaadni a nem dolgozóknak, hanem rá kell őket kényszeriteni hogy dolgozzanak. Na de erről blackrose tudna sokat mesélni.

    A lényeg a lényegben hogy az emberek nem az államtól várják a segitséget hanem pont hogy az állam hozza őket olyan helyzetbe hogy ne legyen más választásuk mint az államtól remélni a segitséget
  • kvp
    #126
    "Maradjunk annyiban hogy k.rva szar az állami újraelosztás. És ez minden területen igy van magyarországon, hisz pl. gyakorlatilag másfél millió dolgozó ember adójában van kifizetve minden a maradék 8 millió után is..."

    Meg lehetne szuntetni. Pl. az adokat sem kellene akkor befizetni es mindenki ugy elne meg ahogy tud. Viszont azok az emberek akik jelenleg nyugdijasok mar egyszer fizettek, nekik vissza kellene fizetni azt amit akkor befizettek, a dolgozoknak meg visszamenoleg ki kellene fizetniuk a tanittatasuk dijat. Ez a ket dolog nem megoldhato. Alternativakent meg azt lehet mondani hogy allamcsod volt, eluszott minden penz, es holnaptol se nyugdij, se orvosi ellatas, se semmi. Ez ma csak azert nem mondjak, mert akkor a kepviselok sem tudnanak mibol fizetest kapni vagy lopni.

    A masik, hogy ha az allam kivonul az allambol es nem hajlando a tobbseget vedeni, akkor elobb utobb elojon egy uj szervezet, amit az emberek alapitanak. Ha ez a szervezet eleg naggya valik, akkor atveszi az allam szerepet, eloszor csak anyagi ertelemben majd fizikailag is. Az egyetlen alternativa az, hogy se szilard allam nem letzik, sem tarsadalmi szolidaritas. Ezt anarchianak hivjak es a kaptialista rendszerekeben elofordul. Persze a nagytokeseknek vedelemre van szukseguk az emberek ellen es van is penzuk a sajat vedelmuk megszervezesere. Ami kialakul azt hivjak feudalis tarsadalomnak. Senki nem tiltja, hogy feudalis rendszer alakuljon ki egy kaptilasta gazdasagban. Ez persze elcsuszhat odaig, hogy egy ember kezeben kozpontosul a penz es a hatalom, ezt hivjak monarchianak. (lehet gazdag nagytokes is a vezetoje) Ha az emberek nem akarnak osszefogni, akkor ez stabil. Ha megis osszefognak, akkor ebbol lesz a forradalom es a demokracia.

    Ma magyarorszagon csak azt kellene eldonteni, hogy ossze akarnak-e fogni az emberek es akkor marad a demokracia es tarsadalmi kockazatkozosseg (bar eleg draga fenttartani), vagy inkabb valasztjuk a feudalis rendszert es onkent leszunk jobbagyok, mert akkor nem kell gondolkodni es nincsennek folosleges valasztasi lehetosegek sem. Ma ugy latszik magyarorszag az utobbit valasztotta, de a fold tobbi resze sem all jobban. Kina kepes volt kommunista diktaturabol a demokracia kihagyasaval atmenni kaptialista feudalizmusba. Szeretnenk mi is kinaiak lenni?
  • Komolytalan
    #125
    Jó, hát ez alapján mindenki építsen magának autópályát, meg vasutat, meg tanítsa a saját kölkét. Észre kéne venni, hogy ez a neolibsi gondolkodás, hogy jó állami szerepvállalás nem létezik egy elavult hülyeség. A probléma nem azzal van, hogy az állam osztja el, hanem azzal, hogy következmények nélkül lehet mindent csinálni. Pl kínában is van elég erős állami kontroll, más kérdés hogy ott a korrupt tisztésgviselőt kivégzik, mielőtt még kimoshatná magát, meg elmaszatolhatná a nyomokat.
    Vannak dolgok, amiket _nem lehet_ máshogy csinálni, mint állami szerepvállalással. Pl profitorientáltan senki se fog életben tartani nyugdíjasokat. De ha 5 éven belül ki akarja venni a befektetésből a pénzét, akkor 18 évnél fiatalabb gyerekek is mehetnek a húsdarálóba, kutyatápnak. Ez a szélsőségesen fundamentalista piaci gondolkodás rákfenéje, hogy az embert, mint tényezőt abszolúte kihagyja a rendszerből. Van termelő egység, meg végrehajtó egység, meg adófizető egység, de ember, az nincsen.
  • szivar
    #124
    Sőt. Nem elég azt a kurva traktort megvenni, fenn is kell tartani. Mert ugye mégsem az ökröket kötik a 20 milliós traktor elé, hanem kell bele üzemanyagot is tölteni. Hovatovább el is szokott romlani, és rohadtul nem olcsó hozzá egyik alkatrész sem.

    S ha már a programozói példánál tartunk... Vajon mi a helyzet olyankor, ha nincs számítógéped, mert benyelte az előző munkahelyed vezetői rétege? Veszel egyet - persze hitelből (vagy valakitől bérelsz egy gépet), mert másképpen nem megy. Plussz a fejlesztői eszközök. Utána nekiállsz programozgatni, bízva abban, hogy valaki majd megveszi, mert az adott programra mindig van kereslet. Sőt mi több, találsz rá vevőt is, aki írásban biztosít arról hogy mihelyest elkészül, átveszi tőled a mindenkori piaci áron. Aztán amikor elkészülsz vele, és leadod a vevőnek, az akkor kinyögi hogy nem tud fizetni érte x pénzt, hanem csak x-y összeget, mert hát a piac. De ha nem tetszik, akkor vidd el a másik vevőhöz. De az sem ad többet érte, mert nem áll érdekében.

    Aztán ha sikerül is 'értékesíteni' azt a nyamvadt programot, akkor majd azt mondja a vevő, hogy majd valamikor kifizetünk, ha szerencséd van, akkor lehet hogy már három hónap múlva...

    És akkor még nem beszéltünk arról, hogy biza a beszállításra is pályázni kell. Mondjuk leszurkolsz x millió forintot, akkor majd 'beszélgethetsz' a vevővel az átvételi árról is... Meg az árufeltöltés díjáról, meg a polcdíjról, meg a bónuszról, meg a...

    Ja, és közben meg meg is kell élned valamiből. S mindeközben jelzáloghitel van a házadon, meg azon dolgokon amikkel dolgozol. Lsd.: agy.


    Szóval nem olyan egszerű fenntartani egy gazdaságot illetve az eszközöket olyan esetben, amikor a felvásárlók -szépen mondva- karteleznek.
  • Inquisitor
    #123
    "Ugyanmár, gondolkozzál kicsit. Kitől lop a vállalkozó, magától? Lóf.szt, csak a multitól, aki nem bírja kilopni az állami bevételt,..."

    Persze van ahol ez érvnek számít(?), de ettől még nem csak ellopni nem lehet a be nem fizetett adókat és járulékot, hanem elkölteni sem. Se úthálózatra, se egézszégügyre, se semmi másra. Megfigyelésem szerint azok anyáznak leghangosabban a BKV járgányain a szolgáltatást szidva, akik sose vesnek se jegyet, se bérletet. Úgy látszik másfelé is igaz ...

    "A nemzetfikázást meg be lehet fejezni, takarodj vissza a te országodba."

    Áh értem, ha én vaknak, süketnek tetettem magamat és úgy veszem nincsenek SÚLYOS mentálhigiéniás problémái az országnak, akkor nem is lesznek ilyen problémái, ugye? Szóval nem nemzeti sport itthon a nonstop panaszkodás, fikázás, irigykedés arra akinek van valamilye (szomszéd tehene effektus), az emberek nem teszik be egymásnak a biciklipumpát, és nem várja senki tétlenül a sült galambot. Márpedig az országnak és a benne élőknek súlyos problémái vannak, a gondolkodásmódjukkal főleg és bizony ez sima történelmi okokból van így, semmi köze ahhoz ki mikor és mit akart vagy szeretett volna. Én örülnék egyszer legjobban, ha a nemzeti ünnepek sora nem elb*szott felkelések és forradalmak sora lenne, hanem valami, ami sikerült. Például nem sok embert láttam, aki megemlékezett volna a Magyar Köztársaság kikiáltásáról 23-án októberben ...
    Na fentiekért nehogy már én vigyem el a balhét egyedül. Ez biza' tizmillió ember sara.
  • Glutamin
    #122
    Látom kicsit elkanyarodtunk az eredeti témától.

    Egyre gyakrabban jön elő megélhetési poltikai meg egyéb vita szinte minden gazdasági jellegü cikk után. Itt is a pareto szabály érvényes a fórumozok 20%-a már felküzdötte magát arra a szintre ahol a megélhetés már nem jelent napi problémát, a többiek meg sírnak. Milyen érdekes hogy ez aszűk réteg nem a politikától várja élete problémáinak megoldását...

  • BlackRose
    #121
    Ezért nem kell újraelosztás. Azé aki megtermelte. Jó újraelosztás nem létezik de még ha létezne is nem erkölcsi és nem jogos még akkor sem ha a többség ilyen törvényeket hozott. Különben minden újraelosztás előbb vagy utóbb oda vezet, hogy a Pareto féle arány érvényesül, vagyis, hogy 20% fizet és 80% kap, ez egyszerűen elkerülhetetlen. Ami még roszabb, hogy az a 80% amely kap szintén rétegekre válik, annak is a 20% kapja a 80%-ot és ez így megy a végtelenségbe. Persze a 20% aki fiyet annak is a 20%-a fizeti a 80%-ot... és szintén a végtelenségbe. Egy olyan rendszerben amelyikben nincs újraelosztás ugyanezek az arányok léteznek, ott is 20% zsebében volna a 80% a különbség az, hogy míg ott érdem szerint van az elosztás, aki jobban elégíti ki a piacot (a vásárlókat az embereket) annak járna a több az újraelosztásos rendszerben pedig annak jár a több aki közelebb van a tűzhöz. Az egyik a mindenkinek a megvalósított képeségei alapján a másik pedig a mindenkinek jár (lehetőleg egyformán) alapján. Az első serkenti a fejlődést a másik megszünteti a fejlődést kiváltó és serkentő tényezőket. Az egyik növekedés és előrehaladás a másik stagnálás és dekadencia. Az egyik önkéntes a másik erőszakos, az egyik szabadság a másik zsarnoki totalitarizmus, az egyik élet a másik "élet".
  • assdf
    #120
    Maradjunk annyiban hogy k.rva szar az állami újraelosztás. És ez minden területen igy van magyarországon, hisz pl. gyakorlatilag másfél millió dolgozó ember adójában van kifizetve minden a maradék 8 millió után is...
  • BlackRose
    #119
    Évtizedek óta az állam a mezőgazdaságtól elveszi a pénzt és a tőkét ez nem kérdéses. Uganakkor évtizedek óta a nagyobb gazdák támogatásokat élveznek ami szintén a kisebb gazdák zsebéből van. Szóval mezőgazdaságból ma nehéz megélni de nem azért mert a piac ezt diktálja, a piacon mindenből meglehet élni ha okosan dolgozunk a kérdés, hogy valamiből jobban valamiből kevésbé de mindenből meglehet élni. Persze amikor beavatkozik az állam akkor már nem akkor már valakinek igen valakinek nem. Ha akarsz gazdag mezőgazdasági területet látni akkor látogasd meg Texast, ott az állam nem vett el semmit a termelőktől (azon az adón kívül amit másoktól is elvett). A mezőgazdasági terület alapjában nagyon gazdag kellene, hogy legyen mert valós emberek valós igényeit elégíti ki, viszont sajnos ez ritkán van igy mert a haszon átmegy mások zsebébe (az állam jóvoltábol).
  • assdf
    #118
    Mire nem reagáltam? hogy 200 disznot nevelgettél egyedül egy tanyán majd hirtelen programozóvá avanzsáltál?

    "mégis szerintem a mezőgazdaságilag fejlett vidékek a legfejlettebbek az országban."

    Hm... Tehát jász-nagykun-szolnok megye vagy szabolcs az igazán fejlett. Bezzeg pest megye vagy fejér megye az úgy el van maradva hogy csak na... Majd nézzél már körbe az országba egyszer és hasonlitsd már össze a mezőgazdaságból élő kelet magyarorszgáot az iparból és szolgáltatásból élő nyugat-magyarországgal. Meglepő dolgokat lehet észrevenni akkor is ha a munkaügyi statisztikát nézel, akkor is ha jövedelmi statisztikákat nézel meg akkor is ha az utak állapotát nézel...
    Te cimeres ökör (bocs de más szó nem illik rád)
  • BlackRose
    #117
    Na neeeeee kérdezd meg nagyapádat mikor volt tisztább az utca még az emberek maguk csinálták vagy amióta az állam a kezébe vette a dolgokat. Tudod mikor Romában jársz egy valamin elcsodálkozol, a város piszkos, mert a takarítás az állam dolga, viszont akármekkora forgalmi dugók és zürzavar van a városban a kis magán pékségekben reggel 6 órakkor vár a friss meleg pogácsa... a kérdés, hogyan és miért, a válasz a piac, ha én nem teszem ezt meg akkor nem lesz vevőm és nem tudok megélni és akármennyire lehetetlennek látszik ezek az emberek reggel felkelnek beszerzik amire szükség van és megcsinálják azt amivel kielégítik a vevőket, és eltakarítják az üzlet előtt a havat is mert Mari néni csak igy jöhet el hozzájuk pogácsát venni.

    Különben a pénznek semmi köze semmihez, a pénzből az állam csinálta azt amit csinált (hatalmi eszközt), a pénz az ami megmondja, hogy szükségem e van valamire vagy nincs, a pénz az amit kapok ha valami olyant csinálok amire másoknak szüksége van, tehát ha pénzt akarok más érdekeit kell kielégítenem, kivéve ha a pénzt politikai módszerrel kapom vagy az állam biztosíti nekem. Ha így látod a világot akkor nincs a pénzel semmi baj. És te mégis mi alapján számolod ki, hogy mi az amit előnyben részesítel. Az ember erősen korlátozott és nem tud két dolgot egyszerre végezni, nem lehet mindent pénzben kifelyezni ugyanakkor amiért te fizetsz valaki másnak fizetnek (annak akinek fizetsz), szóval ez esetben te azt a valamit többre értékeled mint azt a mennyiségű pénzt ő pedig fordítva, ő a pénzt értékeli jobban. Ugaynígy van amitől te értékeled a pénzt jobban. Valami alapján dönteni kell, hogy mit tartasz fontosabbnak, olyan valamit amiért pénzt kapsz vagy olyan valamit amiért nem kapsz pénzt vagy akár még a pénzedbe is kerül. Az amit én mondok, az az, hogy MINDENKI MAGA DÖNTSE EL , hogy mire költi a pénzét és miért kér pénzt... önkéntesen és nem pedig erőszakkal. Különben ha Mari néni az én udvaromon megy keresztül akkor én nem vagyok köteles eltakarítani a havat, ha éppen azt szeretné hogy száraz maradjon a lába akkor fizesse meg a hópucolást (ha már ln nem vagyok hajlandó ezt ingyen megtenni érte), ha pedig senkiföldjén jár akkor pucolja el maga előtt a havat, nem kötelezhet senki sem éngem, hogy másoknak szolgája legyek és pucoljam a havat a lábuk alol. Mégis az én házam előtt elvan pucolva a hó, csupán azért mert ugy értékelem, hogy ez a környezetemben levő embereknek a javára van és ez által az én javamra is, de legyen ez az én döntésem és nem pedig erőszak alkalmazása felettem, ha pedig az utca nem az enyém akkor pucolja a havat az akié de ne úgy, hogy éntöllem erőszakkal elvegye a pénzt.

    Mi alapján köteles az állam a többség érdékét védeni? Erre kérem a választ? Ha fertőző betegség ellen adnak védőoltást az rendben van mert az által megakadályoznak, hogy mások életét és vagyonát veszélybe hozzam, de ennek semmi köze a többséghez. De mond meg nekem kb. mekkora százalék ember nem veszi fel önkéntesen az oltást amikor valós veszély van? Szerintem nagyon kevés, és az emberek meg is fizetik ezt mert tudják, hogy az életökkel játszanak. Az állam nem a tömegeken kell, hogy gyakorolja a hatalmát hanem azon a vékony rétegen amely nem akarja vagy nem képes betartani azt a szabályt, hogy mások vagyonát és életét ne veszélyeztesse. És ez egy vékony réteg, viszonylag kevés olyan ember van aki lop, gyilkol és mások vagyonát életét veszélybe hozza, na az állam dolga, hogy ezeket az embereket erre kényszerítse és semmi más. De nem az a dolga, hogy a tömegeket valamire kényszerítse, mert a tömegek azok általában tiszteséges emberek akik csak élni, dolgozni és családjukat nevelni akarják másik hozzájuk hasonló vagy esetenként akár teljesen különböző emberekkel való együttműködés és munkamegosztás által. És a hótakarítás is többek között ide tartozik, de nem tartozik oda amivel az államnak foglalkoznia kell, mert Mari néni élete nincs veszélyben ha az én udvaromon sétál a hóban vagyis nem az én részemről van az élete veszélyben hanem az ő részéről van, mert ha sétálni akar takarítsa el a havat, ha viszont az utcán sétál akkor szintén vagy takarítsa el a havat, vagy ha én úgy gondolom, hogy ez nekem jó (az által, hogy neki is jó) akkor majd én eltakarítom, de ne erőszakolja ezt rám senki. Sőt sok ember éppen azért nem teszi mert valaki erőszakolni akarja, még nem erőszakolták általában mindenki eltakarította, ha másért nem mert érdekében volt, hogy a szomszédokkal jó kapcsolata legyen mert a szomszédok nélkül nehezebb volt az élet és ezért mindenki amikor csak tehette segített a szomszédokon és nem is gondolt a pénzre.
  • darph
    #116
    Valszeg igazam, lehet mert amit írtam arra nem reagáltál.
    Olyan fura, hogy azt állítod, hogy a mezőgazdaság mekkora pusztulat dolog ebben az országban, mégis szerintem a mezőgazdaságilag fejlett vidékek a legfejlettebbek az országban. Ez miért van?
  • Komolytalan
    #115
    Ugyanmár, gondolkozzál kicsit. Kitől lop a vállalkozó, magától? Lóf.szt, csak a multitól, aki nem bírja kilopni az állami bevételt, egy jó kis kamu-projecten keresztül. Eleve tarthatatlan az a dolog, hogy vállalkozóként dolgozok egy másik embernek, és mondjuk egy napi melómért kérjek el 20-30eFt-t munkabérként, mivel a harmada, negyede ha megmarad, a többi megy adóba. Erre még rájön anyag, gép amortizáció, stb. Gondolkozzál már, a vevő mit fog ahhoz szólni, hogy "jóvan marinéni, kifestem a konyhát holnap, adja ide a fele nyugdíját egy napi munkámért, de az se baj ha az egészet". Ja, ne nekem adja, a 3/4-ét az állam bácsinak, majd ő csinál belőle f.sza gumigyárat meg ótópályát. Nonszensz. Ezt nem lehet lenyomni egy vevő torkán sem. Még az is korrektebb volna, hogy ha nekem kifizetné az én részem, meg ott hagynék egy csekket, hogy amit nekem adtál annak a háromszorosát meg fizesd be légyszi az államnak, különben te leszel adócsaló.
    A nemzetfikázást meg be lehet fejezni, takarodj vissza a te országodba. Ja, hogy ott ilyet nem mersz mondani, mert kapnál érte vagy 20 évet?
  • NEXUS6
    #114
    1.
    2.
    3...

    Pénz, pénz pénz!
    Erről beszélek, hogy mindent pénzben akarsz kifejezni.
    Akkor egy példa: jön a tél úgy is, és ilyenkor szokott a hó is esni, na most van egy olyan kötelezettsége a polgárnak, hogy a háza elött a havat ellapátolja, nehogy Marinéni az ábécébe menet elcsússzon és jól összetörje magát. Jóérzésű felelős ember amúgy is megtenné, az államra mint gondoskodó jótevőre, de magától semmiért felelőséget vállalni akaró emberke, meg várja hogy más tegye meg helyette, a szuperliberális megavállakozó meg már számolgatja, hogy mennyiből lehet egy az államtól átvett feladat végrehajtását megszervezni, az országos vállakozást kiépíteni.
    Szal mennyiben van egy ilyen szabály megalkotása?
    Mennyi kiadást jelent? Mennyi bevételt? Mennyi költséget takarít meg? Milyen egyéb hatása van az életre, az egyéb hatásoknak mennyi a pénzben kifejezhető értéke?
    A válasz: nem tudható! Viszont mivel ilyen kötelezettsége minden háztulajnak van, ezért a probléma meg lett oldva, annélkül, hogy bárki bárkinek is fizetett volna.

    Szép dolog a szabadság, de a filozófusokon kívül senki nem gondolkodik azon, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, az állam, vagy az egyén. Jelenleg mindkét oldalról felelősség vállalásra és a másik szabadságának az elismerésére is szükség van. Nem egyszer hallani politikusoktól olyan fülsértő megfogalmazásokat, amikor az állam mindenhatóságát olyan hányaveti természetességgel fogalmazzák meg, hogy Sztálin elvtárs a szájaszélét nyalogatná ha hallhatná. De az sem megoldás, hogy azt mondjuk az egyén, a polgár szabad, az állam baxxon egyedül, és haggyon bennünket békén. Mert pl amikor van egy tényleg fontos beruházás, egy csatornát autóutat, iskolát vagy akármit akarnak sajnos bizonyos egyének hátrányára építeni, jelenleg a kompenzáció mellett is mondhatja az egyén, hogy NEM, amivel pedig milliárdos plusszkiadásokat okoz az államnak, és saját magának is. Lásd a nagyon szép és gigantikus M7 autópálya völgyhíd, ami tök felesleges egy ilyen vidéken de bizonyos emberek miatt nem lehetett arréb építeni, és így a szabadság mementóvjává vált.

    Szal jó dolog a szabadság ott ahol lehetőség van rá, de például a kötelező védőoltások sem választható kategóriába tartoznak, meg egy csomó dolog. Ott ahol sok ember érdekét kell nézni ott az államnak kötelessége biztosítani a többség érdekét, az egyénnel, vagy a kisebb csoporttal szemben, de érdekegyeztetést mindenképpen kell folytatnia. Ahol meg sok ember összevissza azt csinál amit akar, ott az állam meg keretet ad, a túlnagyok fejére koppint.

    Akinek ez nem teccik az menjen Afrikába, ott a legtöbb országban nincs erős állam, mindenkinek "joga van", hogy pl a kalasnyikovjával lelője azt aki nem fizet azért, amiért ő úgy gondolja hogy a másiknak kéne. Kis vállakozásokat alakíthat a földben levő kincsek kitermelésére, és természetesen akár fegyverrel megvédje magát, ha valaki ezt a tevékenységét fenyegetné. A politikusok roppant toleránsak, hiszen megfelelő kaució befizetése után, bármiféle nemre, fajra, bőrszínre, vallásra való tekíntet nélkül támogatják a vállakozásokat eme tevékenységükben, a munkaerőpiacon levő fölös munkaerő odairányításáról is gondoskodnak.
  • Molnibalage
    #113
    És mennyivel lenne jobb és olcsóbb felújítani a villamost, mint építeni egy matrót???? AGYRÉM!! A JÓ villamos majdnem olyan gyors, mint a metró. A gond az, hogy minden bokorban megállnak szinte a villamosok is...

    A Kelenföldről a Keletibe 3 óra? Meg hazdudjál még szépeket. SÉTÁLVA odaérek ennyi idő alatt. Én egy kurva garast sem adtam volna erre a szarkupacra.

    Nézd meg ennek csak az elejét legalább. Rájössz talán, hogy MEKKORA ORBITÁLIS baromság a metró a jelen formájában SZART SEM ér ennyiért.
  • Inquisitor
    #112
    Na most lehet részletesen utánaszámolva igazad van, de egy egy darab autópálya szakasznál a 4-5x-ös körbeszámlázás okán simán elmegy pluszba ilyen százmiliárdos összeg, és az ellen nem akar senki se csinálni semmit. Pl. anno mesélte egy útépítő cég embere, hogy ők kiszámlázzák a 80K+áfa áron az útjelző táblát (előállítási költség 10-20K között!), de mire valahol tétel lesz belőle és kipengeti egy önkormányzat addigra már ilyen 2-300K+áfa lesz belőle.
  • assdf
    #111
    LOL. Te kb. akkor csináltad ezt vidéken amikor én george clooney-val söröztem malibuban....
    Valójában fingod sincs arról hogy mi megy vidéken. Erősen gyanitom hogy még a 11. kerületet sem hagyad el sose nem hogy pestet...
  • Komolytalan
    #110
    Déli, Keleti, Nyugati jelenleg is elérhető max 1 átszállással bármelyikből bármelyik. Kelenföld 7-es busszal szintén, hiszen Astoria, Ferenciek terén megáll, vagyis a 3-es, 3-as metróval van közös megállója, valamikor meg úgyis fel kéne jönni a felszínre, szóval az átszállás nem is plusz idő (mint pl Deáknál metróról metróra, mozgólépcsőn fel, mozgólépcsőn le, vagy több perc gyalogolás). De írjad csak az érveidet, metróból képzettebb vagyok mint a VEKE :-D
  • Inquisitor
    #109
    Pedig de. Az országban minden szinten probléma, hogy van a "kis lopás", a "nagy lopás", meg a "bocsánatos lopás". Értsd ha az én általam pártfogolt ember lop, az kis lopás, ha az általam utált akkor az nagy lopás, ha meg Én lopok akkor az bocsánatos, nem volt választásom, vagy Én vagyok Robin Hood és szétosztom a szegények között.
    Hát ez nem igaz, a lopás az lopás, és 99%-ban nem azért csinálják, mert még kifli+tej kombóra sincs pénz, hanem azért csinálják, mert adótcsalni az nemzeti virtus a török időktől, a monarchián át napjainkig. Meg lehet ideologizáléni, de attól nem lesz igaz.
  • Komolytalan
    #108
    Jó, pontosítok: piros 7-173, Kelenföldi pu. és Keleti pu. közötti szakasz (vagyis a 4-es metró leendő végállomásai). Kb végig buszsávban megy, így dugó nem igazán zavarja, jelenlegi menetidő kb 25 perc. Ez metróval lesz mondjuk 20 perc +3 mozgólépcső. Mindezt úgy írom, hogy én egész gyakran utazom is rajta.
  • Molnibalage
    #107
    A 4-es metróra ELBASZOTT pénzből mit lehetne magoldani?

    - Bejezni és bővíteni 4 sávora az M0-ást.
    - Két új Duna hidat építeni.
    - Lecserélni több száz régi ócska buszt és a villamos állomány egy részt.
    - HÉV, MÁV és metróvonalak összekötése, belvárosig bemenjenek, a HÉV feljlesztése is jó lenne.

    És még maradna is belőle... 4-es metrónál nagyobb böszmeséget keveset látott a világ.
  • Inquisitor
    #106
    Nem mellékes persze, hogy simán metrón elérhető lesz a Déli, Keleti, Nyugati Pu ÉS a Kellenföld max. 1db átszállással. És ehhez nem kell több órát utazni a BKV-val.
  • Komolytalan
    #105
    Maradjunk annyiban, hogy nekem 12 évesen én kipróbáltam hogy milyen a parasztok munkája, és úgy döntöttem, hogy inkább k.rva sokat tanulok, hogy többet ne kelljen csinálnom, hanem egy irodában programozhassak napi 8 órában. Hidd el, a különbséget zongorázni lehetne. Azon meg azóta is csodálkozom, hogy a hülye demszki szövegét hányan bevették a 20 milliós traktorokról, mikor ő kiszáll egy 20 milliós szolgálati terepjáróból (érted, Budapest, egy "világváros" polgármestere, terepjáróból). Azok a traktorok munkaeszközök, előzőleg írták, hogy hitelre vették őket, ami nem igaz az az, hogy a hitelnél sajna nem elég a traktorra jelzálogot tenni, mert ugye gyors az amortizáció, meg értékesítésnél is bukna a bank, stb, így általában a házra, földre is jelzálogot kell rakni, hogy traktora lehessen a banknak, nem a parasztnak. Mondjuk megnézném azt a budapesti munkahelyet, ahol úgy állhatsz munkába, hogy a lakásra jelzálog, merthogy az irodát is ki kell valamiből fizetni. Aztán ha nem megy a termelés, akkor kiraknak a lakásodból is.
  • Inquisitor
    #104
    "Aztán mivel lesz jobb, hogy a teljes vonalhosszon 2 percet spórolsz a 7-es busz menetidejéhez képest?"

    Ne izélj már, ha minden jól megy (és nem szokott!), akkor vagy 1,5 óra a két végállomás között, metróval meg max. 30 perc. De ha dugó, baleset, eső, tüntetés, stb. van, akkor rögtön lehet akár 3 óra is a difi. Aki arrafelé közlekedik mindíg anyáziz miért nem fejlesztik a felszini közlékedést, mert ami ott van az agyhalál. (Más kérdés, hogy a közlekedést vagy az autók kitiltásával, vagy az út menti házak buldózerezésével lehetne megoldani ugye.)
    Vagy ott az 1-es villamos, ami a 4-6-ossal ellentétben hihetetlen lassú ...
  • Molnibalage
    #103
    Már az elejétől fogva gyanított, hogy draph egy idióta, most már nem csak gyanítom.
  • Komolytalan
    #102
    Ó, hát persze, vegyük egy kalap alá a Nyugati aluljáróban késelő, vagy jobb esetben a rendőrök szem előtt lopott szajrét áruló kisebbségit azzal a tv szerelő vállakozóval, aki egy kisnyugdíjastól nem kéri el az AFA-t, miután 2000Ft-ért szopott 3 órát az egyébként régen kidobásra érett TVjével.
  • Komolytalan
    #101
    Jó, hát persze, végülis a maszopnak meg a szadesznak az a jó, ha nem mennek el csak a fizetett választók, ábrándítsuk ki a többit.
  • Komolytalan
    #100
    Aztán mivel lesz jobb, hogy a teljes vonalhosszon 2 percet spórolsz a 7-es busz menetidejéhez képest?
    Metróra tényleg szükség volna, de ha azt néznék mire lenne szükség, akkor nem építenék direkt 90 fokos szögben vágányokot a Kelenföldi pályaudvar vágányaihoz képest, hogy még véletlenül se lehessen összekötni az elővárosi közlekedéssel. Ugye demszkit a hideg rázta amikor ez az alapvető igény felmerült Örs vezért tér metró és hév végállomása kapcsán is - gyorsan át is építette az Örs vezér teret, hogy 10 évig megint legyen elodázva az a dolog.
    Meg ha azt néznénk mire van szükség, akkor fele pénzből kihoznák a metrót fele állomással, a másik feléből meg lehetne még sokmindent csinálni amire szükség volna. Pl M0, vagy 4 sávos rakpart, stb.
  • darph
    #99
    Na. Szal. Volt disznófarmunk párszáz disznóval. Voltak csirkéink, 10-20 lovunk, pár hetkár szőlőnk. Műveltem, szedtem, ha kellett etettem, ganéztam. Nekem ne meséld el légyszi, hogy mekkora munka. Nagyon jól tudom, hogy mennyi az annyi, hogy meddig terjed egy parasztember érdeklődési köre és mekkora szinész mind egy szálig. Olyan paraszttal nem találkoztam még, akinek bármikor bármi jó lett volna. Mindig szar valami és természetesen mindig másnak a hibájából és légyszi olvasd végig amit írtam, ne ragadj ki részleteket és légyszi, légszives megintcsak ne próbáld megmagyarázni nekem, hogy azok az emberek, akiket annyira nem érdekel a földművelésen kívül semmi, hogy a tv-ben is csak a hiradót nézik meg, a könyvespolcra meg méterre veszik a piros-sárga-kék lexikonokat 16 órát kapálnak traktorral, mert annyit kell, mert annyi befektetett munkát igényel meg tőlük a vállalkozásuk. Légyszi neee... Én tudom, hogy nem így van.
  • assdf
    #98
    Bárki ismétlem BÁRKI vehet hitelre traktort, mivel ott van az ellenértéke a traktor. Ha nem birod fizetni majd a bank visszavesszi. Ugyebár soha annyi autót nem adtak vissza mint mostanság.

    Na de te hány visszaadott traktorrol hallottál? Mert bizony a paraszt megprobálja kitermelni a hitel részleteit kemény munkával. Nem az a kemény munka amikor 8 órát programozol hanem az amikor 16 órát kapálsz a tüző napon.
    Na persze én nem mondom hogy a 8 óra programozás nem kemény meló, kiegyezhetünk abban hogy 8 óra programozás legalább olyan fárasztó agyilag, mint 8 óra kapálás fizikailag. Csakhogy a két fizetés között meg ég és föld a különbség...

    Az a paraszt akitől te irigyled a traktort 3x annyit dolgozik hogy ugyananynit keressen mint te aki napi 8 órábána egy légkondis irodában programozol.
    De veled felesleges vitázni mert te bakker még a kapát meg a gereblyét is összekevernéd a nagy tudásoddal.

    Egyvalamit nem sikerült ebben az életben még soha megértenem: miért van az hogy mindig csupa olyan ember mondja meg a tutit az adott témában, aki még csak távolról sem látott olyat? (jó mondjuk már megszoktam ezt itt az sg-n ahol a fekete lyukakról is mindenki olyan magabiztosan nyilatkozik mintha tegnap nézett volna meg egyet közelről...)
  • Inquisitor
    #97
    Passz. Itt Bp-en a legtöbb kisebbségi dolgozik, más tészta, hogy vagy feketemelósként építkezésen (nix adó, nix TB, lesz csodálkozás), vagy illegális árusként (szintén zenész), de ezért a feketemelóért csak annyira tudom elítélni őket, mint a lakoságg azon nagyobb felét, aki ilyen nem bejelentett, létminimumra bejelentett vagy részidőre létminimumra bejelentett melóhelyen dolgozik ...
    A jogi dolgok megértéséhez meg nem elég olvasgatni azokat, azt érteni is kell ám. Láttál te már jogi szöveget? Max. annyira futhatja egy képzetlen embertől, hogy hangoztatja ez vagy amaz "jár neki", de esetek többségében éppen akkora tévedésben lesz, mint általában az átlagember szokott az ügyben mi jár és nemjár neki és mihez van vagy nincs joga ... Szerintem.

    Epikurosz - Ennyire könnyen nem szabadultok tőlem, itthon ilyen helyekre évente csak 2x lehet elvonulni, ezért erre várni kell még egy darabig, külföldre meg az menjen akinek átlagbére van vagy több ;)
  • BlackRose
    #96
    Az állam biztosította a szereplőknek a kiváltságos helyzetet. Szabad piacon ez lehetetlen. NEM LÉTEZIK ma szabad piac és ezért nem igazságos dolog a Médiamarkt/Saturn esetet és a hozzá hasonlóakat a szabadpiac hiányoságának tekinteni. Az állam beavatkozhat ha valaki erőszakot alkalmaz a szabad piacon, ha nincs erőszak akkor nem jogos a beavatkozás. Az amit az állam valójában tesz, hogy egyes szereplőknek előnyt biztosít a piacon és ezt az előnyt akár erőszakkal is megerősíti. A szabad piacon ilyen falyta tőkekoncentráció egy kézben csak két esetben lehetséges, az egyik az állam segítségével a másik pedig ha az a valaki annyival jobb terméket és szolgáltatást képes nyújtani mint a konkurencia... az első szinte 100% az eset.
  • BlackRose
    #95
    "Political language is designed to make lies sound truthful
    and murder respectable, and to give an appearance of solidity to pure wind."

    George Orwell

    Ennyit a teljes politikai spektrumról. Sétálhatsz rajta oda-vissza számtalanszor, jobb, bal, közép teljesen mindegy mert egyik sem jó. Egyik sem jó addig a pillanatig míg olyan hatalmat adunk nekik amilyen jogunk nekünk nincs, viszont ha ezt nem adjuk meg nekik akkor nincs jobb, nincs közép és nincs bal oldal sem, egyszerűen nincs politikai spektrum, mindenki a saját életét éli a saját életét irányítja, ha más életébe avatkozik más vagyonát életét veszélyezteti akkor közbelép az állam (hogy korigálja a dolgokat amennyire lehet nem pedig, hogy büntesen), ha viszont nem bántok senkit akkor nem is tudom, hogy létezik állam nem tudom ki a miniszterelnök és nem is érdekel. A baj, hogy a politikából ma központi dolog lett, a politika azért létezik, hogy biztosítsa, hogy az állam végzi a feladatát és, hogy jól végzi a feladatát és nem pedig azért, hogy az emberek életét irányítsa nem azért, hogy az állam feladatlistáját bővítse. A politika egy vékony kis mellékdolog kell, hogy legyen amely finoman csiszolja az államot nem pedig a világ központja ami körül forog minden. Még ezt nem fogjuk fel, még az államtol követeljük (jogtalanul), hogy a problémáinkat megoldja addig csak olyan államot és politikát fogunk ismerni amely problémákat gyárt, mert megoldani csak mi tudjuk a saját problémáinkat az adott időben az adott helyen az adott egyén. Segítséget kérhetünk és ha valaki akar akkor segíthet rajtunk, de ez nem az állam dolga az állam csak egy dologban köteles és jogos segíteni ez viszont az életünk és vagyonunk megvédésében.
  • darph
    #94
    Ennyi sötét pestfikázó parasztot :D
    10 éve nézem a tvben ahogy a a parasztok a vadi új alsó hangon 20 millás traktorokkal, kombájnokkal vonulnak félpályát lezárni meg Kossuth térre tüntetni. Ott aztán sátrat vernek, pár hétig megy a dinom-dánom, szól a lakodalom lajos meg a 3+2, bográcsban fő a gulyás meg a pöresz napjában többször, persze a föld addig műveli magát, meg az állatok is etetik magukat. Szegény parasztok még tüntetni is van idejük és pénzük, ráadásul nem is akárhogy! Elég jól mehet, ha 3 ft-os dinnyéből ekkora bulira telik... Persze azon fel kell háborodni a tv-nek hogy a traktoron hitel van, meg a családi vállalkozás egyéb vagyonain, de kérdem én, hogy melyik magyar kisvállalkozó engedheti meg magának, hogy traktor értékű hiteleket vegyen fel a parasztokon kívül? Kinek nincs hitel a céges autóján?
    Az meg nem szempont, hogy ki mit lát a nagyszülőknél. Szét kellene választani, hogy a paraszt saját célra mit görcsöl össze, mer nem akar érte pénzt kiadni és mi az amit eladásra termel, mer a kettő kurvára nem ugyanaz, persze ők egynek számolják, mert az is mezőgazdaság.
    Ez olyan, mintha a programozó otthon dolgozik, 8 órát melózik alkalmazottként távmunkában egy cégnek és megint ráhúz 8at a saját cégének, hogy legyen plusz jövedelme, amit nem pénzben kap meg, hanem egyéb juttatásokban és akkor pfúú de rossz programozónak lenni, mer 16 órát dolgozott és milyen nehéz. omg. omg. omg.
    Ezt ugye nem gondoljátok komolyan, hogy bárki elhiszi??? Illetve bocs! Sokan elhiszik, de azok azt is elhiszik, hogy győzike a fizika doktora.
  • Inquisitor
    #93
    Azt értem a metro ügyben, hogy többszörösen elszabták a tervet és sokkal drágább mint kéne, de ettől még szükség van rá. Nem viccből akarják már lasan több mint 30 éve megcsinálni.
  • Epikurosz
    #92
    Pár hétig meg ne lássalak itt!
  • Komolytalan
    #91
    Ha nagyon kötekedni akarnék: a boxosok jobban ismerik a törvényeket, rendeleteket, és azok kiskapuit mint az ügyvédek (nem csinálnak egész nap semmit, ráérnek megtanulni). Szóval az hogy ezért pályázni kell, az nem igazán fogja vissza őket.
  • Komolytalan
    #90
    Jó, akkor nekem is volna 1 kérdésem. A szabad piac szerinted hány érekcsoport kezében összpontosul (vagyis hány érekcsoport határozza meg hogy élhetünk-e vagy sem, ha mindenben a szabad piacot választjuk)?
    a. 1
    b. 1
    Jó példa erre a Médiamarkt/Saturn esete, amelyek bár látszólag konkurensek, meg esetleg be is szólnak a médiának, amúgy a tulajdonosi körük egy és ugyanaz. Vannak olyan dolgok, ahol a piaci logika nem érvényesülnek, egyszerűen azért, mert a föld össz jövedelmének 99.9%-a a föld lakosságának 0.1%-ának a kezében összpontosul. Ha arról van szó pl hogy széjjelb.sszuk a földet környezetszennyezéssel, akkor ők simán csinálnak maguknak egy marsbázist, ahol élnek relative egészséges körülmények között, mi meg termelhetjük itt a jövedelmet nekik, meg próbálhatunk rezisztenssé vállni a mérgekre (hja, evolúció csodákra képes). De lehetne még példákat hozni, hogy a szabad verseny az élet mely területein elutasítható. Gyakorlatilag: szabad versenyt csak és kizárólag a szórakozás, és luxustermékek területén volna szabad meghagyni. Mivel a plazma tv nélkül mindenki megvan, ha nem adják olcsón akkor így jártak. De mondjuk az hogy a gyereknek kivegyék összevarrják-e a sebet a kezén, vagy amputálják, az ne legyen már a piac kérdése, jó?
  • Inquisitor
    #89
    "Azzal, amit itt folyik csak azt erősítjük, hogy az emberek kiábrándulnak megint az egész magyar államból, mint a 60-70-80-as években."

    Így igaz, csak lassan már többszáz éve tart ...
  • Komolytalan
    #88
    GDP arányt el lehetne felejteni. Eleve ahol magasabb a GDP, ott több helyi adó folyik be, ergo oda kevesebb támogatás jár. Na ez alapján Bpnek egy nagy lóf.sz járna a s.ggébe, nem 4-es metró.